légi közlekedés

Visszavonhatják a TransAsia üzembentartási engedélyét

2015.02.11.

Visszavonhatja a tajvani légügyi hivatal a TransAsia légijármű-üzembentartási engedélyét (AOC), miután a légitársaság egyik ATR 72-600-asa Tajpejben nem sokkal a felszállás után folyóba zuhant, negyvenen meghaltak – írta a ch-aviation légügyi szaklap szerdán.

Információik szerint a visszavonás a balesetet vizsgáló bizottság jelentésétől függően részleges, vagy teljes is lehet. A balesetet követően a tajvani hatóságok megtiltották a repülést az összes, helyi lajstromszámmal rendelkező ATR 72-essel, hogy kivizsgálják, a gépek megfelelnek-e a helyi előírásoknak és követelményeknek. A légügyi hatóságok szerint a légijármű-üzemben tartási engedély esetleges visszavonása nem érinti a TransAsia diszkont leányvállalatának, a V fairnek az engedélyeit.


Hozzátették: a légitársaságot korábban már eltiltották az újabb nemzetközi útvonalak nyitásához szükséges engedélyek beadásától, miután tavaly júliusban egy másik ATR72-esük is lezuhant 48 ember halálát okozva. A TransAsia kedden jelentette be, hogy összes ATR-pilótáját továbbképzésre küldi, mivel kiderült, hogy a múlt héten folyóba zuhant repülőgép pilótái a rossz helyett a működő hajtóművet állították le. A társaság Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járata 53 utassal és 5 fő hajózó személyzettel a fedélzetén Tajpejben egy folyóba zuhant 3 perccel a felszállás után.

A járatot egy turbólégcsavaros ATR 76-600-as teljesítette, az alig egy éves gépen legutóbb január 26-án végeztek műszaki ellenőrzést. A vizsgálat eddigi adatai szerint a felszállás után a pilóták központi hibajelzést kaptak, a bal hajtómű teljesítménye csökkent, majd a jobb hajtómű légcsavarja vitorlába állt és átesésre figyelmeztető jelzést kaptak és leállították azt. A pilóták többször megpróbálták újraindítani a hajtóművet, az pedig már később derült ki, hogy tévesen a jól működőt állították le.


A tajvani polgári légiközlekedési hivatal (CAA) pénteken közölte, hogy a gépnek tavaly áprilisban gondja volt a hajtóművel, amikor a délnyugat-franciaországi Toulouse-ból a gyártótól a megrendelőhöz repült Ázsiába. Az egyik hajtómű veszített a teljesítményéből, és a gyártónak, a kanadai Pratt and Whitneynek le kellett cserélnie.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....