Forma 1

Verstappen nyerte az időmérét, de Leclerc rajtolhat az élről vasárnap

2023.07.28.

A címvédő, Max Verstappen fölényesen nyerte a Belga Nagydíj időmérőjét, váltócsere miatt azonban vasárnap hátra fogják sorolni, így a pole pozíciót a másodikként végző Charles Leclerc ölébe hullik. A harmadik leggyorsabb kört Sergio Pérez futotta a pénteki időmérőn.

Ami a körülményeket illeti, a vizes F1-es edzés és F3-as kvalifikáció, és a felszáradó pályán startoló majd esőben véget érő F2-es időmérő után a Forma–1-esek 10 perccel elhalasztott kvalifikációja ismét vizes pályán startolt, miközben csökkent az eső intenzitása.

Fotó forrása: hirado.hu

A versenyzők ennek megfelelően köztes abroncsokon vágtak neki a Q1-nek, és bár az eső nem kezdett rá újra, a körülmények nem javultak olyan gyorsan, hogy ezeket lecseréljék, a zöld oldalfalúak voltak tehát használatban végig az etap alatt. A pálya viszont folyamatosan gyorsult, így ismét a szakasz végén jöttek a legjobb körök. A leggyorsabb Charles Leclerc volt, majd Verstappen és Lewis Hamilton jött.

A Q3-ban már a „régi Verstappent” láthattuk: a holland kezdésként második volt a tabellán az első gyors körök után. A listát ekkor Leclerc vezetette, minimális, 128 ezredmásodperces előnnyel a címvédővel szemben. A harmadik helyen Sainz, a negyediken és az ötödiken a McLaren kettőse (Piastri, Norris sorrendben) várta a végjátékot.

Ennek során Verstappen ismét megállíthatatlan volt: nyolc tizedet vert a másodikként végző Leclerc-re, vagyis ismét a holland futotta meg a leggyorsabb kört, váltócserés büntetése miatt viszont csak az ötödik helyről vághat majd neki a futamnak.

Másodikként Leclerc zárta az időmérőt, a harmadik helyre pedig a hajrában Pérez ugrott. Negyedikként Hamilton végzett, aki szintén az utolsó pillanatokban gyorsult sokat. Saiznak be kellett érnie az ötödik, Piastrinak és Norrisnak pedig a hatodik és a hetedik helyezéssel. Russell nyolcadik volt, majd az Aston Martin kettőse jött Fernando Alonso, Lance Stroll sorrendben.

(m4sport.hu)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....