Eplény

Volkswagen T7 Multivan Style RT e-Hybrid – nagystílű luxusautó

2022.03.23.

A hasznos, de nulla presztízsű furgon-kategóriából kinőtt nagyterű reprezentációs autó limuzinokét felülmúlóan kényeztet. Hibridhajtóművével beleillik a korszellembe, de árával jelzi, hogy nem széles vevőkörnek szánták.

Bevezető megjegyzés: a Porsche Hungária eplényi Ride & Slide programján flottakezelők és közületi vásárlók mellett újságírók is kipróbálhattak autókat. Egy-egy kocsira, szigorú beosztás szerint, húsz perc jutott, az ülés beállításával, az egyetemista hosztesz-fiatalember megismerésével, fotózással együtt. Csupán pár kilométert lehetett megtenni, ami csak felületes benyomások szerzésére elegendő, de az is több a semminél, miért is tartanám magamban észrevételeimet? Kérem, így fogadni e menetpróbát!

A VW kisáruszállítójának, kisbuszának históriája Európa kultúrtörténetének része. A vesztes háborúból feltápászkodó Németországban jelent meg, 1950-ben, az egyszerű kis Népautó, a VW Bogár műszaki alapján, léghűtéses, 25 lóerős (mint a Trabant!) boxer-farmotorral. Annyira sokoldalúan használhatónak, praktikusnak, elnyűhetetlennek bizonyult, hogy egymást követő generációiból (most a hetediknél tartunk) 12,5 millió darab talált gazdára – a maga nemében ez a világ legnépszerűbb járműve.

Összehasonlítva az első kiadást mostani próbakocsimmal, jól felmérhető az igények és a lehetőségek változása. Ez a Multivan már nem a kereskedő és az iparos munkaeszköze, hétvégi családi batárja, hanem csúcskategóriájú, rangos prémium-személyszállító. Egyetlen celeb, milliárdos, diplomata, kormányküldöttség sem sértődhet meg, ha ilyennel viszik a reptérről az ötcsillagos szállodába, vagy magas szintű tárgyalásra. Benzines turbómotorjának 110 kW/150 LE teljesítménye hatszorosa az őstípusénak, de a konnektoros hibrid hajtómű rendszerteljesítménye eléri a 160 kilowattot, illetve 218 lóerőt, ami már majdnem kilencszeres növekedés. Ráadásul mindössze 1,6-2,1 liter a szabvány alapján mért fogyasztás (ezt ne tessék ám szó szerint érteni!), és a zöld rendszámos kocsi 42-50 kilométert tehet meg elektromos módban, nulla emisszióval (ezt is ajánlatos a legjobb körülmények között elérhető maximumnak tartani). És hányszor, hol lehet kihasználni zsúfolt, sebességkorlátozott útjainkon a modern Multivan menetdinamikai potenciálját?

Eplény környékén egyáltalán nem, miként városban sincs rá különösebb esély, legfeljebb autópályán futhatja ki formájának egy részét a jócskán túlmotorizált minibusz. Gyorsulása nagyon élénk, agilisan lehet közlekedni vele, előzéskor minimálisra redukálódik a baloldalon megtett távolság, ami nagy biztonsági plusz. Egy ilyen dobozjárműnek magas a súlypontja, de a remekül beállított, hangolt futómű teljesen elrejti e tényt, kanyarokban, noha érezni a tömeg kifelé húzó hatását, megnyugtató a rendíthetetlen stabilitás. Az oldalszél hatása észrevehetetlen, noha megvan szörfvitorlányi az oldalfal felülete. A hatfokozatú DSG-váltómű nem kíván manuális beavatkozást, kezem maradhat a volánon. Természetesen nem hiányoznak a vezetősegédek, mint a kikerülő-, kanyarodási-, illetve sávtartó-, valamint vészfék-asszisztens, gyalogos- és kerékpáros-felismerő funkcióval, tehát a vezetőé mellett mesterséges intelligencia is működik. Ugyanennek van jókora szerepe az állandó online-kapcsolatban, a Discover Pro navigációs rendszerben és egy sor szolgáltatásban.

Ami a komfortot illeti, a Multivan nemcsak autó, hanem guruló klubszoba, tárgyalóterem. Nem meghajolva, szervilis pózban mászom be, mint egy közönséges prémiumautóba, hanem szinte besétálok. Kényelmes bőrüléseire úgy telepszik rá az ember, mint egy ebédlőszékre, hosszú távon is nagyon jó így. A bőrgarnitúra bútorait síneken lehet többféle elrendezésbe csúsztatni, és megfordítani, de mögötte hatalmas hely marad jókora poggyásznak. Talán említeni sem kell, hogy mind az oldalsó tolóajtó, mind a hátfalé elektromos rásegítéssel nyílik és csukódik. Derűs hangulatról a kiváló hangrendszer mellett nagy felületű üveg panorámatető gondoskodik, ki lehet látni elvonuló hegyormokra, felhőkarcolókra. Rásegítő fűtést viszont nem lehet rendelni az e-Hybridhez, ám töltés közben előre klimatizálható. Ha választanom kellene, hogy a konszern autói közül Audi A8-assal vagy ezzel vigyenek hosszú útra, a Multivan lenne a jelöltem.

Persze ennyi jóság nem fér bele akkora árba, mint amilyet az ötvenes évek elején könnyedén kifizetett a német család. A Multivan már a 21-edik század értékütközésének terméke, egyszerre akar megfelelni a felsrófolt teljesítményigény, a fényűző komfort és a környezetvédelem követelményeinek. Igazából filozófiai kérdés, hogy egy ilyen csúcstechnikájú jármű-e a fenntarthatóság záloga. 32.833.310 millió forintos bruttó vételára mindenestre kizárja, hogy tömegesen elterjedjen ez a változat, megmarad nagystílű luxusautónak, egy érdekes színfoltnak a palettán

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....