Forma-1

Visszatérnek a tavalyi időmérőre a Kínai Nagydíjtól

2016.04.08.

Minden bizonnyal ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a 2016-os Forma-1-es szezon jövő heti, harmadik futamától, a Kínai Nagydíjtól kezdve.

A javaslatra, hogy már Sanghajban a 2015-ös rendszer szerint rendezzék meg a szombati eseményt, még a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának is rá kell bólintania. 

Vasárnap a Bahreini Nagydíjon a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke még ellenállt a csapatvezetők egységes kérésének, hogy visszatérjenek a 2015-ös rendszerre, de a csütörtöki tárgyaláson már beadták a derekukat.

A melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, amelynek lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában - meghatározott idő elteltével - 90 másodpercenként kiesik egy-egy pilóta. A szabályalkotók és a FIA illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt. Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig, vagy egyáltalán nem köröztek az autók.

A tavalyi rendszer ugyanúgy három szakaszból állt, de akkor csak az egyes periódusok végén esett ki meghatározott számú pilóta a következő szakaszból.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....