Afeela

Végre látható a Sony első crossovere

2026.01.26.

Meglepő részleteket azonban nem hordoz.

Hosszú hosszú felvezetés után végre megmutatta magát hivatalos grafikákon az Afeela Prototype 2026, ami a Honda és a Sony közös projektjének első emelt hasmagasságú modellje. Épp egy éve, ugyanígy a las vegasi CES technológiai shown mutatkozott be az Afeela 1 elektromos szedán, most pedig színpadra léphetett a második modelljük is. Ugyanaz a formanyelv, mint az első modell esetében: letisztult és futurisztikus, meglepő részleteket nem igazán lehet rajta észrevenni. A tetőn lévő púpok arról árulkodnak, hogy LiDAR rendszer is jár majd hozzá az elérhető legmagasabb szintű menetbiztonságért és fél-önvezetésért.

Egyelőre nem sokat tudni a tanulmányról. Mindössze annyit, hogy tágasabb, nagyobb, mint a  szedán – micsoda meglepetés, és, hogy 2028-ban szeretnék bevezetni az amerikai piacon. Nem könnyű projektbe vágta a fejszéjét a Sony a Tesla sikerein felbuzdulva. Nagyon sokára találtak maguk mellé gyártó partnert, az Afeela 1 még most is csak a próba gyártás fázisában van. Utóbbit egyébként 483 lóerős, két villanymotoros hajtással szerelik, amit egy 91 kWh-s akkumulátorral párosítanak, 150 kW-os gyorstöltés ígéretével, ami nem acélos. Valószínűleg hasonló paraméterekkel dolgozik majd az emelt változat is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....