repülés

Wizz Air: nem minden járat költözik vissza Marosvásárhelyre

2017.11.28.

- A Marosvásárhelyről tavaly Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét indítja újra Marosvásárhelyről a repülőtér kifutópályájának felújítása után a Wizz Air diszkont légitársaság, a frankfurti, madridi párizsi és római járatai ezentúl is Kolozsvárról közlekednek.

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2018 májusától szeptemberéig tart a részleges visszatérés a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérre. Májustól heti két alkalommal Dortmundba, júniustól heti négy alkalommal London-Lutonba és heti két alkalommal München-Memmingenbe, szeptembertől pedig heti két alkalommal Budapestre indulnak majd Wizz Air járatok Marosvásárhelyről.



A társaság azt is közölte, hogy a korábban Marosvásárhelyről működtetett frankfurti, madridi párizsi és római járatait ezután is Kolozsvárról indítja. Hozzátette: a korábban Marosvásárhelyen állomásoztatott repülőgépét Nagyszebenbe költözteti, ahonnan öt új célállomás irányába heti 21 járatot indít. A Wizz Air közölte: folyamatosan figyelik az utazóközönség részéről érkező igényeket, és ezek függvényében próbálják optimalizálni szolgáltatásaikat.

Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója az MTI-nek elmondta, az ütemterv szerint 2018. január 21-re fejeződik be a kifutópálya teljes újraépítése, és reményei szerint ezt a határidőt az időjárási viszonyok miatt sem kell eltolni. Hozzátette: sajnálják, hogy a Wizz Air nem tér vissza a többi járatával, de más társaságokkal is tárgyalnak marosvásárhelyi járatok indításáról.



- Nem adtuk fel azt a szándékunkat, hogy Marosvásárhelyről több európai városba lehessen eljutni, de a Wizz Air döntését nem tudtuk befolyásolni - jelentette ki az igazgató. A Wizz Air diszkont légitársaság 2016 november közepén jelentette be, hogy a kifutópálya állapota miatt Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait. Mivel a Wizz Air volt az egyedüli társaság, amely menetrend szerinti járatokat működtetett Marosvásárhelyről, a repülőtér forgalma a döntés következtében rendkívüli módon lecsökkent.

A Maros megyei önkormányzat 2017 szeptemberében írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott Porr Construct Kft. és Geiger Transilvania Kft. konzorciumával, melynek 2018. január 21-ig fel kell újítania és megfelelő berendezésekkel kell ellátnia a kifutópályát, újra kell építenie a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....