A miskolci vasútvonalon fák dőltek a sínekre, késnek a vonatok

2017.04.19.
A közlemény szerint a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Gödöllő-Isaszeg közötti felsővezeték-szakadás után Gödöllő és Aszód között fák dőltek a sínekre. A gödöllői állomáson nincs áram a felsővezetékben. A vonatok Isaszegnél és Aszódnál, illetve Gödöllőnél várakoznak, az utasoknak jelentős késésekkel kell számolniuk. Ha hosszabb ideig elhúzódik a helyreállítás, vonatpótló buszokat állítanak forgalomba. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon Abony és Szolnok között már mindkét vágányon közlekednek a vonatok. Ott korábban egy műszaki hibás tehervonat miatt csak az egyik vágányt használhatták a szerelvények. A Soltvadkert-Pirtó-Kiskunhalas szakaszon újraindult a vonatközlekedés, miután eltávolították a sínekre és a vezetékre esett faágakat. Nem kell már pótlóbuszokkal utazni, a menetrend folyamatosan helyreáll a Budapest-Kelebia vonalon - írták. MTI
Címkék: 

Idén is ötvenhat csapat verseng a II. Automotive Foci Kupán

2017.04.19.
„Az egyre többet foglalkoztatott és egyre több értéket előállító ágazat szereplői közül nem csak hazai vállalatok, hanem multinacionális cégek magyar leányvállalatai is képviseltetik magukat a II. Automotive Foci Kupán, amelynek fővédnöki tisztét idén is a Külgazdasági és Külügyminisztériumot vezető Szijjártó Péter úr tölti be – nyilatkozta a rajt előtt Szalay Gergő, a PromoSport Kft. ügyvezetője. – A mezőny idén éppen annyira népes, mint tavaly, a versengők köréhez csatlakozó újoncoknak köszönhetően viszont a 2016-os premieren látottnál is rangosabb sportszerető társaság kialakulására lehet számítani. A szombati sportesemény nem csak a versengésről, az ügyességről és az állóképességről szól, hanem egy szerteágazó ágazat szereplőinek ritkán adódó különleges találkozójáról, amely teret ad új kapcsolatok kialakulásának, illetve régi barátságok megerősítésének.” A félszáznál is jóval több, egészen pontosan 56 csapat színeiben félezernél is több focibarát lép pályára a XVI. kerület büszkeségei közé tartozó sportpályán, ahol nem sokkal reggel 9 óra után nyolc pályán kezdődnek meg a küzdelmek. A csoportmérkőzések 15 percig tartanak, de ugyanilyen hosszúak lesznek az összecsapások a torna egyenes kieséses szakaszában is. Minden csoportból az első két helyezett jut tovább, de a kiesők is úgy távozhatnak, hogy hat ellenféllel már megküzdöttek. Az eredményhirdetésre a tervek szerint délután négy óra után kerül sor. A szervezők rengeteg gyermekprogrammal készülnek, így az esemény igazi családi nap is lesz egyben, amelyre a belépés ingyenes, előzetes regisztrációra pedig nincs szükség.  
Címkék: 

A havazás miatt lezárták a 24-es főút mátrai szakaszát

2017.04.19.
Közölték, a lehullott hó miatt több tehergépjármű megcsúszott és keresztbe fordult az úttesten, és személyi sérüléssel járó baleset is történt. A rendőrök a csúszóssá vált útszakaszt teljes szélességében lezárták.    A Gyöngyös felől közlekedőket a főút 7-es kilométerénél, a Pálosvörösmarti útra terelik, valamint Parádsasvár irányából a 18-as kilométernél, a galyatetői elágazónál korlátozzák a forgalmat. Noskó Zsolt, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a közútkezelő átmenetileg lezárta a Mátrába vezető Nógrád megyei utakat is.
Címkék: 

Elektromos terepkupé az Auditól

2017.04.19.
A tanulmány az Audi második villanyautóját vetíti előre, amely 2019-ben kerül gyártásba a Jaguar i-Pace legfőbb konkurenseként. Az e-tron Sportback hajtáslánca megegyezik azzal, ami a 2015-ös e-tron quattro tanulmányban volt. Egy villanymotor hajtja az első, és két másik a hátsó tengelyt, az összteljesítmény 500 lóerő, a nyomaték pedig 800 Nm. Nem csoda, hogy a szabadidő-autó 4,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség 210 km/h. Alaphelyzetben csak az első tengely hajt, a hátsó akkor kapcsolódik be, ha több erőre vagy nagyobb tapadásra van szükség. Állandó összkerékhajtás is megvalósulhat, a hátsó tengelyen nyomatékvektor-szabályozással. Mindhárom villanymotor fékezéskor és guruláskor visszatermeli az áramot. A 95 kilowattórás lítium-ion akku 500 km-es hatótávot tesz lehetővé, a 150 kW-os gyorstöltővel akár 30 perc alatt fel lehet tölteni 80 százalékosra. Az új koncepcióautó egy ferdehátú családi kocsi és egy magas építésű szabadidő-autó keveréke. Azoknak lehet jó választás 2019-től, akiknek tetszik az A7 formája, de magasabb üléspozíciót szeretnének hozzá. Bár a kocsinak nincs szüksége hagyományos hűtőmaszkra, az orr-rész így is az ismerős Audi-stílus szerint épült. A fényszórók a legmodernebb Mátrix-LED technikát kapták, a nappali fények már indirekt módon világítanak, először a karosszéria fényvisszaverős részére. Mátrix-lézer fényszórók bújnak meg a lökhárítók alatt, és az útfelületre vetítenek irányváltást jelző szimbólumokat. A rengeteg szénszál és alumínium ellenére az e-tron Sportback több mint 2 tonnát nyom, az első tengelyre a tömeg 52 százaléka jut. A 4,9 méter hosszú, 23 colos kerekeken gördülő SUV méretei nagyjából akkorák, mint az A7-nek, de a magassága 11 centivel nagyobb. A modern műszerfalon digitális kijelző helyettesíti az analóg órákat, ezen kívül két érintőképernyő is van haptikus visszajelzéssel, valamint az utasnak is jutott egy kisebb képernyő. Tükrök helyett kamerákat használ a kocsi, a képük az ajtók belső oldalán látható. A tanulmányautó természetesen önvezető üzemmódban is használható.

Kisbusz borult fel az M7-es autópályán

2017.04.19.
A felborult jármű utasai közül négyen könnyebben megsérültek, három embert megfigyelésre kórházba visznek a mentők. A műszaki mentést az érdi hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett útszakaszon egy forgalmi sávban, hatósági irányítás mellett közlekednek a járművek, torlódik a forgalom.
Címkék: 

Áprilisi havazás: a Magyar Közút folyamatosan takarítja az utakat

2017.04.19.
A társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az ország több területén havazik: jellemzően a Duna vonalában, Bács-Kiskun megye nagy részén, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye magasabban fekvő területein a hajnali óráktól váltakozó intenzitással esik a hó. Ez meg is marad, a magasabban fekvő területeken már több centiméteres a hó vastagsága. Az ország többi részén eső, illetve havas eső esik. Havazás Salgótarjánban 2017. április 19-én. MTI Fotó: Komka Péter A tájékoztatás szerint a közlekedők az útviszonyokról, az aktuális forgalmi helyzetekről a cég diszpécserszolgálatai mellett a társaság Útinform szolgálatánál (06-1-336-2400) is érdeklődhetnek egész nap.
Címkék: 

Speedmarathon: ellopta a hó a showt

2017.04.19.
Eredetileg szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig tartott volna az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) kezdeményezésére meghirdetett összeurópai ellenőrzés a magyar közutakon. A 6 órakor kezdődött sebességellenőrzést - a Speedmarathont - viszont az időjárás miatt a rendőrség felfüggesztette. Arra kérik a közlekedőket, hogy az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, különösen azok vezessenek óvatosan, akik már nyári gumival közlekednek. Az akciót egy későbbi időpontban tartják meg, amelyről előzetesen tájékoztatják az állampolgárokat - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Leszállás után orra bukott a repülőgép - fotó

2017.04.19.
A salzburgi repülőtérről szállt fel az a Gulfstream G4 típusú gép, amelynek pilótája nem sokkal a felszállás után visszafordult, mert futóműmeghibásodást jelezett a komputer. A kisgép sikeresen földet ért, gurult kijelölt helyére, amikor váratlanul orra esett, kitört az első futóműve - írja az orf.at A balesetben nem sérült meg senki, minden utas sértetlen maradt - nyilatkozta a repülőtér szóvivője. A kisgép futóműve tíz perccel a leszállás után csuklott össze, parkolóhelyét még nem érte el.  A helyszínre a légügyi hatóság szakemberei érkeztek, hogy megvizsgálják, mi okozta a bajt. A baleset a reptér forgalmában nem okozott fennakadást - írja az of.at Orrára bukott. Fotó: orf.at

Olyan részeg volt a nő, hogy ismerősét ütötte el

2017.04.19.
A 34 éves férfi előbb hagyta ott a bulizást, s gyalog indult el az úton. A nő érzékelve a férfi távozását kocsiba ült, s nem vette észre az út szélén gyalogló férfit, s autójával elütötte. A fura eset Ausztriában, Trautmannsdorf településen történt egy húsvéti kicsapongás után - írja az orf.at A férfit sérülésekkel kórházba szállították, a nő jogosítványát pedig a helyszínen bevonták a rendőrök. 
Címkék: 

Kismotorok, nagy leckék és kis titkok

2017.04.18.
Lelkiismeretes bejáratás Lehet, hogy a kismotorok által feladott nagy lecke alapja a komoly küldetéseknek? Nem tudni, de az biztos, hogy az Autószektor portrésorozat több sikeres emberének járműves pályafutása a híres szocialista mopeddel indult. Márpedig egy Komar, Romet, vagy Verhovina üzemben tartása folyamatos odafigyelést és nem kis megszállottságot igényelt. Meg természetesen odafigyelést, lelkiismeretes bejáratást és karbantartást, szóval nagy titkok nincsenek, vallja Dr. Kiss Péter, aki jelenlegi munkáját is ezek jegyében végzi. Feladata van bőven, amit névjegye is jelez: Professzor Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán, ahol egyetemi tanár, a Folyamatmérnöki Intézet igazgatója és a Járműtechnika Tanszék vezetője. Nemzetközi elismertségét és a magyarok szakmai rangját is jelzi, hogy elnöke az International Society for Terrain-Vehicles Systems (Nemzetközi Terep-Jármű Rendszerek Tudományos Egyesületnek), melynek rövidítése az angol elnevezésből: ISTVS. Babetta, Csepel, Jawa Pályafutásához több jármű is kötődik: gyerekkorában édesapja 125-ös Csepeljén, majd Jawa 250-esén utazott. Önállóan először Babettát vezetett, melyről nem akart leszállni. Épp betöltötte a 14-ik életévét, amikor megszerezte kismotor vezetői engedélyét. Pár hónap múlva már vadonatúj Verhovina robogó boldog tulajdonosa volt, mely a gondos bejáratásnak köszönhetően 62 km/órás tempóra volt képes. Akkoriban négy-öt barátjával „motoros bandáztak”, ami kellemes túrázást jelentett. 16 évesen megkapta édesapja piros JAWA-ját, amitől később családalapítás miatt kellett megválnia. Személyautót 19 éves kora óta vezet, először Zsiguli, majd sorban Opelek következtek. A három gyerek miatt kellett az autó, de a motor mindig is hiányzott, így megint kétkerekűre ült a Professzor, aki nyaranta – kevés szabadideje lévén – csak a Dunakanyarban motorozik. Mostanság nagyobb és új motor beszerzését tervezi, ez várhatóan egy 650-es túragép lesz, és csak abban bízik, amit ő járat be. Szabadföldi járműkísérletek Az ötven köbcentis korszak idején Vácon járt gépészeti szakközép-iskolába, aztán következett Gödöllő és az egyetem, ahol gépészmérnökséget tanult, később szakértője lett a belsőégésű motoroknak, a fékpadi vizsgálatoknak, a terepi- és közúti járműveknek. Az egyetemen először Komándi, majd Laib professzorok keze alatt kutatott. Sok szántóföldi mérésen, motor- és járművizsgálaton vett részt az irányításukkal, rengeteget utaztak mezőgazdasági termelőszövetkezetekhez és állami gazdaságokhoz, ahol különböző helyszíneken szabadföldi járműkísérleteket és üzemanyag-fogyasztás méréseket végeztek. Akkoriban nagyobb megbecsülése volt az egyetemi oktatóknak, ezt minden szinten megtapasztalta Kiss Péter, aki végigjárta az egyetemi ranglétrát: tanársegéd, adjunktus, docens, majd egyetemi tanár lett. Közben átszervezték a Gépészmérnöki Kart, három tanszékből jött létre a Folyamatmérnöki Intézet, melynek jelenleg vezetője és egyben a Kar tudományos dékánhelyettese. Nyerő gokart Oktatja a motoros és járműves tantárgyakat, a terepjárás-elméletet a mérnöki alapismereteket, miközben mindig támogatja a hallgatókat a járműépítési versenyeken való elindulásban és felkészítésben. 2009-ben elektromos meghajtású járművet építettek a hallgatói; később egy belsőégésű motoros gokartot alakítottak át hibrid meghajtású, intelligens, vezető nélküli járművé, mely során a Gépészmérnöki Kar legtehetségesebb diákjai szerelték fel a gokartokat a jövő technikáival, szenzorokkal, kamerákkal és radarokkal. A Szent István Egyetem SZIe-Kart csapata a többéves versenysorozat minden évében valamilyen díjjal tért haza. Az Egyetem laboratóriumában jól felszerelt négy fékállásos fékterem, korszerű diagnosztika és jármű-vizsgálati eszközök is segítik az oktatást. Mostanság érkezett meg a vizsgált autó hűtését biztosító nagy-teljesítményű szélgép a görgős járműfékpadhoz, melyen a hallgatók is folytatnak méréseket, de egyéb kutatás-fejlesztési vizsgálatokat, teszteléseket is végeznek. Globális szerepben Dr. Kiss Péter nemzetközi szinten is elismert szaktekintély, jelenleg elnöke a terepjárás-elmélet grémiumának számító ISTVS tudományos egyesületnek. Az egyesület 1961-ben jött létre és a tagok tudományterülete a terepi járműmozgás, a kerék-lánctalp-pálya kapcsolat, mely az élet számos területén megtalálható. Mezőgazdasági-, erdőgazdasági- és katonai járműveknél épp úgy, mint földmunkagépeknél, terepjáró járműveknél vagy a Marson kutatást végző járműrobotoknál. Az ISTVS munkájában Kiss professzor 1991 óta vesz részt. Először magyarországi titkár, majd a 2008-as torinói konferenciát követően második alelnök. Az egyesületben 3 éves vezetői ciklusok vannak, a virginiai Blackburgban tartott konferencián első alelnöknek, majd pedig Szöulban, 2014-ben elnöknek választották. Elnöksége az idei – gödöllői egyetemi team által szervezett - ISTVS konferenciáig tart, mely Budapesten lesz és ahol a legelismertebb észak-amerikai, japán, kínai, dél-koreai, európai és dél-afrikai szaktekintélyek vesznek részt. A Budapesten megrendezendő ISTVS Konferenciáján több előadásban ismertetik a terepjárás-elmélet legfrissebb eredményeit, szó lesz a legújabb terepjárókról, az erdő-, és mezőgazdasági, bánya-, és hadiipari fejlesztésekről, a hatékony erőátvitelről havon és jégen, valamint a robot-, és hibridtechnikákról. A konferencia honlapja: istvs2017.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója