Honda GL1800 Gold Wing Tour DCT - képgaléria

2018.11.19.
Galéria képek: 

Meseautótól a Merkurig, 21. rész: Az Adler története Magyarországon

2018.11.19.
Heinrich Kleyer még az 1880-as években alapította meg kerékpárgyártó vállalkozását Frankfurtban. A XIX. század végére motorkerékpárok, majd 1900-től automobilok is készültek az egyre bővülő gyártelepen. Mielőtt Amerikába hajóztak volna, Galamb József és Balogh Károly először az Adlernél tanulmányozták az autóipar fortélyait. Az Adler egészen az 1930-as évekig évente néhány ezer darab túrakocsit készített, amelyek mindenben megfeleltek a kor elvárásainak. Ám az 1932-ben piacra dobott elsőkerékhajtású Trumpf révén a cég merész útra lépett. Két évvel később jelent meg az egyszerűbb szerkezetű, olcsóbb, de továbbra is elsőkerékhajtású Trumpf Junior, amelyből 1934-1941 között több, mint 100,000 darabot szereltek össze. Ez lett a cég utolsó személyautója. A második világháború után a vállalat kiszállt a járműpiacról, s egy másik nagysikerű termékükre, az írógépre koncentráltak. Gróf Orssich György az ismert magyar automobilista a kárpáti túraútban használt Adler kocsijával 1915-ben. Forrás: Motor   Magyarországon már az első világháború előtt feltűnt az Adler, de még az 1920-as évek közepén is alig 50 darabos volt a hazai állomány. 1922-1924. között a Tavaszmező utca egyik bérházának udvarán működő Hungária Automobilgyár vállalat reklámozta az Adlert. A Színházi Élet, mint a kor legfontosabb társasági lapja a színésznők autóiról szóló cikkében külön kiemelte Honthy Hannát és Adler túrakocsiját. A kereskedőcég egyik tulajdonosa dr Rakovszky Iván későbbi belügyminiszter volt. 1924-ben a Hungária Automobilgyár az Andrássy út 65 szám alatt berendezte belvárosi bemutatótermét. Itt már nem foglalkoztak az Adlerrel. Honthy Hanna és Adlerje. Forrás: ADT Forrás: ADT Néhány éves kihagyást követően, 1928-tól Tichy Rezső és Ferenc családi vállalkozása árusította az Adler gépkocsikat. A Tichy fivérek Temesvárról költöztek Budapestre, s 1927-ben a Liszt Ferenc tér 5 szám alatt nyitották meg bemutatótermüket. Túlélték a gazdasági válságot is. Adler reklám 1929-ből. Forrás: ADT 1933-tól a megváltozott gazdasági és politikai légkörben a német autók szédítő tempóban hódították meg a magyar piacot. 1933-ban még alig 33 Adlert tartottak számon, két évvel később már 271 Adler szerepelt a közlekedési rendőrség nyilvántartásában. A Tichy Tesvérek az Andrássy úton új szalont nyitottak. A lapokban büszkén reklámozták, hogy a korszak legismertebb versenyzője, Delmár Walter és felesége is Adlerrel indultak több versenyen. Majd hirtelen minden megváltozott.   Ma már kideríthetetlen, milyen úton-módon kapta meg a Méray Motorkerékpárgyár Rt az Adler autók képviseleti jogát. A korabeli szaksajtóban többféle pletyka is napvilágot látott, de a tény: a Méray Motorkerékpárgyár Rt és a Tichy Testvérek között 1936 márciusában jött létre a szerződés. Ennek értelmében 1936 folyamán még közösen képviselték a márkát, majd 1937-től már a Méray volt a kizárólagos képviselet. A Tichy Testvérek az elveszett üzletért kártérítést kaptak, ezen kívül a Hanomag képviselettel vigasztalódhattak. A Méray Motorkerékpárgyár akkorra már elsősorban bérfuvarozásból élt, a Méray motorkerékpárokból elenyésző mennyiség készült a Magyar Acélárugyár kebelében. Így kapóra jött nekik egy jó hírnévnek örvendő márka képviselete. A Méray cég első lépésben visszatért korábbi sikerei színhelyére, a Magyar Általános Hitelbank Dorottya utca 1. alatti központba, ahol elegáns bemutatótermet nyitottak. A Zápolya utcai szervizt pedig felkészítették az Adler autók fogadására. A cég 1937-ben 53, 1938-ban 86 új Méray motorkerékpárt adott el. Ezzel szemben 1937-ben 281, 1938-ban 330 új autót! És akkor a használt gépjárművekről még szó sem esett. Ilyen mennyiségek mellett érthető, hogy rájöttek: a Zápolya utcai telep túl szűk. Megvásárolták egyik üzleti partnerük, a Dénes B Rt.–Hofherr–Schrantz–Clayton–Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. Lehel utca 10/a. alatti ingatlanát (ma a Hírker központja), és ott rendezték be még tágasabb főhadiszállásukat. Autószalon, javítóműhely és garázs is helyet kapott, s a tehertaxi részleg ugyancsak átköltözött. Az 1938-ban a Lehel utca 10 szám alatt megnyitott Adler központ. Fotó: Seidner Zoltán: Forrás: Méray-Horváth család 1938. március 23-án nyílt meg az új Méray telep a Lehel utca, Lőportár utca, Tüzér utca határolta telken. „Az üzem Lehel utcai frontján találjuk az ízlésesen berendezett gépkocsi- és motorkerékpár-szalonokat, míg az emeleten a különböző irodahelyiségek vannak elhelyezve. A Tüzér utcai oldalon, a bejárattal szemben, alig észrevehető emelkedésen jutnak fel a kocsik az első emeletre, ahol a teljesen fedett service-szolgálat van... Az elkülönített service-rész mögött találjuk a javítóműhelyt. A földszinten, részint a kétoldalt elhelyezett munkahelyeken vannak a karosszéria-, javító, fényező, motorszerelő és kárpitosüzemek, valamint az olajservice, míg a földszinti fedett csarnokban a mosó és tisztító helyiségek: ugyancsak itt nyert elhelyezést a közismert Méray tehertaxi-park is”. A megnyitón megjelentek a kormány, a Kereskedelemügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium képviselői és más fontos személyiségek. Az Adler központ bemutatóterme. Fotó: Seidner Zoltán: Forrás: Méray-Horváth család Az Adler választéka lehetőséget nyújtott a tehertaxi-flotta megújítására: a Primus és Trumpf Junior alapjaira épített furgonok és platós kisteherautók révén végre nyugdíjba lehetett küldeni az elaggott háromkerekűeket. A kisteherautók karosszériáját döntően az Uhri Imre karosszériagyár szállította. Adler kisteherautók. Fotó: Seidner Zoltán. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára A Magyar Posta által használt Adler Trumpf Junior áruszállító. Forrás: Postamúzeum A kisteherautók mellett az összes Adler személyautó-típus is szerepelt a Méray kínálatában, köztük rövid ideig az Adler Trumpf Junior Sport is. Ez utóbbinak hamarosan megszületett a hazai variánsa is. A kivitelező ismét az Uhri Autókarosszériagyár lett. A Németországból hozott alvázra szerelt felépítmény sportos volt és elegáns, legismertebb vásárlója Titkos Ilona színésznő. Uhri-karosszériás Adler Trumpf Junior kabrió. Fotó: Seidner Zoltán. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára A második világháborúban az Adler autók értékesítése megszűnt. Viszont 1942-től a kis, 100 cm3-es Adler-Sachs motorral sikerült újabb piaci sikereket elérni: 1942-ben 156, 1943-ban 501 darabot talált gazdára, főleg a honvédség és más közületek részéről. Adler 2.5 a Városligetben. Fotó: Seidner Zoltán. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára Különleges, Dörr&Schreck karosszériás Adler Trumpf kabrió magyar rendszámmal. Forrás: Méray-Horváth család A Posta által használt Adler személyautó. Forrás: Postamúzeum Honvédségi használatra igénybe vett Adler. Fotó: Drottleff Jenő. Forrás: Fortepan/14713 A kb. 2000 darabos hazai Adler állomány egy része a második világháborút is átvészelte. A fennmaradt statisztikákat átböngészve látszik, hogy 1960-ban közel 200, s 1973-ban is még 76 db Adler viselt rendszámot. Ma a budaörsi Adler kávézó és étterem egyben a márkaklub központja is. Egy túlélő a hetvenes években Siófokon. Forrás: Fortepan/UVATERV/98737 Egy kevésbé szerencsés túlélő. Forrás: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény/25658 Egy a Méray Motorkerékpárgyártól vásárolt Adler, amely komplett dokumentációval vészelte át az évtizedeket. Ma egy magánmúzeumban található. Fotó: Krepsz Zoltán

A NAV közzétette a decemberben elszámolható üzemanyagárakat

2018.11.19.
A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 396 forinttal, a gázolaj literenként 435 forinttal, az autógáz pedig 254 forinttal számolható el 2018. december 1. és december 31. között. Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.

Újabb modell gyártását költöztetheti Kínába a BMW

2018.11.19.
„Az elkövetkező hetekben végső döntést hozunk arról, hogy melyik modell gyártását helyezzük át Kínába" - mondta Peter, hozzátéve, hogy az X3 SUV értékesítése nőtt, mióta a BMW úgy döntött, hogy Ázsiában épít, és csökkenti az Egyesült Államokból származó kivitelre való támaszkodást.  A BMW jelenleg Spartanburgban gyártja az X3, X4, X5, X6 és X7-es modelleket, de a Kínával fennálló kereskedelmi viták nyomásával megfontolandó áthelyezni a nagyobb eladási volumennel rendelkező modellek (mint pl. az X5) gyártását Kínába mivel az Egyesült Állom jelenleg 40 százalékos vámot vet ki ezen modellek exportjára. Emiatt a BMW nem tudta exportálni az X3-öt az USA-ból Kínába. Így termelést Rosslynben, Dél-Afrikában és egy másik Kínában, Shenyangban tervezik folytatni.   A spartanburgi gyáregység tavaly több mint 370 000 SUV-ot gyártott, amelyekből több mint 270 ezer exportáltak Kínába és más globális piacokra. A termelés ebben az évben várhatóan nagyjából megegyezik a tavalyi évével, az USA-beli kereslet növekedésével pedig kompenzálhatja az export csökkenését.   Forrás: autonews.com
Címkék: 

Kerékpárost ütött el, keresi a rendőrség

2018.11.19.
Cserbenhagyó gázolót keres a Szegedi Rendőrkapitányság. A baleset feltételezett okozója egy Honda személyautóval közlekedett 2018. október 18-án 16 óra körül Szegeden, a Petőfi Sándor sugárúton, a Bécsi körút felől a Tisza Lajos körút irányába. Amikor a sofőr a Földváry utca kereszteződéséhez ért, kanyarodása során nem adott elsőbbséget a Petőfi Sándor sugárúttal párhuzamosan található kerékpárúton haladó biciklisnek, így a két jármű ütközött. Az autó vezetője megállt, kiszállt a gépkocsiból, de nem sokkal ezután elhagyta a helyszínt. Az orvosi vizsgálat később megállapította, hogy a kerékpáros súlyosan sérült. A baleset feltételezett okozója 175-180 centiméter magas, sötét haja és kerek arca van. A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6722 Szeged, Párizsi körút 16-22.) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri az ismeretlen gépkocsi vezetőjének, illetve a közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 06-62-562-400/1634-es hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán - írja a police.hu.

Útelzárásokkal tiltakoznak a magas benzinárak és közműdíjak ellen Kárpátalján

2018.11.19.
Több mint száz tüntető akadályozta a forgalmat a magyar-ukrán és szlovák-ukrán határt Kijevvel összekötő országúton Alsóverecke (Nizsnyi Vorota) település határában. A zebrán ide-oda mozgó tiltakozók a hatóságoktól a magas benzin- és lakossági földgázárak, valamint a külföldről behozott autók vámjának csökkentését, továbbá a közbiztonság javítását követelték. A megmozdulást szervező Doszta-Zakarpattya (Kárpátaljának elege van) elnevezésű civil szervezet vezetői azt is követelték Kárpátalja megye vezetésétől, hogy a helyszínen tárgyalásokat kezdjen követeléseik teljesítéséről - adták hírül kárpátaljai hírportálok. Ugyancsak tüntetők zárták le az Ungvárt az Uzsoki-hágóval összekötő utat a Perecsenyi járási Bercsényifalván (Dubrinyicsi) és a megye keleti részében található Rahón, ahol az utak rossz állapota miatt is tiltakoztak. A Kárpátalja megyei rendőrség arra szólította a közlekedőket, hogy a Csap-Kijev főút helyett válasszanak más útvonalat a Kárpátokon történő átkeléshez. Kárpátalján gyakoriak az útelzárásos tüntetések, amelyek résztvevői főként az utak rossz állapota miatt tiltakoznak. Az Ukrajnában külföldi rendszámmal közlekedő autók tulajdonosai november 20-ra országos tiltakozó akciót hirdettek a gépkocsik behozatali vámjának növelése ellen. 

A francia fuvarozók nem csatlakoznak a civilek benzinár-csatájához

2018.11.19.
"A mozgósítás már nem akkora méretű, mint szombaton", amikor is 288 ezren tiltakoztak több mint kétezer helyszínen - közölte Laurent Nunez belügyi államtitkár a CNEws hírtelevízióban.  Vasárnap 46 ezren tiltakoztak, hétfő délelőtt a hatóságok szerint országszerte 358 helyen számoltak össze az utakon 13 ezer tiltakozót.  "Mostantól az olajfinomítókat és az ipari raktárokat fogjuk blokkolni, hogy gazdasági hatást váltsunk ki. Édouard Philippe (miniszterelnök) csak egyik fülével figyelt, de nem hallgatott meg minket" - mondta a tiltakozók stratégiájáról az RMC rádióban Benjamin Cauchy, a dél-franciaországi toulouse-i csoport egyik szervezője. A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett megmozdulás két nappal ezelőtt kezdődött, hivatalos vezetői nincsenek, napról napra emelkedik ki a tömegből egy-egy tüntető és válik a többiek szóvivőjévé.   A Total olajipari óriás szerint több üzemanyag-raktárukat blokkolják a tüntetők, amelyek "felszabadítását" már elkezdték a rendőrök, de az olajfinomítókat eddig nem érintette a megmozdulás. Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó láthatósági sárga mellényről elnevezett sárga mellényeseket nem győzte meg vasárnap este Édouard Philippe miniszterelnök, aki a France2 közszolgálati televízió híradójában nem válaszolt közvetlenül a tüntetők követeléseire.  "Halljuk a dühöt, de a szenvedést is, a perspektíva hiányát, azt az érzést, hogy a kormányok régóta nem reagálnak az aggodalmakra, a lecsúszás félelmére, arra, hogy a lakosság egy része úgy érzi, magára maradt" - ismerte el a kormányfő. Megerősítette, hogy a kormány inkább a munkára rakodó kötelező járulékokat csökkentette októbertől, de a környezetszennyezést továbbra is meg kívánja adóztatni.  "Nem akkor kell irányt váltani, amikor fúj a szél. Az irányt meghatároztuk és tartani fogjuk" - hangsúlyozta a miniszterelnök, és kizárta, hogy a január 1-jén bevezetendő környezetvédelmi adóról a kormány lemond.  A fuvarozók nem kívánnak a sárga mellényesek mozgalmához csatlakozni - jelezte hétfőn Elisabeth Borne közlekedési miniszter, aki a "közlekedés szabadságának" szavatolását kérte a tüntetőktől a France Info hírrádióban.  A tárcavezető elmondta: valamennyi fuvarozói szervezettel egyeztetett, s egyik sem kíván csatlakozni a mozgalomhoz, a sárga mellényesek viszont számos helyen akadályozzák a teherszállító járművek haladását.    Az Európai Fuvarozók Szövetsége közleményben megerősítette, hogy a fuvarozók nem csatlakoznak a sárga mellényesek mozgalmához, de elképzelhető, hogy egyes sofőrök az általuk vezetett teherautóval a blokádokon vannak a munkáltatójuk szándéka ellenére.  Az egész országra kiterjedt és a francia kormány gazdaságpolitikája, valamint Emmanuel Macron államfő elleni elégedetlenség kifejeződésévé vált mozgalommal szemben a kormány elsősorban a szervezetlenség miatti incidenseket hangsúlyozza.  Az egyik útblokádnál egy halálos balesetben szombaton egy 63 éves nő életét vesztette, országszerte több mint ötszázan megsérültek, közülük 17-en súlyosan. A hétvégi incidensekben 315 embert előállítottak, közülük hétfőn 157-en voltak őrizetben, több helyről rasszista és homofób inzultusokról is érkeztek hírek. Gázolás miatt egy angol autós és egy ausztrál kamionsofőr is őrizetben van.   Jóllehet az országossá duzzadt mozgalomnak nem sikerült eddig az országot megbénítania, a franciák háromnegyede szolidáris a tüntetőkkel, és 62 százalékuk úgy véli, hogy "a vásárlóerőt előnyben kell részesíteni, s lassabban kéne az energetikai átmenettel haladni". Hétfőn két felhívás jelent meg a Facebookon, amely szombaton Párizs elfoglalására kéri a sárga mellényeseket. Az egyiket a szuverenista Talpra Franciaország nevű párt délnyugat-franciaországi vezetője, Frank Buhler, a helyi sárga mellényes mozgalom kezdeményezője tette közzé.  "A következő tömegmegmozdulás november 24-én szombaton lesz Párizsban. Mindannyiótoknak végig kell menni Párizs valamennyi utcáin, gyalog, lovon vagy autóval. Foglaljátok el az egész várost! November 24-én Párizs blokád alatt, Párizs halott város" - mondta a Facebookra hétfőn feltöltött videóban a szuverenista jobboldali politikus.  Egy másik Facebook-oldal, "Második felvonás. Egész Franciaország Párizsba" elnevezéssel a párizsi Concorde térre szervez tüntetést szombatra. A Párizstól délre található Melun városában élő Eric Drouet állampolgári felhívására már több mint 20 ezren jelezték, hogy ott lesznek és 150 ezren érdeklődnek az esemény iránt.

Egy izomautó, nem átlagos modell méretben

2018.11.19.
A HPI az ikonikus 1970-es Ford Boss Mustang karosszériával öltöztette fel a modellt, amelyhez hátsókerékhajtás dukál. Kerekei a 8 küllős régimódi stílust követik, amire aszfaltra való gumikat feszítettek. Mivel az első dolog, ami bárki megfigyel egy modellautón az az, hogy hogyan néz ki, miképpen mozog, mennyire hasonlít az eredeti autóra, melyet modellez, így nem választunk rosszul, ha erre a nagy modellre tesszük le a voksot. Aki látja, az biztosan nem felejti el az élményt. Mérete, mozgása és a motor hangja együttesen lenyűgöző élményt biztosít! Mivel a modell alapja sok tekintetben az off-road pályára való, ugratásokra tervezett Baja 5B buggy, így extrém tartós a felépítmény, on-road körülmények között nem is tudom elképzelni, hogy egy nagy ütközésen kívül mi lehet az, ami ezt a modellt tönkre tudja tenni. A hasonló alap megkönnyíti az alkatrész utánpótlást is természetesen. A modell lelke a 23 cm3-is benzinmotor, mely két ütemű motorolaj és 95-ös benzin keverékével üzemel. A gyújtásról átlagos gyertya gondoskodik. Működése megegyezik bármelyik benzines kertigép működésével, azonban a modellezésre szabott teljesítménnyel rendelkezik. A berántós motorból a hajtás egy röpsúlyos kuplungon keresztül érkezik az áttételházba, onnan pedig a hátsó differenciálműbe, majd a kihajtásokon keresztül a hátsó kerekekhez. A kormányzásról, a gázadásról és a fékezésről egy – egy nagy teljesítményű szervó gondoskodik. A modellautó RTR formában kerül a vásárlóhoz, vagyis a használathoz mindent tartalmaz a doboz. Na jó, mindent nem, hiszen üzemanyag nincs a modellbe tankolva, de ezen kívül mindent. Ettől függetlenül, ahogy a való világban sem lehet mindenkinek 1970-es BOSS Ford Mustangja, még modell méretben sem lesz tömegek sajátja ez a modellautó, ugyanis a méret, a komplikáltság, a kivitelezés nem olcsó mulatság. Nem könnyű olyan helyet találni, ahol elfér a modell, egy nagy parkoló, nagy aszfaltos terület kell neki, és a hangja miatt lakóövezetben nem nagyon szeretik. Egy átlagos modellautónál 4-5x drágább ez a modell, igaz, ebben a méretben unikum. Így aztán van néhány ismert versenyző, akinél ez a modell a garázs díszeként szerepel, és minden egyes alkalommal jóleső érzéssel mutatják meg barátoknak modell méretben is, hogy milyen egy ilyen modell, mi, hogyan működik. Akinek olthatatlan birtoklási vágya keletkezett, az keresse meg a HPI magyarországi forgalmazóját, a https://shop.modell.hu oldalon, és nézze meg a Baja 5R modellautót magának!  

Kamion Eb: Újra hazai pilótával indul a magyar csapat

2018.11.19.
Sárosi Brúnó csapatfőnök az MTI-nek azt mondta, a brit Ryan Smith nyári távozása után több szempont is amellett szólt, hogy fiatal pilótát szerződtessenek. Az egyik ok az volt, hogy hosszú távra terveznek. "Olyan versenyzőre van szükségünk, aki együtt tud működni a csapattal, elfogadja, amit mondunk, de tehetségével, érzékeivel hozzá tud tenni a fejlesztésekhez, az ideális beállítások megtalálásához" - mondta a csapatfőnök. Hozzátette, Molnár Bendegúzt a tehetsége, személyisége, elhivatottsága a győzelem és a siker elérése felé hajtja, megvannak a céljai és mindent meg is tesz azoknak az eléréséért. Molnár 2016-ban, a Race Star elnevezésű, magyar szervezésű tehetségkutató versenyen tűnt fel, melyen 100 jelölt között bizonyult a legjobbnak, majd még abban az évben második lett a Suzuki Swift Európa Kupában, tavaly pedig megnyerte a sorozatot. "A felkészülésünk jelenleg is folyamatosan zajlik, az eszközöket rendbe kell tenni, felújítani, kicserélni, alkatrészeket, tartalék alkatrészeket beszerezni. A télen új versenykamiont építünk, amely várhatóan tavasz elején elkészül, így lesz időnk a szezon előtt tesztelni" - mondta Sárosi Brúnó. A csapatfőnök úgy fogalmazott, a 2019-es idényben a legfőbb feladat a tanulás lesz Molnár Bendegúz számára, a csapatnak pedig a kamion fejlesztése az elsődleges cél. Hozzátette, hogy mindkettő "rengeteg munkát igényel", de ezzel együtt a dobogós helyekért akarnak harcba szállni. "Hogy hova tudunk majd odaérni, mennyit fejlődtek az ellenfelek az egyre erősebb és kiegyensúlyozottabb mezőnyben, milyen új versenykamionokat építenek, ez megjósolhatatlan. Egy biztos: mi, ahogy eddig is, mindent meg fogunk tenni a jó eredményért" - jelentette ki Sárosi, és kitért rá, hogy hosszú távú terveik között szerepel a két versenykamion, két pilóta felállás, ami, ha minden az elképzeléseik szerint alakul, akár már 2020-ban megvalósulhat. "Az első feladat Bendegúzzal stabilan a mezőny elején autózni, és ismét meghatározó csapata lenni az Eb-nek, aztán amint ezt elértük, lehet beszélni a második versenyzőről" - mondta a csapatfőnök. Az Oxxo Hungary Truck Racing Team 2019-ben az Európa-bajnokság összes futamán rajthoz akar állni, ez Sárosi szerint azért is fontos, hogy fiatal pilótájuk minden pályát megismerjen, és tapasztalatot gyűjtsön a versenyhelyszínekről és az ellenfelekről. "Újra Eb-t szeretnénk nyerni, újra magyar pilótával és száz százalékban magyar csapattal. Most csak ez lebeg a szemünk előtt, ezen dolgozunk" - fogalmazott a csapatfőnök. Molnár Bendegúz számára az a legfontosabb, hogy minél hamarabb "akklimatizálódjon, felvegye a ritmust, és minél többet tapasztaljon a versenykamionról", mind a beállítások, mind a vezetés szempontjából. "Nagyon hosszú tanuló időszak következik most számomra, hiszen egy versenykamionban jóval több dologra kell figyelni, mint egy kisebb versenyautóban" - mondta a pilóta. - "A rutinos pilótáktól biztosan sokat fogok tudni tanulni. Furcsa lesz, hogy magasan ülök, hogy sokkal több sebességi fokozat és hogy jóval több erő van, valamint hátsókerék-meghajtás. Mindezekkel együtt bízom benne, hogy minél hamarabb a dobogóért tudunk majd küzdeni." Az Oxxo Hungary Truck Racing Team 2014-ben és 2015-ben, még Kiss Norberttel a volán mögött nyert kétszer kamion Eb-t, 2016-tól pedig a brit Ryan Smith volt a csapat versenyzője, aki 2016-ban és 2017-ben brit bajnok lett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója