lítium

Zöldebb lítium-feldolgozásba fektet a BMW

2021.10.24.

Egy friss amerikai cég olyan módszert szabadalmaztatott a lítium kinyerésére, ami még a BMW tetszését is elnyerte.

Bejelentette a BMW, hogy a kockázati tőkealapja, az BMW i Ventures befektet egy amerikai startupba, amelyik egy innovatív módszert fejlesztett a zöldebb lítiumbányászat érdekében. A Lilac Solutions ugyanis szabadalmaztatott egy olyan ioncserélő technológiát, ami nem csak hatékonyabb, de kisebb költséggel is jár, ráadásul a káros bányászat helyett a természetes sósvíz lerakódásaként létrejövő sóoldatokból vonja ki a lítiumot, tehát hosszútávon fenntarthatóbb folyamatot hoztak létre.

Befektetésével a BMW reménykedik benne, hogy jövőbeli villanyautóit még környezetbarátabbá teheti, hiszen egy 2020-as BBC jelentés szerint a lítiumbányászat tonnánként 15 000 kg CO2-t termel. A Lilac Solutions megoldása ugyanakkor ennek csak a harmadát bocsájtja ki. A BMW szerint az új technológia most már nem csak elképzelés, de élesben is sikeresen bevetették. Ráadásul azt remélik, hogy befektetésükkel a világ minden részén elterjeszthetik a módszert, ezzel begyorsítva a lítium bányászat zöldülését.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....