Wizz Air

A WizzAir 4600 új pilótát keres 2030-ig

2021.08.06.

- A Wizz Air 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már elindította az új pilóták toborzását - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, az idén már 150 új pilótát kiképeztek, és a létszámot több mint 300 további szakemberrel kívánják bővíteni az év végéig annak érdekében, hogy a légitársaság újra a járvány előtti kapacitásán működjön, és elérje a 2021-es évre tervezett célkitűzéseit. Hangsúlyozzák, várják tapasztalt kapitányok és elsőtisztek, valamint repülési tapasztalattal nem rendelkezők jelentkezését is, mert a Wizz Air Pilot Academy Programban nekik is lehetőséget biztosítanak a kereskedelmi pilótaengedély megszerzésére.

A nagy létszámú pilótatoborzás mellett a Wizz Air mind a 43 bázisán légiutas-kísérők jelentkezését is várja. A légitársaság az idén márciussal zárult 2020/2021-es pénzügyi évét 739,0 millió euró, az előző évi 2,761 milliárd eurónál 73,2 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 576 millió euró veszteséggel zárta az előző évi 281 millió eurós nyereséggel szemben.

A Wizz Air jelenleg 141 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság az elmúlt egy évben több mint 300 új járatot és 18 új bázist nyitott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....