Benyó Máté nyerte a ralikrossz országos bajnoki címet

2023.09.27.
A pilóta a Nyirádon rendezett ötödik fordulóban biztosította be a sikerét, miután a viadalon a heves esőzés és az extrém időjárási körülmények miatt elődöntőt és döntőt nem rendeztek, a versenyt a harmadik előfutam után felfüggesztették. Végeredményt ezek alapján hirdettek, így Benyó magyar bajnok lett, előnyét ugyanis már nem lehet behozni az ob utolsó állomásán. "Embert próbáló szezon volt, hiszen a magyar bajnokság mellett elsőévesként végigversenyeztük az Európa-bajnokságot is. Az Eb-n elért év végi kilencedik helyünk és a magyar bajnoki cím azt hiszem, szépen cseng így a szezon végén, főleg ha hozzávesszük azt a rengeteg tapasztalatot, amit gyűjtöttünk" - mondta az MTI-hez eljuttatott közleményben Benyó. A versenyző hozzátette, a már biztos bajnoki diadal ellenére a zárófordulóban is nyerni szeretne. "A magyar bajnokságban idén öt versenyből négyen győzni tudtunk, a bajnoki címtől függetlenül a szezon utolsó, Rabócsiringen sorra kerülő futamán is a győzelem, illetve az önfeledt örömautózás a fő célunk" - jelentette ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hét kilométeres kamionsor, kilenc kilométeres autópálya-torlódás

2023.09.27.
A 34-es főúton Kunmadaras térségében, a 28-as km-nél egy személygépkocsi az árokba hajtott, a fél útpályát lezárták. Az M0-s autóút keleti szektorán az M5-ös autópálya irányába, az M4-es autóúti csomópont és az M5-ös autópálya csomópont között burkolati jeleket festenek fel. Mozgó tereléssel a külső sávot lezárták, az M4-es autóúti csomópont közelében, 5-6 km-es torlódás alakult ki. Az M5-ös autópályán, Röszke felé, Örkény és Lajosmizse között a 62-es km-nél, korábban  árokba hajtott egy autószállító tréler. A műszaki mentés a leállósávon zajlik, fokozott figyelemmel közlekedjenek! A magyar-román határszakaszon, az M43-as autópályán, a Csanádpalota határátkelő előtt az erős tranzitforgalom miatt már 7 km-es a kilépő kamionsor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két kocsit is ellopott éjszaka egy autókereskedőtől - nem jutott messzire

2023.09.27.
Egy gyáli nő telefonált a segélyhívóra, miután 2023. szeptember 20-án délután valaki elvitte az utcán leparkolt, négymilliós járművét. Nem sokkal később a fővárosi rendőrök jelezték, egy józservárosi helyszínen megtalálták az azóta körözött kocsit, a sofőr elmenekült. A tettes azonosítása és elfogása nem sokat váratott magára, G. Krisztiánt a lopást követő 2. órában már bilincselve vitték a Dabasi Rendőrkapitányságra. Egy hernádi autókereskedésbe 2023. szeptember 20-án éjszaka tört be akkor még ismeretlen tettes, az ott talált indítókulcsokkal két, összesen 11,5 millió forint értékű járművet is ellopott. A rendőrök még pirkadat előtt elfogták L. Oszkárt és lefoglalták a kocsikat. Az azóta letartóztatott G. Krisztián, valamint L. Oszkár ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Állatok Világnapja: immáron ötszörös Európa bajnokként köszönti a Macskaárvaház vendégeit Kiss Norbert Kápolnán

2023.09.27.
Nem csak az állat és természetvédelem, de az autósport, a foci és a magyar méz ünnepe is lesz jövő szerdán, október 4-én, Kápolnán az Állatok Világnapján.  Az Assisi Szent Ferenchez kötődő, eredetileg vallási, ma már a világ minden táján felekezettől és hittől függetlenül is fontos teremtésvédelmi ünnepnapra, amely társaink az állatok, és közös ügyünk az állatvédelem ünnepe, számos ismert állatbarát jelezte részvételét az idén 10 esztendős Macskaárvaház állatotthonába.  Náksi Attila sztár dj, zenei producer nem csupán a könnyűzene, de a foci rajongói körében is népszerű, hiszen együttese, a Soho Party egyik legnépszerűbb száma, az Éjjel soha nem ér véget lett a hazai és határon túli focirajongók himnusza. Náksi idén is részt vesz az alapítvány faültetési akciójában: a Tarnamente SE fiatal focistáival, Harmati Péter korábbi labdarúgóval, az Eger SE vezetőjével, és az NB 3-as csapat több állatszerető focistájával, többek között Debreczeni Dávid védővel és Beliczki Gergő támadóval érkezik majd a Macskaárvaházba. Ahol  az alapítvány  világhírű kuratóriumi tagja, Kiss Norbert várja őket, aki éppen néhány nappal ezelőtt, Le Mans-ban lett ötödszörre is Európa Bajnok. Kiss Norbert  Szintén a foci és az állatvédelem közötti erős kapcsolatot szimbolizálja, hogy elfogadta a Macskaárvaház Állatok Világnapi meghívását Hegedűs Henrik fociszakértő, szakíró, aki nem csak a világ legismertebb futball szakkönyveinek magyar fordítója, számos szakcikk szerzője, de ahogy korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség-nél, immáron kizárólagosan az FTC labdarúgó csapatánál látja el az adatelemző csapat vezetését. A vendégeket Kápolna alpolgármestere, Szalóki Péter fogadja majd, köztük Ignácz Balázs főispánt, Dr Illés Zoltán egyetemi tanár, korábbi környezetvédelmi államtitkárt, Szomszéd Lajos, Ráki Csaba, Kovács Attila egri és Prisztóka Tamás, Budai István, Kücsön Gyula heves vármegyei üzletembereket, Képe Tibort a Hyundai Hatvan tulajdonosát, valamint Gerencsér Olivér jet ski világbajnokot,az alapítvány támogatóit. Idén a kápolnai Állatok Világnapi ünnepség középpontjában a hazai, és konkrétan a tarnamentii méz népszerűsítése áll: a vendég Kiss Zoltán kompolti méhész, aki mézkóstolással, és vásárlási lehetőséggel hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos a mézelő növények és a vegyszermentes természeti környezet - a méheknek is, akik az egyik legfontosabb élelmet, a mézet készítik az ember számára.  Bóday Csilla - Az Állatok Világnapján nem csak az állatokat és az állatvédelmet, de azokat az embereket is ünnepeljük, akik emellett állnak és tesznek ezért - így számunkra nagyon fontosak, azok az ismert és elismert személyiségek, akik a közéletben, a sportban vagy az üzleti életben nevet és megbecsülést szerezve képviselik, segítik az állatok védelmét - fogalmazott Bóday Csilla. A Macskaárvaház Alapítvány titkára,  hozzátette: "természetesen ezúttal is velünk lesznek állatvédő partnereink a Noé Állatotthon és a Szurkolók az állatokért mozgalom képviselői.  Idén mézelő, a méhek számára nélkülözhetetlen hársfákat ültetnek majd az alapítvány önkéntesei, akik állateledel és alom adományokkal, valamint macska simogatással is hozzájárulnak a Macskaárvaház állatmentő munkájához. Aki szeretne állateledel adománnyal, faültetéssel vagy mézvásárlással hozzájárulni a rendezvény sikeréhez, azt szeretettel várják a szervezők október 4-én, szerdán délután 2-től Kápolnán.    

Már csak néhány napig látogatható a párizsi Titanic-kiállítás

2023.09.27.
A 77 éves korában elhunyt tudósról külön megemlékeznek a kiállításon, amely néhány héttel a halála után nyílt meg. Azóta több százezren keresték fel a Porte de Versailles kiállítócsarnokban a tárlatot, amelynek nyitva tartását a nagy érdeklődésre való tekintettel október 1-jéig meghosszabbították. A tárlat a Titanic több mint négyméteres makettjével kezdődik. A látogatók ezután valamelyik egykori utas beszállókártyájával a kezükben maguk is utazásra indulnak az angol partoktól, s csak a kiállítás végén tudhatják meg, hogy a dokumentumon feltüntetett név tulajdonosa túlélte-e a tragédiát, vagy pedig az 1517 áldozat között volt 1912. április 14-én éjjel, amikor az óceánjáró kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt, miután egy jéghegynek ütközött. Fotó: sortiraparis.com A kiállítás a tragikus sorsú óceánjáró gőzhajó történetét 260 eredeti, a tengerfenékről felhozott tárgyi lelettel, valamint a hajó néhány helyiségének, például első osztályú és fedélközi kabinoknak, folyósoknak, gépházi kazánoknak és mindenekelőtt a főlépcsőjének a rekonstrukciójával idézi fel. A kiválóan konzerválódott tárgyak között a porcelánoktól, mosdókagylótól és navigációs eszközöktől kezdve míves kristálypalackokon át az utasok személyes tárgyait is bemutatják, például szemüvegeket, pénztárcákat, ékszereket és különféle ruhadarabokat. A Titanic-kiállítás jelentős részben Paul-Henri Nargeolet munkájának, kitartásának és szenvedélyének a gyümölcse. A tudós a halálát megelőzően a Titanic tengeralatti kutatási programjának igazgatója volt. Az egykori tengerésztiszt 1986-ban lett a francia mélytengeri kutatásokat végző intézet, az Ifremer által használt tengeralattjárókat üzemeltető cég, a Genavir vezetője, alig egy évvel azután, hogy 1985-ben a Robert Ballard amerikai tudós által vezetett csapat a francia kutatóintézettel együttműködve megtalálta a Titanic roncsait 3800 méter mélyen a tengerben. Ettől kezdve Paul-Henri Nargeolet a roncs látogatásának és az ott talált tárgyak felszínre hozásának szentelte életét, amiért hazájában csak Monsieur Titanicnak, azaz Titanic úrnak becézték. 1987 és 2010 között a nyolcból hat expedícióban részt vett, amelynek során több mint ötezer tárgyat hoztak a felszínre az Atlanti-óceán északi részén, Új-Fundland partjaitól nem messze fekvő roncsról.  

Hatékony előrejelző fogyasztáscsökkentő rendszer a Lexustól

2023.09.27.
Amikor hálózatba kapcsolt járművekről, mobil adatkommunikációról és fejlett infotainment rendszerekről esik szó, az átlagos felhasználónak a fedélzeti wifi hotspot, az okostelefon-integráció, az alapfunkciók távvezérelhetősége jut az eszébe. Pedig ha engedjük, hogy a fedélzeti rendszerek kommunikáljanak egymással és a külvilággal, azzal ezeknél sokkal többet is nyerhetünk – akár szó szerint. A Lexus a prémiumkategóriában elsőként alkalmazta, és mostanra tökélyre fejlesztette a hibrid hajtástechnológiát, amely minden menethelyzetben a lehető legcsekélyebb energiafelhasználás mellett biztosít szuverén menetjellemzőket. Persze nincs az a takarékos rendszer, amelyet ne lehetne még gazdaságosabbá tenni – és pontosan erre dolgozott ki egy kifinomult technológiát a Lexus. A Predictive Efficiency Assistant, azaz az üzemanyag-fogyasztást előrelátó módon csökkentő vezetői segédlet elsődleges szerepe, hogy a sofőr ismétlődő szokásait megtanulva előre megjósolja, hogy egy adott útvonal mely pontjain számíthat lassításra, és hol várható gyorsítás. Az előbbieknél eleve maximálisra állítja a mozgási energia visszanyerésére szolgáló regeneratív fékrendszert (amely a villanymotort generátorként használva fejleszt elektromos energiát, és közben lassítja az autót), az utóbbira pedig az akkumulátor töltésének fenntartásával készül fel, hogy az intenzív erőkifejtésből minél nagyobb arányban vehesse ki a részét a villanymotor. A navigációs térképadatokat is figyelembe vevő – azaz a közelgő kereszteződéseket, autópálya-lehajtókat, kanyarokat és egyéb, sebességváltozással járó helyszíneket azonosító – rendszer valójában már a 2018-ban bevezetett Lexus UX 250h városi crossover fedélzetén megjelent. A most bevezetett, új generációs technológia annyival tud többet, amivel egy 2023-as infotainment rendszer okosabb egy 2018-asnál. A mobil adatátvitel, a felhő alapú navigáció, a valós idejű forgalmi információk rendelkezésre állása ugyanis nem csak a vezetőt látja el hasznos információkkal, hanem a Predictive Efficiency Assistant technológiát is. Amennyiben tehát az online navigációs funkció torlódás, útlezárás vagy bármely egyéb, valós időben azonosított ok miatt a forgalom lassulását észleli a tervezett útvonalon, a megváltozott helyzetre rugalmasan tudja felkészülni a hibrid hajtáslánc elemeit. Az új generációs, részletesebb térképinformációk a domborzati viszonyok azonosítását is lehetővé teszik: az emelkedők és a lejtők ismeretében átgondoltabban tudja beosztani az erőforrásokat. Ha nem félnénk emberi jellemzőkkel felruházni a számítógépet, azt is mondhatnánk, hogy tudatos autóvezetőként igyekszik minél takarékosabban megoldani a rá váró feladatokat. Talán mégsem túlzás persze antropomorfizálni a technológiát, hiszen a Lexus prediktív fogyasztáscsökkentő asszisztense tanulékony rendszer: minél gyakrabban járunk egy útvonalon, minél többet vezetjük az autót, annál pontosabban tud igazodni vezetési stílusunkhoz és döntéseinkhez. A Lexus NX 350h fedélzetén most bevezetett, a Lexus Link Pro Navigation fedélzeti infotainment rendszer részeként rendelkezésre álló technológia a későbbiekben egyre több modellben válik majd elérhetővé. Ami pedig a távlatokat illeti, a cégcsoport már most is számos értékes szolgáltatásához használja fel a világ minden pontján közlekedő Lexus és Toyota járművektől kapott, anonimizált információkat. Így elképzelhető, hogy a Lexus Predictive Efficiency Assistant rendszerének egy jövőbeli generációja akkor is a lehető legtakarékosabban fog minket végigvezetni egy tetszőleges útvonalon, ha mi magunk még soha nem jártunk ott korábban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kétezer négyszáz milliárd forintért vásárolna vadászgépeket egyik szomszédunk

2023.09.27.
A román védelmi minisztérium 6,5 milliárd dollárt fordítana ötödik generációs harci repülőgépek beszerzésére. A program első szakaszának lebonyolítása a MAPN becslése szerint 6,5 milliárd dollárba fog kerülni. Az Agerpres által idézett jóváhagyási igénylés szerint, ezért az összegért Románia 32 amerikai gyártmányú F-35-ös többcélú harci repülőgépet, működtetésükhöz szükséges logisztikai csomagot, kiképzési programot, szimulátorokat, valamint levegő-levegő és levegő-föld rakétákat vásárolna az Egyesült Államoktól. Fotó forrása: hirado.hu A program második szakaszában egy harmadik (16 harci repülőből álló) F-35-ös rajjal egészítenék ki az ötödik generációs flottát, ennek költségére azonban a most közzétett dokumentum nem terjed ki. A MAPN átirata szerint a román légierő további fejlesztését az tette lehetővé, hogy 2023-tól kezdődően az ország védelmi kiadásait a GDP 2 százalékáról, 2,5 százalékra emelték. A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) áprilisban hagyta jóvá a román légierő ötödik generációs, többcélú harci repülőgépekkel történő felszerelését. A nemzetbiztonsági testület arra hivatkozott, hogy az F-35-ösök fejlett érzékelőkkel és nagy pontosságú, intelligens lövedékekkel rendelkeznek, valós idejű, titkosított kommunikációra képesek a földi légvédelemmel és más repülőgépekkel, mindez pedig alkalmassá teszi őket a légi fölény megszerzésére és megőrzésére, a légtér szuverenitásának megvédésére. Romániában 2019 márciusában állt szolgálatba az első, Portugáliából beszerzett, 16 darab használt F-16-os gépből álló repülőraj. A MAPN szerint az országnak legalább három, egyenként 16 többcélú harci gépből álló repülőrajra van szüksége légtere védelméhez. Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával további 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról. Ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani.

NASA: van élet az univerzumban

2023.09.27.
Az ufók és az ufóészlelések kérdése a közvélemény körében mindig nagyon izgalmas téma, sőt, számos összeesküvés-elmélet alapja. Vannak olyan vad elméletek is, amelyek szerint az amerikai kormány még földönkívülieket is tart fogságban. Vajon miért ez a tipikus "idegen"-ábrázolás? (fotó affaritaliani.it) A NASA tavaly felállított egy kutatócsoportot, különböző tudományterületek szakértőiből a fizikától az asztrobiológiáig. A 16 tudós feladata, hogy vizsgálja, vajon az UFO-k (azonosítatlan repülő tárgyak) vagy ahogy mostanában nevezik UAP-ok (azonosítatlan anomális jelenségek) valóban földönkívüli eredetűek-e. A NASA most a honlapján tette közzé a választ. Bizonyíték hiányában a nemleges választ. Régi fotón a klasszikus repülő csészealj (fotó: newyorker.com) "Világszerte észleltek már olyan objektumokat az égboltunkon, amelyeket nem lehet léggömbként, repülőgépként vagy ismert természeti jelenségként azonosítani. A számos beszámoló és képi anyag ellenére a következetes, részletes és kurrens megfigyelések hiánya azt jelenti, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre az UAP-ra vonatkozó végleges, tudományos következtetések levonásához szükséges adathalmaz" - áll a jelentésben. Egy észlelés a sok közül (fotó: space.com) De! Bill Nelson ex-űrhajós, a NASA vezetője a tanulmány kapcsán azt nyilatkozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy az űrkutatási hivatal tagadja az idegen élet létezésének lehetőségét, csak azt állítja, hogy egyelőre nincs földönkívüli magyarázat az UAP-okra. Azt mondta, ő személy szerint hisz benne: "Ha megkérdezik tőlem, hogy szerintem van-e élet az univerzumban, amely milliárd és milliárdnyi galaxisból áll és amely olyan hatalmas, hogy nehéz felfogni, mekkora, a válaszom igen". "Van élet az univerzumban" (fotó: metronews.it) A kutatás folytatódik, a cél az, hogy "az UAP-okról szóló vitát a szenzációhajhászásról a tudományra tereljük: bármit is találunk, azt átlátható módon megosztjuk a világ többi részével" – mondta a vezető. Forrás: ilgiornale.it, wionews.com  

Súlyos autópálya-balesettel zárult a kedd

2023.09.27.
A kecskeméti hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen ketten utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek. A kamion a leállósávban, a személyautó a belső sávban állt, és akadályozta a forgalmat. Azt már az Útinform írta szerda reggel fél hatkor, hogy a 44-es főúton, Lakitelek térségében egy műszaki hibás kamion mentése miatt a 24-es km-nél csak félpályán halad a forgalom. Az M1-es autópályán új terelést építettek ki Győr térségében, a 129-es és a 136-os km között. Hegyeshalom felé a forgalmat sávelhúzással a külső és a leállósávra irányítják, míg a Budapest felé tartók a belső sávot, illetve az ellenkező oldal belső sávját használhatják. Frissítés: Írásunk élesítése után negyed órával arról számolt ben az Útinform, hogy az M5-ös autópályán, Röszke felé, Örkény és Lajosmizse között a 62-es km után az árokba hajtott egy autószállító tréler. A leállósávon zajlik a helyszínelés. Baleset miatt van torlódás a 11-es főúton, Szentendrén, a Bükkös pataknál - a főváros felé tartók már közel egy km hosszan lépésben haladnak. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy megye, egy hét, 2325 gyorshajtó

2023.09.26.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2325-en lépték át. Ez az előző hetekhez képest jelentős csökkenést mutat. A jogsértés elkövetői legalább 39.000 forintra számíthatnak. Volt olyan autós, aki 2023. szeptember 23-án egy órán belül kétszer is túllépte a megengedett sebességet. A sofőrt először 11 óra 10 perckor videózták le, amikor Bátyán 50 km/h helyett 66 km/h-val ment; másodjára 11 óra 53 perckor került a sebességmérő célkeresztjébe: Kalocsán 70 km/h-val közlekedett. Az autóvezetőnek ebben az esetben mindkét jogsértés miatt külön kell felelnie, azaz két közigazgatási bírságot szabnak ki részére. Szintén a kalocsai rendőrök fényképezték le azt a két autóst, akik közül az első – lakott területen belül – 112 km/h-val, a mögötte haladó pedig 97 km/h-val ment. A héten azonban a top gyorshajtó az az ismeretlen volt, aki Pirtó belterületén 50 km/h helyett 128 km/h-val autózott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója