Wolfsburg

A Volkswagen felgyorsítja a digitális átállását

2018.08.24.

Átalakulóban a Volkswagen: saját szoftveres szaktudásával és ütőképes külső partnerekkel a vállalat felgyorsítja digitális ökoszisztémájának kiépítését. Ezáltal az autó a dolgok internetének központi elemévé fejlődik.

„Tisztán látjuk a jövőt: továbbra is rendkívül magas színvonalú járművek gyártója maradunk. De idővel a Volkswagen autóink egyre inkább kerekeken guruló digitális eszközökké válnak majd” – mondta Jürgen Stackmann, a Volkswagen igazgatótanácsának értékesítésért felelős tagja augusztus 23-án a cégcsoport berlini képviseleti irodájában tartott sajtótájékoztatón. „Ügyfeleink egy digitális ökoszisztéma részévé válnak majd, amelynek neve: Volkswagen We. Ez a rendszer kiteljesíti a kerekeken átélhető Volkswagen-élményt, és lehetővé teszi ügyfeleinknek, hogy digitális életterüket az autójukba is kiterjesszék” – tette hozzá Jürgen Stackmann. Ráadásul a márka nyílt csatlakozási felületei harmadik feleket is arra bátorítanak, hogy saját szoftverükkel hozzájárulva részt vegyenek egy erős közösség kialakításában.

Egyre fontosabb szerepet játszanak a szoftverek az autókban

A szoftverek és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások a jövőben jelentősebben hozzájárulnak majd a megkülönböztetéshez az autóiparban - hangsúlyozta Michael Jost, a Volkswagen márka stratégiai vezetője és a cégcsoport termékstratégiai vezetője - „Bizonyos értelemben újra fel kell találnunk az autót, hogy sikeresen lépést tarthassunk ezzel a fejlődéssel.”

Ennek része az autók áttervezett, sokkal egyszerűbb IT-rendszere, amely a 2020-tól megjelenő I.D. elektromos autók családjával mutatkozik majd be. Ez az IT-rendszer számos gyártóspecifikus szoftverrel működő vezérlőegység használatát feleslegessé teszi majd, amelyekből napjainkban akár hetven is megtalálható a járművekben. Ehelyett a járműintelligencia csupán néhány, egységes programnyelvet használó központi számítógépben összpontosul majd. A jövőben a szoftverek egy forrásból érkeznek majd: az ügyfelek az új „vw.OS” autóipari operációs rendszeren alapuló szolgáltatásokat élvezhetik majd. Michael Jost hozzátette: „A hardver és a szoftver szétválasztásával megteremtjük a folyamatos frissíthetőség és bővíthetőség alapját.” Továbbá ez egy újabb lépést jelent az önvezetés felé haladó úton.

2020 fordulópontot jelent majd a Volkswagen márkának

Ezáltal a 2020-as év fordulópontot jelent majd a Volkswagen márkának. Amíg ma már mintegy 1,5 millió online hozzáférés nélküli jármű csatlakozhat az internetre a Volkswagen Connect utólagos megoldásnak köszönhetően, addig 2020-ban a Volkswagen megkezdi teljes flottájának hálózatba kapcsolását. Attól kezdve évente több mint ötmillió új Volkswagen válik a dolgok internetének részévé.

A Volkswagen az értékesítési modelljét is átalakította, hogy a lehető legnyíltabbá és legelérhetőbbé tegye a digitális ökoszisztémáját. Most először az új márkakereskedői szerződések lehetővé teszik, hogy a Volkswagen közvetlen kapcsolatba léphessen ügyfeleivel a jármű teljes életciklusa alatt. Ezáltal az ügyfelek személyre szabott ajánlatokat kaphatnak anélkül, hogy be kellene fáradniuk egy szervizbe.

Egy csoportszintű platform létrehozása

A digitális ökoszisztéma gerince a csoportszintű One Digital Platform (ODP) lesz. Ez a platform elsősorban a felhőtechnológián alapul, és összekapcsolja a járművet, az ügyfelet, valamint a szolgáltatásokat. Az ODP biztosítja a kapcsolatot a jármű új IT-rendszerével, amely a Volkswagen vagy a Volkswagen ökoszisztémájába integrált külső partnerek szolgáltatásait magában foglalja.

„A Volkswagen vezeti az ODP fejlesztését a cégcsoport márkáival együttműködésben. Továbbá külső támogatást is igénybe veszünk. Hamarosan ilyen partneri együttműködéseket is bejelentünk” – mondta Christoph Hartung, a Volkswagen márkánál a digitális és új üzletágak, illetve a mobilitási szolgáltatások (Digital & New Business / Mobility Services) vezetője.

2025-ig 3,5 milliárd euró a digitalizálási offenzívára

A Transform 2025+ stratégiával a márka eddigi történelmének legnagyobb átalakulási folyamatát kezdte meg. 2025-re a Volkswagen szeretne vezető szerepet játszani az új autóiparban, innovatív mobilitási megoldásokat kínálni, valamint világszinten az elektromos mobilitás piacvezetőjévé válni. A középpontban az áll, hogy autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá váljon egy hálózatba kapcsolt járműflottával.

A Volkswagen márka ebben az időszakban mintegy 3,5 milliárd eurót fordít a digitalizálási offenzívájára, a digitális ajánlatokból és szolgáltatásokból pedig milliárdos értékesítési árbevételt tervez elérni.

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....