Több hónapra lezárják a budapesti repülőtér egyik kifutópályáját

2017.03.16.
A több mint három kilométer hosszú 1-es, régebbi kifutópálya vecsési végénél található földet érési zónában, mintegy 900 méter hosszúságú szakaszon szükségessé vált a teherbíró burkolatot alkotó betontáblák teljes cseréje.     A korábbi években az üzemeltető kizárólag a pálya felületén keletkezett hibákat javította ki, most azonban a burkolat alapozásának megújítása is szükségessé vált azért, hogy a következő évtizedekben is fenntartható legyen a repülés legmagasabb szintű biztonsága.     A felújítás ma kezdődik és várhatóan június közepéig tart, ezen időszakban a teljes légiforgalmat a 2-es kifutópálya szolgálja ki. Ennek következtében ideiglenesen megnő a légiforgalom Budapest azon területei felett, amelyek a 2-es pálya tengelyén találhatók: dél-keleties szélirány mellett érintettek Budapest IV., XIV., XV., XVII. kerületének egyes részei.     A pálya rekonstrukciója része a Budapest Airport 2020-ig terjedő fejlesztési programjának, amelynek keretében 2020-ig 5 milliárd eurót fordít az üzemeltető különböző repülőtéri fejlesztésekre: ebből a pénzből épül az új utasmóló és új utasfelvételi pultok a 2B terminálon, bővül a repülőtéri szálloda, valamint a parkolók.     Az elmúlt évben a légikikötő rekordmennyiségű, 11,4 millió utast kezelt, 11,1 százalékkal többet, mint 2015-ben.   (MTI)

Audi: a dízelügy ellenére rekordeladások

2017.03.15.
Munkatársunk jelenti Ingolstadtból Az elmúlt üzleti évben az Audi 3,6 százalékkal, 1.867.738 (2015: 1.803.246) autóra növelte a vevőknek kiszállított autók számát, és ezzel új rekordot ért el. Ezen belül főként az Audi Q7 és az A4 modellek iránti magas kereslet növelte az eladások számát. Az Audi Konszern árbevétele ugyanebben az időszakban – az Audi számára kedvezőtlen árfolyammozgások ellenére – 1,5 százalékkal 59.317 millió euróra (2015: 58.420 millió  euró) nőtt. Külön figyelemre méltó, hogy a dízelügy ellenére az Egyesült Államokban még nagyobb mértékben nőttek az Audi eladásai, mint a világ más részein. Az USA-ban tavaly 4 százalékkal értékesítettek több autót, mint a korábbi évben. Amerikában főleg az A4 és a Q7 húzta a piacot. Sajtótájékoztató Ingolstadtban az igazgatótanács valamennyi tagjának részvételével. Az Audi legnagyobb piaca továbbra is Kína, ahol tavaly 590 ezer Audit értékesítettek. Különösen az A3 volt sikermodell Kínában, ebből a típusból harminc százalékkal többet vettek a kínaiak, mint 2015-ben. Tavaly több mint húsz új vagy megújított modellel léptünk a piacra, s minden harmadik vevőnk Q modellt választott – hangsúlyozta az igazgatótanács elnöke. „Tevékenységeink minőségét az egyedi hatások nélküli bevételarányos nyereségráta mutatja”- jelentette ki a sajtótájékoztatón Axel Strotbek, az Audi AG pénzügyekért és informatikáért felelős igazgatótanácsi tagja. „Ennek 8,2 százalékos eredményével – a kihívást jelentő keretfeltételek és a jelentős előzetes teljesítések ellenére – a 8 és 10 százalék között kitűzött célsávunkban maradtunk.” Az előző évben ez a mutató 8,8 százalék volt. Az egyedi hatások nélküli operatív eredmény 2016-ban 4.846 millió euró (2015: 5.134 millió euró) volt. Szokás szerint hatalmas médiaérdeklődés kísérte a beszámolót. Egyedi hatásként az Audi Konszern a 3.0 literes V6 TDI dízelmotorokkal kapcsolatos ügy USA-beli rendezésére 2016-ban 1 milliárd 632 millió euró (2015: 228 millió euró) összegben képzett céltartalékot tartja nyilván. Ehhez járulnak még az esetlegesen hibás Takata-légzsákok miatti, 162 millió eurós (2015: 70 millió euró) egyedi hatások. Mindent egybevéve az elmúlt üzleti év operatív eredménye 3.052 millió eurót (2015: 4.836 millió euró) tett ki, a bevételarányos nyereségráta pedig 5,1 százalékot (2015: 8,3 %). Az Audinál a munkavállalók idén is részesednek a vállalat sikereiből. Az üzemi tanáccsal egyeztetve a munkatársak Ingolstadtban és Neckarsulmban átlagosan 3.510 eurós (2015: 5.420 euró) összeget kapnak. Az Audi leányvállalatainál megfelelő szabályozások határozzák meg a munkatársak  vállalati eredményből való részesedését.  Elhangzott az is, a márka 2020-ig három teljesen elektromos, akkumulátorhajtású modellel jelenik meg a piacon, azt követően pedig további modellsorozatokat fog villamosítani. Az elektromos hajtás előretörése miatt az Audi az elmúlt három év során már több mint 6.000 munkatársát képezte ki a nagyfeszültségű technológia alkalmazására. A márka ezen kívül részt vesz a közúti gyorstöltő infrastruktúra kiépítésében is. A sajtótájékoztató helyszínén, a Museum Mobile előtt egy RS5-ös és egy Lamborghini fogadta az újságírókat.  Az Audi az önvezető autók technológiáit illetően is – a Volkswagen Konszernen belül vezető fejlesztőként – növeli a tempót. Az AUDI AG újonnan alapított leányvállalata, a müncheni Autonomous Intelligent Driving GmbH a városi térségekben közlekedő önvezető autók rendszerén dolgozik. A technika különböző márkák modelljeiben lesz felhasználható, emellett fontos építőelemét fogja képezni a jövő mobilitási szolgáltatásainak, mint például a robottaxik. A vállalat nyitott további együttműködésre új, erős partnerek irányában a járműipar és az IT-szektor területéről.  Az Audi egyidejűleg továbbfejleszti a más forgalmi helyzetekben – például autópályán, országúton – alkalmazható asszisztens- és önvezető rendszereit. Az új Audi A8-asban az ügyfelek első ízben használhatnak 3-as szintű, önvezető menetfunkciót forgalmi torlódások esetén – akár 60 km/órás sebességig. A8-as flotta hozta-vitte a nemzetközi újságírókat a repülőtér és az Audi központ között. A következő években az Audi jelentősen megfiatalítja modellportfólióját. Az Audi A8 bevezetése mellett 2017-ben olyan fontos, nagy darabszámban értékesített modellek új generációi is piacra kerülnek, mint az Audi Q5 vagy az Audi A5. Ezen felül az Audi Q2 további nemzetközi piacokon is elérhető lesz. Az Audi A7 második generációja 2018-ban az Audi modellek felső kategóriáját erősíti tovább. Ugyanebben az évben az Audi Q8 bővíti a sikeres SUV-családot. A vállalat 2019-re  további újdonságként az Audi Q4 modellt – egy  sportos Compact Utility Vehicle-t (CUV) – tervez.  A jövőbe fektetett beruházásokat az Audi Konszern saját erőből finanszírozza. 2016-ban a vállalat 3,4 milliárd eurós (2015: 3,5 milliárd euró) állóeszköz-beruházásokat hajtott végre, emellett kifejezetten pozitív, 2,1 milliárd eurós (2015: 1,6 milliárd euró) nettó cashflow-t ért el. A nettó likviditás 2016. december 31-én 17,2 milliárd eurót (2015: 16,4 milliárd €) tett ki, ami újabb bizonyítéka a vállalat magas szintű önfinanszírozó képességének. A nyáron közzétett új vállalati stratégiájához kapcsolódóan az Audi az elmúlt évben indította útjára a SPEED UP! intézkedési programot. „Ezzel 2017-ben következetesen tovább növeljük folyamat- és költséghatékonyságunkat”, fejtette ki Strotbek. „Így biztosítani tudjuk a nyereségcélunk elérését, valamint kigazdálkodjuk az innovációs és beruházási tevékenységeinkhez szükséges forrásokat.” A dízelügy nincs még letudva, erőink egy részét leköti, de újra és újra feltalájuk magunkat, és csapatként összezárunk a márka érdekében – fogalmazott a sajtótájékoztató végén Stadler, jelezve azt, az Audi minden erejével a jövőre koncentrál. Audi Hungaria: stabil eredmények a 2016-os üzleti évben Az Audi AG sajtótájékoztatója után hagyományos sor került az Audi Hungaria Zrt. beszámolójára, amelyen Peter Kössler, az ügyvezetés elnöke, Axel Schifferer pénzügyekért és Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató vett részt. Az Audi Hungaria stabil eredményekkel zárta a 2016-os évet: a vállalat a motorgyártás területén 1 926 638 motort (2015: 2 022 520) gyártott, a járműgyártásban összesen 122 975 autó (2015: 159 842) készült, köztük az új Audi TT RS Coupé és Roadster modellek. A prémiumgyártó 7 milliárd 136 millió euró árbevételt ért el (2015: 7 906 millió euró). eredménye pedig 350 millió euró volt. Az elmúlt év végén 11 631 munkatárs (2015: 11 411) dolgozott a vállalatnál. A győri Audi vezetői Ingolstadtban: dr. Knáb Erzsébet, Peter Kössler és Axel Schifferer. Az elért 7 136 millió eurós árbevétellel az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, valamint az ország egyik legnagyobb exportőre. „A kihívásokkal teli keretfeltételek ellenére 2016-ban is sikerült stabil termelési- és pénzügyi számokat elérnünk. Ez a teljesítmény igazolja vállalatunk erejét és biztos alapot jelent a jövőre nézve“, mondta Peter Kössler, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. „A jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a digitalizációra, villamosításra, valamint a fenntarthatóságra és nagyszerű csapatunkkal 2017-ben is tovább követjük kitűzött céljainkat.“ Az Audi Hungaria 2016-ban is újabb beruházásokkal erősítette a győri gyártói telephelyet, különös tekintettel az új motorvariánsok felfutására és az új modell, az Audi Q3 előkészületeire. Az összberuházás volumene a vállalat alapítása óta eléri a 8 milliárd 300 millió eurót, amellyel az Audi Hungaria a legnagyobb járműipari beruházó Magyarországon. Már nem Audi Hungaria Motor Kft., hanem Audi Hungaria Zrt. Nem csak motorgyár, járműgyár is a győri Audi. Az Audi Hungaria 1 926 638 gyártott motorral továbbra is a világ legnagyobb motorgyára, amely a Volkswagen Konszern több mint 30 telephelyét látja el erőforrásokkal. A járműgyártás területén 122 975 négykarikás autó készült. A járműgyártás munkatársai jelenleg az Audi A3 Limousine, A3 Cabriolet, valamint az Audi TT Coupé és Roadster modelleket gyártják teljes gyártási mélységben. Két győri sikermodell, az Audi A3 Limousine és az A3 Cabriolet is megújult 2016-ban, valamint elrajtolt az új, sportos Audi TT RS Coupé és Roadster sorozatgyártása. A vállalat a járműgyártásban is jelentős jubileumhoz érkezett az elmúlt évben: a munkatársak elkészítették Győrben az egymilliomodik autót, egy Audi TT RS Coupét. A TT sportautók továbbra is kizárólag Győrben készülnek. A Járműhajtás Fejlesztés tovább bővítette kompetenciáit: az első Audi-motort, amely gáz- (CNG) és benzinüzemben is használható, az Audi Hungaria vezetésével fejlesztették ki. Győrben egy speciális járatópadot is üzembe helyeztek a CNG-motor tesztelésére. Az Audi Konszernben egyedül Győr rendelkezik ezzel a technológiával. A Járműfejlesztés területén működő vizsgálólabort szilárdságtani vizsgálóberendezésekkel bővítették a különböző motor- és járműalkatrészek tesztelésére. A szakemberek az új vizsgálóberendezésen a járműakusztikai-, szilárdságtani-, és menettulajdonságait is tudják vizsgálni és optimálni. Az Audi Hungaria Szerszámgyárában évente 300 000 karosszériaelemet és alkatrészt gyártanak az Audi- és Volkswagen Konszern 25 exkluzív- és sportmodellje, például az Audi RS 6 és az Audi R8 számára. A vállalat bővíti  Szerszámgyárát, amellyel további kapacitást teremt a jövőbeli projektek számára: a 15 000 négyzetméteres bővítés építési munkálatai már 2016-ban megkezdődtek.  „A 2017-es év izgalmasan kezdődött számunkra: néhány napja indult legújabb modellünk, a sportos Audi RS 3 Limousine sorozatgyártása. Emellett tovább folytatjuk az előkészületeket az elektromotorok és a legújabb győri modell, az Audi Q3 sorozatgyártására, így bizakodással tekintek a jövőbe“, mondta Peter Kössler. Az elektromotorok sorozatgyártásához az Audi Hungaria már felépített egy e-kompetenciaközpontot, ahol rendelkezésre áll a szériagyártáshoz szükséges szaktudás. A vállalat az Audi Q3 gyártásához egy új, 80.000 négyzetméteres karosszériagyárat épít. A sajtótájékoztatón azt kérdeztük Peter Kösslertől, ha 2018-ban megkezdődik az elektromotorok sorozatgyártása, vajon milyen éves darabszámmal terveznek. A piac függvényében amennyire szükség lesz, a nagyobb teljesítményű autókban akár három elektromos motort is beépítenek – jelezte az ügyvezetés elnöke. Ugyancsak nehéz ma még arra is a válasz, hogy a Q3-osok mekkora darabszámban készülnek. Dr. Knáb Erzsébettől azt kérdeztük, a munkaerőhiány orvoslására mit tartanak az Audi üdvözítőnek. Mivel a munkaerő nem mobil Magyarországon, bérlakás-programra lenne szükség a kormány, az önkormányzat és a munkáltatók részvételével – kaptuk a választ. Hozzá tette azt is, a lakhatás mellett fontos lenne az is, ha a cégek olyan karrierlehetőségeket dolgoznának ki, amely itthon tartja a fiatalokat vagy a kinn dolgozókat haza csábítaná. Végezetül pedig arról beszélt, a képzés, oktatás átgondolására is szükség van. Erősíteni a duális képzést. Úgyis lehet karriert építeni, hogy valaki előbb szakmát szerez, s utána elvégzi az egyetemet is – jelezte dr. Knáb Erzsébet a Németországban ismert, de nálunk de egyelőre még ismeretlen formát. Házkutatás az Audinál A sajtótájékoztatón Toni Melfi, az Audi AG kommunikációs vezetője bejelentette, a müncheni és a stuttgarti államügyészség az Audi több telephelyén házkutatást tartott a dízelügyben.  Rupert Stadler, a konszern igazgatótanácsának elnöke arról beszélt: a társaság mindenben együttműködik a hatóságokkal, s azon dolgozik, hogy a jövőben ne történhessen a dízelügyhöz hasonló eset, ennek érdekében a működési struktúrától a folyamatszervezésig "mindent felülvizsgál" az Audi. Stadler újságírói kérdésre nem akarta kommentálni azt, szerencsés volt-e a házkutatást a nemzetközi sajtótájékoztató napjára időzíteni.      

Bérmegállapodás a Lufthansánál

2017.03.15.
A megállapodás a 2012 óta tartó bértárgyalások és 14 sztrájk után jött létre a munkáltató, valamint a Lufthansa és leánycégei, a Lufthansa Cargo teherszállító, valamint a Germanwings diszkont légitársaság 5400 pilótáját képviselő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet között. A 2022 júniusáig szóló megállapodás szerint a pilóták 11,4 százalékos fizetésemelést kapnak, valamint egy egyszeri, a havi bér 1,8 szorosának megfelelő összeget. A Lufthansa pilótái igen jól keresnek, átlagos jövedelmük évi 180 ezer euró az adózás előtt, a kapitányok jövedelme pedig eléri a havi 22 ezer eurót, szintén adózás előtt. A bérmegállapodás záloga annak, hogy 2022 júniusáig nem lesz sztrájk a cégnél. A Lufthansa árfolyama 2,2 százalékos pluszban állt a frankfurti értéktőzsdén mintegy 30 perccel a kereskedés leállítása előtt. Csak a tavaly november végi, hatnapos sztrájk mintegy százmillió euró kárt okozott a Lufthansának, a 2012 óta tartó sztrájksorozat összesen 500 millió euróba került a légitársaságnak.
Címkék: 

Uniós jogot sértene a német útdíjrendszer bevezetése?

2017.03.15.
Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az EP-képviselők strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban aláhúzták, a jelenleg is érvényes tervezet szerint a bevezetni kívánt útdíj árát csak a német autósok vonhatják le gépjárműadójukból, azaz ez nem rak többletterhet a német fogyasztókra, és ezáltal fenntartja az állampolgárságon alapuló közvetett megkülönböztetést. A képviselők hangsúlyozzák, hogy bármely úthasználatidíj-rendszer, amely állampolgársági alapon közvetlen megkülönböztetést alkalmaz, vagy amely kizárólag a saját állampolgárok számára előnyös adóügyi intézkedésekkel párosul, az az uniós jogszabályokban rögzített megkülönböztetés-mentesség elvének megsértésének minősül. Az uniós parlament szerint közös uniós keretekre van szükség annak érdekében, hogy az Európai Unión belül következetes, tisztességes úthasználatidíj-rendszerek jöjjenek létre. Az EP arra is kíváncsi, hogy az uniós bizottság miért függesztette fel a Németországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, és arra szólította fel a bizottságot, hogy tegye közzé a német hatóságok által ismertetett új intézkedések elemzéséről és azok uniós joggal való összeegyeztethetőségéről szóló információkat. Az Európai Bizottság a német hatóságokkal folytatott tárgyalásait és a bevezetni kívánt útdíjra vonatkozó szabályok módosítását követően tavaly decemberben megállapította, hogy az útdíjra vonatkozó jogszabályi módosítások "nem diszkriminatívak", és "teljes mértékben összeegyeztethetőek az uniós joggal". A megegyezés szerint a külföldiek 10 napos, két hónapos, valamint egész éves időszakra vásárolhatnak úthasználati engedély 2,5-20-130 euróért a gépjármű méretétől, károsanyag-kibocsátásától és gépjármű-kategóriától függően. A tervezett intézkedés szerint a németek számára a jármű nagyságától és környezetbarát voltától függően évente várhatóan mintegy 74 euró terhet jelentene az útdíj. A külföldieknek csak az autópályákon kell fizetniük, a német állampolgároknak a szövetségi autóutakon is. Németország szerint az útdíj bevezetésének célja az, hogy az országon nagy számban átutazó külföldi autósok is járuljanak hozzá az egyébként mostanáig teljesen ingyenes német autópálya-hálózat fenntartásához.

A Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta Fa Nándor

2017.03.15.
Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja: Fa Nándor 1953. július 9-én Székesfehérvárott született. A székesfehérvári Köfém SC-ben kezdett kajakozni, 1979-től vitorlázni. Saját építésű finn-dingi hajójával válogatott kerettag lett. Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú Szent Jupát vitorlást, amellyel 1986-87-ben körbevitorlázták a Földet (ők az első magyar Föld-kerülők). A Szent Jupát 700 napja című könyve 1988-ban jelent meg. Ezután megtervezte és megépítette a 60 láb hosszú Alba Regiát, amellyel 1990-1991-ben részt vett a BOC Challenge négyszakaszos, egyszemélyes Föld-kerülő versenyen, ahol a tizenegyedik helyen végzett. 1992-1993-ban az Alba Regiával a Vendée Globe-on egyedül hajózta körül a Földet, az 5. helyen ért célba (ő az első magyar, aki egyedül, kikötés nélkül hajózta körül a Földet). 1993-tól tizenegy évig volt elnöke a Megszállottak Klubjának, és a Fa Hajó Kft. tulajdonosaként vállalkozásával foglalkozott. Megépítette második versenyhajóját, a Budapestet, de az 1996-1997-es Vendée Globe-on technikai okok miatt feladta a versenyt. 1997-ben a negyedik lett a Transat Jacques Vabre (TJV) Atlanti-óceánt átszelő páros versenyen a spanyol Albert Bargués oldalán. 2001-ben életre hívta a Balaton-kerülő szóló vitorlásversenyt, amelyet 2010-ben meg is nyert. Megépítette harmadik versenyhajóját, a Spirit of Hungaryt, és 2014-ben az új-zélandi Conrad Colmannal elindult a Barcelona World Race-en. 2015-ben Perényi Péterrel részt vett a Transat Jacques Vabre vitorlásversenyen, de árbóctörés miatt feladták a versenyt. 2016-ban - a legidősebb versenyzőként - harmadszor is elindult a Vendée Globe-on, 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperccel a nyolcadik lett. Két nappal célba érése után, 2017. február 10-én bejelentette visszavonulását. Sportteljesítményét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári fokozatával ismerték el, Székesfehérvár díszpolgárává választotta. 1995-ben Sportdicsőség-díjat, 2004-ben a Nemzeti Sportszövetség Különdíját kapta.

A Renault cáfolja az autógyárat emissziós csalással vádoló értesülést

2017.03.15.
A Libération szerdán közzétette a motorok emissziós értékeivel összefüggésben a francia versenyjogi, fogyasztóvédelmi és csalásellenes hivatal (DGCCRF) által készített jegyzőkönyvet, amely alapján január 12-én megtévesztés gyanújával ügyészi eljárás indult az autógyártó ellen. A 2016. novemberi dokumentum szerint a Renault "megtévesztette a fogyasztókat az elvégzett tesztek révén, mégpedig a károsanyag-kibocsátást ellenőrző vizsgálatokkal. A stratégia célja az volt, hogy meghamisítsák a környezetvédelmi vizsgálatokat". A lap azt állítja, hogy a jegyzőkönyv a Renault egyes motorjainak teljesítménye közötti eltérésekre világított rá a próbapadon történt tesztelés és a valós körülmények közötti használat során. Az eredményekből azt lehet gyanítani a jegyzőkönyv szerint, hogy egy csaló szoftvert helyeztek el, amely specifikusan módosítja a motor működését a próbapad különleges körülményei között azért, hogy a károsanyag-kibocsátás akkor ne haladja meg a határértékeket. A Libération szerint az elmúlt hét évben mintegy 900 ezer járművet szerelhettek fel csaló szoftverrel. A gyanú a német Volkswagen károsanyag-kibocsátási ügyére emlékeztet. A legnagyobb európai autógyártó 2015 szeptemberében elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóba telepítettek olyan szoftvert, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. A Renault szerdai közleményében kiegyensúlyozatlannak nevezte a Libération cikkét, emlékeztetett arra, hogy semmilyen európai vagy francia szabályozást nem sértett meg, és cáfolta, hogy csalásra lehetőséget adó szoftverekkel szerelte volna fel modelljeit. Az autógyártó hozzátette, hogy nem kíván egy folyamatban lévő eljárást kommentálni, és kizárólag az ügyben eljáró vizsgálóbíróknak tartozik magyarázattal. Carlos Ghosn, a Renault elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy semmilyen csalás nem történt a cégnél.

Lvivbe is repül majd a Ryanair

2017.03.15.
Az új Budapest-Lviv járat indítása valamint a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából most 6169 forintos kezdő áron kaphatóak jegyek a Budapest-Lviv járatra az október 29. és december 10. közötti utazási időszakra. Ezek az alacsony árú jegyek csak csütörtök éjfélig (március 16.) foglalhatóak a Ryanair.com weboldalon. Horváth Evelin, a Ryanair Sales & Marketing Executive-je a következőket nyilatkozta: Nagy örömmel jelentjük be új téli járatunkat Budapestről Lvivbe (heti kétszer), mely októberben indul a hamarosan ismertté váló 2017-es téli menetrend részeként. A hazai fogyasztók és a Magyarországra érkező látogatók még alacsonyabb viteldíjaknak örülhetnek, ha előre lefoglalják a nyaralásukat vagy téli üdülésüket. - Soha nem volt kedvezőbb Ryanair repülőutat foglalni Budapestről – mondta Horváth Evelin.

Sertéssel teli kamion borult az árokba az 55-ösön - 20 állat elpusztult

2017.03.15.
A balesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat és a ruzsai katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentést. A delmagyar.hu elsődleges információi szerint a kamion mintegy száz élő sertést szállított, az eset során több állat megsérült. A 100 állatból mintegy 20 elpusztult, vagy az állatorvosnak kellett elaltatnia. A kamion vezetője nem sérült meg. A rendőrség megerősítette, a mentés idejére a rendőrség és a katasztrófavédelem teljes szélességében lezárta az utat. A forgalom 16 óra előtt előbb félpályán, majd a teljes pályatesten megindult.

Önműködő autóbuszok járnak nyártól Svájc közútjain

2017.03.15.
A projekt első fázisában a két ingajárat a menetrendhez kötve, meghatározott állomásokon áll meg, majd a második szakaszban az utasok bizonyos területen belül bármikor ki- és beszállhatnak. Ezt a szakaszt a közlekedési társaság 2018-ra tervezi. A próbaidőszak 2018 végéig tart, ezután a partnertársaságok eldöntik, hosszútávon beépítik-e a város közlekedési rendszerébe.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója