Koncesszióssá vált az üzemanyag-forgalmazás

2013.10.02.
    A törvény kedden hatályba lépett módosításának célja, hogy megakadályozza az adócsalásokat. Szakértői becslések szerint ezek évente mintegy nyolcmilliárd koronával rövidítik meg az államkasszát.    Míg a nagy forgalmazók, tehát a nemzetközi konszernek megértéssel fogadták a módosítást, a kisebb forgalmazók élesen tiltakoznak ellene, s azt állítják, hogy a kötelező 20 millió koronás (mintegy 224 millió forint) kaució csődbe viszi vállalkozásaikat.    Hasonló véleményt fogalmazott meg a közelmúltban a szenátorok egy csoportja is, amely a témában beadvánnyal fordult az alkotmánybírósághoz. A testület eddig még nem foglalkozott a kérdéssel.    "Úgy látom, hogy a törvénymódosítás a nemzetközi társaságoknak kedvez, mert azok már hosszabb ideje a kisebb üzemanyag-forgalmazók megsemmisítésén dolgoznak. Biztos, hogy politikáról van szó" - nyilatkozta a közszolgálati televízióban Jirí Dusek, aki három üzemanyagtöltő állomást üzemeltet a kelet-csehországi Pardubice mellett.    Ivan Indrácek, a kisebb forgalmazókat tömörítő üzemanyagtöltő állomások szövetségének elnöke szerint rendszeridegen elemről van szó, s hasonló rendszer csupán két vagy három európai országban létezik. "Az adócsalást hatékonyabb módszerekkel is meg lehet előzni. A kaució nagy egyenlőtlenséget hoz létre a piacon, ami káros a piaci verseny számára. A kisebb vállalkozások ezt a terhet nehezen bírják ki" - jelentette ki Indrácek.    A prágai gazdasági sajtó attól tart, hogy áremelkedést vonhat maga után, ha a nagyobb forgalmazók tovább erősítik piaci pozícióikat.    A cseh hatóságok kimutatása szerint mintegy 1900 cégnek van jelenleg engedélye üzemanyag-forgalmazásra, de a valóságban már évek óta csak mintegy 400-500 cég van a piacon. A 20 millió korona a minisztérium szerint egy közepes cég havi forgalmának felel meg.MTI 
Címkék: 

Elemző: kockázat a hiánycél teljesíthetőségében

2013.10.02.
    Az elemző kedden az MTI-nek azt mondta: a 2014. évi központi költségvetésről az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat az előzetesen hallottnak megfelelő makrogazdasági pályával - 2,4 százalékos inflációval és 2 százalékos reálgazdasági növekedéssel - számol.    Az inflációs előrejelzés az elemző szerint nagyjából reális lehet, körülbelül ekkorával, 2,3 százalékkal számolnak ők is. A reálnövekedésre vonatkozó várakozást azonban optimistának tartja, szerinte valószínűbb, hogy inkább 1,5 százalék körül, s az sem kizárt, hogy esetleg valamivel ez alatt lesz a növekedés.    Ennek megfelelően a költségvetésben is kockázatokat lehet érzékelni, hiszen a 2,9 százalékos hiánycél nehezen elérhető akkor, ha a növekedés nem lesz akkora, mint amennyit a kormány vár - mutatott rá. Ráadásul a bevételek több helyen csökkennek, a legnagyobb tételt a családi adókedvezmény kiterjesztése jelenti, de a társasági és a jövedéki adóban is van adókiengedés.    Hozzátette, az is igaz, hogy jövőre már egész évben éreztetni fogja hatását az online pénztárgépek bekötésétől várható pluszjövedelem, az e-útdíj, s az idén augusztus 1-jétől megemelt tranzakciós illeték, amelyek a bevétel-elengedéseket hivatottak ellensúlyozni.    Az elemző ezért úgy látja, hogy nagyon-nagyon feszes gazdálkodás mellett sem biztos, hogy tartható lesz a hiánycél további intézkedések nélkül.MTI 
Címkék: 

Datahouse: szeptemberi autóeladások

2013.10.02.
    Az összesítés szerint 2013 első kilenc hónapjában 41 029 új személygépkocsi került forgalomba, 21,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.    A Datahouse adatai szerint szeptemberben 912 darab új kishaszonjármű került forgalomba Magyarországon, 3,1 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. 2013 első kilenc hónapjában 7463 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. 
Címkék: 

BKK: húsz év elmaradás

2013.10.02.
    A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy már az iskolai szünetben is jelentős felújítások voltak például a nagykörúti és a budai villamosvonalakon. A kormány pedig szintén húszéves adósságot törleszt az összedőlés határára jutott Várbazár felújításával és az Országgyűlés környékének rendezésével - tette hozzá.    Vitézy Dávid kiemelte: ezt a hatalmas mennyiségű, műszakilag szükséges, 2010 előtt felelőtlenül el nem végzett és mára szükségessé vált felújítási és fejlesztési munkát képtelenség a nyári iskolaszünetben elvégezni, de ugyanígy felelőtlenség lenne még évekig tovább halogatni.    Közölte, a következő napokban további intézkedéseket tesznek azért, hogy a kivitelezőket pontos és csak az elengedhetetlenül szükséges munkaterületet igénybe vevő munkavégzésre sarkallják, továbbá javítják a lámpák hangolását és felülvizsgálják a pótló buszok útvonalán kijelölt ideiglenes buszsávok hosszát.    "Nem lehet azonban szó nélkül hagyni azt az arcátlanságot, hogy éppen Demszky Gábor korábbi, hosszú ideig a közlekedést is felügyelő helyettese teszi szóvá a jelenleg nagy ütemben zajló munkákat és kéri számon, hogy azokat miért most végezzük el" - fogalmazott közleményében Vitézy Dávid, aki arra kérte Horváth Csabát: mielőtt a városvezetést és a BKK-t kritizálja, adjon magyarázatot arra, hogy ezek a munkák miért nem valósultak meg korábban.    Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője keddi közleményében azt írta: a forgalmi dugók miatt sem autóval, sem a közösségi közlekedés járműveivel nem lehet közlekedni Budapesten, és mindez a fideszes városvezetés kudarctörténete.MTI 
Címkék: 

Szigorodnak a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó szabályok

2013.10.01.
    A szabályok a közúti járművek műszaki vizsgáztatásáról szóló rendeletet módosító tervezetben találhatók, és a kormány honlapján jelentek meg.    A törlés 5 évre szól. Azt követően is csak akkor lehet újra vizsgabiztos az illető, ha elvégzi az ehhez szükséges alaptanfolyamot, és azt követően eredményes vizsgát tesz.    A közlekedési hatóság akkor függeszti fel a vizsgabiztos tevékenységét, ha a jogszabályban meghatározott kötelezettségeit megszegte,  vagy ha elmulasztotta bejelenteni a személyi adataiban, képzettségében, beosztásában és munkaadójában bekövetkezett változásokat. A felfüggesztés az utóbbi esetben az azt megalapozó okok megszüntetéséig, de legfeljebb hat hónapig tarthat.MTI 
Címkék: 

Óriási megrendelést kapott a MAN brazil minisztériumoktól

2013.10.01.
Az év üzlete?1750 tehergépkocsi, 2600 iskolabusz, 100 nehéz nehéztehergépkocsi és 800 egyéb felépítmény, így áll össze az óriási megrendelés, amivel három brazil minisztérium minden bizonnyal szép napokat szerzett a cégnek, amely a dpa beszámolója szerint hétfőn Münchenben jelentette be a hírt.A megrendelést a Brazília Oktatási-, Mezőgazdasági- és Honvédelmi Minisztériuma jegyzi. Ez utóbbi már augusztusban elküldte megrendelését.A buszokat és teherjárműveket 2014 áprilisáig kell a MAN-nak leszállítania.
Címkék: 

A biztosítók szerepe a gazdaság élénkítésében

2013.10.01.
A konferenciát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitja meg. A nemzetgazdasági miniszter előadását követően Pandurics Anett, a MABISZ elnöke értékeli a hazai biztosítási piac aktuális helyzetét és eredményeit, illetve elemzi azokat a kihívásokat, amelyekkel a szektornak ma szembe kell néznie.   A konferencia első részében előadást tart Olav Jones, az Európai Biztosítási Szövetség, az Insurance Europe főigazgató-helyettese. Előadásának témája a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet adta kihívások, illetve a Szolvencia II-es szabályozás. Hasonló témában tart előadást Köves Benedek, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, Köves Benedek, aki a biztosítók lehetséges befektetési stratégiáját elemezve.  A konferencia második részét Giuseppe Rossano Latorre, a KPMG Corporate Finance vezető partnere nyitja meg, aki arról beszél majd, mekkora nehézséget jelent Európa-szerte a biztosítók számára a jövedelmezőségi mutatók teljesítése, miközben a gazdasági kilátások csak óvatos optimizmust tesznek lehetővé. Latorre kitér arra is, hogy míg 2008 előtt az M&A tranzakciók igen sikeresek és eredményesek voltak a biztosítási szektoron belül is, addig ma nem az akvizíciók, felvásárlások vagy összeolvadások idejét élik a társaságok.A konferencia másik, nem kevésbé fontos fókusza a klímaváltozás, illetve annak hatása a biztosítási szektorra. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Magyarország katasztrófa-veszélyeztetettségéről tart előadást. A klímaváltozás biztosítási piacra gyakorolt hatását elemzik a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója, a Swiss Re szakértői, Lea Müller és Putnoky Bálint. Az éghajlatváltozás biztosítókra gyakorolt hatásait boncolgatja Stefan Wojahn, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó Globális Biztosítói Kompetencia Központjának partnere is. Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a IV. Nemzetközi Biztosítási Konferencia programja kapcsán elmondta: “A szövetség éves rendezvénye igen rövid idő alatt lett pótolhatatlan fóruma a biztosítási piac szereplői, illetve a más pénzügyi intézmények képviselői közötti párbeszédnek.” A főtitkár hozzátette:„Az idei esemény témakörei különösen bizonyítják, milyen fontos és megkerülhetetlen szerep hárul a biztosítókra a gazdaságban, s mennyire fontos a kommunikáció az állami szervekkel, illetve a biztosítási szakmán kívüli piaci szereplőkkel is.”A konferencia részletes programjáról illetve a jelentkezés feltételeiről a http://mabiszkonferencia.hu weboldalon szerezhet bővebb információkat.Időpont: 2013. október 8.Helyszín: Corinthia Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.) 
Címkék: 

AZ AIPA klaszter sikeres fejlesztési projektje

2013.10.01.
A Klaszter tagjai a Dél-alföldi régióban, túlnyomó részt a közúti járműgyártáshoz kapcsolódó, és az ágazatban működő jogi személyiségű cégek, vállalkozások és oktatási intézmények (gép- és műanyag ipar, oktatási- és képző intézmények, nagyvállalatok, KKV-k, szervezetek, alapítványok). A 2011. október 3-án indult klaszterpályázat 22 hónapja alatt az összehangolt munkának köszönhetően a klasztertagok versenyképesebb, aktív együttműködéseken alapuló, projektet megvalósítottak meg 52.500.000,- Ft – Európai Unió és a Magyar Állam nyújtotta – támogatással.A klaszterpályázatban a Klaszter több olyan célt is teljesített, amelyek elősegítik a klasztertagok beszállítóvá válásának és képességeinek fejlesztését. Elkészült a térség járműágazati beszállító fejlesztési programja, melynek fő célja a régióban nemzetgazdaságilag is kiemelt jelentőségű Mercedes-Benz beruházáshoz kapcsolódóan - folyamatos szakmai és vállalati kultúra fejlesztéssel - a tagok beszállítóvá válásának segítése. Ennek érdekében a klasztertagok benchmarking klubok keretében is megismerhették a régió járműipari cégeinek ún. jó gyakorlatait, legújabb fejlesztéseit, beruházásait, látogatást tettek a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába, a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. új logisztikai központjába, valamint a Szimikron Kft. üzemébe. A pályázat eredményeként több mint 30 klasztertag E-számla kibocsátására és befogadására is alkalmassá vált, megerősítve ezzel beszállítói képességüket.Említésre méltó előrelépés a hazai járműipari régiókkal (Győr, Nyugat-Pannon térség) közösen megvalósítható projektek sora, valamint a külföldi autóipari- (pl.: Linz, Graz és Bécs), és további magyar járműipari tevékenységű klaszterekkel kötött együttműködések és megállapodások.A Klaszter nagy hangsúlyt fektetett a menedzsment eszközök továbbfejlesztésére, új adatbázis és adminisztrációs rendszer kidolgozására (www.aipaklaszter.hu), illetve megállapodást kötött további térségi klaszterekkel (HÍRÖS, 3P). Továbbá az AIPA Klaszter a kecskeméti kiemelt járműipari térségben dolgozó KKV-k export piacokra jutása érdekében nyitott a külföldi klaszterek irányába, és előkészített több közös európai projektet is.A Klaszter a pályázat eredményei alapján 2013 januárjában elnyerte az Akkreditált Innovációs Klaszter címet, melyet olyan klasztereknek ítélnek, amelyek magas innovációs és export teljesítményükkel, illetve az együttműködésben rejlő hatékonyságuk révén jelentős fejlesztési projekteket képesek megvalósítani, valamint régiós viszonylatban is kiemelkedő teljesítmény elérésére képesek.
Címkék: 

Közúti abroncsok a csúcsteljesítményű kategóriában

2013.10.01.
– A Hankook vezető gumiabroncs modellje, a Ventus S1 evo2 új SUV változata a nagy teljesítményű, dinamikus gépjárművek vezetőit célozza meg, akik minden tekintetben sportos teljesítményt várnak el a gumiabroncsoktól, anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötniük a rugózási kényelem, a gördülési zaj vagy az alacsony gördülési ellenállás tekintetében. A Ventus S1 evo2 dinamikus vezetési jellemzőinek sikeres kombinációja többek között annak is köszönhető, hogy a Hankook kizárólagos gumiabroncsbeszállító partnerként részt vesz a közkedvelt Német Túraautó Bajnokságban (DTM).A Ventus S1 evo2 SUV a rendkívül fejlett, Multi-Tread Radius (többszörös futófelületi sugár) technológiával és a kétrétegű műselyem szövetvázzal ideális érintkezési felületet biztosít mindenféle vezetési körülmények között. A gumiabroncs kiváló vízenfutási jellemzői mellett meggyőző a nedves és száraz útfelületen egyaránt kiegyensúlyozott, optimális tapadása is. A nagy sebesség melletti irányíthatóság és biztonság szintén jelentősen javult. A DTM által inspirált, innovatív, 3-rétegű mintázati kialakítás és a külső mintaelemek speciális, lépcsőzetes elrendezése jobb érintkezési felületet biztosít a gumiabroncs kopásának előrehaladásával is, ami hatékonyabb vonóerőátvitelt tesz lehetővé az abroncs teljes élettartamán keresztül.– A nagy teljesítményű SUV modellek számára gyártott modellünket is olyan innovatív technológiák és tervezési sajátosságok jellemzik, amelyeket a DTM csapatok – az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz – kizárólagos gumiabroncsbeszállító partnereiként szerzett tapasztalatunk alapján fejlesztettünk – mondta Jin-Wook Choi, a Hankook európai igazgatója. – Prémium abroncsaink közvetlen, sportos vezetési élményt biztosítanak, biztonsággal és kényelemmel kombinálva, miközben a környezetbarát jellemzők terén sem vallanak szégyent. A Ventus S1 evo2 SUV így a Kontrol Technology egy másik kiváló képviselője, amely vállalati filozófiánkra, a technológia, a csúcsteljesímtény és a biztonság kombinációjára utal minden termékünkben – tette hozzá a cégvezető.A Ventus S1 evo2 SUV a legújabb, legfejlettebb típusú szilika keverékkel készül, egy optimálizált térhálós rendszerrel, amely javítja vizes úton a vonóerőátvitelt és a hő által okozott elhasználódással szembeni ellenállást, illetve csökkenti a kopást. A nagy vonóerőátvitelt biztosító sztirén polimer jobb teljesítményt biztosít nedves úton, csökkenti a gördülési ellenállást, elősegítve a környezetvédelmet. A futófelületi mintaelemek alján kialakított felületnövelő lamellák és a vállrészi mintaelemek külső szélén található, mikroturbulenciát okozó kis mélyedések egy kifinomult hűtőrendszert alkotnak, amely gyorsabb hőeloszlást biztosít a stabilabb kezelhetőség és az abroncs hosszabb élettartama érdekében. A kényelmesebb vezetési élmény biztosítására a Hankook csúcsteljesítményű UHP modelljét egy aerodinamikus kialakítású szárnnyal készítik, ami csökkenti a gumiabroncs zaját és kiemeli sportos megjelenését. A Ventus S1 evo2 SUV abroncsot elsősorban a vállalat világszínvonalú rácalmási üzemében gyártják. 
Címkék: 

A GDP 2,6 százalékán állt a kormányzati szektor hiánya

2013.10.01.
A második negyedévi 116,9 milliárd forint uniós módszertan (ESA95) szerint számított hiány mindössze 7,3 milliárd forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és a GDP 1,6 százalékával volt egyenlő az első negyedévi GDP-arányos 3,7 százaléknak megfelelő 264,7 milliárd forint után.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója