ROADPOL

Zsinkai Elvira rendőr alezredes lett az európai ROADPOL vezetője

2022.10.06.

Zsinkai Elvira rendőr alezredes személyében magyar vezetőt választott a ROADPOL szervezet - írja a police.hu.

Zsinkai Elvira rendőr alezredes lett a ROADPOL, azaz „Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata” vezetője. Az alezredes hosszú ideje részt vesz a ROADPOL munkájában, már az elődszervezet, a TISPOL végrehajtó bizottságának is tagja volt.

A ROADPOL elődszervezetét, a TISPOL-t 1996-ban hozták létre azzal a fő céllal, hogy javuljon a közlekedésbiztonság és a közúti balesetben meghalt és súlyosan sérült személyek száma csökkenjen Európa útjain.

Zsinkai Elvira 1998-ban csatlakozott a rendőrség kötelékéhez, munkáját közrendvédelmi területen kezdte, 2005-ben került közlekedésrendészeti szakterületre. Több mint tíz évet töltött halálos és súlyos közlekedési balesetek és egyéb közlekedési bűncselekmények vizsgálatával. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságnál 2016-tól dolgozik,  munkája során a nemzetközi kapcsolatokért felel. 2016 óta a TISPOL műveleti munkacsoport, 2019 óta a ROADPOL Végrehajtói Bizottság tagja.

Az idei tisztújítás során, szeptember 29-én választották meg a ROADPOL elnökének a szervezet éves őszi ülésén, Madridban, így feladatkörei a nemzetközi koordinációval és a szervezet nemzetközi szinten történő képviseletével is bővülnek.

Munkáját Magyarországról látja el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....
2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..
2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....