Volkswagen

A Volkswagen már nem akar a legnagyobb lenni

2015.12.21.

- A Volkswagen már nem törekszik a világ legnagyobb autógyára rangjának megszerzésére - jelentette ki Matthias Müller vezérigazgató a Wirtschaftswoche lapnak adott interjúban.

- Nekem teljesen mindegy, hogy elsők, másodikak, vagy harmadikak leszünk az eladási rangsorban" - szögezte le a Volkswagen konszern vezérigazgatója a lapnak adott interjúban, hangsúlyozva, hogy nem látja sok értelmét folyamatosan csak "a számokat lesni" és "egyre újabb és újabb eladási rekordokat hajszolni".


Elődje, Martin Winterkorn a világ legnagyobb autógyárává kívánta tenni a Volkswagent és el is érte, hogy fej-fej mellett állt a cég a Toyotával az eladási számokban. A Volkswagen emissziós botrányát érintve a vezérigazgató az interjúban megjegyezte, hogy a jövőben a konszern felhagy az olyan látványos rendezvényekkel, mint amilyet a Genfi Autószalon előestéjén is tartott.

– Valamivel több alázat és szerénység ezen a téren is jót fog tenni – a megtakarításról nem is szólva. Alkalmanként néhány millió euróval évente négy-öt ilyen esemény már csinos kis összegre rúg – mondta.

Matthias Müller a vezetés és az alkalmazottak bónuszának csökkentése mellett foglalt állást az interjúban. Véleménye szerint ebben a VW márka mellett a konszern nyereségének nagy részét adó Audi és Porsche márkáknak is részt kell venniük. "Egy család vagyunk. Jó időkben is és rossz időkben is" - szögezte le.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....