Harmadára esett a Renault profitja tavaly

2014.02.13.
A Renault francia járműgyártó tavalyi profitja a harmadára esett az egy évvel korábbinak. A cég ugyan növelte értékesítését, de a nyereséget jelentősen csökkentette a szerkezeti átalakításokkal kapcsolatos kiadás.A PSA Peugeot Citroen után a második legnagyobb francia járműgyártó adózott eredménye 586 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,75 milliárd euróról. Az egyszeri tételek csaknem 1,3 milliárd euróval mérsékelték a tavalyi profitot.A járműgyártó tavalyi forgalma 40,92 milliárd euró volt, gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbival. A Renault azzal számol, hogy 2016-ra 50 milliárd euróra növeli forgalmát azáltal, hogy elsősorban a fejlődő országok piacain bővíti eladásait.

Darabokban lett meg a lopott Peugeot

2014.02.13.
A tulajdonos február 8-án értesítette az AUTOVADASZ.EU munkatársát, hogy az autóra járókelők találtak rá Budapesten egy  XVIII-ik kerületi zöldövezetben, egy nádasban. A kocsit a tolvajok elemire szedték, az autónak csak a váza került elő.

A Jeep Grand Cherokee elnyerte az Auto Lider 2013 díjat

2014.02.13.
A Jeep® Grand Cherokee, minden idők legtöbb kitüntetésben részesített szabadidőjárműve, a prémium szabadidőjárművek mértékadó modellje újabb nemzetközi elismeréssel erősíti meg helyzetét, és gyarapítja kitüntetéseinek sorát.A Jeep Grand Cherokee legújabb elismerése a két lengyelországi kiadvány: a 'Motor' heti és 'Auto Moto' havi autós szakfolyóirat olvasói által odaítélt, nagy presztízsű ‘Auto Lider 2013’ díj a 'teljes méretű szabadidőjármű és terepjáró' kategóriában. A kategória tizenhárom döntőse közül a Jeep Grand Cherokee 17 százalékkal nyerte el a díjat, megelőzve a Toyota Land Cruiser 150 (13,4%) és Porsche Cayenne (11,9%) modelleket.Az ‘Auto Lider 2013’ a lengyel autópiac egyik legnagyobb becsben tartott kitüntetése. Emellett az egyik legnagyobb tömegbázissal is ez rendelkezik: az idei pályázatra több mint 160 ezer szavazat érkezett az interneten, illetve SMS-en keresztül.Ez a fontos elismerés még inkább megerősíti a Jeep Grand Cherokee helyzetét a lengyelországi prémium szabadidőjármű szegmensben. A modell 2013-ban minden versenytársánál népszerűbbnek bizonyult Lengyelországban: több mint 660 példány talált belőle gazdára, ami 31 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. A Grand Cherokee olyan fontos modelleket előzött meg az eladásokban, mint a BMW X5 vagy a Mercedes-Benz ML-osztály. Ez az elismerésre méltó eredmény nagyban hozzájárul a Jeep kiváló lengyelországi teljesítményéhez: a márka 2013-ban több mint 1100 autót adott el, 9,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.A Jeep Grand Cherokee négyféle motorral kapható. A takarékos 3.0 V6 közvetlen befecskendezéses, közös nyomócsöves MultiJet II dízelmotorral, a 3,6 literes V6 Pentastar benzinmotorral, az 5.7 V8 erőforrással (kizárólag Overland és Summit kivitelekhez rendelhető), valamint a 6,4 literes V8 HEMI-vel (kizárólag SRT modellhez).A Jeep kínálatának csúcsán elhelyezkedő Grand Cherokee az értékesítés terén is az élen jár: 2013-ban ez volt a világ legkeresettebb Jeep modellje. 255 000 darabos eladásával nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a márka immár második éve minden idők legjobb globális eredményét érje el: 2013-ban 731 565 darab Jeep talált gazdára világszerte, ami meghaladja az előző évi rekord eredményt (701 626 db).

Minden ötödik taxinál találtak szabálytalanságot a fővárosban

2014.02.13.
Az ellenőrzés során a BKK 209 taxiengedély visszavonását kezdeményezte, mert a taxinak nem volt érvényes taxiállomás-használati engedélye. A próbautazásos ellenőrzések 31 százalékában a taxis nem adott nyugtát, 265 esetben pedig eltértek a hatósági ártól a taxaméter külső befolyásolásával - írja a Napi Gazdaság.
Címkék: 

Motorlopás! UYB-967 Yamaha XV1600 Wildestar

2014.02.12.
Lopott motor a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: UYB-967-Gyártmány: (Egyéb, nincs a listában)-Egyéb típus: YAMAHA-Típus: XV1600 Wildestar-Kivitel: cruiser-Gyártási év: 2004-Motorszám: P606E017849-Alvázszám: JYAVP081000019849-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 február 12-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XVIII.-Utca, házszám: Gábor Áron utca 12/a https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592328920854795.1073742658.423534077734281/592328950854792/?type=3&theater

Autólopás! NI-IS-30 VW Golf

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: NI-IS-30-Gyártmány: Volkswagen-Típus: GOLF-Gyártási év: 2001-Alvázszám: WVWZZZ1JZ2B0082999-Szín: királykék-Lopás időpontja: 2014 február 10-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: I.-Utca, házszám: Attila utca-Megjegyzés: Az autó német rendszámú a NI Nienburg városát jelenti Németország Alsó-Szászország tartományában, a rendszámon a tartomány címere egy piros alapon fehér ló. A kocsin hátul bal oldalon volt egy kerek zöld színű fekete színnel irt 96-os szám, amely a Hannover 96 focicsapat emblémája. A kocsin új, szeptemberben felszerelt téli gumik voltak, ezüst dísztárcsával.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592331920854495.1073742663.423534077734281/592331924187828/?type=3&theater

Autólopás! HPJ-396 VW Passat - ezüstszürke

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: HPJ-396-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Passat-Kivitel: sedan-Gyártási év: 2001-Szín: ezüstszürke-Lopás időpontja: 2012 január 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Rákosszegpark 6 https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592331284187892.1073742662.423534077734281/592331294187891/?type=3&theater

Autólopás! MCD-177 Opel Insignia - homokbarna

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MCD-177-Gyártmány: Opel-Típus: Insignia-Kivitel: 5 ajtós-Gyártási év: 2010-Motorszám: A18XER20PM4314-Alvázszám: WOLGM5EC1A1112089-Szín: homokbarna-Lopás időpontja: 2014 február 12-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XV.-Utca, házszám: Hősök útjahttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592330790854608.1073742661.423534077734281/592330800854607/?type=3&theater

Autólopás! KPP-066 Suzuki SX4 - fekete

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KPP-066-Gyártmány: Suzuki-Típus: SX4-Kivitel: GS-Gyártási év: 2006-Motorszám: M15A1197789-Alvázszám: TSMEYA11S00161498-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 február 12-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XV.-Utca, házszám: Wysocki ( volt Dembinszky ) u. 5.-Megjegyzés: Körözés alatt. Ismertetőjele: karcos motorháztető, jobb eleje kicsit meghúzva. Matricák helye a "B" oszlopon.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592330287521325.1073742660.423534077734281/592330307521323/?type=3&theater

Autólopás! KEK-971 Suzuki Swift - fekete

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KEK-971-Gyártmány: Suzuki-Egyéb típus: Swift 1,3-Típus: Swift 1,3-Gyártási év: 2006-Motorszám: M13A1727340-Alvázszám: TSMMZC11S00200783-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 február 10-Lopás helyszíne - város: Budapest Zugló-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Nagy Lajos kir. útja https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.592329967521357.1073742659.423534077734281/592329974188023/?type=3&theater 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója