ORB

Zemplén-rali - Østberg vezet, karnyújtásnyira került a magyar bajnoki címtől

2022.11.12.

A Mads Østberg, Johan Johansson norvég, svéd páros áll az élen a Mercarius rali országos bajnokság idényzáró futamának, a Zemplén-ralinak az első, szombati napja után.

Az összetettben is vezető 35 éves sztárversenyző ezzel karnyújtásnyira került az abszolút bajnoki cím megszerzésétől, amelyet a magyar rali történetében első külföldiként hódíthat el. A WRC2-es kategória 2020-as világbajnokának ezúttal a szintén svéd Patrik Barth helyett Johansson diktálja az itinert, és a skandináv duó úgy vezet 22 másodperces előnnyel a Csomós Miklós, Nagy Attila páros előtt, hogy a szombati hat gyorsasági szakaszból csak egyet nyert meg. A Citroën Rally Team Hungary párosának az segített sokat, hogy a második szakaszon a Skoda Fabia Rally2-vel versenyző Csomósék kétszer is megpördültek és ezzel fél percet veszítettek, Østbergéknek így négy második és egy harmadik idő elegendő volt ahhoz, hogy az élen zárják a napot.

Az idén az Európa-bajnokság (ERC) futamain indult Csomósék a hazai bajnokságba visszatérve kiváló tempót autóznak, így másodikak, míg a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc - Németh Gergely navigátorral az oldalán - a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével egyelőre harmadik (25.3 másodperc hátrány).

Iain Campbell, a rali-világbajnokság (WRC), valamint az ERC új promótercégének menedzsere, aki megfigyelőként van jelen az eseményen, azt mondta az MTI-nek, hogy a rendezés teljes mértékben zökkenőmentes, eddigi tapasztalataik szerint a szervezők kifogástalan munkát végeztek. Hozzátette, úgy látják, hogy a szurkolók is igyekeznek minden szabályt betartani és a kijelölt nézői pontokról követik az eseményeket, a biztonsági személyzet kéréseinek pedig eleget tesznek.

Az idényzáró futam vasárnap további hat gyorsasági szakasszal folytatódik, a végeredmény pedig így 150,98 kilométer megtétele után alakul ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....