A legenda születése

2015.11.09.
A Dodge Power Wagon 1946-ban került bemutatásra. Eredetileg arra szánták, hogy felvegye a kesztyűt Ford/Marmon-Herrington 4×4-es katonai teherautóival, olyannal, mint például a Brushbreaker vagy a , katonai GMC. De emellett kiemelten fontos volt a civil vásárlópiac is. Az alapokat tehát a háromnegyed tonnás katonai teherautó alváz adta, amire egy úgynevezett „civil” fülkét és egy 2,5 méter hosszú teherfelépítményt szereltek. Tengelytávolsága 3200 mm volt, egy hathengeres motor hajtotta, amihez kétsebességes osztómű és négysebességes manuális váltó csatlakozott. A névlegesen 1 tonnás Power Wagon össztömege 3,2 tonna volt, maximális terhelhetősége pedig közel 1,2 tonna. A nagy blokkos V8-as motorok 1967-től voltak jelen az autóban. 1961-től 1971-ig a felépítményt „sweptline”-nak hívták. 1972-től sokkal modernebb megjelenésűvé tették, amit különböző hűtőrácsokkal és egyedi fényezéssel dobtak fel. Az 1980-as gazdasági válság hatására a hajtásláncból kivették a kétsebességes osztóművet, és csak a négykerékmeghajtás maradt meg. A Power Wagon volt az első olyan autó, ahol a ezető a kormány mögül tudta kapcsolni az összekérékhajtást. Családi változat A „Club Cab” verzió megjelenése nagyot lendített az eladásokon, mivel ez a változata igen népszerű lett a családok és a lakókocsizók körében. A négy ajtós „Crew Cab” messze nem volt ilyen népszerű, ezért ezek a restaurátorok igen kívánatos célpontjai lettek mára. Hasznossága és funkcionalitása páratlan volt a többi versenytársával szemben, ugyanúgy, mint a vontatásban a terhelhetőségében és a havon nyújtott teljesítményében. A Power Wagon a 1980-as év végi modellváltással fejezte be gyártási pályafutását. Számos mérnöki és designfejlesztést hajtottak végre rajta, de meglepő módon az alapcsomag mindig ugyanaz maradt. Egyedül csak 1972-ben volt egy nagyobb felépítményváltozás a pályafutása során. Változatok egy témára Az első könnyű felhasználású Power Wagonok 1957-ben jelentek meg, a W100és W200 pickupok formájában. Ezeknek hagyományos fülkéjük volt és lemezfelépítményük, amelyeket a kétkerék-hajtásúakra is tettek. Az 1 tonnás W300 könnyű/civil felhasználású Power Wagon 1958-ban került a piacra. A következő tíz évben a Power Wagon modellpaletta a következőkből állt: katonai stílusú: W300M, és a W100, W200, W300 „civil típusú” Power Wagons. A kéttonnás W500 Power Wagon (csak fülkés alváz készült) 1956-ban került bemutatásra, ami egészen 1971-ig gyártásban volt. Ezt váltotta le 1972-ben a W600, melyet 1977-ig gyártottak, amikor az összes közepes méretű Dodge teherautónak bealkonyult. Hogy a hiányt kompenzálják,1977-ben bemutatták a medium duty W400-at. Új korszak A Power Wagon névtábla gyártása végleg leállt, amikor 1981-ben bemutatták a Dodge Ram-et. A négykerékmeghajtású változatok ugyanakkor 1993-ig „Power Ram” néven kerültek forgalomba. 1989-től 1993-ig új opciós motor is került bele, egy 6 hengeres Cumming Turbo Diesel formájában.  

Senkinek sem kellenek a volt spanyol király luxusautói

2015.11.09.
Az egyetlen érdeklődő kevesebbet ajánlott a meghatározott minimális árnál, ami összesen 695 ezer euró (218,5 millió forint) volt, így a pénzügyminisztérium érvénytelennek nyilvánította az árverést. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a luxusautók sorsa, amelyeket I. János Károly az Egyesült Arab Emírségektől kapott ajándékba négy éve, miután részt vett a Forma 1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, ahol a spanyol Fernando Alonso a második helyet szerezte meg. Mindkét luxusautó négyüléses Ferrari FF modell, az egyik fekete, a másik ezüstszürke, ez utóbbiról tudható, hogy mindössze 763 kilométert tettek meg vele. A spanyol király egyszer sem használta őket, rögtön továbbajándékozta az autókat a spanyol államnak.

Bemutatkozott a vászontetős Range Rover

2015.11.09.
Először a 2012-es Genfi Autószalonon állította ki a Land Rover a kis Ranger Rover, azaz az Evoque nyitható tetejű változatát, de akkor még csak tanulmányautóként. Most viszont már a szériaváltozatról is lehullott a lepel, az értékesítés 2016 tavaszán kezdődik 170 országban. A forma nem sokat változott az elmúlt három évben: a kabrió továbbra is hű maradt a háromajtós Evoque formáihoz, de természetesen acél helyett elektromosan mozgatható vászontető védi meg az utasokat az időjárás viszontagságaitól. A tetőt 18 másodperc alatt lehet nyitni, és 21 másodperc alatt csukni, és nem csak álló helyzetben, hanem akár 48 km/h sebességnél is. A többrétegű, hangszigetelt vásznat csak feketében lehet kérni, viszont a karosszériához 13 színárnyalat áll rendelkezésre. Nem függ a csomagtartó mérete attól, hogy épp nyitva vagy csukva van-e a tető, mindenhogyan 251 literes. Hogy boruláskor a hátsó utasokat megfelelő védelem érje, a hátsó ülések mögül ilyenkor kipattan két bukókeret 90 ezredmásodperc alatt. Az első üléseknél a fej- és oldallégzsákot egy egységbe integrálták. A kabrió Evoque a szükséges merevítések miatt 270 kilogrammal nehezebb a normál háromajtósnál, a benzines kivitel 1936 kilogrammot nyom a mérlegen. Kétféle motorral fogják gyártani az autót: a kétliteres dízel 180, az ugyanekkora turbós benzines 240 lóerős. Mindkét motorhoz összkerékhajtás jár alapáron, a benzineshez kilencfokozatú automatikus váltót is lehet majd rendelni, amivel a százas sprint csak 7,8 másodpercig tart. Terepen is otthon érzi magát az Evoque kabrió, széria a lejtmenet-vezérlő és a Terrain Response rendszer, utóbbi normál, fű, murva, hó, sár és homok üzemmóddal rendelkezik.
Címkék: 

A járműgyártás viszi az exportot

2015.11.09.
A helyettes államtitkár elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pontos adatokat még nem tudni, de várhatóan a gyógyszeripar és a műanyagipar is jól teljesít. Az import növekedéséről Marczinkó Zoltán István azt mondta, megkezdődött a karácsonyi felkészülési időszak, ahhoz, hogy a termékek november-decemberben az üzletekbe kerüljenek, a beszerzésnek már szeptemberben el kell indulnia. Másik lehetséges ok a helyettes államtitkár szerint az, hogy a magyar exportőr cégek a nyári csökkentett gyártási tevékenység után szeptemberben újraindultak, és az importból származó készleteket fel kellett tölteni.

Gyorsaságimotoros-vb - Jorge Lorenzo lett a MotoGP világbajnoka

2015.11.09.
Az első helyről rajtoló 28 éves motoros pályafutása ötödik összetettbeli elsőségét ünnepelhette, a királykategóriában pedig harmadszor bizonyult a legjobbnak. A tavalyi és tavalyelőtti győztes spanyol Marc Marquez ezúttal a második, összesítésben pedig a harmadik lett. A pontversenyt az utolsó futam előtt vezető olasz Valentino Rossit a két héttel ezelőtti, malajziai futamot követően megbüntették, ezért Valenciában az utolsó helyről kellett rajtolnia. Mivel a 36 éves, kilencszeres vb-győztes negyedikként ért célba, összesítésben a második helyen zárta az idényt. A Moto2 vasárnapi futamát a spanyol Tito Rabat nyerte, itt a világbajnoki cím már korábban eldőlt a francia Johann Zarco javára. A Moto3 kategóriában a kilencedik helyen végző brit Danny Kent lett a világbajnok, a futamgyőztes portugál Miguel Oliveirának összetettben ezüstérem jutott. MotoGP (30 kör, 120,2 km): 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 45:59.364 perc 2. Marc Marquez (spanyol, Repsol Honda) 0.263 másodperc hátrány 3. Dani Pedrosa (spanyol, Repsol Honda) 0.654 mp h. A pontverseny végeredménye 18 verseny után: 1. Lorenzo 330 pont, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 325, 3. Marquez 242. Moto2 (27 kör, 108,1 km): 1. Tito Rabat (spanyol, Estrella) 28:48.831 perc 2. Alex Rins (spanyol, Paginas) 0.309 mp h. 3. Thomas Lüthi (svájci, Derendinger) 3.347 mp h. A pontverseny végeredménye 18 verseny után: 1. Johann Zarco (francia, Kalex) 352 pont, 2. Rins 234, 3. Rabat 231. Moto3 (24 kör, 96,12 km): 1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 40:09,792 perc 2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 0,198 mp h. 3. Jakub Kornfeil (cseh, KTM) 2,090 mp h. A pontverseny végeredménye 18 verseny után: 1. Danny Kent (brit, Honda) 260 pont, 2. Oliveira 254, 3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 207.
Címkék: 

40 súlyos baleset és 45 ittas vezetés a hétvégén

2015.11.09.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 415 személyt fogott el, közülük 276 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 100 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 612 személyt állítottak elő, köztük 261 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 45 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 351 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2015. november 6-án 0 óra és november 8-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 21 főt fogtak el a rendőrök és további 5 személlyel szemben közokirat–hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Luxusautót foglaltak le Csanádpalotán

2015.11.09.
Egy török férfi jelentkezett kilépésre az országból Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen 2015. november 7-én 23 óra 45 perckor az általa vezetett német honosságú Mercedes-Benz S 500 4MATIC típusú személyautóval. A határrendészek az adattári ellenőrzés során megállapították, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, a német hatóságok körözik azt. A nyomozók lefoglalták a nagy értékű gépkocsit. Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Iroda felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.

A fővárosban megszűnt a szmogriadó riasztási fokozata

2015.11.09.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint ugyanakkor ismételten életbe lépett a tájékoztatási fokozat. A vasárnap délután kezdődött javulás nyomán Budapesten a szálló por szennyezettségi szintje már egy mérőponton sem haladta meg a riasztási küszöbértéket, ugyanakkor még 6 mérőponton magasabb volt, mint a tájékoztatási küszöbérték. A szmogriadó tájékoztatási, vagy riasztási fokozatát - a szálló por esetében - akkor kell elrendelni a fővárosban, ha 3 mérőállomáson az egy időben mért légszennyező anyag szintje, két egymást követő nap átlagában meghaladja a tájékoztatási, vagy riasztási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható - emlékeztet a közlemény. A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, például a gyermekekre, az időskorúakra és a krónikus betegekre - tette hozzá. A szakemberek azt ajánlják, hogy elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat.
Címkék: 

Hétfőn is folytatódik Lufthansa-sztrájk

2015.11.09.
Az Ufo német ágazati szakszervezet vasárnap szüneteltette a pénteken kezdett sztrájkot, hétfőn viszont tovább folytatják azt, és Frankfurt és Düsseldorf után kiterjesztik Münchenre. A frankfurti és a düsseldorfi repülőtéren 4:30-tól 23 óráig sztrájkolnak, a müncheni repülőtéren 4:30-tól éjfélig. A Lufthansa vasárnapi közleménye szerint a légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt 929 járatot kellett törölni, ami 113 ezer utast érint. Töröltek négy Frankfurtból Budapestre közlekedő járatot is (az LH 1334, az LH 1338, az LH 1340 és az LH 1342 jelzésű járatot), valamint három Münchenből Budapestre közlekedő járatot (LH 1676, LH 1678, LH 1682), és ezek párjait, azaz négy Budapestről Frankfurtba közlekedő járatot (LH 1335, LH 1339, LH 1341, LH 1343), illetve három Budapestről Münchenbe tartó járatot (LH 1677, LH 1679, LH 1683). A sztrájk csak a Lufthansa anyavállalatot érinti, a konszernhez tartozó leányvállalatok, így a Germanwings, a Eurowings, az Austrian Airlines és a Swiss zavartalanul működik. A szakszervezet és a munkaadó vitája a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, de az újonnan belépőknek csak alacsonyabb nyugdíjat jelentő feltételeket hajlandó biztosítani. A Lufthansa működését sorozatos munkaügyi viták terhelik. A légiutas-kísérők utoljára 2012-ben sztrájkoltak, de a pilóták 2014 áprilisa óta már 13 alkalommal szüntették be a munkát. A földi személyzet két figyelmeztető sztrájkja 2013-ban jórészt megbénította a társaságot. Az első háromnegyed évet 24,3 milliárd euró bevétel mellett 1,7 milliárd euró nyereséggel zárta a Lufthansa-csoport, de a konszernnek egyre nagyobb versenyt támasztanak a diszkont légitársaságok és az öböl menti országok állami légitársaságai.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója