halálos baleset

Videón a halálos baleset: egy kamion teljes sebességgel belehajtott az útkarbantartók járműveibe

2024.02.01.

A rendőrség vizsgálja annak a tragikus kimenetelű közúti balesetnek a körülményeit, amely kedden történt a D1-es autópályán Nagyszombatnál, Trencsén irányába. Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera - írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.

A felvételen látni, ahogy a kamion sofőrje egyáltalán nem reagált az útkarbantartók teherautójának hátulján elhelyezett nyílra, amely sávváltásra figyelmeztet. Ezt követően a kamion teljes sebességgel nekiütközött a teherkocsinak, majd az előtte álló Fiat Ducatónak és egy másik járműnek.

A videót a képre kattintva nézheti meg. Fotó: Facebook

A baleset során elhunyt a kamion 48 éves bosnyák sofőrje. Az útkarbantartók három munkása sérüléseket szenvedett, ők az eset idején szerencsére a szalagkorláton túl tartózkodtak. Mindegyiküket kórházba szállították, előzetes megállapítások szerint több mint hét napig gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A járműveken keletkezett kárt több mint 44 ezer euróban határozták meg, míg a szalagkorláton több mint 5 ezer eurós kár keletkezett. Hogy a kamion sofőrje miért nem reagált az ütközés előtt, egyelőre nem tudni. A rendőrség halálokozás és testi sértés ügyében indított vizsgálatot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....