Sztrájkkal fenyeget a Ryanair német pilótáinak szakszervezete

2017.12.12.
Az érdekképviselet az utazókra tekintettel karácsonykor nem tart munkabeszüntetést, így december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek. A VC a nyomásgyakorlással azt akarja elérni, hogy a Ryanair vezetése kezdjen tárgyalást a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményekről és fizetésről. Közleményük szerint az olaszországi és a portugáliai pilóták szövetsége is sztrájkot helyezett kilátásba a következő napokra, az írországi Ryanair-pilóták pedig hétfőn szintén úgy döntöttek, hogy a bérharc eszközével - sztrájkkal, munkalassítással vagy a járatok közlekedését akadályozó más tiltakozó megmozdulással - küzdenek érdekeik érvényesítéséért. A VC szerint "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál". A szakszervezet ad még "egy utolsó lehetőséget" a sztrájk megelőzésére, ehhez a cég vezetésének késlekedés nélkül ki kell nyilvánítania, hogy hajlandó tárgyalni a pilóták helyzetének javításáról - áll a közleményben.  
Címkék: 

Diplomát kaptak a Mercedes-Benz művezetői

2017.12.12.
Egyedülálló ipari művezetőképzést indított a Mercedes. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve. A Német-Magyar Iparkamarával közösen szervezett képzésen – az első ciklus zárásaként – a Mercedes-Benz gyár tizenöt szakembere tett sikeres vizsgát, és vehette át a a végzettségét igazoló, magyar-német diplomát. Gratulálok! Elsőként Gabriel Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagja köszöntötte a végzősőket, akiket uttörőnek nevezett, mert egyedülálló dologba vágtak bele. A jó művezető sosem hagyja abba a tanulást – hangsúlyozta, majd elmondta:  a képzés alapja a német kamarai szervezet elmélete és tananyagai, valamint a trénerek és oktatók újszerű kombinációja. Ők rengeteg tapasztalattal, valamint német-magyar kulturális háttérrel rendelkeznek, ezeket pedig ia Mercedes-Benznél a gyakorlati alkalmazhatóságot és megvalósíthatóságot a középpontba állítva kamatoztatják a gyakorlatban. „A művezetőképzés a munkatársak képzésének további fontos elemét jelenti itt a vállalaton belül. A duális szakképzésben és felsőoktatási képzésben kapott alapképzést egészíti ki, amelyet a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már jelenleg is sikeresen és példaértékűen alkalmaz a gyakorlatban“ – mondta Brennauer. Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében humoros oldalát is megcsillantotta. Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Sok mindent felnőttként tanul meg az ember, én például azt, hogy óvatosnak kell lenni a magyar konyhával – kezdte beszédét. – A németek körében gyakran elhangzik a kérdés, hány kilogramm óta vagy Magyarországon – utalt arra, hogy a magyar konyha remekei nem csak finomak, kalóriában is gazdagok. Majd méltatta a művezetőket, akik szabadidejüket feláldozva, szombatonként családjuk és meccsnézés helyett képezték magukat. „A legjobb minőségű autókat, csak elkötelezett és motivált dolgozói közösséggel lehet megvalósítani, akik nyitottak a legmagasabb szintű tudás elsajátítására és a folyamatos fejlődésre. Kecskeméti gyárunk sikerét a csapatmunka adja, amelynek fontos szereplői a magasan kvalifikált művezetők. Számukra szervezett oktatási programunkban a németországi anyavállalatunk által fejlesztett főbb modulokat ültetettük át a magyarországi viszonyokra. A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők kétnyelvű diplomát kapnak, ami a piacképes európai tudás záloga”, hangsúlyozta Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Dilomások és diplomaátadók Dr. Horváth Zita felsőoktatásért helyettes államtitkár az ünnepélyes eseményen Darwinra utalva kiemelte, hogy nem feltétlenül a legokosabb, legszebb, legtehetségesebb ember viszi a legtöbbre, hanem az, aki rugalmas, képes változni és a mindenkori megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában dolgozó, frissen végzett művezetők már azon fiatal magyar szakemberek táborát erősítik, akik komoly szakmai alaptudással rendelkeznek és rugalmasan, mobilisan „közlekednek” az autógyártás nemzetközi munkaerőpiacán. A művezetői képzés színtere 2018 őszétől az a Mercedes-Benz Academy Kecskemét lesz, amely 8000 négyzetméteren nyit oktatási teret az autógyár több generációs programjainak. A modern oktatócsarnok elsősorban duális és belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek ad majd helyet, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat, s az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát. Két hölgy is végzett a csapatban. Az ötéves képzési projekt során évente több csoportban, összesen 180 szakember vehet részt a Mercedes-Benz gyár különböző üzemegységeiből a képzéseken, amely hozzájárul ahhoz, hogy magas szintű felkészültséggel rendelkező művezetők dolgozzanak minden területen, s gyorsabb és hatékonyabb problémamegoldásra legyenek képesek. 

Tovább javult a Ford EcoSport SUV

2017.12.12.
Ugyancsak először rendelhető meg a Ford Performance autói által ihletett, sportos EcoSport ST-Line modellváltozat, és az új EcoSport vásárlói olyan vezetősegítő technológiákra számíthatnak, mint a SYNC 3 kapcsolódási rendszer, az Állítható Sebességhatárolóval kiegészített Sebességtartó Automatika és a Tolatókamera. A dinamikusabb, keményebb kisugárzású, mégis kifinomultabb külsővel megjelenő új modell 12 látványos fényezéssel, és minden eddiginél több, a személyre szabhatóságot biztosító opcióval rendelhető meg; ez utóbbiak közé tartozik a kontrasztos árnyalatúra festett tető, tetőoszlop, felső ajtókeret, hátsó tetőlégterelő és külső tükörburkolat. A felhasználó-központú, frissebb hatású kabin komfortját ‘lebegő hatású’ 8 colos érintőképernyő és fűthető kormánykerék fokozza, nem beszélve az intelligens tárolási megoldásokról, amelyek közt a több szinten rögzíthető csomagtérpadló is szerepel. - A modell 2014-es bemutatása óta a Ford 166.000 darab EcoSport kompakt SUV-t értékesített Európában, és az autó eladásai tavaly 40 százalékkal nőttek - mondta el Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „Az új Ford EcoSport még karakteresebb stílust, még több kényelmet, sokoldalúságot és választási lehetőséget kínál a vásárlóknak – s mindezt egy SUV funkcionalitásával és egy városi kisautó praktikumával ötvözi.” Az új Ford EcoSportot a romániai Krajova üzemben készül, amit 200 millió eurós befektetéssel készítettek fel a legmodernebb gyártási folyamatokra; az autó most jelenik meg az európai piacokon, kiegészítve a márka Ford Edge és a Ford Kuga modellekből álló SUV-kínálatát. Az év későbbi szakaszában várható még a SUV-hangulatú Fiesta Active crossover bemutatása is, aminek forgalmazása jövőre kezdődik Európában. Európában az SUV-szegmens növekszik a leggyorsabban. A forgalomba helyezett SUV-k száma egyetlen év leforgása alatt 21 százalékkal nőtt. Magyarországon idén ez a szám még magasabb, 38 százalék. 2016-ban már ezek a típusok tették ki Európában a teljes személyautó-értékesítés több mint egynegyedét. Itthon tavaly az SUV szegmens piacrésze 29 százalék, míg az idén már 33 százalék az össz személyautó piacon. Tavaly a Ford több mint 30 százalékkal növelte SUV-eladásait az európai piacon.
Címkék: 

Oldtimereit és vasútmodelljeit árverezte el Neil Young

2017.12.12.
A Julienís aukciósház közlése szerint egy 1953-as égővörös Buick Cabrio, amelyet Young igényeinek megfelelően alakítottak ki, 400 ezer dollárért (106,5 millió forint) kelt el. Árát az aukciósház korábban 200-300 ezer dollárra becsülte. Az énekes-gitáros-dalszerző emellett értékes vasútmodell-gyűjteményének több mint 230 darabját kínálta eladásra, melyek összesen 300 ezer dollárért (80 millió forintért) keltek el. Egy Martin D19-es akusztikus gitár, melynek értékét 3000 dollárra becsülték, végül 43 ezer dolláros (11,4 millió forintos) bevételt hozott. Egy ritka, 1958-as mikrofon több mint 42 ezer dollárért, a korábban becsült összeg négyszereséért kelt el. A rocker a bevétel egy részét jótékony célra fordítja - közölte az aukciósház. A pénzt a fogyatékkal élő gyerekeket támogató Bridge School nevű alapítvány kapja, melyet az 1980-as években Young akkori feleségével közösen hívott életre.

Bódultan okozthatták a halálos balesetet a miskolci cserbenhagyók

2017.12.12.
Szabó Csilla hozzátette: a gépjárművet vezető 20 éves miskolci L. Józsefet segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség, míg utasát, a 19 éves miskolci L. Zsoltot segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden őrizetbe vette a gyanúsítottakat és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat - közölte a sajtóreferens. Felidézte, a miskolci Szarkahegy utcában egy akkor még ismeretlen típusú személygépkocsi hétfőn kora este elütött egy 55 éves helyi férfit. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az elgázolt férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei két órán belül azonosították és a városban elfogták a halálos közúti közlekedési balesetet okozó sofőrt és utasát - közölte Szabó Csilla.

Különleges karácsonyfa a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2017.12.12.
Karácsonyfát kapott a képzőközpont, a Mercedes Iskola két épülete, valamint a gyárhoz tartozó óvoda és bölcsőde is, így összesen 13 fát állítottak. Több mint 50 adventi koszorú teremt meghitt ünnepi hangulatot. A készülődés jegyében a vállalat dolgozói december elején egyedi adventi kalendáriumot is kaptak. A karácsonyi időszak kezdeteként Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és a menedzsment munkatársai december 6-án csokoládé mikulásokkal lepték meg az kecskeméti gyárba érkezőket: a dolgozókat és vendégeket egyaránt. Összesen 6500 csokoládémikulást osztottak szét. Ezek azonban csak a külsőségek. A gyár munkatársai már november óta gyűjtik azokat az ajándékokat, amelyeket még karácsony előtt, az „Ajándékozz mosolyt!” kezdeményezés keretében fognak átadni a rászorulóknak. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb vállalataként és Bács-Kiskun megye legnagyobb befektetőjeként támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek közösséget és értéket teremtenek, segítenek a rászorulókon és a gyermekek nevelésében. December 6-án, idén először Kecskeméten is fénybe öltözik a Hello Wood szervezet különleges karácsonyfája, amelyet a Mercedes-Benz gyár állíttatott fel a gyár előtti sétányon. A 20 tonna tűzifából álló, 11 méter magas és 5,6 méter átmérőjű ünnepi installáció kívül elbűvölő fényjáték, belül csöndes meghittség. A Hello Wood kecskeméti karácsonyfája nemcsak az advent és a karácsony idejére szól, a tűzifából épített adományfa jó szolgálatot tesz a helyi közösségeknek: a fát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. még az ünnep előtt eljuttatja környékbeli rászoruló családoknak, hogy mindenki kellemes melegben tölthesse a legszebb téli estét. Míg az alkotást kívülről fényjátékkal bűvölik meg, addig a belső tér a hatalmas belmagasságnak és a fastruktúrának köszönhetően izgalmas szerkezetű, meghitt térré alakul – egy csöndes zugot biztosítva, ahol néhány pillanatra a zajos karácsonyi őrületben megpihenhetünk.

Közel két és fél éves csúcson a Brent olajfajta ára

2017.12.12.
A Brent ára ezzel 2015 júniusa óta először került 65 dollár fölé. A kőolaj árát az a bejelentés hajtotta fel, hogy előre be nem jelentett javítási munkák miatt leállították a jelentős, napi 450 ezer hordó kapacitású Forties északi-tengeri olajvezetéket. Kereskedők azt mondták, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok év eleje óta érvényes termeléscsökkentésének hatására egyre szűkül a kínálat, amihez most hozzáadódik a Forties leállítása is.
Címkék: 

Három hónapja piacvezető az új BMW 5-ös limuzin

2017.12.12.
2017 novemberében tovább folytatódott a BMW Group stabilan emelkedő értékesítési növekedése, a világszerte átadott 220 649 darab új autó 5,2 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi értéket, miközben új novemberi rekordnak számít. BMW, MINI és Rolls-Royce márkáival a vállalatcsoport idén globálisan már 2 229 497 darab gépkocsit értékesített, amely 3,6 százalékos abszolút gyarapodást jelent. - Rendkívül erős prémium márkáinkkal az összes személyautó-szegmensben jelen vagyunk, a világ elsőszámú prémium autógyártó vállalataként – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Az új BMW 5-ös sorozat iránt mutatkozó kimagasló érdeklődés is azt igazolja, hogy a felső-középkategória új etalonja ügyfeleink körében világszerte hatalmas népszerűségnek örvend. Novemberben ráadásul több tisztán elektromos és plug-in hibrid gépkocsit adtunk el – szám szerint 11 710 darabot –, mint ezelőtt bármelyik hónapban. Nagy várakozással tekintünk az év végi hajrá elé, hogy megünnepeljük az idén átadott százezredik hálózatról tölthető modellünket” – tette hozzá. A BMW Group 2017 januárja és novembere között világszerte összesen 89 806 darab BMW i és BMW iPerformance modellt értékesített, amely 63,7 százalékkal haladja meg a 2016-os esztendőben regisztrált mutatót és a vállalatcsoport ügyfélkörének alternatív hajtásláncok iránt mutatott egyre intenzívebb érdeklődését tükrözi. Az új BMW 5-ös sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozata például az Egyesült Államokban máris a típusra érkező megrendelések 22 százalékát teszi ki. Nagy-Britanniában élő ügyfeleink eközben idén novemberben háromból egy 3-as BMW-t ugyancsak a forradalmi plug-in hibrid hajtáslánccal rendeltek meg. Az alternatív hajtásláncok iránt mutatkozó egyre intenzívebb ügyfél-érdeklődést mi sem mutatja jobban, mint hogy már az idei év első tizenegy hónapjában is jelentősen több BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt talált gazdára (szám szerint 28 040 darab), mint az egész 2016-os évben (25 528 darab). A BMW önmagában 1 892 365 darab új autót értékesített globálisan az idei év első tizenegy hónapjában, amely az előző év hasonló időszakához képest 3,7 százalékos javulást jelent. A 186 346 darab gépkocsit számláló, új novemberi eladási csúcshoz a széleskörű modellpaletta mindegyik sorozata hozzájárult, a népszerűségi lista abszolút első helyén pedig az új BMW 5-ös sorozat trónol. Sikeres generációváltását követően a világ legismertebb prémium üzleti modellje csak idén novemberben 33 403 példányban kelt el, amely az egy évvel ezelőtti számok tükrében 19,7 százalékos fejlődés. Mint ilyen, az új BMW 5-ös limuzin immáron sorozatban harmadik hónapja piacvezető a prémium felső-középkategóriában. Az idei novembert eközben a BMW X modellcsalád két kimagasló terepjárója, a BMW X1 és a BMW X5 is erőteljes értékesítési mutatóval zárta. Amíg a portfólió legkisebb tagját 26 776 ügyfelünk választotta (18,5 százalékos emelkedés), addig az SAV szegmens kategóriateremtőjének harmadik nemzedéke 17 631 példányban kelt el (16,4 százalékos fejlődés). A MINI világszerte 33 993 darab új autót adott el idén novemberben, amely 7,6 százalékkal múlja felül a 2016 tizenegyedik hónapjában mutatott teljesítményt. Mindez a január és november közötti egész éves értékesítésre is pozitív hatással volt, az ez idő alatt eladott 334 205 darab új autó kereken 3 százalékos abszolút értékesítési növekedést jelent. November végén 73 686 darabon álló idei eladási mutatójával és modellsorozaton belüli 25,1 százalékos abszolút értékesítési gyarapodásával a MINI Countryman a portfólió legnépszerűbb tagjaként vette ki részét a brit prémiumgyártó idei sikersorozatából. Novemberben több mint tízből egy MINI Countryman modellt plug-in hibrid hajtáslánccal rendeltek meg ügyfeleink.
Címkék: 

Átadták a váci mélygarázst - tíz éve húzódott

2017.12.12.
Fördős Attila  polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta: hosszú éveken át csúfította a váci belvárost a félbehagyott mélygarázs, amelynek térfelszíne is balesetveszélyes volt. A háromszintes, 297 parkolóhelyet biztosító létesítmény átadásával ezt a régóta húzódó problémát lehetett lezárni. A polgármester az MTI-nek felidézte, hogy a belváros átépítésével kieső parkolóhelyeket - mintegy 160 helyet - pótolni kellett. Több mint 11 évvel ezelőtt kezdeményezte az önkormányzat a beruházást, ám időközben világossá vált, hogy a beruházó, a finanszírozó és az önkormányzat akkori konstrukciója finanszírozhatatlan. Bár a mélygarázs az évek során végül elkészült, forrás és a befejező munkálatok hiányában átadni nem lehetett. Az eredeti, háromoldalú szerződést kétoldalúvá kellett átalakítani úgy, hogy adásvétel keretében szerezzen tulajdont az önkormányzat - magyarázta Fördős Attila. A műszaki területen történt változás után meg kellett határozni a valós költségeket, majd ehhez forrásokat kellett teremteni - ezt az állam megtette -, ezt követően ki kellett alakítani az üzemeltetés szervezeti és személyi feltételeit, és elvégezték az összes utómunkálatot is - mondta. A beruházást állami forrásból finanszírozták, az önkormányzatnak ez nem került pénzébe - emelte ki Fördős Attila, hozzátéve, hogy az üzemeltetés során ki kell alakítani azt a tarifarendszert, amellyel a mélygarázs "legalább nullszaldósan működtethető". A polgármester elmondta azt is, hogy december végéig, a próbaüzem alatt ingyenesen vehető igénybe a parkoló, azt követően 200 forintot kell fizetni egy óráért. Mint az önkormányzat tájékoztatójában olvasható, az autósok biztonságát több mint harminc kamera felügyeli éjjel-nappal, a lifttel is megközelíthető különböző szinteken vizesblokkokat alakítottak ki, és a mozgássérültek számára is mosdókat építettek. A tervek szerint a mélygarázs megnyitásával egy időben két zónában térítéskötelessé válik a térfelszíni parkolás. A mélygarázs üzemeltetője a teljes egészében önkormányzati tulajdonban álló Váci Városfejlesztő Kft.

Halálos cserbenhagyásos gázolás

2017.12.11.
Az 55 éves férfi áldozatot háromnegyed hat körül ütötte el egy feltehetőleg Suzuki típusú gépkocsi a Szarkahegy utcában. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről - közölte korábban a rendőrség. Tudatták: az autót vezető 19 éves férfit és 20 éves utasát a járőrök elfogták Miskolcon. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója