Elsodorta a közterület-felügyelőket Pécsett

2015.11.29.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján H. Balázs pécsi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. október 28-án 10 óra 48 perckor Pécsett, a Jókai utca és a Teréz utca sarkán a közterület-felügyelők jogszerű intézkedése alól kivonta magát, majd gépkocsijával elsodorta őket. A hatósági személyeknek sérülésük nem keletkezett, a 25 éves férfi a helyszínről autójával elhajtott. Az elvégzett adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a terhére rótt cselekményt elismerte. H. Balázzsal szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatta a büntetőeljárást, amelyet a napokban vádemelési javaslattal fejeztek be. A keletkezett iratokat a nyomozó hatóság az illetékes ügyészségnek megküldte.
Címkék: 

Abu-Dzabiban is Rosberg rajtolhat az élről

2015.11.29.
A 30 éves versenyzőnek ez idei hetedik, pályafutása során pedig a 22. pole pozíciója. Korábban mindössze három versenyzőnek sikerült sorozatban hatszor megszerezni az időmérő edzés első helyét: Ayrton Sennának, Alain Prostnak és Michael Schumachernek. A csúcstartónak Senna számít, aki 1988 és 1989 között megszakítás nélkül nyolc alkalommal rajtolhatott az élről. Rosberg mögött már biztos világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen Abu-Dzabiban, míg a harmadik rajtkockát a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) szerezte meg. Két világbajnoknak sem sikerült a továbblépés a kvalifikáció első szakaszából: Sebastian Vettel (Ferrari) taktikai hiba, Fernando Alonso (McLaren Honda) pedig defekt miatt meglepően korán búcsúzni kényszerült. Az 55 körös futam vasárnap 14.00 órakor rajtol. A teljes rajtsorrend:     1. sor Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)      2. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)  Sergio Perez (mexikói, Force India)      3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)  Valtteri Bottas (finn, Williams)     4. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Felipe Massa (brazil, Williams)     5. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) Carlos Sainz jr. (spanyol, Toro Rosso)     6. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso) Jenson Button (angol, McLaren Honda)     7. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) Felipe Nasr (brazil, Sauber)     8. sor: Romain Grosjean (francia, Lotus) Sebastian Vettel (német, Ferrari)     9. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren Honda) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     10. sor: Will Stevens (angol, Manor Marussia) Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)

Elhunyt Krasznai János

2015.11.29.
A Vas Népe honlapjának (www.vaol.hu) nekrológjából kiderül, hogy Krasznai jégkorongozóként kezdte a sportpályafutását, 75 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Ezután fuvarozóként a Hungarocamionnál helyezkedett el, 1987-ben már versenyzett, két évvel később pedig harmadik lett összetettben az Európa-bajnokságon. Ebben az esztendőben az Auto Magazin című folyóirat által meghirdetett pályázaton elnyerte az Év autóversenyzője címet Magyarországon. Versenyzői karrierje az 1990-es évek elején hirtelen véget ért, visszatért a fuvarozáshoz, de idén szeptemberben ő vezette fel a Hungaroringen rendezett kamion-Eb-futam mezőnyét.  

Tóbiás és Balambér Kalandjai – Balambér és a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram

2015.11.28.
  Balambér már többet tud a közlekedésbiztonságról… és ettől jól érzi magát a bőrében A két kis kutyakölyöknek az a legfontosabb, hogy a gyermekeket megtanítsák a helyes közlekedésre már egészen kicsi gyermekkortól kezdve. Azok a kicsik és nagyok, akik részt vettek az élményprogramon, játékos formában megismerkedhettek meg sok fontos közlekedési szabállyal és tudnivalóval. Adj egy pacsit Balambérnak! Öt állomásból állt a program, minden állomáson pecsétet lehetett szerezni, amit ha összegyűjtöttünk, értékes ajándékcsomaggal gazdagodhattunk. A közlekedésbiztonsági csomag ugyanis többek között egy kis zseblámpát, lábra vagy karra rögzíthető villogó gumipántot, két láthatósági mellényt (egyet Anyunak vagy Apunak másikat a gyermeknek megfelelő méretben), egy Bringás kisokos füzetet, matricákat és prizmákat rejtett magában. Ugye emlékeztek még, mi mindenre jók ezek az eszközök? (Látni és látszani, ezzel nem szabad játszani, fényvisszaverők a csodaszép biciklire, stb.) Kék ruhához, kék cumihoz kék futóbriga jár! A rendezvényre érkezőket Balambér, a kisebbik kutyakölyök köszöntötte, és egész nap vidáman játszott a gyermekekkel. Tóbiás ezúttal otthon maradt és pihent, mert sajnos ebben az őszi időben egy kicsit megfázott. Tóbiás és Balambér Kresz parkjában ezen az eseményen is játszva tanulhatták meg a gyermekek, hogy mit jelent a behajtani tilos, a stop, az elsőbbségadás kötelező, a kötelező haladási irány, és a gyalogos átkelőt jelző tábla. A tudatosan közlekedő apróságok egy kis gyakorlást követően ügyesen fel tudták sorolni, hogy mi az a kötelező hét tartozék, ami nélkül nem indulhatunk útnak biciklivel.   Micsoda sisak! Csak nem egy ilyet kérek a Jézuskától Karácsonyra? Tudjátok, mi az a hét tartozék, ami elengedhetetlen a biztonságos biciklihez? Első fék Hátsó fék, Fehér színű első lámpa, Piros színű hátsó lámpa, Csengő, Borostyán sárga küllőprizma az első kerékre, Borostyán sárga küllőprizma a hátsó kerékre, „Ja, hogy piros volt? Legközelebb jobban figyelek…” Más állomáson a felnőttek is tanulhattak valamit. Az Édesanyák és Édesapák például a gyerekülés helyes használatát, vagy a kisbaba és a felnőtt újraélesztését. Mindeközben kisebbek elsajátíthatták a helyes fogmosás mozdulatait, de lehetett rajzolni, és közlekedési teszteket is kitölteni is. Reméljük, hogy Ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi! És sok új dolgot tanultatok meg a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramon! Rózsaszín futóbringa nagyon menő, de ha nem ér le a lábunk, akkor is kapunk segítséget! Tanácstalan vagy, hogy milyen hasznos ajándékot hozzon a Mikulás? A Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD-k ideális ajándék lehet, melyből gyermeked játszva tanulhatja meg a biztonságos közlekedés alapjait. Kattints, és rendeld meg most a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD-ket! Mindennapos friss hírért lájkolj minket Facebookon, és a hetente frissülő írásainkért kövess az Autószektoron a Tóbiás és Balambér kalandjai rovatban!  

MÁV: nőtt a magyar vasútvonalakon a szerződéssel rendelkező cégek száma az idén

2015.11.28.
Mint felidézték, 2006-tól 2010-ig a vasúti árufuvarozási piacnyitásnak köszönhetően 6-ról 31-re emelkedett a partner vasúttársaságok száma, 2013-14-ben pedig már 37-en álltak szerződésben a MÁV-val. A MÁV Pályavasúti Ügyfélkapcsolati és Értékesítési szervezete idén 250 ezer megrendelést és 90 millió számlatételt dolgoz fel, miközben a hálózat-hozzáférési szerződéssel rendelkező ügyfelei elégedettségét is évről-évre felméri. A visszajelzések szerint a partnervállalkozások egyre jobb értékeléseket adnak a MÁV teljesítményére, kiemelve a szolgáltatásnyújtás és az elszámolás területén elért fejlődést, valamint a munkavállalók szolgáltatásorientált hozzáállását - olvasható a közleményben. A kép csupán illusztráció Rónai Péter, a MÁV Zrt. pályavasúti ügyfélkapcsolat és értékesítés vezetője a közlemény szerint  kiemelte: a vasúti piac folyamatos fejlődésben van, ami a hálózat-hozzáférési díjakból eredő bevételek tavalyi, 650 millió forintos növekedésében is megmutatkozik. Idén a bevételek kismértékű növekedéssel az előző év szintjén, várhatóan 90 milliárd forinton stabilizálódnak.

Aki korán kel, aranyat lel - Open Road Fest 2016

2015.11.28.
Az évről-évre egyre nagyobb, egyre színesebb, egyre több motorost és fesztiválozót megmozgató eseményen egyetlen szabálynak kell megfelelned: érezd jól magad! Idén ehhez az érzéshez egy év végéig tartó akcióval kívánnak hozzájárulni a szervezők. Hogy pontosan miből is áll össze ez az érzés? Mi a titkos recept? Először is vegyünk egy nagy adag jó fej motorost és egy egyedülállóan szép helyszínt. Adjunk hozzá közel 40, minden igényt kielégítő zenei csomagot, koncertélményt és szuper motoros túrákat, egy óriási felvonulással megfejelve. Végül fűszerezzük meg ízlés szerint egy kis Custom Bike Show-val, kaszkadőr show-val, izgalmas gasztronómiai élményekkel és persze a gyönyörű nőkkel. Mindenki maga állítja össze az arányokat és kelti életre a szabadságot. Nehezen vethető papírra, hogyan is szól egyszerre több ezer V2-es motor, vagy milyen látványt nyújt az igazi egyéniségeket megtestesítő motorok tömege felvonulás közben. Egy biztos, kevesen akadnak, akikből nem vált ki semmilyen érzelmet a hamisítatlan élmény, még ha csak külső szemlélődő is az illető, nem is beszélve arról, amikor önmagad is a részese vagy. infó: http://www.openroadfest.hu/

Legördült az első Bentayga a crewe-i gyártósorról

2015.11.28.
A Bentley történetének legnagyobb szabású beruházásának koronájaként gördült le a gyártósorról az első Bentayga tegnap a cég központjában (Crewe, Anglia). Négy évvel a koncepció kezdeti lépései után repkednek a szuperlatívuszok a Bentley büszkeségével kapcsolatban, és még a brit miniszterelnök, David Cameron is üdvözölte a „figyelemre méltó új járművet”, mellyel munkahelyek százai létesültek. A 840 millió fontos beruházási program során 1500 új munkahely létesült, de ez még csak a kezdet, hiszen ezzel a gyártás is elindult, melynek köszönhetően jövő év januárjában már átvehetik autóikat az első vevők. A Bentayga korábbi hírek szerint a leggyorsabb és legerősebb SUV a világon. A 608 lóerőt és 900 Nm-es forgatónyomatékot teljesítő, 6 literes W12 turbómotor 4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, végsebessége pedig 300 feletti. Árazásával a világ legdrágább terepjárója, a Mercedes-Benz G65 AMG főlé pozicionálta a gyár az ultra luxus szegmens úttörőjét. Vélhetően 65 millió forint feletti induló áron kínálják majd. Az első, antracitszürke színben pompázó Bentaygát egyik szerencsés vevő sem tudta megcsípni magának, mert egyenesen a Bentley Heritage Centerbe került kiállításra. Forrás: bentleymedia.com

Autólopás! MXL-967 Audi A5

2015.11.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám:  MXL-967 -Gyártmány:  Audi -Típus:  A5 Sportback -Kivitel:  Limousine -Gyártási év:  2011 -Motorszám:  CW -Alvázszám:  WAUZZZ8T0BA072844 -Szín:  tengerkék -Lopás időpontja:  2015 november 24 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  III. -Utca, házszám:  Lajos u. 117. -Megjegyzés:  A hátsó szélvédőn van egy kb. 600 mm hosszú és 100 mm magas matrica a következő felirattal: M&M Catering and Concierge Service, a bal oldalán egy logó (piros letakart ételtálca, alóla egy zöld levél bújik ki), középen az említett név, website, emailcím, telefonszám, jobb oldalán a QR kód. Az autó csomagtartójában van 250 db szakácskönyv, amit én írtam: Az egészség boldogító ízei: Banko Mario

Végleg bezár az astra biztosító magyarországi fióktelepe?

2015.11.28.
Az MNB is javasolja, hogy a kgfb-ügyfelek mielőbb szerződjenek át más biztosítóhoz. Ennek elmulasztása kockázatos, mert az ASTRA hazai fióktelepének működése decembertől leállhat! “A biztosítóváltás elmulasztása jelentős kockázatokat hordoz az érintett ügyfeleknek. Bár – a tevékenységi engedéllyel már nem rendelkező – ASTRA Biztosító felszámolását az illetékes román legfelsőbb bíróság még mindig nem rendelte el, a magyarországi fióktelep tájékoztatása szerint 2015. december 1-étől a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokat már nem tudja teljesíteni (díjigazolást és zöldkártyát nem tud kiadni, a díjakat nem könyveli le, a kártörténeti nyilvántartásba sem tud adatokat jelenteni), illetve a kgfb-s károkat sem téríti meg (forrás: MNB)” Oravecz József, a PBA.hu online üzletág igazgatója erősen javasolja minden, jelenleg még ASTRA kgfb-vel rendelkező ügyfélnek, hogy minél korábban, de lehetőleg még 2015. december 1. előtt kösse át biztosítását másik biztosító társasághoz, ellenkező esetben a következőket kockáztatja: Fontos tudni: Az ASTRA kgfb-ügyfelei a jogszabály szerint bármikor azonnal új szerződést köthetnek egy másik hazai biztosítónál anélkül, hogy kezdeményezniük kellene régi ASTRA-szerződésük megszüntetését. Korábbi biztosításuk az új kgfb-szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Az ügyfelek által befizetett, de meg nem szolgált díjak visszatérítése a román garanciaalap (FGA) illetékességi körébe esik. A garanciaalapnak akkor keletkezik fizetési kötelezettsége, ha jogerősen kimondják az ASTRA felszámolási eljárásának megkezdését.

Abu-Dzabi Nagydíj - Rosberg nyerte a harmadik szabadedzést

2015.11.28.
Az összetettben már biztosan második versenyző mögött a már világbajnok, háromszoros vb-győztes csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett másodikként a gyakorláson. A harmadik pozícióban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája zárta az edzést. Fotó: espnf1.com Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján): 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:41.856 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:42.137 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:42.185 4. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:42.448 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:42.627 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:42.726 A további program: időmérő edzés 14.00, futam: vasárnap: 14.00 Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója