portré és interjú

Villámkarrier – Somogyi Gábor portré 1. rész

2018.04.10.

Telefonipar, import-export, flottaüzemeltetés, lízingszolgáltatás, pótkocsipiac – még negyven sincs Somogyi Gábor, de már több iparágban ért el komoly szakmai sikereket. Igaz, ezen ismerői aligha lepődnek meg, hiszen már karrierje is repülőrajttal indult: rekord fiatalon lett kereskedelmi vezető. Az egykori hobbi testépítő és quados ma a német Krone pótkocsik hazai forgalmazójának, a Krone Trailer SE Kft. ügyvezető-igazgatójaként igazolja: lendületéből mára sem vesztett semmit.

Somogyi Gábor középiskolásként egy éven át élt és tanult az Egyesült Államokban, Kansas-ben. Ma, bő húsz évvel később, eddigi pályájára visszatekintve úgy tűnhet: talán ott lesett el, tanult el valamit abból, amit amerikai álomnak szokás nevezni. Merthogy nem sokkal hazaérkezése után már el is indult karrierje, amely több szempontból figyelemre méltó. Még a Szent István Egyetem – Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia vállalkozásszervő közgazdász szakán tanult, amikor munkába állt a telefonokat gyártó és azokkal kereskedő magyar Concorde Holdingnál. Export-import ügyintézőként állt munkába, majd elkezdett egyre feljebb kapaszkodni a ranglétrán, mígnem felért a felső vezetői körbe. A cégnél addig nem volt példa arra, hogy olyan fiatalon nevezzenek ki vezetőnek valakit, mint őt. 24 éves volt még csak, de ő lett a külkereskedelmi igazgató. Noha sokaknak talán már ez is elég lett volna, Somogyi Gábor úgy érezte, itt még eszébe sincs megállni. „Mást is kell még látnom, tudnom” – fogalmazza meg ma az akkori érzéseit a német pótkocsik, hazai forgalmazójának, a Krone Trailer SE Kft.-nek a 39 éves ügyvezető igazgatója. A „mást csinálni” pedig a fiatal vezető számára akkoriban tényleg mást jelentett: a telefonüzletből átnyergelt a flottaüzemeltetésre.

Az amerikai GE Money Bank alá tartozó Budapest Flotta Zrt.-hez került, ahol személy- és kisteherautó flották menedzselésével foglalkozott. Erre az időszakra nem csak a sikerek miatt emlékszik vissza szívesen Somogyi Gábor, hanem azért is, mert akkoriban ez még egy merőben új szolgáltatás volt. Akkor még azzal kellett megküzdeniük, hogy megértessék a cégekkel azt, ami ma már természetes: sok esetben kifizetődőbb a bérlet, mint a tulajdon, s „ el kell engedni” a saját céges flottához való ragaszkodást. Itt sem vallott kudarcot, de már lépett is tovább, feljebb: a Business Lease kereskedelmi igazgatója lett. Közel hét éven át dolgozott ebben a pozícióban és ebben az időszakban az induló vállalkozásból a szegmens TOP5-cégébe sikerült bejuttatnia a holland tulajdonú nemzetközi vállalkozást.

Mindezek után következett pályafutásának következő állomása, a Schmitz Cargobull, amely után másfél éven át autóipari tanácsadóként próbálta ki magát. Mindezek után került a Krone-hoz, ahol tavaly december óta ügyvezető igazgató. Az érkezése után pedig erősen kezdett: drasztikusan átalakult az értékesítői csapat, új célokat jelölt ki, erősen ügyfélközpontú üzletpolitikát vezetett be – s a számok hamar vissza is igazolták lépései helyességét.

Amikor végigszaladunk Somogyi Gábor pályafutásán, mindenekelőtt azt kérdezzük tőle: Hogy érthet valaki a telefonhoz, a flottakezeléshez és a pótkocsikhoz is? „Nem egészen helyes az a fordulat, hogy a kereskedőnek mindegy mit árul, mert a gombokat ugyanúgy el kell tudni a adni, mint mondjuk egy lízingkonstrukciót. De azért van ebben igazság, én pedig értékesítési vénával megáldott embernek tartom magam. Ami azért fontos, mert hiszem azt, hogy értékesítőnek születni kell, tanulni csak egy bizonyos pontig lehet ezt a szakmát.” – vélekedett. Ráadásul cégvezetői filozófiája szerint nem az a helyes út, ha a „főnök” megpróbál beletanulni az adott szakmába teljes mélységében. Persze, teszi hozzá, nyilvánvalóan fel kell készülni, tájékozódni, tanulni kell, de ettől még „nem kell mindenhez érteni, hanem a szakfeladatokra specialistákat kell alkalmazni.”

(Folytatjuk! Arról, hogy Somogyi Gábor szerint mi a különbség a magyar, a holland, az amerikai és a német cégkultúra között, s vajon ugyanaz a megoldás működik-e tehergépjármű piacon, mint amit bevált a személyautók szegmensében, cikkünk második részében írunk)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..