Beszállítók

Vezetésbiztonsági berendezés gyártását kezdte meg a Continental budapesti gyárában

2014.12.31.

Egy 1,4 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a cég egy vezetésbiztonsági elektronikai berendezés gyártását kezdte meg kőbányai üzemében. A vezérlő olyan funkciók megvalósítását teszi lehetővé, mint a parkolási asszisztens, a sávelhagyás figyelmeztetés, a sebesség-, illetve a helyzetfüggő rásegítés.

Szabó Tamás - a gyáregység vezetője - közölte, hogy a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának legújabb fejlesztése egy kis- és kompakt kormányszervó vezérlő termék, amely olyan funkciók megvalósítását teszi lehetővé, mint a parkolási asszisztens, a sávelhagyás figyelmeztetés, a sebesség-, illetve a helyzetfüggő rásegítés.

A gyártósor közel 30 berendezésből áll, ezek 85 százalékát magyar beszállítóktól vásárolták - mondta. A projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt, amihez 178 millió forint uniós támogatást nyertek el. A fejlesztés csaknem 90 új munkahelyet teremtett - mondta Szabó Tamás hozzátéve, hogy az egységből évente közel 1 millió darabot tervez gyártani a Continental a kőbányai üzemben. A Continental Automotive Hungary Kft. 2009 és 2014 között összesen közel 15 milliárd forintot ruházott be budapesti és veszprémi gyárában, 7 pályázati projekt keretében - ismertette Keszte Róbert ügyvezető. A Continental forgalma 2013-ban meghaladta a 33,3 milliárd eurót, mintegy 182 000 alkalmazottat foglalkoztat 49 országban. Korábbi tájékoztatás szerint a csoport magyarországi éves árbevétele meghaladja az egymilliárd eurót.

Elkészült terméket vizsgál nagyító alatt egy minőségellenőr a kis- és kompakt kormányszervó-vezérlő termék gyártása során a Continental Automotive Hungary Kft. fővárosi gyárában

Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen és több, mint hatezer munkavállalót foglalkoztat a vállalat. A Continental öt divíziója végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán valamint Budaörsön - mondta az ügyvezető.

A nyilvános cégadatok szerint a Continental Automotive Hungary Kft. éves árbevétele 2013-ban csaknem 208 milliárd forint volt, nagyrészt exportból származott, és mintegy 5 milliárd forinttal nőtt az előző évhez képest. Üzemi eredménye majdnem 3 milliárd forint veszteséget mutatott, 2,5 milliárrdal kevesebbet a megelőző évinél, adózás utáni vesztesége pedig 5,7 milliárd forintot tett ki 2013-ban, szemben a 2012-es 4,1 milliárd forinttal. A cég saját tőkéje 2013-ban 23,2 milliárd forintra emelkedett a 2012-es 12,2 milliárdról.

Forrás: MTI, Fotó: Máthé Zoltán

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....