A motorolaj-választás fontossága

2016.11.28.
Részecskeszűrővel szerelt motorok A részecskeszűrővel szerelt dízelmotorokhoz speciális motorolajat kell alkalmazni, mivel a hagyományos olaj elégetéséből származó hamu lerakódik a szűrőben, és a regenerálás során a korommal ellentétben nem oxidálható, vagyis ott marad, és elfoglalja a helyet a korom elől. Így a részecskeszűrő hamarabb telítődik, ugyanis regenerálás után nem tud az eredeti állapotba visszajutni, az ellennyomása gyorsan nő. A gyors telítődés, és gyakori regeneráció-igény magában rejti annak a lehetőségét is, hogy a rövid idő alatt a motor nem lesz olyan üzemállapotban, ami a szükséges regenerációt lehetővé teszi. Ennek az eredménye a túltelített részecskeszűrő és a hibakód jelenik meg a tárolóban.   Változtatható szelepvezérlésű motorok A változtatható szelepvezérlésnek rengeteg módja van. Azon megoldások, melyek a motorolajat, mint folyékony közeget használják az állításhoz, különösen érzékenyek a betöltött motorolaj viszkozitására. A nem megfelelő hideg vagy meleg viszkozitási tulajdonsággal rendelkező motorolajjal a vezérlés állításának sebessége eltér az elvárttól, így szelepvezérléssel, szívási és kipufogási jellemzőkkel kapcsolatos hibakódokra, bizonyos esetben vészüzembe állásra számíthatunk.   Nem kell sportolaj az utcai autókba Vannak, akik úgy gondolják, hogy az átalakítás nélküli, utcai járművükhöz megéri a versenyautókra fejlesztett 10W-50 vagy 10W-60 viszkozitási indexű motorolajat alkalmazni, ha sportosabb vezetési stílust képviselnek. A régebbi motoroknál nem okozott problémát a „sűrűbb” olaj alkalmazása, de azoknak a motoroknak az illesztései és alkatrészei eltérnek a modernektől. A fázisállítós szelepvezérlésen kívül a hidrotőkék és a hidraulikus feszítők is az ideálistól eltérően viselkedhetnek, akár fogugrás is előfordulhat a vezérlésben. Sajnos már nem egy ilyen eset történt.   A súrlódáscsökkentés jegyében Az autógyárak mindig a lehető legnagyobb teljesítmény melletti legkisebb tüzelőanyag-fogyasztásra törekednek. A motorok belső súrlódási veszteségeinek csökkentésével javítható a motor mechanikai hatásfoka, így csökken a fogyasztása és a károsanyag-kibocsátása. A súrlódáscsökkentés egyik lehetséges eleme a kisebb viszkozitási indexű motorolajak alkalmazása. Elsőként a japán hibrid járművek belsőégésű motorjaiban jelentek meg a 0W-20 viszkozitási indexű olajok, ma már általánossá váltak az autóiparban. Sőt, a Motul már elkészítette a 0W-12 és 0W-8 viszkozitású indexű olajat a következő generációkhoz.   Motorspecifikus olaj A motorolajak minősítése egyrészt egy nemzetközi szabvány szerint történik, másrészt az autógyártó is felállít egy követelményrendszert a motorok adottságainak megfelelően, melyet az olaj gyártójának kell betartani, ha az autógyár megfeleltetési számát fel szeretné tüntetni a flakon címkéjén. Az egyik érdekes motor a többszörös „Év motorja” díjas, háromhengerű Ford 1.0 EcoBoost erőforrás. A Fordon kívül több olajgyártó is kínál speciálisan ehhez a motorhoz készített olajat.   Motorolaj korosodó motorokba A modern, kis viszkozitási indexű olajokhoz tervezett motorok illesztései kis tűréssel készülnek, hogy a „hígabb” olaj is megfelelő kenőképességet biztosítson. Ahogy az illesztett felületek kopnak, úgy nő a rés az alkatrészek között, ezért az autógyárak bizonyos futásteljesítmény után más viszkozitási indexű motorolaj használatát is engedélyezik, ha az eredeti olajjal túlságosan megnő a motor olajfogyasztása. Az autójavító műhelyekben alkalmazott adatbázisok tartalmazzák az engedélyezett viszkozitási indexeket.   Őri Péter

Öt éves gyerek került a fiáker alá, életveszélyben van

2016.11.28.
Egy cseh család két gyermekkel a bécsi karácsonyi vásárba látogatott, s nem hagyták ki, hogy a híres fiákerrel városnéző kocsikázásra induljanak. Az öt éves gyermek azonban kihasználva szülei figyelmetlenségét, kinyitotta a fiáker ajtaját, egyensúlyát vesztette, és a bal hátsó kerék alá került, amely a mellén áthajtott. Életveszélyes sérülésekkel, súlyos tüdőroncsolódással szállították kórházba. A kocsis és a gyerek anyja ellen eljárás indult gondotlan veszélyeztetés miatt. A beszámoló szerint a kocsin tartózkodott a gyermek apja is, ellen azonban nem indult rendőrségi eljárás. Hogy miért, azt egyelőre homály fedi - írja az orf.at

Visszavonta 3-as metróvonal felújítására kiírt tenderét a BKV

2016.11.28.
 Mint írták, a társaság a vágányépítési, az alagúti munkák, a biztosítóberendezés, az automata vonatvezérlő-rendszer felújítására, valamint a vasúti távközlési és a központi diszpécserrendszerek korszerűsítésére vonatkozó eljárást vonta vissza. Tarlós István főpolgármester november 18-án, budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte: az előbbiekre vonatkozó európai uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárást a közbeszerzési kft. megsemmisíteni javasolja, mivel a beérkező ajánlatok ajánlati ára a jelek szerint jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló összeget. A kft. javasolta azt is, hogy a közbeszerzés újbóli megindítása a végleges ajánlattévő rendelkezésre álló kiviteli tervei birtokában történjen meg. A BKV metrófelújítási projektigazgatósága ezt tudomásul vette, és új eljárást indít - mondta el akkor a főpolgármester. Tarlós István akkor kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy reálisan 2017 júniusában indulhatnak meg a 3-as metróvonal rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai. MTI
Címkék: 

Lufthansa: két nap alatt 1700 járatot törölnek

2016.11.28.
Kedden 816, míg szerdán 890 járat nem száll fel, az érintett utasok száma pedig 180.000 - írja a focus.de

Emelkedik az üzemanyagok ára

2016.11.28.
Az emeléssel a benzin átlagára 345-346 forintra, a gázolajé 362-363 forintra nő. Legutóbb múlt pénteken változott az üzemanyagok ára, akkor a benzin és a gázolaj ára is bruttó 5 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. MTI

Egyre többen keresik a crossovereket Magyarországon

2016.11.28.
Az elmúlt években számos új, vagy megújult modell jelent meg a kínálatban és a jövőben is folyamatos bővüléssel számol a SUV-ok terén a Duna Autó Zrt. A cég által forgalmazott modellek 25 százaléka ebből a kategóriából kerül ki, így elmondható, hogy az óbudai telephellyel rendelkező vállalkozás büszkélkedhet az ország legnagyobb crossover kínálatával. Népszerű a hazai gyártású SUV A közelmúlt legnagyobb sikerei közül az új, Esztergomban készülő Suzuki Vitara emelkedik ki vidám megjelenésével, kifinomult összkerékhajtási rendszerével, illetve kedvező árával. Nem csoda, ha a japán gyártó a tavalyi évhez képest több mint 125 százalékos növekedést ért el idehaza. Ebben a kategóriában a Hyundai Tucson is azonnal az élvonalba robbant be, meglepve ezzel a piaci szereplőket. A keresett típusok közé tartozik még az idén bemutatott új Kia Sportage, mely azokat a vásárlókat célozza meg, akik a merészebb megjelenéssel és az igényes belső térrel rendelkező szabadidőautókat részesítik előnyben. „A Kia Sportage-éhez hasonló sikerekre lehet számítani például az új, hibrid hajtáslánccal rendelkező Kia Niro, vagy az új Seat Ateca esetében, de az új Peugeot 3008-as modellre is jelentős érdeklődés mutatkozik” – tette hozzá a Duna Autó Zrt. kereskedelmi vezetője. Ideális crossover Nem könnyű a döntés az első szabadidőautó kiválasztásánál, hiszen hatalmas kínálat áll rendelkezésre ebben a kategóriában. A korábbi márkatapasztalatok ugyanakkor hozzájárulhatnak a megfelelő döntés meghozatalához.  A crossoverek magas felépítésükből adódóan könnyedén leküzdik a városi akadályokat, így például a fekvőrendőröket, valamint a magas útpadkákat. Az ideális szabadidőautók számára ugyanakkor nem léteznek meredek emelkedők, továbbá kiváló tapadással és stabilitással rendelkeznek homokos, havas, illetve laza talajon is. A SUV-ok ideális családi autók lehetnek, ugyanis a magasabb felfüggesztés és a megerősített karosszéria miatt nagyobb biztonságérzetet nyújtanak az utasok számára. Nem utolsósorban pedig nagyobb csomagtérrel rendelkeznek, így a hosszabb távú utazásokat is komfortosabbá varázsolhatják. Fontos a felszereltség „Azt tapasztaljuk, hogy vásárlóink a magasabb felszereltségű modelleket részesítik előnyben. Fontos szempont továbbá a megfelelő biztonság és a kényelem. Emellett ma már szinte minden vásárló figyelmet fordít az alapvető vezetéstámogató rendszerek meglétére” – emelte ki Szabó Emese. Hozzátette: a legtöbb vásárló ragaszkodik a sávtartó rendszerhez, a lejtmenetvezérléshez és a visszagurulás gátlóhoz, de sokan választják a parkolás segítő asszisztenst is. Kedvelt komfort-kiegészítőnek számít még a sebességszabályzó, a navigáció, illetve a panoráma tető és újra divatossá váltak a krómdíszítések is.    
Címkék: 

Egy dolgot féltünk az egészségünknél is jobban

2016.11.28.
Betegség, betörés, szeretteink elvesztése: csak néhány azok közül a félelmek közül, amelyekkel naponta együtt kell élnünk. Ahogy a Generali online kutatásából kiderült*, a 18-59 éves korosztály legnagyobb félelmei anyagi károkkal kapcsolatosak, és leginkább a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanságtól tartunk: utóbbi esetében egy 10-es skálán 5,7-es átlag jött ki a válaszadók értékelése alapján. Ezt a munkahely elvesztése által okozott anyagi bizonytalanság és lakáskár (5,6), illetve a baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság (5,5) követi a dobogón. Az anyagi jellegű károk tekintetében a nők sokkal jobban aggódnak: a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanságtól a nők 45%-a, a férfiaknak pedig a 25%-a fél, de az átlagnál jobban tartanak tőle az alapfokú végzettséggel (43%) és a 120 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezők (45%) is. A nőket minden jobban aggasztja Elsőre talán furcsán hangzik, de tulajdonképpen nem meglepő, hogy ugyanannyira félünk a közúti balesetektől és az eladósodástól, mint a daganatos betegségektől (5,2) – hiszen gyökerestül felforgathatják az életünket. Ami a baleseteket illeti, leginkább a gyermekeinket érintő (29%), illetve a közúti balesetektől (21%) tartunk, a sportolás közben elszenvedett sérülés viszont csak keveseket aggaszt (7%). A sors fintora, hogy az utóbbi az egyetlen, amitől a férfiak nagyobb százalékban tartanak, mint a nők (a nők 7%-ával szemben a férfiak 8%-a vallotta ezt) – egyébként a nőket minden jobban aggasztja. Például a balesetek bekövetkezése is, különösen a gyermekeket érintő (39%), a közúti (28%), a gyalogos (17%) és a háztartási (17%) baleseteké. De mi van a biztonsággal? A Generali kutatása szerint biztosítása leginkább a 40 év felettieknek, a felsőfokú végzettségűeknek és a magasabb jövedelemmel bíróknak van. A fiatalabb (18-29 éves) korosztály ennek ellenére nagy arányban kötne a közeljövőben biztosítást: 20%-uk életbiztosítást, míg 16% lakásbiztosítást tervez. De hogyan találjuk meg az ideálisat? Ahány ház, annyi félelem: ezért is fontos, hogy a biztosítások rugalmasak és személyre szabottak legyenek. A Generali megújult TestŐr élet-, baleset- és egészségiztosítása pontosan erre ad praktikus megoldást, hiszen magunknak állíthatjuk össze, így csak azért fizetünk, amire valóban szükségünk van.   *NRC omnibusz kutatás, 2016. augusztus – 18-59 éves korosztály, reprezentatív a lakosságra korcsoport, nem, végzettség és lakóhelytípus alapján  
Címkék: 

Szakmák gyakorlati oktatásához kapott támogatást három cég

2016.11.28.
A tájékoztatás szerint a tanműhelyekben összesen több mint 250 tanuló gyakorlati oktatása valósulhat meg. A Robert Bosch Power Tool Kft. gyártósori gépbeállító és mechatronikai technikus 167 millió forintot kapott, a Hot & Cold Therm Kft. csőhálózat és technológiai csőhálózat szerelő, hegesztő, lakatos, kőműves, hideg- és meleg burkoló, festő és mázoló, asztalos, bútorasztalos 151 millió forintot, a Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft. gépgyártás-technológiai technikus, CNC gépkezelő, ipari gépész, villanyszerelő, hegesztő és mechatronikai technikus pedig 297 millió forintot. A szaktárca közleményében emlékeztetett, hogy a középszintű duális képzés tanműhelyeire egyedi miniszteri döntéssel nyújtható támogatás, amelynek legfőbb feltétele a tanulószerződéses létszám növelése legalább 50 fővel. Ezzel a támogatással tanulónként átlagosan legfeljebb 8 ezer eurónak, összességében legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő összegű juttatást nyerhet el egy gazdálkodó szervezet tanműhely létrehozására és felszerelésére, legalább 27 százalékos önrész, valamint 5 éves létszám-fenntartás és tanműhely-működtetés vállalása mellett. A támogatásból létrehozott tanműhely további fenntartását, illetve a tanulók költségeit adókedvezmények tovább segíthetik - olvasható a közleményben. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója