Lassan vége a főszezonnak

Tavaly is megírtam országjáró körutamról a beszámolót, idén is volt külföld, Balaton, és keresztbe-kasul az országban. Persze nem egyedül voltam az utakon, de sajnos civilizált, másokra is figyelmet fordító, jó kezű sofőrökről nem sokat fogok mesélni. Pedig milyen jó is lenne, ha ennek örülnék, és nem a renitenseket kellene újra felhoznom, hogy megszülessen az újabb, fél év alatt felgyülemlett tapasztalás, amit egy ilyen cikk megírásával ventilálhatok ki magamból. Nézzük, mostanság miket látom vezetés közben.

Sok az agresszív, extrovertált sofőr

Ezzel a típussal még nem akadtam össze korábban (elégszer), vagy legalábbis nem írtam róla. Ismertetőjele, hogy általában új, vagy újszerű, autót hajt. Szó szerint, mert mindig a sebességhatárokon egyensúlyoz, pörgeti a motort, gyorsan indul, ő szereti diktálni a tempót. Utálja, ha bárki előtte lassabban közeledik, és igyekszik tűzön-vízen át maga mögé utasítani. Az utakon ő a legjobb sofőr, minden szabályt jobban tud, és ha kell, akkor MEGALÁZ! Például rád előz kanyarban, bevág eléd, és utána megmutatja, hogyan KELLENE csinálni. Szokott még olyat is, hogy bepofátlankodik a torlódó sávba, sunnyog a leállósávon, vagy a buszsávban. Összességében taszító elem, de legalább nem akasztja meg a forgalmat, és lehet tőle haladni. igaz, hogy önmagára, és a többi közlekedőre is életveszélyes. Kifejezetten nehezen viselem azokat az embereket, akik úgy közlekednek, mintha a szabályok rájuk nem vonatkoznának. Pálcát törnék magam fölött, ha azt mondanám, hogy ha az idő, és a hely rendelkezésre áll, akkor nem súrolnám a sebességhatár felső korlátait. De ez a „kihágás” még mindig sokkal-sokkal messzebb van attól, mint az ilyen sofőrök napi szintű szabályszegései. Néha azt gondolom, hogy ők ezt élvezik, és ha választhatnának, sem csinálnák máshogy.

Tötyörgők a középső sávban

Lehetnek férfiak, vagy nők, fiatalok, vagy idősebbek. Járhatnak akár az M7-esen hazafelé a Balatonról, vagy az M0-áson az ecseri emelkedőn, fixen megtaláljuk őket a három sáv kellős közepén. Amikor elhaladok mellettük bamba, előre meredő tekintet, tökéletes fogalom nélküli állapot. Ők nem élvezik ezt, túlélni akarnak, és végre ciccenteni a sört, ha leparkolták a kocsit. Hogy közben hányan néznek rájuk csúnyán azért, mert fogalmuk nincs mire való a jobbra tartás, vagy nem képesek értelmezni a táblákat? Kit érdekel, csak ők haladjanak biztonságban céljukhoz. Na, így nem lehet, mert ez is egy balesetveszélyes közlekedési forma. Annyira kíváncsi lennék, hogy amikor a harmadik autó megy el mellettük a legszélső sávban, vajon egy halvány gondolatfoszlány felsejlik fejükben, hogy rossz helyen vannak? Manapság nem csak a közlekedésben, hanem az élet más területein is meglepő az a flegmaság, és a környezet figyelmen kívül hagyása, amit például vezeték közben senki nem tehet meg, hiszen a KRESZ-ben egymásra számíthatunk, és úgy kell közlekednünk, hogy a szabályok ugyanúgy vonatkoznak mindenkire.

Mindenkinél fontosabb vagyok, jár a belső sáv

Azt már mindenki tudja, hogy itthon a belső sáv a haladóké. A Balatonra indulva választhat az ember, vagy kiáll a szélsőbe a kellemes 90-110 km/h-ás tempóban, vagy a belsőben viszi a sodrás, ami olykor jócskán a sebességhatárok felett halad. Aztán pár kilométer múlva hirtelen torlódás, egy fantomdugó. Ha nincs féktáv, nem tudunk megállni. Jön az örök dilemma. Tapadjunk az előttünk menőre, mert ha nem, akkor a szélsőből úgyis bevágnak elénk, vagy maradjunk szélárnyékban, és teszteljük a féket, meg a reakcióidőnket? Veszélyes játék. De sokan csinálják, így láttam utolsó pillanatban félre kapott kormányt, és csak az isteni gondviselésen múlott, hogy volt menekülőútja a Volvós kollégának, és nem csukta össze a szélső sávban haladó autóstársat. Nem valami pihentető a belső sávban közlekedni, mivel folyamatosan érzem nyakamon a hátulról nyomulókat, és közben várom, hogy a szélsőből ki vág be elém. Tehát itt szinte esélytelen tartani a biztonságos követési távolságot, ami 50-60 métert jelentene, de gondoljunk csak bele, hogy az hány autóhossz? Aztán most képzeljük el a tömött sorokat egy átlagos napon, mindenki tudja, hogy sajnos ez kivitelezhetetlen. Lehet, megköveznek páran, de én szeretem elengedni a gyors autókat még úgy is, ha el kell vennem a gázról a lában, és kisorolni a külsőbe, aztán visszaállítom a tempomatot, és folytatom utam. Teljesen hidegen hagy, hogy ezzel letoltak, megelőztek, lealáztak. El sem hinnék, de tíz autóból egy-kettő, még meg is szokta köszönni. Na, az az igazi ünnep, amikor valaki értékeli a gesztust. Utastársaimtól megkapom, hogy nem várhatom el az átlagautóstól azt a figyelmességet, toleranciát, és szenzitivitást, ahogy én a közlekedéshez állok. Persze tudom, valóban nem, de naiv vagyok, és belül még hiszek benne, hogy talán egyszer elnyerem méltó jutalmam.

Tréleresek, kisbuszosok, átutazóban

Román, Bolgár, Moldáv felségjelzésű autók igen gyakori szereplői a hazai autópályákon zajló autós forgalomnak. Ismertetőjelük, hogy mindig sietnek, folyamatosan haladnak, utálják, ha vonulásokat bármi megakasztja, így ha pont előttünk a kamion, akkor biztosan behúzzák elénk a belsőbe a „szerelvényt”. Érdemes előre készülni rájuk, általában a legnagyobb, leghosszabb, még B-s jogosítvánnyal vezethető kisteherrel közlekednek, és szinte mindig van utánfutó is a járműre akasztva. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy autópályán mennyivel lehetne utánfutóval menni? Én egyszer megpróbáltam párszáz kilométert az életveszélyes 80km/h-ás sebességgel levezetni, amivel az a baj, hogy a kamionok keresztre feszítenek, így legalább az ő 90-95 km/h-ás sebességüket muszáj felvenni, hogy ne legyünk mozgó akadály számukra. Rendben, legyen kereken 100 km/h a sebesség. Ami stabilitás szempontjából már így is okozhat meglepetéseket egy avatatlan sofőrnél. De amikor 130-ra állított tempomattal szinte nem tudom megelőzni a kéttengelyes futót, akkor azért kinyílik a bicska a zsebemben. Engem úgy nevetek, hogy ha idegen helyre megyek, akkor tartsam be az ottani játékszabályokat, és húzzam meg magam, mert vendég vagyok. Ha találkoztak már a fenti nemzetiségek közül egy autópályás pihenőben/benzinkúton megálló csapattal, akkor megerősíthetnek abban, hogy róluk ez a legritkább esetben sem mondható el. Előre érdemes felkészülni rá, hogy közelükben bármi megtörténhet.

Nem a történeteim fogytak el, hanem a rendelkezésre álló karakterek. De mivel egy soha el nem fogyó témát szolgáltatnak a közútjainkon autózó autósok sora, így kis idő múlva biztosan újabb (rém) történetekkel jelentkezem. Addig kívánok mindenkinek balesetmentes közlekedést, és figyeljünk oda mások helyett is az utakon, mert ez a figyelem, és előrelátás, akár életet menthet.