Tóbiás és Balambér kalandaji - Az Advent küszöbén

2018.11.25.
(kép: csaladvilag.hu) Az advent szó jelentése a keresztény kultúrkörben eljövetelt jelent a karácsonyt megelőző 4. vasárnaptól karácsonyig (december 25.) tart. Az adventi időszak várakozásban telik, Úr eljövetelét várják a hívők. Régebben kisböjtnek nevezték ezt az időszakot. Advent eredete a 4. századra nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik. A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap, az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az advent szimbóluma a koszorú (kép: lexi.hu) Ma már nem csak a nagyon vallásos emberek tartják ezt a keresztény szokást. Adventhez kapcsolódik az adventi koszorú készítése, amely mára már szintén nem csak a hagyományos színekben jelenik meg. Adventi koszorút a XIX-XX. század óta szokás készíteni. Ősét egy német evangélikus lelkész alkotta meg 1839-ben. Egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, és minden nap eggyel többet gyújtott meg. Később az adventi koszorú fenyőágakból készült alapból és 4 db gyertyából állt (illetve sok változatban áll ma is). Hagyományosan a gyertyák színe: az első kettő és a negyedik lila (bűnbánat), a harmadik rózsaszín, a közelgő ünnep feletti öröm miatt. Azonban, ha ma körülnézünk az üzletekben, az adventi koszorúk minden formáját megtaláljuk. A hagyományostól az extravagánsig. Többségben még mindig kör alakú, de a gyertyák színei igen változatosak lehetnek. Láttam már kovácsoltvas, négyágú adventi "koszorút", négyágú gyertyatartót, melyen a gyertya tartója emelkedő sorrendben van, és még számtalan változatot. Minden nap egy koska csoki a kalendáriumból (kép: alkotovilag.hu) Az advent a mai ember életében a szó szoros értelemben vett várakozás időszaka lehet. Fontosnak tartom - különösen, ha gyermek is van a családban - hogy ezt lehetőségeinkhez képest a legszebbé varázsoljuk, rohanó napjainkban legalább vasárnaponként megálljunk, megpihenjünk, elmélkedjünk egy kicsit. A várakozás és készülődés azonban nem csak az adventi koszorú készítéséből, a gyertyák meggyújtásából áll. Másik szokás, melynek főként a gyermekek örülnek, az adventi naptár készítése. Ezt készíthetjük mi magunk is, de készen is vásárolhatunk. A magunk által készített adventi naptárnak is megvan a maga varázsa. Gyermekünknek személyre szabott kis meglepetéseket tudnunk benne elhelyezni. A boltokban kaphatók üres naptárak, ha mi nem tudunk, vagy nem szeretnénk bajlódni vele, de csokoládéval töltött adventi naptárak is vannak, illetve idén már találkoztam LEGO adventi naptárral is. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Nosztalgiavillamosokkal és felújított Ikarusokkal zárul a BKV 50 sorozat

2018.11.25.
  Több felújított villamost és egy autóbuszt mutatnak be vasárnap az érdeklődőknek a vállalat 50 éves születésnapjának záróakkordjaként - olvasható a BKV közleményében. A műfaj iránt érdeklődők ezúttal tíz villamosra számíthatnak, amelyeknek többségén utazhatnak is, ha délelőtt megérkeznek az új Budafok kocsiszínhez. Itt lehet majd felszállni a járművekre nosztalgiajegy megvásárlása után. A villamosok a Budafok kocsiszín - Fehérvári út - Nagykörút - Széll Kálmán tér - Szent János Kórház - Széll Kálmán tér - Krisztina körút - Bartók Béla út - Kelenföld kocsiszín útvonalon kettesével közlekednek majd, a megállókban nem állnak meg. Az érintett járműveken utazóknak mintegy másfél órás nosztalgikus időutazásban lesz részük. A nosztalgiakonvoj megtekintéséhez elsősorban a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Gellért tér közötti szakaszt, valamint a Bartók Béla út belvárosi részét ajánlják a szervezők, a menethez ugyanis nyolc autóbusz is csatlakozik a Rudas Gyógyfürdőnél.  Az utasokat ezúttal nem szállító buszok között olyan régi legendák is láthatók lesznek, mint a MÁVAG TR5, vagy a ráncajtós Ikarus 280, de jelen lesz a közkedvelt Ikarus 630 Kabrió és a többi hazai gyártású járműis. A menet végén a nosztalgia villamosok Kelenföld kocsiszínbe, a nosztalgia autóbuszok pedig Kelenföld autóbuszgarázsba állnak be. Az igazán kitartó érdeklődők egy úgynevezett Bengáli villamoson megtett búcsúkörrel köszönhetnek el az ünnepi évtől. A villamos 13 órakor indul Kelenföld kocsiszínből és a Hungária kocsiszínig közlekedik a Kelenföld kocsiszín - Bécsi út - 1-es villamos vonala - 12-es villamos vonala - Rákospalota, vasútállomás - 14-es villamos vonala - Lehel tér - 1-es villamos vonala - Bécsi út - Hidegkuti Nándor Stadion - Sörgyár - Hungária kocsiszín útvonalon.
Címkék: 

Mercedes luxusterepjárót fogtak a rendőrök

2018.11.25.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2018. november 25-én 5 órakor egy német honosságú, Mercedes-Benz GLE-vel közlekedő 66 éves román állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a járművet a német hatóságok körözik. Az egyenruhások a külföldi férfit a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére előállították, a kocsit lefoglalták. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.
Címkék: 

Bemutatkozott a Range Rover Evoque második nemzedéke

2018.11.25.
Miután a kompakt luxus szabadidőjárművek szegmensének megalapítójaként világszerte több mint 772 096 példányban talált gazdára, az új Range Rover Evoque az eredeti modell kifinomult evolúciójaként lép színre.  Az utánozhatatlan Range Rover hagyományokat élvonalbeli technológiákkal párosító, Nagy-Britanniában tervezett, fejlesztett és gyártott modell tökéletes kielégíti a modern ügyfelek kívánságait. Az eredeti modell dizájnjából építkező új Range Rover Evoque megtartotta a kupés sziluettet, amelyet jellegzetes, ejtett tetővonal és emelkedő övvonal tesz a Range Rover család azonnal felismerhető tagjává. Az utastérben bőrkárpit helyett olyan, újrahasznosított műanyagokból készített, prémium kárpitanyagok választhatók, mint a Kvadrat gyapjúkeverék, a Dinamica® hasított bőr hatású prémium szövet, az Eucalyptus vagy az Ultrafabrics™ opciók. A modell alapterülete szinte megegyezik az elődmodellével, ugyanakkor az új modell már a Land Rover új, többféle anyagból felépülő prémium keresztmotoros padlólemezére (Premium Transverse Architecture, PTA) épül, és jóval több helyet kínál, mint eddig. A megnyújtott tengelytávnak köszönhetően 20 mm-rel nőtt a hátsó térdhely, és az apró személyes tárgyak elhelyezésére is több megoldást kínál az autó: a nagyobb kesztyűtartóban és a padlókonzoli tárolórekeszben akár egy táblaszámítógép, kézitáska vagy vizes palack is könnyedén elfér. A csomagtartó (591 liter) 10 százalékkal nőtt, ráadásul sokkal szélesebb lett, így könnyen elfér benne egy összecsukott babakocsi vagy egy golftáska. A második üléssor 40:20:40 arányban osztott elemeit lehajtva 1383 literesre nő a rendelkezésre álló tér. Az új platformot már a villamosítás igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki. A modell bevezetésétől kezdve rendelkezésre áll egy 48 voltos mild hibrid rendszer, míg a plug-in hibrid verzió körülbelül 12 hónappal később érkezik. A Land Rovernél első ízben alkalmazott mild hibrid hajtáslánc a lassítás során rendszerint elvesző mozgási energiát a motorra ékszíjjal integrált indítómotor/generátor segítségével visszanyeri, majd azt a padló alatt elhelyezett akkumulátorban tárolja. 17 km/óránál kisebb sebesség esetén a motor leáll, amint a vezető a fékpedálra lép. Elinduláskor az akkumulátorban tárolt energia felhasználásával a rendszer segít a benzinmotornak a gyorsításban, és ezzel üzemanyagot takarít meg. Az új Evoque összkerékhajtást, valamint második generációs Active Driveline technológiát kap, a takarékosabb üzemeltetést elősegítő, lekapcsolható hátsókerék-hajtással, míg az Adaptive Dynamics rendszer a kényelem és a dinamizmus optimális egyensúlyát kínálja. Az először a felsőkategóriás Range Rover modellen alkalmazott Terrain Response 2 technológia automatikusan felismeri, hogy milyen jellegű felszínen halad a gépkocsi, és ennek megfelelően módosítja a beállításokat. Az Evoque gázlóképessége is javult: a korábbi 500 helyett immár 600 mm-es gázlómélységgel büszkélkedhet. A Range Rover modellekre jellemző, legendás „kapitányi” üléshelyzet a digitális korszakba lépett: a kategóriában elsőként alkalmazott ‘ClearSight’ visszapillantó tükör HD videokijelzőként is szolgál. Amennyiben a hátsó utasok vagy terebélyes csomagok miatt nehézkes hátrafelé a kilátás, a vezetőnek nincs más dolga, mint átbillenteni a tükör alján található kapcsolót, és a jármű tetejénél elhelyezett kamera éles, nagyfelbontású képen mutatja meg a jármű mögötti területet. A monitor szélesebb (50°) látómezőt biztosít, illetve gyenge fényviszonyok mellett is kiváló látási viszonyokat teremt. Az új Range Rover Evoque emellett a világon elsőként alkalmazza azt a Ground View technológiát, amely a felső érintőképernyőre vetített kép segítségével gyakorlatilag átlátszóvá teszi a motorházfedelet, megjelenítve a jármű előtti terület 180 fokos képét. A Land Rover 2014-ben bemutatott Átlátszó Motorházfedél technológiáján alapuló megoldás különösen hasznos, ha problémás helyen kell parkolnunk, magas járdaszegélyre kell felállnunk, vagy kemény terepen haladnunk. A Jaguar Land Rover egymilliárd angol fontos beruházással segítette elő a modell megszületését és piacra kerülését, ismételten hitet téve a brit autóipar mellett. A beruházás keretében 110 millió fontot fordítottak arra, hogy a vállalat halewoodi üzemében létrehozzanak az ultramodern, rugalmas gyártósort.  

Kamion szakította át a szalagkorlátot az M5-ös autópályán

2018.11.25.
A valamivel hajnali 5 óra előtt történt balesetben nem sérült meg senki, de a kamion mindkét oldalon elfoglalja a belső forgalmi sávot. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom csak a külső forgalmi sávokon halad.
Címkék: 

Hamis rendszámmal közlekedett, de lebukott

2018.11.25.
Kiskunhalason 2018. szeptember 30-án a rendőrök egy Audi S5 típusú személygépjármű sofőrjét igazoltatták. Az intézkedés során kiderült, hogy az autóra felhelyezett első rendszám egy utánzat. Az egyenruhások a valódira megtévesztésig hasonlító egyedi azonosító jelet lefoglalták, a jármű 23 éves tulajdonosát – a sofőrt – bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították. A gyanúsított kihallgatása során azt mondta a nyomozóknak, hogy az első rendszámot valószínűleg elhagyta, és ahelyett, hogy a történeteket az okmányirodában bejelentette volna, beszerzett egy olcsóbb utánzatot. Magyarországon a járműveket forgalmi rendszámmal a közlekedési igazgatási hatóság látja el, tehát utánzattal az egyedi azonosító jelet még ideiglenesen sem lehet pótolni. A kiskunhalasi férfi a hiányzó rendszámát más módon helyettesítette, ezért a rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsítják. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

Etanollal 40%-kal csökken a dízelmotorok emissziója

2018.11.25.
A Bécsi Műszaki Egyetem megvizsgálta a lehetőségét a bioetanol mint kiegészítő üzemanyag használatának lehetőségét dízelmotorok esetében a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. A világ számos országában teljesen természetes, hogy különböző adalékokat használnak a bázis üzemanyag mellé, javítja a teljesítményt, növelve a motorélettartamot vagy éppen csökkentve az emissziót. Ez eddig főleg benzinnél működött, de most már a Diesel-motoroknál is - az egyetem fejlesztése révén. A dízelmotorban kettős égéssel (a közvetlenül befecskendezett gázolaj gyújtja meg az alkoholtartalmú üzemanyagot) valósítható meg a folyamat. A bioetanol a hagyományos, szívócsőbefecskendezéshez hasonló úton érkezik a hengerbe. A tesztelés során a kutatók megállapították, hogy akár 70%-át helyettesítheti az etanol a gázolajnak, 6,1%-kal javítva ezzel a hatékonyságot, és már ez önmagában helyrebillenti a környezetterhelési egyensúlyát a motoroknak. A megújuló anyagokból készülő bioetanol jó hatással van a szén-dioxid emisszió kordában tartására. Végeredményképpen, a blokk CO2 emissziója 39%-kal mérséklődött, az NOx kibocsátási értékek pedig legjobb esetben 36%-kal csökkentek. A korom és a finom égésmaradékok mennyisége 99%-kal esett vissza. Az eredmények tisztán rávilágítanak arra, hogy a bioetanol sikeresen használható kettős befecskendezési rendszerrel ellátott dízelmotorok esetében, ez ígéretes koncepciónak bizonyul. A megoldás főleg az áruszállító, teherfuvarozó szektorban eredményezhet komoly mértékű emissziócsökkenést.  

A volánnál: Erős Antónia

2018.11.24.
Mennyire munkaautó a kocsid? Szinte teljesen. Szerencsés vagyok, mert viszonylag közel lakom a munkahelyemhez. De abból a szempontból meg nem, hogy tömegközlekedéssel sokkal lassabban és bonyolultabban tudnám megközelíteni, mint kocsival. Úgyhogy az autó számomra a hétköznapok elengedhetetlen tartozéka. Leginkább arra szolgál, hogy reggelente viszem a gyerekeket az iskolába, délután meg intézem a dolgaimat, és jövök dolgozni. Este pedig vissza. Autó nélkül mindez nem férne bele egy napomba. Ebben az értelemben munkaeszköz. Szoktál telefonálni, ügyet intézni menet közben? Persze, de nem vagyok az az állandóan telefonáló típus. Gyakran jólesik csendben ülni és csak vezetni. Amikor dogozni megyek – ahogy most is éppen -, egyedül ülök a kocsiban, csend van körülöttem. Most nyugodtabb körülmények között tudunk beszélni, mintha mondjuk vinném haza az iskolából a gyerekeket. Ha ott ülnének a hátsó ülésen, biztosan beleszólnának a beszélgetésbe. Kihangosítót  használsz, vagy néha azért kézbe veszed a mobilodat? Nem kockáztatok, mindig kihangosítót használok. Ezt nem csak az interjú kedvéért mondom, ez 100 százalékig így van. Soha nem emelek fel telefont autóban ülve. Mindenkinek azt tanácsolom: tessék kihangosítót használni! Egyszerűen megőrülök attól, amikor látom, hogy a sofőr egyik kezében ott a telefon, a másikban cigaretta. És nem tudom, mivel fogja a kormányt! Na, tessék, ebben a pillanatban ment el egy teherautó mellettem, a sofőr ebben is telefonált. Pedig meddig tart egy kihangosítót bekapcsolni, behangolni? Ma már az a kivétel, ha valaki ezt nem tudja technikailag megoldani. Manapság átlagosan két mobiltelefon jut mindenkire, akkor nehogy már ezen múljon! Egy szimpla kihangosító tényleg életeket ment. Hány kocsitok van a családban? Kettő. A családi autó egy Audi Q7, az enyém pedig egy Mercedes-Benz C-osztály Coupé. A nagy autóval a férjem jár. Azt használjuk, ha külföldre vagy akár hosszabb vidéki utakra megyünk. Különösen, ha a két gyerek is jön, és még cuccolni is kell. Dolgozni viszont mindig a Mercedesszel járok. Az Audit legfeljebb akkor használom, ha a kocsim szervizben van.  Az előbb egyébként azért volt foglalt a telefonom, mert a férjemmel egyeztettünk. Ma ő ment az iskolába a gyerekekért az Audival, hiszen én perceken belül benn leszek a munkahelyemen. Ha ilyen napokon van szakkör vagy különóra, akkor a férjem oldja meg a szállítást. Mennyire rendezted be női autónak a Mercedest? Női autó? Hát, nem mondanám. A táskám van itt, egy víz, telefon, kulcsok. Szoktam ülni „női” autókban, azokhoz képest ez messze nem az. Nemrég készítettem interjút Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével. Ő egy komplett életmentő felszerelést hord magával a kocsijában. Tótka Sándor kajakozó világbajnok pedig az autója tetején viszi a kajakját, és a kocsiban öltözik át versenyek előtt. Te nem tartasz benne „vészhelyzetre” ruhát, sminket, ételt, vagy bármit, amire hirtelen szükséged lehet? Ennyire azért nem haszonjármű a kocsim. Nincsenek benne különleges dolgok. Se ruha, se sminkkészlet. Víz mindig van nálam. Étel leginkább csak akkor, ha tudom, hogy a gyerekeknek muszáj bekapniuk valamit napközben. Nem igazán szeretem, ha a kocsiban esznek, de nem mindig tiltom meg. Akkor szokott még nálam lenni étel, ha edzeni megyek, és a gyerekeket előtte elviszem az iskolába. Útközben megeszem egy gyors reggelit, amit lehetőleg nem kenek szét az autóban. Ilyesmi előfordul, de nem élek az autóban. A férjem Audijában viszont nincs evés! A jelszó: tessék mindenre vigyázni! Szerintem ez jogos. Persze ezt is felülírja, ha mondjuk 6-8 órát autózunk egyhuzamban.  Mindenhová kocsival jársz? A privát szférádat véded-e azzal, hogy autóval közlekedsz? Nincs bennem ilyen megfontolás, gyakorlatias vagyok. Budán lakunk, az iskola, a munkahely, napi ügyek, bevásárlás, bank - ezek kocsival elérhető közelségben találhatóak.  Nem kell átmennem egyetlen hídon sem, úgyhogy ezeket a távolságokat biztos, hogy kocsival teszem meg. Ha viszont a belvárosba megyünk a gyerekekkel – mondjuk az Állatkertbe vagy a Fővárosi Nagycirkuszba - akkor inkább a tömegközlekedést választom. Budapest központi részein és a kiemelt helyeken ugyanis lehetetlen parkolni. Ilyenkor autóval elmegyünk valameddig, mondjuk Kelenföldig, lerakjuk a kocsit, és metrózunk a célpontig. Fodrászhoz taxival járok, mert ott is képtelenség parkolni. Nagyon egyszerű megfontolások vezérelnek ilyen esetekben. Végiggondolom, hogy ha kocsival mennék, ott mi várna rám, hol lesz hely, mennyi ideig fogok körözni. Ha nem jó helyen állok, mennyire büntetnek meg. Ilyenkor inkább beülök egy taxiba. Ott vagyok öt perc alatt, 2 ezer forint, de legalább tudom, hogy az ajtó előtt tesz le. Egyszóval próbálom racionálisan tervezni a napi utazásaimat. Milyen típusú vezetőnek tartod magad? Azt gondolom, reálisan meg tudom ítélni: szerintem közepes sofőrnek gondolom magam. Nem azért, mert nő vagyok, hanem mert ismerem a képességeimet. Tisztában vagyok azzal, hogy nálam sokkal jobban vezetnek emberek. Ennyi idősen ezen már nem is tudok javítani. Ami biztos: igyekszem a legnagyobb biztonsággal vezetni, odafigyelni mindenre. Nem lépem át a sebességhatárt, nem szoktam száguldozni. Főleg nem, amikor a gyerekek is a kocsiban ülnek. Budapesten belül közlekedek a legtöbbet, alkalom sem lenne rá, meg nincs is értelme. Összességében udvarias vezető vagyok. Felmérve a helyzetet, inkább el szoktam engedni a többieket. Nem gyorsítok rá direkt, hogy ne férjen be a másik. Viszont én sem szeretem a szemtelen sofőröket, akik a dugóban - mondjuk a Szilágyi Erzsébet fasornál, párhuzamos közlekedésnél - elzúgnak a sor mellett és a lámpánál előrepofátlankodnak mondjuk egy 5-ös BMW-vel. Ennek ellenére nem szoktam mutogatni vagy ordítozni, amit más sofőrök ilyen esetekben simán megtesznek. Szeretsz vezetni, vagy csak rákényszerülsz? Így nyugiban, a városon belül szívesen autózom. Hosszabb utakra azonban nemigen vállalkozom. Ha elmegyünk Szigetvárra, Pécsre, ahonnan a férjemmel származunk, az autópályán jellemzően ő vezet. Nagyon ritka, hogy a városon kívül a volánhoz kell ülnöm. Abban nincs is nagyon rutinom. Eleve a helyzet, hogy ha a családdal vagy a férjemmel megyünk, fel sem merül, hogy én üljek a vezető ülésbe. Ő elképesztően jó sofőr. Mindegy neki, mit és hol vezet. Nagy a rutinja, és kiváló érzéke van hozzá. Azt szokta mondani, hogy csukott szemmel, fél kézzel is jobban elvezhetne bármit, mint én. És ez igaz. Úgyhogy nekem nem jutna eszembe átülni, hacsak ő nem kéri. De ez is viszonylag ritka. Az alapszabály, hogy ha esetleg megiszik egy pohár bort, akkor már nem ül a volán mögé. Ilyenkor én vagyok a tuti sofőr. Ha baráti társasággal elmegyünk Villányba, akkor már mindenki tudja előre, visszafelé rám lehet számítani, mert én egyáltalán nem iszom alkoholt. Amikor a mostani kocsidat választottad, tudatosan döntöttél márka és modell mellett, vagy az élet hozta így? Ennél az autónál ez kicsit komplikált sztori. Az első Mercim egy B-osztály volt. Azt kifejezetten azzal a céllal választottam, hogy „női” autó legyen, amivel a gyerekeket majd oviba, ide-oda lehet cipelni. Vagyis második autó legyen a családi nagy autó mellé. Akkoriban több rendezvényt is vezettem a Mercedesnek, és szinte adta magát a választás.  Nyilván jobban is megismertem a Mercedeseket. Nem sokkal később mutatták be a CLA-t, ami akkor óriási áttörésnek számított. Nagyon megtetszett, könnyű volt mellette dönteni. Bár ennek a szakmai együttműködésnek köszönhetően választottam a márkát, később már fel sem merült, hogy más is szóba jöhet. Utána pedig – azt mondanám, szinte véletlenül – szembejött a mostani autóm, a Mercedes C-osztály Coupé. Stílusában hasonló, de ez azért sokkal komolyabb gép, mint a CLA volt. Ráadásul nagyon jó kondíciókkal tudtam átülni ebbe. Ez már érzelmi döntés volt, nem gyakorlatias megfontolások vezettek.   Mi tetszik benne a legjobban? Imádom, hogy az automata autóban mindent a kormány mellett oldasz meg. Ez a Mercedes óriási találmánya. Szerintem zseniális. Mentett-e meg már a kocsi téged közlekedési szituációban? Ha lett volna ilyen, akkor beugrana. Persze lehet, hogy volt eset, amikor karamboltól mentettek meg a kocsim biztonsági berendezései, de én magam nem is érzékeltem. Annyi biztos, hogy óriásiak az új találmányok, a különböző beépített térfigyelő rendszerek. Rettentően sokat segít az első és a hátsó kamera. Nagyra értékelem, hogy magától fékez az autó, ha kritikus közlekedési szituációba kerülsz. Előre figyelmeztet: ha ezt a sebességet tartod, nekimész az előtted haladónak. Nekem ezek a technikai megoldások kifejezett biztonságérzetet adnak vezetés közben.  Van-e kedvenc színed? Nincs kifejezetten. Inkább azt mondanám, hogy az autó karakteréből kiindulva elképzelem, milyen szín állna neki jól. A B Mercim például fehér volt. Lila vagy rózsaszín kocsit biztosan nem kérnék. Az autó nálam szürke vagy fekete. A mostani is szürke: nagyon jól áll neki a felnikkel. Beleszerettem a látványba. Az ember meglát egy autót, és elképzeli maga előtt, hogyan rakná össze. Óriási élmény, amikor új kocsit választasz, és te döntöd el, milyen legyen. A Q7-et úgy raktuk össze a férjemmel, hogy láttunk egy bemutató modellt, és elképzeltük, mi állna a legjobban ennek a kocsinak. Így választottunk felnit, belsőt és tartozékokat. Persze előbb el kellett döntenünk, hogy mi az, ami a pénzünkbe belefér. Vissza tudod idézni, hogy a családodban mi volt az első autó? Hát hogyne! Piros Skoda 100-as volt a családi autó. Talán 4 éves lehettem, amikor anyuék meg tudták venni. A hetvenes években ez nem volt egyszerű, sorban állt az ország. Óriási dolog volt, hogy nekünk egyáltalán kocsink lett. Nyilván se légzsák, se biztonsági öv. A mai gyerekek azt se tudják, miről beszélünk. Az első közös autónk a férjemmel egy kettes VW Golf volt, azzal költöztünk Pestre. Aztán jött egy 100-as Audi - nagy piros hajó, amit imádtunk, utána pedig egy kicsi Audi A3. Ezt követően 8-10 évig jártunk Volvóval egy együttműködés révén. Azóta pedig Mercik sorban egymás után. Mennyire izgatják a fantáziádat a hibrid és az elektromos kocsik? Nem utasítanám vissza. Megfog a relatív környezetkímélő jellege. Tudom, hogy erről nagy a vita, hosszasan nem érdemes belemenni. Úgy gondolom, hogy ez a technika még nem a leghatékonyabb. Szerintem, amit nyersz a réven, azt kifizeted a vámon. De harmadik autónak egy Teslát simán beállítanék a garázsba. Azokra a kicsi távokra, amelyeken én a városban közlekedem, ideális lenne.  

Abu-Dzabi Nagydíj - Hamiltoné az idény utolsó pole pozíciója

2018.11.24.
A 33 éves versenyzőnek ez az idei 11. és pályafutása 83. időmérős sikere. Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalhatja el. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a McLaren spanyol versenyzője, F1-es pályafutása utolsó időmérő edzését a 15. helyen zárta, a finn Kimi Räikkönen pedig egy negyedik rajtkockával búcsúzik a Ferraritól, amellyel a vasárnapi lesz az utolsó futama. Az 55 körös idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14.10-kor kezdődik.      A teljes rajtsorrend:     1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Valtteri Bottas (finn, Mercedes)     2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)     3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Max Verstappen (holland, Red Bull)     4. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Charles Leclerc (monacói, Sauber)     5. sor: Esteban Ocon (monacói, Force India) Nico Hülkenberg (német, Renault)     6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     7. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Sergio Perez (mexikói, Force India)     8. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)     9. sor: Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)     10. sor: Szergej Szirotkin (orosz, Williams) Lance Stroll (kanadai, Williams) MTI - Címlapkép: MTI archív

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója