tömegközlekedés

Volánbusz: már az állomásokon is ellenőrzik a maszkviselést

2020.08.21.

A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért a közösségi közlekedési eszközökön kötelező a száj és az orr eltakarása. Erről a társaság a honlapján, a közösségi médiában, valamint az állomásokon és a buszokon is tájékoztatja az utazókat.

A Volánbusz a járványügyi készültség ideje alatt is folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, valamint ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban csaknem 125 ezer liter felületfertőtlenítő szert, 60 ezer törlőkendőt, 320 ezer kesztyűt, 14 500 védőszemüveget és több mint 1600 overallt biztosított munkatársai számára a fertőtlenítési feladatok elvégzéséhez.

Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 37 ezer litert helyezett ki munkavállalóinak a társaság, a szájmaszkokból pedig eddig több mint 293 ezret osztott ki - írták.

A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a munkatársak higiénés biztonságáért, és az autóbusz-állomások és a járművek fokozott takarítása mellett ózonos fertőtlenítéssel bővítette eszköztárát a fertőzés terjedése elleni védekezésben.

A júniusban beszerzett 58 ózongenerátor az ország csaknem teljes területén gondoskodik a Volánbusz mintegy 6500 járműve rendszeres fertőtlenítéséről. Az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt kezelnek, 20 nap alatt a teljes járműállomány sorra kerül - tették hozzá.

A társaság arra kéri az autóbuszjáratain utazókat, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket, láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket, valamint minden esetben viseljék a járatokon a vonatkozó kormányrendeletben előírt, orrot és szájat eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt, és tartsák be a közegészségügyi előírásokat.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..