Folyamatosan érkeznek az új CAF-villamosok Budapestre

2025.04.09.
Kiemelték, tavaly október óta folyamatosan érkeznek annak a korábban megrendelt és gyártás alatt álló 51 darabos flottának a példányai, amelynek köszönhetően 2026 végére a jelenlegi 30-ról 40 százalékra növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya a fővárosban. Az új villamosokra előírás szerinti próbafutások és hatósági engedélyeztetési eljárások várnak, majd a korai szakaszban minden új CAF a budai fonódó villamoshálózaton "találkozik az utasokkal", mivel Budafok kocsiszín a spanyol alacsony padlósok otthona, és egyben a CAF garanciális szervizbázisa - közölték. A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra, hogy a jelenleginél több alacsony padlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így 2025 végétől a többi között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalon is tovább bővülhet a kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamosok száma, valamint a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es járatcsaládon, továbbá az 51A bevonását követően a 62A vonalán is megjelennek a korszerű villamosok, amennyiben rendelkezésre áll az európai uniós támogatás a szükséges infrastrukturális beruházások elvégzéséhez - közölték. Kitértek arra is: a BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően akár további több mint száz új, korszerű villamos érkezhet a fővárosba.  
Címkék: 

Újabb frissítés vár a Toyota GR Corollára

2025.04.09.
A Toyota Gazoo Racing gőzerővel dolgozik a 2026-os modellévű GR Corollán, amely több, versenypályás használatra tervezett fejlesztést vezet be. A japán hot hatch agresszívabb aero-csomagot és áthangolt futóművet kap, emellett az 1,6 literes, háromhengeres turbómotorjának (G16E-GTS) is megemelik a nyomatékát.  Legutóbb egy éve nyúlt hozzá a népszerű hot hatch-hez a Toyota, akkor szintén megemelte a motor nyomatékát, áthangolta a futóművét és a GR-Four összkerékhajtását, emellett bevezette az opciós, nyolcfokozatú DAT automata váltót (extra olajhűtővel és rajtautomatikával), valamint a kiegészítő vízhűtőt is, a kézi váltós kivitelben áthangolta a kuplungpedál működését, és alapfelszereltséggé tette az első-hátsó önzáró Torsen differenciálművet az összes modellváltozatnál. Az új hűtők miatt akkor az első lökhárító formája is megváltozott. A Toyota sportrészlege 2025 áprilisának elején egy álcázómatricával bevont GR Corolla prototípusról osztott meg nagy felbontású gyári fotókat pár információ kíséretében. Ebből az ízelítőből kiderül, hogy a 2026-os modellévű GR Corolla a korábbinál sokkal nagyobb hátsó szárnyat kap, ami alapján nagyon könnyű lesz megkülönböztetni a régebbi verzióktól.  A motorháztető púpjára új szellőzőnyílásokat vágtak, amelyek a motor hűtését segítik. Emellett az első sárvédőkbe Porsche 911 GT3 RS-stílusú szellőzőnyílások és újratervezett oldalsó kopoltyúk kerültek, ami a fékek hűtésének javítása mellett az első kerékjáratnál kialakuló turbulenciákat is csökkentheti. A 18 colos, fehér „Toyota Gazoo Racing” felirattal ellátott, kovácsolt BBS alufelnikre a korábbi Pilot Sport 4-eseknél szárazon jobban tapadó, de nehezebben bemelegíthető Michelin Pilot Sport Cup 2 semi-slick sport abroncsokat húztak. Az áttervezett, agresszív megjelenésű, nagy szárnyas GR Corolla tavaly tűnt fel először kémfotókon, akkor mindenki azt hitte, hogy a Toyota Gazoo Racing a forró ferdehátú GRMN változatán dolgozik. Egyelőre nem világos, hogy az új fotókon látható frissítéseket a teljes modellcsaládban alkalmazzák-e, vagy kizárólag a készülő csúcsváltozatnak tartják majd fenn. Az aerodinamikai teljesítmény javítása mellett a 2026-os GR Corolla a szűkszavú sajtóközlemény szerint „nyomatéknövekedést és egyedi hangolást” hoz, hogy versenypályán még jobb teljesítményt nyújtson.  Nem tett említést a Toyota Gazoo Racing a teljesítménynövekedésről, ami arra utal, hogy az 1,6 literes, háromhengeres turbómotor maradhat 304 lóerős. Az előző, 2025-ös modellévre 370-ről 400 Nm-re emelt maximális forgatónyomaték viszont tovább növekedhet. Ami biztos, hogy a Toyota Gazoo Racing mérnökei még mindig dolgoznak a kompakt hot hatch finomhangolásán, mielőtt a végső tesztvezetésen nem más, mint a Toyota elnöke, Tojoda Akio (álnevén Morizo) fogja jóváhagyni a változtatásokat. A 2026-os GR Corolla várhatóan idén ősszel debütál az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Kelet-Ázsia egyéb országaiban és Ausztráliában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Három új modellel vág neki az idei motoros szezonnak a Macbor - fotók

2025.04.09.
Három új modellel vág neki a 2025-ös motoros szezonnak a Macbor, amelyeket az EICMA 2024 kiállításon láthatott a nagyközönség. Az egyik meglepetése a spanyol gyártónak a Montana XR1 125 EVO, amely jelentős fejlesztéseket tartalmaz a korábbi változathoz képest, a felszereltség része lett például az ABS (elektronikus blokkolásgátló) és a TCS (kipörgésgátló) is. A Shifter EVO 125-tel a barcelonai cég a naked motorkerékpárok szegmensében kíván erősíteni, ahol már jó eredményeket ért el a korábbi Shifter és Stormer modellekkel. A Rockster 710 szintén idén debütál. A Rockster 410 nagyobb testvérének piacra dobásával a Macbor újabb kézzelfogható bizonyítékát adta annak, hogy a közepes lökettérfogatú motorok piacán, különösen a Custom szegmensben is erősíteni akar. A Rockster 410 Bobber – amelyet szintén az EICMA kiállításon mutattak be – egy széria modellből készült lenyűgöző stílusgyakorlat, amely kiemeli a legújabb trendek iránti figyelmet és a barcelonai gyártó más márkákkal összetéveszthetetlen szellemiségét. Egy új koncepciójármű is bizonyítja a barcelonai székhelyű cég szilárd elkötelezettségét a saját tervezésű motorkerékpárok iránt, valamint azt a törekvését, hogy megszilárdítsa pozícióját a közepes hengerűrtartalmú motorkerékpárok szegmensében. Így a Trail Montana XR5, a Street Eight Mile 500 és a Rockster 410 modellek mellett tovább bővült a választék. Persze nemcsak a folyamatos fejlesztések és az évről évre megújuló kínálat támasztja alá, hogy nagyratörő tervei vannak a barcelonai gyártónak. Azóta, hogy 2017-ben beléptek a 125/250 köbcentis gépek piacára, három év alatt sikerült Spanyolországban piacvezetővé válniuk a 125 köbcentis kategóriában. Ezt követően, 2020-ban a Macbor már a nagyobb géposztályok felé is nyitott, a kéthengeres Montana XR5 500 és az Eight Mile 500 Street és Scrambler bevezetésével. Azonban nem csak kínálatát bővítette, hiszen még ebben az évben beléptek a portugál piacra is – a nemzetközi terjeszkedés első lépéseként. A Macbor továbbra sem ül a babérjain, 2021-től nemzetközi gyártókkal együttműködve új útra lépett, amelynek lényegét a „made in Barcelona” formatervezési koncepció fejezi ki. Ennek az új fázisnak az első eredménye a Montana XR1, a Rockster, a Rockster Flat és a legutóbbi Milánói Autószalonon bemutatott Rockster 410. A töretlen fejlődéssel és az ambiciózus tervekkel összhangban idén pedig már Franciaországban is forgalmazzák a Macbor gépeket, a Motos Bordoy csoport francia leányvállalatának, az MB Motor France segítségével. Mivel ez az egyik legfontosabb piac Európában, fontos mérföldkő lehet a nemzetközi terjeszkedés folyamatában. A cég eddigi sikereinek kulcsa többek között az, hogy kiváló ár/érték arányú gépeket kínál. A minőségről a nagyobb lökettérfogatú motorkerékpárok esetében a Bosch gondoskodik, elektronikus gyújtás és befecskendező-rendszereivel. A márka további előnye, hogy a minőségi gépek mellett nagy gondot fordít az értékesítés utáni szolgáltatásokra, például az alkatrész utánpótlásra és szervizelésre is. Jelmondatuk is erre utal: „motorkerékpárok lélekkel”. A Motos Bordoy története 1971-ben indult útjára egy barcelonai motorkerékpár-üzlettel, amelyet Jaime Bordoy többszörös spanyol bajnok motorkerékpár-versenyző vezetett. A vállalkozás tíz évvel a megalakulása után márkakereskedőként kezdett tevékenykedni, olyan ismert márkákat képviselt, mint a Malaguti, a Cagiva, a Ducati, az MV Agusta és a Husqvarna. A cég 1999-ben a kétkerekűek világában szerzett több évtizedes tapasztalattal a háta mögött úgy döntött, hogy megalkotja saját motorkerékpár-márkáját, a Macbort. Forrás: boschblog.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Suzuki Vitara teszt: ez a magyarok kedvenc autója

2025.04.09.
A Suzuki Vitara kizárólag valamilyen elektromos motorral támogatott változatban kapható. Ezúttal nem a teljes hibrid, 1,5 literes motorral szerelt modellt, hanem az olcsóbb és népszerűbb 48 voltos lágy hibridet teszteltem. Hogy néz ki? A tavaly megújult (frissített) Suzuki Vitara első lámpáiról ismerszik fel, a motorváltozatról hátul a kékkel keretezett hybrid felirat árulkodik. A Vitara színes központi kijelzője beszédesebb, ott egyértelmű grafika mutatja, hogy éppen milyen mértékben használja a villamos erőforrást az autó. Egyhangú műanyag utasterét kör alakú műszerórák, szellőzők dobják fel. A korábbi frissítés során a műszerfal felső része is kapott puha burkolatot, de a vékony ajtók jelzik, hogy az ár-érték arány fontosabb volt a jó hangszigetelésnél. A középső érintőkijelző nagyobb lett. A Suzuki Vitara hossza 4,2 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,6 méter, tengelyek közötti távolsága 2,5 méter. A térkínálat elfogadható, magas felnőttek sem panaszkodhatnak a fejtérre, az első ülések kényelmesek, a hátsók rövid ülőlapot adnak, de széltében elfér három ember, de leginkább emberke... Csomagtere átlagos, alapból 362 liter, ledöntött ülésekkel 1120 literes, de elég széles ahhoz, hogy nagyméretű hokis táskám beférjen, sőt a bringám is utazhatott mögöttem a friss tavaszillatban. Az Apple Car Play megbízhatóan működik.  Hogy megy? Az 1,4 literes (1373 köbcentis) Boosterjet motor (gyári kódja K14D) gyengébb lett a villamosítással, de a 129 lóerős teljesítménye így is elegendő a mindennapos biztonságos autózáshoz. Az intercoolerrel ellátott turbófeltöltő túlnyomásos levegőt juttat a hengerekbe és ezzel lehetővé teszi, hogy a motor már alacsony fordulatszámon, akár kétezres fordulaton elérje a legnagyobb nyomatékot (235 Nm). Sűrítési aránya 10,9:1. Váltója hatfokozatú kézi. Az esztergomi kocsi álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 9,5 másodperc alatt jut el, végsebessége 190 kilométer/óra. A teszt első felében főleg elővárosban használva hat liter alatt maradt az átlagfogyasztás, de aztán egy hosszabb kirándulás 6,2 literre korbácsolta fel az étvágyát. Téli gumival nem sok egy összkerekes kompakt szabadidő-autó esetében. A tesztelt - üresen 12 mázsás - Suzuki Vitara 48 voltos lágy hibrid hajtáslánca az 1,4 literes turbós motorból, a 16 lóerős (legnagyobb forgatónyomatéka 53 Nm) integrált indítógenerátorból (ez szíjjal kapcsolódik a benzinmotorhoz, a fékezési energiát elektromos árammá alakítva tölti a lítiumion- és az ólomsavas akkumulátort; rövid megállások után pedig indítómotorként újraindítja a benzines erőforrást, menet közben pedig néha rásegít, ezzel is csökkentve az üzemanyagfogyasztást), a 78 V - 12 V DC/DC konverterből, a 48 voltos lítiumion-akkumulátorból és az ólomsavas akkumulátorból áll. Milyen vezetni? A Vitara szabad hasmagassága 18,5 centiméter (függetlenül a 4x4-től), könnyű terepre bátran kimerészkedhetünk, a padkák sem jelentenek akadályt, de a kocsi alja védtelen, differenciálzár és felező nincs, szorult helyzetből a fix 50:50 arányba zárt erőelosztással szabadulhat ki. AllGrip összkerék-meghajtási rendszere elektronikusan vezérelt, többlemezes tengelykapcsolón keresztül ad nyomatékot a hátsó kerekeknek, akkor, ha csúszásveszély áll fenn. Sport üzemmódban élénkebb a gázreakció és a lamellás kuplung több nyomatékot küld hátra. Korábbi menetpróbán kiderült, hogy a Vitara meglepően jól bírja a vizes, sáros, felázott erdei utakat. Ha éreztem, hogy csúszni fog, egy mozdulattal balra - havas módba - tekertem az Allgrip kapcsolót, majd egy másik mozdulattal 50:50 százalékban zártam a központi differenciált, hogy legyen elöl és hátul is elég nyomaték a laza, nedves talaj leküzdéséhez. Terepgumik nélkül még ez is kevés lehet, de szerencsére az adott körülmények között bőven elég volt, néhány kedvemre való meg- és kicsúszást leszámítva tökéletesen tudtam uralni az autót. Az automata fokozat az alapbeállítás, ebben a rendszer csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel - az erdei túrán szinte mindig aktív volt. A havas fokozat optimális a havas, poros és lefagyott utakra. Nagyobb tapadást ad, amikor ezeken a felületeken gyorsítunk. A sport üzemmód élvezetesebb teljesítményt nyújt kanyarokban, mivel nagyobb nyomaték jut a hátsó kerekekre. A motor élénkebben reagál a gázadásra. A lock, azaz zár üzemmód kiszabadítja az autót a hó, a sár vagy a homok fogságából, a rendszer több nyomatékot továbbít a hátsó kerekekre és a feladathoz optimalizálja az ESP és az ABS működését. Ez a fajta 4x4-es hajtás az Esztergomban gyártott modellekhez választható felárért (S-Cross és Vitara). A Suzuki Vitara egyszerű futóműve meglepően jó, nem túl kemény, kanyarokban feszes és biztosan harapja az utat. Kormányzása steril, érzéketlen, alig ad visszajelzést az útról. Sportos viselkedésre ne számítsunk, a Vitara egyáltalán nem száguldozásra termett. Mennyiben kerül? A Vitara fejlett megelőző biztonsági technológiája számos helyzetben segíti a járművezetőt a balesetek elkerülésében. A kétérzékelős fékasszisztens (DSBS) egylencsés kamerát és lézersugaras radart (MFL) alkalmaz annak érdekében, hogy időben észlelje a gyalogosokat, és fékezéssel csökkentse az ütközések erejét. Mindemellett a sávelhagyásra figyelmeztető, a sávelhagyás-megelőző és a jelzőtábla-felismerő (TSR) funkciók is elérhetők. Az adaptív tempomattal (ACC) egy milliméteres hullámhosszúságú radar segítségével tartja a távolságot az elöl haladó járműtől 40 kilométer/óra sebesség fölött. Csak beállítjuk az adaptív rendszert és az autópálya forgalmának hullámzásával sem kell foglalkozni, az autó szépen gyorsít és lassít helyettünk az előttünk haladók sebességét követve. A járművezető által beállított sebesség felső sebességkorlátként működik. A Vitara biztonságát holttérfigyelő (BSM) és hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető (RCTA) funkció is fokozza. Ha egy jármű észlelhető a hátsó holttérben, vagy afelé közelít, egy figyelmeztető LED-ikon kezd el világítani a megfelelő külső visszapillantó tükörben. Amennyiben a vezető azt jelzi, hogy sávváltásra készül, a villogó LED-ikont figyelmeztető hangjelzés kíséri. Legfeljebb 8 kilométer/óra hátrameneti sebességnél a parkolóhelyről való kitolatás során a jármű hátán kétoldalt található radarérzékelők figyelmeztetik a vezetőt az autó oldalai felől közelítő járművekre. Ha a rendszer jármű jelenlétét észleli, a sofőrt a kombinált kijelzőn megjelenő vizuális riasztással, valamint hangjelzéssel figyelmezteti. Szintén igen hasznos, hogy az autónk érzékelői felismerik az út szélén sorakozó közlekedési táblákat, így mindig tisztában lehetünk a tiltásokkal, korlátozásokkal és sebességhatárokkal. Az úgynevezett TSR rendszer az egylencsés kamerával figyeli a közlekedési táblákat. Ha valamilyen közúti jelzést, például sebességkorlátozást vagy behajtási tilalmat észlel, megjeleníti azt a műszerfali kijelzőn, nehogy a járművezető figyelmen kívül hagyja a közúti jelzéseket, amelyek mellett elhalad. Ha több jelzés is vonatkozik egy adott útszakaszra, a rendszer egyszerre akár hármat is képes megjeleníteni. A 3+7 év Hybrid Pro garancia a Vitara minden, gyárilag beépített mechanikus és elektronikus szerkezeti elemére vonatkozik, úgy, mint a motorra, a turbófeltöltőre, a váltóra, valamint a hibrid rendszert illetően. Az általános garancia 3 évig (vagy 100 ezer kilométerig) érvényes, a kiegészítő Hybrid Pro (motor, turbófeltöltő, váltószerkezet, hibrid rendszer) garanciaajánlat további 7 évig (vagy 200 ezer kilométerig) érvényes. Az alapváltozat (2WD GL) kedvezményesen 8,14 millió forintba kerül, a 4x4-es hajtás felára azonos felszereltségnél 750 ezer forint. A képeken látható márványkék GLX felszereltségű tesztautó kedvezményes ára 10,23 millió forint. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

A Dream Pod tanulmánymodellel ünnepel a Honda a CR-V - fotók, videó

2025.04.09.
A CR-V Dream Podot a japán kapszulaszállodák ihlették, így ketten kényelmesen alhatnak benne, és biztosan nem szenvednek hiányt semmiben, mert a legfontosabb kempingeszközök mind megtalálhatóak a fedélzeten, sőt számos Eredeti Honda Kiegészítő és egyedi, innovatív megoldás teszi kényelmesebbé a kirándulásokat. További jó hír, hogy a 79 km-es elektromos hatótávolsággal felruházott CR-V Dream Pod csak minimális hatással van környezetére, ugyanis a fejlett plug-in hibrid hajtásláncnak köszönhetően rendkívül hatékony, és EV-üzemmódban sem zajt, sem káros anyagot nem bocsát ki. Ráadásul 159 mm-es szabad hasmagasságával és tapadást fokozó menetüzemmódjaival könnyedén elmozog változatos terepen. A tágas, luxusszínvonalú utastér és a Honda SENSING 360° menetbiztonsági rendszer a legvadabb körülmények között is kényelmes és biztonságos túrázást tesz lehetővé. A Dream Pod kivitel különlegessége az EGOE Nestboard 650 névre keresztelt, kompakt, kifejezetten autók belterébe tervezett kempingkészletben rejlik, ami tökéletesen illik a CR-V 659 literes csomagtartójába. Ha a tulajdonos síkba dönti a hátsó üléseket, az EGOE Nestboard 650 matraca gyorsan és könnyedén kihajthatóvá válik, azaz roppant kényelmes, kétszemélyes fekvőhely alakítható ki két felnőttnek.  A használati értéket jelentősen fokozza a főzőpultot, bővíthető mosogatót, valamint evőeszköz-, illetve tányértartót rejtő fiók, és a számos beépített kényelmi eszköz. Ilyen „tech pod” például a LED olvasólámpa és a két kihajtható, oldalra helyezett asztalka, de említhetnénk az USB-s töltőaljzatokat is. Hogy nyugodt, kényelmes környezetben pihenhessenek a felhasználók, a CR-V Dream Pod első ülései mögé felcsévélhető roló került, a hátsó oldalablakok pedig sötétítőfóliát kaptak. Mindemellett számos Eredeti Honda Kiegészítő segít kihasználni a Dream Pod kínálta lehetőségeket. Megemlíthetjük a levehető vonóhorgot, amire könnyedén felszerelhető a Honda által is ajánlott Thule kerékpárszállító rendszer, sőt az erős e:PHEV hajtásláncnak hála 1500 kg-os utánfutót is vontathat a CR-V Dream Pod. Hasonlóképpen hasznosak a típusspecifikus, gumiból készülő padlószőnyegek, amelyek megóvják a kárpitozást a sáros túrabakancsoktól, és jó szolgálatot tehetnek a világító, éjszakai be- és kiszállást megkönnyítő küszöbök is. Benjamin Barakat az elsők között tapasztalhatta meg a CR-V Dream Pod előnyeit. Az elismert asztrofotós az olasz Alpokba utazott a tanulmánymodellel, hogy az éjszakai égboltról készítsen felvételeket. Miután megtalálta a tökéletes helyszínt, berendezte a tábort és felállította kameraállványait, time-lapse technikával gyönyörű képeket készített a Tejútrendszer két csodájáról, az Orion-ködről és a több mint 1000 csillag alkotta Fiastyúk nyílthalmazról. Bár igen messze volt otthonától, Benjamin teljes kényelemben és biztonságban érezhette magát a természet lágy ölén, az éjszakai égbolt alatt. A CR-V-vel megtett útról és a különleges kalandokról készült exkluzív kisfilmet itt tekintheti meg: https://youtu.be/-wfKGaD11R0 A lélegzetelállító felvételek elkészítését követően Benjamin elmondta: „Az asztrofotózás során kimegyünk a természetbe, a szabad ég alá, és lefényképezzük. Ez nagy különbség a nappali fényhez viszonyítva, mikor láthatod is, amit nézel. Fel kell készülnöd, hogy alkalmazkodhass a változó körülményekhez, és ebben a Dream Pod óriási segítséget nyújt. Bárhol, bármikor kényelmes és nyugodt körülményeket teremthetek, így a lehető legtöbbet hozhatom ki magamból és a fényképeimből.” Valódi forradalom vette kezdetét 1995-ben, mikor a Honda újdonsága, a CR-V (Compact Runabout Vehicle, azaz kompakt szabadidő-jármű) megjelent a kereskedésekben. Stílusos formavilágával, páratlan sokoldalúságával és hatékony összkerékhajtásával teljesen új koncepciót testesített meg, ami máig vonzó azoknak, akik személyautósan könnyen kezelhető és kényelmes, ámde terepjárósan praktikus járművet keresnek. A hatodik generációnál tartó CR-V volt a harmadik legkelendőbb[2] szabadidő-autó a világon 2024-ben, melyet bizonyít, hogy több mint 1 millió példány kelt el az elmúlt 30 évben Európában. Nik Pearson, vezérigazgató, vállalati kommunikáció (Honda Motor Europe): „Az 1995-ben bevezetett, forradalmi megoldásairól ismertté vált CR-V-t mindig is kalandvágyó szellemiség jellemezte. Ez a modell abszolút bajnok, ha családtagok-barátok szórakoztatásáról és variálhatóságról van szó. A személyautós kezelhetőség és kényelem, valamint a szabadidő-autós sokoldalúság kombinációja nyerő egyvelegnek bizonyult – a CR-V egymaga megalkotta az újkori crossover-kategóriát. A Dream Pod méltó ünneplése a CR-V sikerének, és persze annak, hogy a világ egyik legnépszerűbb szabadidő-autója vált belőle.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sztrádabalesettel, mentőkkel, nyolc kilométeres torlódással kezdődött a nap

2025.04.09.
A három utas saját erejéből ki tudott szállni a járműből. A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol jelentős torlódás alakult ki a baleset miatt az érintett útszakaszon. A 22-es km-nél forgalomkorlátozást vezettek be, már 8 km-es a torlódás, de az M51-es autóúton és az 51-es főúton is több km-es a kocsisor. Van baj máshol is, összeütközött egy kamion és egy személyautó Tarcal és Tokaj között, a 38-as főút 6-os kilométerszelvényénél. A baleset következtében az autó árokba borult. Műszaki mentés céljából a szerencsi hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. Az egység áramtalanította a gépkocsit, a főút érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani. A 6-os km-nél csak a fél útpálya járható. Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán munkavégzés folyik, emiatt Herceghalomtól az M0-s autóút csomópontjáig, azaz a 26-os km-től a 18-as km-ig szakaszosan lassulnak, torlódnak a járművek. Erős a forgalom a reggeli órákban, telítettek a sávok a főváros felé vezető utakon:  - az M3-as autópályán, Mogyoródtól a bevezető szakaszig,  - az M2-es autóúton, Fótnál,  - a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól,  - a 31-es főúton, Maglódnál,  - illetve a Csepel-sziget útjain. Az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Mogyoród térségében burkolatfelújítás zajlik. A 22-es és a 13-as km között lezárták a külső sávot, a forgalom a belső és az ellenkező oldal belső sávján halad. A terelésben lassulásra, torlódásra számítsanak! Az M85-ös autóút Győr felé vezető oldalán, Sopron közelében, a 91-es és a 88-as km közötti „Bécsi-domb” alagutat karbantartási munka miatt lezárták. A forgalmat a 85-ös főút felé terelik.  

Megnyitották a BMW debreceni tehetség gyárát

2025.04.09.
Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a gyár szervezeti struktúrájába illeszkedik a program, amelyben lehetőséget biztosítanak a diákoknak, hogy valós ipari környezetben, a technológiák és oktatók segítségével támogassák az üzem termelési folyamatait. Papp László polgármester (k) a TalentFactory program bemutatóján Egyfajta "gyár a gyárban" jött létre, ahol a diákok a gyár különböző technológiai részlegeinek megrendelésére, oktatói mentorálással és a gyári szakemberek iránymutatása alapján önállóan készítenek olyan berendezéseket, alkatrészeket, eszközöket, melyeket később viszontlátnak a termelésben - ismertette a vezérigazgató. A "gyár a gyárban" koncepció alapján működő TalentFactory az ott készült első termékek bemutatójával nyílt meg: a diákok különféle szállítóeszközöket, karosszériaelemek mozgatására alkalmas berendezéseket készítettek el gyári megrendelésre. A diákok 8-10 fős csoportokban dolgoznak a "tehetséggyárban", a hároméves duális szakképzési program bármelyik évfolyamának tanulói részt vehetnek a munkában - hangzott el a megnyitón. Jelenleg kétszáz, de hamarosan háromszáz diák kapcsolódhat be a munkába, számuk évente akár száz fővel is bővülhet - jelezte Hans-Peter Kemser. Kiemelte: a TalentFactory program egyik legnagyobb előnye, hogy a diákok valós termelési környezetben sajátíthatják el a legújabb technológiák használatát, amivel példát szeretnének mutatni a városban működő más cégeknek is. Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary elnök-vezérigazgatója Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a város csaknem ötszáz éve az oktatásra építi stratégiáját, így van ez ma is, és ebben a BMW komoly hajtóerő, ahol "a duális képzés sikeresen magas szintje tapasztalható". A polgármester szerint "óriási változás van készülőben", a belsőégésű motorokat felválthatják az elektromos, vagy más alternatív megoldások, amiben a BMW-nek jó stratégiája van. Ahhoz ugyanakkor, hogy ez a stratégia sikeres legyen, szükség van tehetségekre, szükség van arra, hogy évről-évre megtalálják a fiatal talentumokat, akik sikerre viszik az innovatív ötleteket. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja. Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) kancellárja hozzátette: az elmúlt tíz évben új alapokra helyezték a szakképzést, amelynek fontos része a duális képzés, a gazdasággal való szoros együttműködés. Üzenetértékűnek nevezte, hogy a BMW debreceni beruházásának megkezdésekor elsőként a képzési központ készült el, ahol most a TalentFactory-t is kialakították. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A be nem fizetett bírságok következményei

2025.04.09.
Adót vagy bírságot fizetni senki nem szeret. Előbbit nehéz elkerülni, gondoljunk például csak a gépjárműadóra, míg a közlekedési szabálysértési bírságok befizetésével már jóval többen bliccelnek. És persze, nem csak hazánkban szeretnek kibújni e bosszúságot okozó kötelezettségek alól az állampolgárok. Olaszországban ez a tendencia annyira erős, hogy évente átlagosan több mint 4 millió új mappát hoznak létre, tehát több, mint 4 millió be nem fizetett közúti bírságot regisztrálnak. (És az olaszok nem viccelnek, horribilis összegű bírságokat is kiszabnak és banális okok miatt is megüthetik a bokájukat az ott autózók.) Ez átlagosan 2,6 milliárd euró értékű nemfizetést jelent. Pedig, akik nem fizetnek bírságot, általában nem azért teszik, mert nem engedhetik meg maguknak, hanem azért, mert okosabbnak tartják magukat másoknál, értsd: azok a bolondok, akik rendszeresen fizetnek. Az a lehetőség, hogy az öt napon belüli befizetés 30%-os kedvezménnyel jár, nem sokakat lelkesít, ahogyan a 90 napon túli befizetéssel együtt járó büntetőkamat sem rémiszt meg senkit. És az olaszok nagyban űzik a csalást, nem rettennek vissza a gépjárműadó megfizetésétől sem. Ennek eltörlése egyébként már többször felmerült, de aztán ez az adónem mégis maradt. És ezzel együtt a hiány is halmozódik. Az ezzel kapcsolatos visszaélések száma évente 6,8 millió, ami átlagosan 1,75 milliárd euró értéknek felel meg. A rendőrség és az önkormányzatok küzdenek a büdzsé helyreállításáért, kevés sikerrel. Az éves összesítés: a közlekedési bírságok és a gépjárműadó be nem fizetésére 10,8 millió regisztráció, ami 4,4 milliárd euró hiánynak felel meg. Forrás: sicurauto.it, alvolante.it  

Közel ezerhétszáz gyorshajtó kap hamarosan legalább 50 ezres csekket - itt mértek

2025.04.09.
Az elmúlt héten a Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1682-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Az a sofőr, aki az 53-as számú főúton 90 helyett 169 km/h-val közlekedett, 210.000 forintos bírságra számíthat. Helyszíni intézkedés esetén ezért a szabálysértésért 6 előéleti pont jár. A vármegyében egy hét alatt 52 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenöten sérültek meg. Az egyenruhások 20 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, mely során számíthatnak arra, hogy vezetői engedélyüket bevonják. A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai nyomozást indítottak egy szigetszentmiklósi lakos ellen járművezetés bódult állapotban vétség gyanúja miatt. A sofőrt április 5-én éjjel 1 óra után igazoltatták; mivel zavartan viselkedett, átvizsgálták az autóját, ahonnan több csomag kábítószer-gyanús, fehér por került elő. A férfi elismerte, hogy a vezetés megkezdése előtt drogot fogyasztott, ezért őt mintavételre előállították.  Az intézkedés során az is kiderült, hogy a 19 éves fiatalember vezetési jogosultságát 2025 márciusában visszavonták, mert előéleti pontjainak száma elérte a 18-at. Tetézte a bajt azzal, hogy az autót, amivel közlekedett a hatóság kivonta a forgalomból, mert nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség-biztosítással. A férfi így nem csupán bűncselekmény, hanem több szabálysértés elkövetése miatt is felelősségre vonják. A KRESZ rendelkezései szerint járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére meghatározott, érvényes vezetői engedéllyel (vagy a nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal) rendelkezik. A jogosítvány megléte azonban a másokat nem veszélyeztető közlekedéshez nem elegendő: a sofőrnek a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell lennie, és nem állhat a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, valamint a szervezetében nem lehet szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A közlekedés veszélyes üzem! Aki járművet vezet, annak kötelezettsége, hogy mások életét gondatlanul ne veszélyeztesse azzal, hogy nem tiszta fejjel ül a volán mögé!

Új, 1700 méter hosszú autópályahíd épülhet az Adria fölött

2025.04.08.
Fotó: hac.hr A Gradnja.rs című, építészeti portál beszámolója szerint az Adria-Jón autópálya részeként épülő híd 1700 méter hosszú és 50 méter magas lenne, valamint három pilléren állna, és mintegy 60 kilométerrel rövidítené le az utat az öböl két partja, Kumbore és Lustica között, illetve így összekötné a horvát határnál fekvő Herceg Novit Budvával. A híd tervezői a horvátországi Peljesac hidat használták mintaként vizuálisan és a gyakorlati megvalósítás során is, fontos volt ugyan - ahogyan Horvátországban is -, hogy az öbölbe tartó nagy hajók is átférjenek a híd alatt. A Kotori-öböl két partjának összekötésére több elképzelés is született az utóbbi években. Több helyszín is felmerült egy lehetséges híd felépítésére, vízalatti alagút kiépítéséről is beszéltek, illetve felvetődött, hogy meg kellene tartani a jelenlegi, komppal történő átkelés lehetőségét. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a mintegy 200 millió eurós (80 milliárd forint) híd építése a leghamarabb 2030-ban kezdődhet meg, és várhatóan kínai hitelből valósul majd meg, ahogyan a montenegrói autópályák többsége is. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója