tereprali

A versenyautó? Még a tengeren!

2020.04.03.

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

Az Opel Dakar Team kettőse több, mint egy hónapja, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen – és kategória-negyedikként – ért célba Dohában, majd a csapat annak rendje és módja szerint berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.



Az ismert nemzetközi járványhelyzet miatt azonban ez a teherhajó azóta sem kötött ki.

„A verseny után az autót beraktuk egy konténerbe, ami egy hajó gyomrában elindult Genova irányába, és azóta is a tengeren hánykolódik. A koronavírus-járvány miatt ugyanis lezárták az olasz kikötőt, és Marseille lett az új úticél. Csakhogy a franciáknál is romlott a helyzet, úgyhogy már ők sem fogadtak hajókat, így jelenleg Rotterdam felé hajózik a Grandland X, ahol a tervek szerint holnap köt majd ki – mondta Szalay Balázs. – Ez nem jelenti azt, hogy akkor meg is kapjuk, a procedúra eléggé megváltozott a járvány miatt, így április 11-étől vehető át a konténer. Eredendően a kocsit traileren hoztuk volna haza, de a mostani helyzetben valószínűbb, hogy konténerrel együtt felrakják majd egy tehervonatra. Persze, egyelőre ez sem biztos… Várunk.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..