járműgyártás

Végleg beszüntetik a Lexus GS gyártását, limitált szériával köszön el a luxusszedán

2020.04.27.

Európában már korábban nyugdíjazta, idén nyártól pedig Észak-Amerikában és Japánban is törli a palettáról hátsókerék-hajtású szedánját a Lexus. Közvetlen utódot nem, speciális búcsúkiadást azonban kap a GS.

Hosszú éveken át működött a feladatmegosztás a Lexus felső középkategóriás szedánjai között. A hátsókerék-hajtású GS volt a sportos, dinamikus hangvételű modell, míg az elsőkerék-hajtású ES bőséges helykínálattal ellensúlyozta némileg visszafogottabb menetdinamikai képességeit.

Az ES 2018-as generációváltásakor azonban mindez gyökeresen megváltozott: az új modell alapját adó TNGA-K padlólemez kiemelkedő torziós szilárdsága és mély tömegközéppontja révén jóval közvetlenebb, sportosabb vezethetőségre tett szert, miközben még tágasabb és komfortosabb is lett. A GS-nek ezek után nem volt létjogosultsága, ennek ellenére Japánban és Észak-Amerikában, ahol az európai piacnál komolyabb hagyományai vannak a modellszériának, változatlanul a kínálatban tartották.

Mostanra azonban a modell hagyományos hívei is elpártoltak a GS mellől: tavaly 15-ször több fogyott az ES szedánból, mint a 2011-ben bevezetett, tehát eleve koros GS-ből. Azonban hogy a szebb időket megélt modell életciklusa végén méltóságteljesen búcsúzhasson, a Lexus gazdagon felszerelt különkiadásokat hoz forgalomba, erősen korlátozott példányszámban.

A japán piacon Eternal Touring („örök túraautó”) néven vezetik be az utolsó kiadást, amelyet a GS F Sport verzió számos optikai és funkcionális jellemzője erősít majd. A műszerfal karbon és Alcantara betétei, a narancssárga féknyergek, valamint a pirossal megvadított fekete bőrkárpit kellően harciassá teszi a modell megjelenését; a 3.5 literes V6-os motor pedig hátsó vagy összkerék-hajtáson keresztül juttathatja az aszfaltra impozáns teljesítményét (311 LE, 380 Nm).

Az Egyesült Államokban ugyanezt a csomagot választhatják a szerencsés vásárlók Black Line kivitelként. Némiképp megtévesztő az elnevezés, mert nemcsak fekete, hanem fehér fényezéssel is elérhető az autó. Mindez persze senkit nem fog zavarni, főleg annak fényében, hogy a kiadás alapfelszereléséhez tartozik a Lexus lifestyle-kollekciójának egyik elegáns modellje, a két darabból álló, exkluzív Zero Halliburton táskakészlet is.

Fotó: Lexus

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....
2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....