WRC

WRC: Hármas győzelmet aratott a Volkswagen

2015.05.25.

Portugáliában Jari-Matti Latvala lett az első, a dobogóra még Sebastien Ogier és Andreas Mikkelsen állhatott fel.

Jari-Matti Latvala első 2015-ös győzelmét szerezte meg a Portugál-ralin, ahol az utolsó napon nagy nyomás alatt tartotta őt csapattársa, a kétszeres világbajnok Sebastien Ogier. Latvala már pénteken átvette a vezetést a versenyben, és a nap végén 11,1 másodperces előnyt autózott ki. Szombaton a citroënes Kris Meeke tartotta nagy nyomás alatt, vasárnap pedig a már említett Ogier.

A franciának a verseny elején egy defektje volt, ezért esett vissza, de egy pillanatra sem adta föl a küzdelmet. A második napon három szakaszgyőzelemmel 9,5 másodpercre zárkózott föl Latvala mögé, amit további 1,7 másodperccel csökkentett az első vasárnapi gyorsaságin.

Aztán Latvala is nyert még egy szakaszt, ami azt jelentette, hogy a finn 10,4 másodperces előnyben várhatta a verseny utolsó gyorsaságiját, a power stage-et. Ott aztán 2,2 másodperccel kikapott Ogier-től, de a versenyt ettől függetlenül megnyerte.

A Volkswagen hármas győzelméhez kellett még Andreas Mikkelsen harmadik helye is, a norvég dolgát megkönnyítette, hogy Meeke Citroenjében eltört a kanyarstabilizátor az utolsó előtti gyorsaságin, amivel 16 másodpercet vesztett a brit. A Volkswagen csapat ezzel stílusosan vágott vissza az előző, argentin futamért, ahol pontot sem tudott szerezni, míg a Citroen győzött.

Ott Tanak a vadonatúj fejlesztésű Ford Fiestával megszerezte az ötödik helyet az M-Sportnak. Dani Sordo a gyári Hyundai-jal a hatodik lett, mögötte Mads Ostberg végzett a hetedik helyen a második gyári Citroënnel, a másik Hyundai-t vezető Hayden Paddon előtt. Robert Kubica közel 5 perces hátrányban lett a kilencedik.

Eredmények:

1

Jari-Matti Latvala

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

3ó30p35.3mp

2

Sebastien Ogier

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

8.2 mp

3

Andreas Mikkelsen

Volkswagen Motorsport II

Volkswagen

28.6 mp

4

Kris Meeke

Citroen Total Abu Dhabi WRT

Citroen

48.7 mp

5

Ott Tanak

M-Sport World Rally Team

Ford

1p56.8 mp

6

Daniel Sordo

Hyundai Motorsport

Hyundai

2p27.9 mp

7

Mads Ostberg

Citroen Total Abu Dhabi WRT

Citroen

2p32.2 mp

8

Hayden Paddon

Hyundai Motorsport N

Hyundai

2p54.3 mp

9

Robert Kubica

 

Ford

4p39.1 mp

10

Martin Prokop

Jipocar Czech National Team

Ford

7p31.2 mp

 

Egyéni világbajnokság:

1

Sebastien Ogier

105 pont

2

Andreas Mikkelsen

63

3

Mads Ostberg

57

4

Kris Meeke

47

5

Jari-Matti Latvala

46

6

Elfyn Evans

41

7

Daniel Sordo

38

8

Thierry Neuville

35

9

Martin Prokop

27

10

Ott Tanak

22

11

Hayden Paddon

14

12

Khalid Al-Qassimi

8

13

Nasser Al-Attiyah

6

13

Abdulaziz Al-Kuwari

6

15

Sebastien Loeb

6

16

Diego Dominguez

4

17

Yuriy Protasov

2

18

Robert Kubica

2

19

Nicolas Fuchs

2

19

Gustavo Saba

2

21

Jari Ketomaa

1

22

Federico Villagra

1

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.12
A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok....
2026.04.12
Nem csak a kapkodás az oka, és az sem biztos, hogy rossz úton járnak. ..
2026.04.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Török bazárban jártak. ..
2026.04.12
Csak be kellett volna gurulnia a célba a biztos győzelemért a belgának, ehelyett összetörte az....
2026.04.12
Globális szinte mutatkozik erős elmozdulás az LFP akkumulátorok irányába, ami egyben az NMC....
2026.04.12
Sok mindentől függ, melyik a legbiztonságosabb hely az autóban, Tóbiás és Balambér közlekedési....
2026.04.12
Indítványozta az ügyészség a Váci úti felüljárónál halálos balesetet okozó sofőr letartóztatását. ..
2026.04.12
Különleges húsvéti ajándékkal, egy euroringi Swift Cup Europe teszttel lepte meg a magyar alapítású....
2026.04.12
A Geely Holding mára a világszinten legsikeresebb és egyben a leginkább globális, immáron több mint....
2026.04.12
A tavaszi munkálatok megkezdésével a mezőgazdasági gépek ismét nagy számban jelennek meg a....