Magyarországon csökkent a téli gumik forgalma - íme az okok

2020.12.10.
Míg az Európai Unióban átlagosan 19 százalékkal csökkent a gumiabroncsok iránti kereslet, addig hazánkban mindössze kilenc százalék volt a visszaesés az év első tíz hónapjában. A négyévszakos gumikból idén 31 százalékkal többet adtak el, mint tavaly. Azonban a téli gumik forgalmának alakulását elsősorban a járványhelyzettel összefüggő korlátozások és az időjárási körülmények befolyásolják. Az első tíz hónap személyautó-, kisteherautó- és 4×4-gumiabroncs forgalmának több mint fele közvetlenül a téli szezon elé, augusztus és október közé esett, az év utolsó két hónapjában pedig az átlagos csökkenés mértékét figyelembe véve még ötödével nőhet a számuk– derül ki az Europool adataiból. Az összes eladott gumiabroncs 48,6 százaléka volt téli gumi, bár ez az arány a szezonnak köszönhetően év végéig várhatóan 50 százalék fölé emelkedik. A gumiabroncsok magyarországi forgalma az EU-n belül a keleti EU-országokhoz képest is jobb mutatókkal bírnak az idén. Ami a Bridgestone szakértői szerint elsősorban a hazai gumiabroncsok exportjának növekedésével magyarázható. „A 2021 elején várható járványügyi korlátozásokból kifolyólag a gumiabroncs piacon jövőre még nem számítunk növekedő tendenciára: kb. 10-15 százalékos visszaesést prognosztizálunk. Ám hosszú távon bizakodóak vagyunk, és 2022-től már lassú fellendülést várunk” – hangsúlyozta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletág vezetője. A szakember hasznos tanácsokkal is ellátta az autósokat „Bár Magyarországon nem kötelező a téli gumik használata, illetve a telek is enyhébbek a korábbi évtizedekben tapasztaltaknál. Havas vagy jeges utak esetén, illetve alacsony hőmérséklet mellett sem a nyári, sem a négy évszakos gumi nem tudja azt a fokú biztonságot garantálni, amit egy prémium téli gumiabroncs. Ha arra számítunk, hogy akár egy olyan alkalom is lesz, amikor havazás vagy éjszakai fagy után kell volán mögé ülnünk, ebben az évben sem javasolt spórolni a gumicserén. A ritkább autózások miatt ráadásul így a szokásosnál hosszabb ideig biztonságosan használható marad a garnitúra.” Milyen lesz a jövő téli gumija? A prémium téli gumik legnagyobb előnye, hogy a havas és jeges úton való biztonságos indulásra, fékezésre és kanyarstabilitásra vannak optimalizálva, miközben száraz és nedves útfelületen is garantálják a megfelelő tapadást. A legújabb keverékek kialakításánál, a lágyságuk beállításánál már figyelembe kell venni az egyre enyhébb téli időjárási körülményeket is, hogy az autósok a melegebb napokon is a megszokott biztonságos körülmények között tudjanak autózni, illetve hogy ilyenkor is csendes maradjon az abroncs. „A ma téli abroncsa a korszerű technológiáknak köszönhetően jobb tapadással és vezetési élménnyel bír téli körülmények között, mint a 10 évvel ezelőtti társa. Amellett, hogy ma már az EU rendelkezéseit követve sokkal szigorúbb követelményeknek kell megfelelni, mint korábban. Legyen szó a biztonságról vagy az üzemanyag-hatékonyságról. A Bridgestone globálisan nézve a legnagyobb összeget költi kutatás-fejlesztésre. Folyamatosan kutatjuk az új alapanyagokat és technológiákat. Mindig a legkorszerűbb megoldásokat nyújtsuk vevőinknek – mondta el Németh Gergely, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének műszaki főmunkatársa. A szakember elárulta, hogy a jövő legizgalmasabb fejlesztési projektjei közé az önvezető autók abroncsai tartoznak. Ezekre a gumikra az autóst rengeteg információval ellátó érzékelők fognak kerülni. Ez, még biztonságosabbá teszi a vezetést – főleg extrém időjárási körülmények között. Emellett pedig egyre könnyebb abroncsok fejlesztésén dolgoznak, aminek köszönhetően a szén-dioxid-kibocsátás további csökkenése várható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magatartáskódex autósoknak – ahogy azt az oroszok elképzelik

2020.12.10.
Az orosz közlekedési rendőrség hivatalos honlapján közzétette, hogy az utóbbi időben melyek voltak azok a jogsértések, melyek a legsúlyosabb következménnyel járó baleseteket okozták az ország közútjain. A listán az első két helyen a megengedett sebesség túllépése és az útviszonyok figyelmen kívül hagyása szerepel. A rendőrség ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a baleseti okok között növekvő mértékben érhetőek tetten a „pszichológiai okok”, a járművezetők felelőtlen személyes magatartása. "Nem azért kell betartania a közúti szabályokat, mert a szabálysértéseket büntetik, hanem azért, mert ezek a szabályok garantálják a biztonságot Ön és más közlekedők számára" - figyelmeztetett a közlekedési rendőrség közleménye. Az összeállítás felsorolja azokat a legfontosabb pszichofiziológiai állapotokat, amelyek befolyásolják, hogy egy sofőr alkalmas-e a vezetésre. A lista tartalmazza a pszichés reakciókat, a koncentrációt, az érzékelést, az érzelmi-akarati állapotot, a cselekvőképességet és a személyes vérmérsékletet. A közlekedésbiztonság egyik meghatározó tényezőjének nevezték a járművezetői etikát, mivel ez alapvetően meghatározza a közlekedés más résztvevőivel kapcsolatos interakciókat. A viselkedési kódex szerint „A forgalomban a sofőrnek konfliktuskerülő, segítő, támogató magatartást kell tanúsítania. Legyen udvarias autóstársaival, segítse a többi közlekedő – jármű és gyalogos – problémamentes, idegeskedés nélküli haladását. Nagyon fontos a forgalomban résztvevők kölcsönös udvariassága. Ennek hiánya egyrészt balesetveszélyhez vezet, másrészt jól rávilágít az adott autós nevelési hiányosságaira”- jegyezték meg a szöveg készítői. A közlekedésrendészet ezért kulturált közlekedésre szólítja fel az autósokat. „A közlekedésben való részvétel stresszel és veszélyekkel jár, ahol a kivagyiságnak, a közönynek és a többi közlekedő lenézésnek nincs helye” – fogalmaz az orosz magatartási kódex.

Két durva baleset egy órán belül - mentőket és tűzoltókat is riasztottak

2020.12.10.
Délután, 16 óra előtt néhány perccel két személyautó ütközött össze a 83-as főút győrszemerei szakaszán, a Győri úton. A helyi önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket. A balesethez riasztották a győri hivatásos tűzoltókat is. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Nem egészen egy órával később lesodródott az úttestről, és egy fának csapódott egy személyautó Üllő és az Ócsa közötti úton. A balesethez a monori hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egység áramtalanította a járművet. A helyszínre érkeztek a mentők is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Különleges legénysége lesz az amerikai Hold-missziónak

2020.12.10.
A kiválasztott űrhajósok névsorát Mike Pence amerikai alelnök ismertette a Nemzeti Űrtanács találkozóján a floridai Kennedy Űrközpontban - írja a BBC. A 18 asztronauta között vannak olyanok, akik már jártak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és olyan újoncok is, akik még sosem voltak az űrben. A szerdai rendezvényen felszólaló Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy ez csupán az első csoportja az Artemis program asztronautáinak. Az amerikai űrügynökség azt tervezi, hogy 2024-ben egy férfit és egy nőt juttat a Hold déli sarkára. Ez lesz az első alkalom 1972 óta, hogy ember érkezik a Holdra. Bridenstine szerint a NASA célja fenntartható jelenlétet létrehozni a Holdon, beleértve egy holdbázis megépítését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lefülelték - ez vár a Budán rodeózó rendőrre

2020.12.10.
Kedden járta be az internetet az a videó, amely a budapesti Hegyalja úton készült, és az látható rajta, hogy egy rendőrautó sofőrje rövid időn belül több szabálytalanságot is elkövetett, és kis híján balesetet is okozott. Először egy stoptáblát hagyott figyelmen kívül, ami miatt egy másik autósnak vészfékeznie kellett, majd egy tilos jelzésen hajtott át. A Bp-i Autósok közösségi oldala, amely a videót posztolta, most azt írja, fegyelmi eljárás indult a szabálytalanul közlekedő rendőr ellen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Alig van, aki cascót akar kötni

2020.12.10.
A szervezet ennek okát az új autók piacának visszaesésében látja. A Mabisz közleményében felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján szeptember végén mintegy 996 ezer casco szerződést tartottak nyilván. Magyarországon a teljes gépjármű-állománynak csak a 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást. Ebben az alacsony arányban szerepet játszik az is, hogy a hazai személygépkocsik átlagos kora magas, 14,4 év, casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek - jelezte a szövetség. A magyarországi casco állománya alig több mint egyhatoda a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb díjbevétel 40 százalékát. A lecsökkent lakossági autóhasználat miatt az idei második negyedévben alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, az első és a harmadik negyedévben ugyanakkor magasabb, így nem várható, hogy az év egészében jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés az előző évinél - közölte a Mabisz, hozzátéve, hogy a gépjárműalkatrészek ára és a szervizek növekvő munkaerő-költségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

„Az én munkám akkor ér véget, amikor az elégedett ügyfeleink újra Continental abroncsot választanak”

2020.12.10.
Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal. Kátai Alexandra regionális értékesítés támogató specialistaként dolgozik a budaörsi Continentalnál. A képre kattintva videón is megnézheti és meghallgathatja Kátai Alexandrát. A Continentalnál 2017-ben kezdtem el dolgozni. Egy átlagos munkanapomat általában a teendőim áttekintésével indítom, amiket aztán priorizálok, felkészülök azokra a szinkronizációs meetingekre, projektekre, amiken a kollégáimmal együtt dolgozom. A nap további része pedig abból áll, hogy az egyéni feladataimnak teszek eleget, amik alapvetően a döntéselőkészítést szolgálják különböző kimutatásokkal, elemzésekkel. Mit szeret leginkább a munkájában? A családom szerint meglehetősen racionális vagyok, és szeretek a lényegi dolgokra koncentrálni, ami a munkámban kifejezetten előny. Az álmodozást meghagyom azoknak a kollégáimnak, akiknek ez sokkal jobban megy. Éppen ebben a komplexitásban rejlik a Continental sikere, hogy sokan dolgozunk együtt, különféle területeken, sokféle látásmóddal. Miért jó egy nemzetközi vállalatnál dolgozni? A Continental valódi előnyöket és lehetőségeket kínál számunkra, mert nem csak hazai, de nemzetközi szintű ismeretekre is szert tehetünk. A nemzetközi kollégákkal is megoszthatjuk a tapasztalatainkat, illetve, ha elakadásunk van ők is szívesen segítenek. Ez egy nem mindennapi csapat, és egy nem mindennapi lehetőség. Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során? Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan vállalatnál dolgozom, amely azért küzd nap mint nap, hogy kevesebb baleset történjen az utakon. Ebben a gumiabroncsoknak kiemelt jelentőségük van, hiszen ez jelenti az egyetlen kapcsolatot a gépjármű és az útfelület között. Úgy gondolom, hogy a munkámmal erősen hozzájárulok ahhoz, hogy a prémium abroncsok által nyújtott minőség, és ezáltal a magasabb fokú közlekedésbiztonság minél több emberhez eljuthasson. Ajánlaná ismerőseinek a Continentalt, mint munkahelyet? Mindenképpen, ugyanis amikor a Continentalt választottam munkahelyként, azt gondoltam, hogy sokat tudok róla, de valójában már az első időszakban meglepetés volt a valóban rugalmas munkaidő, a családias környezet, a versenyképes juttatási csomag. A mindennapokban pedig újra és újra lenyűgöznek a kollégáim támogató hozzáállásukkal, a csapatépítők a fergeteges hangulattal, a tréningek pedig a mély és összetett tudásanyagukkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Jónak lenni jó! – Különleges, Forma-1-es felajánlással csatlakozott a Hollóházi Porcelánmanufaktúra

2020.12.10.
A Jónak lenni jó! kampány idén az Együtt az Autistákért Alapítványon keresztül autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjt támogatást. A kezdeményezéshez a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft. is csatlakozott egy különleges Forma-1-es trófea felajánlásával. Az 1989-ben rendezett Formula-1 Magyar Nagydíját Nigel Mansell nyerte meg 25 másodperces előnnyel a legendás Ayrton Senna előtt. Akkor a győztesnek járó trófeát a Hollóházi Porcelánmanufaktúra készítette el, kifejezetten a nyertesnek formázva. Egy évvel ezelőtt a manufaktúra úgy döntött, néhány példányban kiadják a replikáját és megkérték Nigel Mansellt, hogy a certifikátot lássa el saját kézjegyével. Az akció sikerrel járt, a Forma-1-es világbajnok versenyző minden legyártott darabhoz kiállított egy saját kézzel aláírt igazolást arról, hogy a váza megegyezik az általa elnyert díjjal. A Hollóházi Porcelánmanufaktúra ennek a trófeának egy példányát ajánlotta fel – a hozzá tartozó certifikáttal, Nigel Mansell aláírásával – a Jónak lenni jó! számára. Az alkotás értéke 792 ezer forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tűz keletkezett egy villamos kerekénél, beállt a Hungária körút

2020.12.10.
Azt írták, hogy csak kisebb tűz volt egy villamos kerekénél, amit a fővárosi hivatásos tűzoltók eloltottak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt írta a Facebookon, hogy az 1-es villamos helyett pótlóbusz jár a Népliget és a Lehel utca között, mert meghibásodott egy jármű. (A fotó illusztráció) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója