műszaki vizsgaállomás

Vizsga nélkül adtak ki friss műszakit, vádat emeltek a csalók ellen

2025.02.07.

Vádat emeltek két volt vizsgabiztos és a vizsgáztatást meghatalmazás alapján intéző társuk ellen, akik szabálytalanul, vizsgáztatás nélkül adtak ki friss műszakit lassú járművekre és pótkocsikra - áll a Veszprém Vármegyei Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A vádirat szerint a járművek tulajdonosainak meghatalmazása alapján lassú járművek és pótkocsik műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó 59 éves vádlott azt állította, ha ő intézi a műszakiztatást, az mindenképpen eredményes lesz. Ez a gazdák és lassú járművek tulajdonosai előtt széles körben ismert volt.

Mint írják, a férfi 2020 őszén számos jármű esetében kérte, hogy a műszaki vizsgáztatásra Tapolca környéki helyszíneken kerüljön sor, tudva, hogy az általa ismert két műszaki vizsgabiztos az előírások megszegésével ad majd megfelelt minősítést a járművekre.

Olyan esetek is előfordultak, amikor a vádlott, annak ellenére, hogy ez kötelező lett volna, még az előzetes kérelmet sem nyújtotta be a külső helyszíni vizsgáztatásra, az mégis megtörtént.

A férfi jelen volt a vizsgáztatás során, abban gyakran részt vett, a helyszínre a vizsgabiztosokkal együtt, a kormányhivatal gépjárművével érkezett, vagy a saját autójával ő vitte a vizsgabiztost a helyszínre.

A két, eredetileg kormánytisztviselőként dolgozó vizsgabiztos 21 lassú jármű és pótkocsi esetében szegte meg a hivatali kötelességét és a járművek tulajdonosainak jogtalan előnyt biztosítva, arra alkalmatlan helyszíneken végezte el a vizsgáztatást, úgy, hogy több esetben a járműveket el sem indították, így a világítást, a kormányberendezést, a fékek állapotát sem vizsgálták.

A két vádlott a közhiteles nyilvántartásban valótlan adatokat rögzített, s így hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelniük kell.

Az ügyészség a vádiratában a két volt vizsgabiztossal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint a műszaki vizsgabiztosi tevékenységtől történő eltiltás, míg a hivatali visszaélést bűnsegédként elkövető megbízójukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak.

Leadképünk csak illusztráció!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..