Balesetet okozhat a bizonylat nélkül vásárolt fék- vagy kormányalkatrész, ráadásul baj esetén a felelősség nem a hamisítvány eladóját, hanem a vevőt, vagyis az autóst terheli. Már ezért is érdemes számlával venni az alkatrészt és javíttatni a járművet, hiszen ami először olcsónak látszik, az...
Egy telekommunikációs példán már megmutattam, szerintem milyen út vezet a megfontolt, előrelátó vásárlási döntésekhez, annak érdekében, hogy később ne csalódottan, hanem jól érezzük magunkat a bőrükben. Azaz azt mutattam be, hogy mik a TCO kalkuláció (Total Cost of Ownership) alapvető lépései...
A robogók erősebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítójaként ismert Bosch 2013-ban 15 százalékkal, 719 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét, beleszámítva a saját és résztulajdonú vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is.
Csehországban 430 841 személygépkocsit gyártottak az idén január és április között, ez éves szinten 13,2 százalékos növekedés - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP).
Megfelelő intézkedésekkel a közúti áruforgalom 5-10 százaléka vasútra lenne terelhető, és ezzel éves szinten közel 78 milliárd forinttal csökkennének az állami útfenntartási kiadások, valamint 8,3 millió tonna plusz megbízással nőne a vasúttársaságok forgalma – közölte a Magyarországi...
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
Elektromos autókhoz használatos öt töltőpontot adtak át Budapesten a WestEnd City Center parkolóházban csütörtökön, a töltőberendezéseket telepítő Elmű és a bevásárló központ képviselői.
Mesekönyvünk újabb fejezetében Lengyel Sándorral ismerkedhetünk meg, eddigi életének pontosan felét töltötte már a „balegyben”
A Monacói Nagydíj második szabadedzésén a felszáradó pályán a spanyol Ferrari versenyzőé lett a legjobb kör Hamilton és Vettel előtt.
