Közösen indít akcelerátor-programot a SEAT és a Conector

2016.07.28.
A SEAT elnöke, Luca de Meo így nyilatkozott az együttműködésről: „A Conector és a SEAT között létrejött partneri viszonyhoz hasonló együttműködések összhangban állnak a vállalat jövőjéről alkotott képünkkel, amely a mobilitás területén egy üzleti ökoszisztéma kialakítására törekszik. Az új gazdasági rendszer tudatosítása csak a partneri együttműködések és a platformok integrálása révén sikerülhet. A startupok fejlődésének segítésével lehetőség nyílik az ismeretek megosztására és tapasztalatcserére illetve a legígéretesebb tehetségekkel való munkára. Ez további lendületet ad a SEAT digitális átalakulásának.” Carlos Blanco (b) - a Conector alapító partnere és Luca de Meo - a Seat elnöke. A Conector alapító partnere, Carlos Blanco is értékelte a megállapodást: „a SEAT és a Conector együttműködése jól példázza a vállalati akcelerátor programok iránti elkötelezettségünket és nagyszerűen mutatja, hogy a vállalkozások egyre közelebb kerülnek a digitális világhoz. A vállalati akcelerátor programok kitűnő eszközök a legnagyobb cégek számára a digitális átalakulás felgyorsítására, de emellett lehetőségük nyílik részt venni a startupok ökoszisztémájában és első kézből nyerhetnek betekintést az ágazat legújabb technológiai megoldásaiba.” A SEAT Accelerator by Conector program azon projektek növekedését kívánja támogatniorsítani, amelyek üzleti modellje érinti az autóipar, a mobilitás és a logisztika kérdéseit. Projekteket kizárólag már meglévő vállalkozások nevezhetnek, feltétel továbbá, hogy igényre szabható és nemzetközileg is alkalmazható legyen az adott projekt. Emellett fontos, hogy már egy, a piacon lévő termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódjon, és rendelkezésre álljanak az első eredmények a projekt fogadtatásáról. Szükséges emellett, hogy legyen a projektnek egy dedikált, teljes munkaidőben közreműködő vezetője. A SEAT vezetői és a Conector partnereiből álló bizottság egy rövidített listára szűkíti a beérkezett jelentkezéseket, ők a Startup Napon mutathatják be projektjüket a Conector tagjainak és mentorainak illetve a SEAT képviselőinek. Ők a bemutatkozás alapján öt startup vállalkozást választanak ki az akcelerátor programra. A kiválasztott vállalkozások öt hónapot tölthetnek el a SEAT martorelli központjában. Itt a Conector és a SEAT képviselőiből álló mentori tanács segíti őket a növekedés, az értékesítési stratégia illetve a további fejlesztésre váró területeken. Ezen kívül támogatást kapnak a partner vállalatoktól is, rendszeres tréningeken vehetnek részt és az ország egyik legjobb vállalati ökoszisztémájába kapcsolódhatnak be. A SEAT Accelerator by Conector program az első olyan vállalati akcelerátor program, amely a Talent Republic és a Conector együttműködésén alapszik, és amelynek célja a nagyvállalatok digitális átalakulásának elősegítése.Az akcelerátor-programra való jelentkezéseket július 19. és szeptember 19. között fogadják. Az érdeklődő vállalkozások a www.conector.com/seat oldalon találják a jelentkezés további részleteit Az akcelerátor program végén a startupok egy bemutató nap keretében prezentálhatják projektjüket az ország vezető kockázatitőke-társaságok, befektetők és üzleti angyalok előtt annak reményében, hogy megnyerik őket projektjeik támogatására. Arra is nagyszerű ez a program, hogy a SEAT és a startup vállalkozások lehetséges együttműködési lehetőségeit feltárja.  

Kiss Norbi látogatást tett a Mercedes AMG Petronas bokszában

2016.07.28.
Ugyan a Forma-1-es Mercedes-Benz PU106C erőforrás feltehetőleg képes hasonló teljesítményre lóerők tekintetében, mint az a motor, ami Norbi tankpool24-Mercedesében van, de bizonyára meglepődne Markus Bauer és csapata, ha beállítana a magyar pilóta egy V6-os benzines turbós hibrid motorral. Norbit azonban tényleg elnyelte a Forma-1-es világbajnok csapat boxa, de sikerült utánajárnunk, hogy valójában mit is intézett. Mint kiderült, nem is csak egy szalon látogatás volt. Forrás: Kiss Norbi/facebook "Az, hogy Mercedesszel versenyzek a kamion Európa-bajnokságon, az jár bizonyos előnyökkel már most is, annak ellenére hogy nem vagyunk gyári csapat!" - felelte mosolyogva, amikor a vizit okáról kérdeztük, majd hozzátette: "Ennek köszönhetően nagyon nagy élményben volt részem, hiszen bemehettem a csapat a bokszába, és kaptam egy kis idegenvezetést, ugyanakkor egészen titkos részeket is megmutattak. Természetesen fotós ugye nem jöhetett velem, hiszen ezeken a területeken szigorúan tilos fotózni, ahonnan nem kerülhet ki semmi. A mérnökök kamionjában is voltam, ahol láttam, hogy az első szabadedzés után hogy dolgoznak és elemzik a görbéket. Később magában a bokszban is voltunk, és az autó mellett is ott voltam, így egész közelről láthattam Rosberg és Hamilton autóját is. A hátsó részen is nagyon sok érdekesség volt, amiket aztán tényleg ember nem láthat a tévében, se sehol. Itt vannak az összes tartalék alkatrészek, a teszt- és fejlesztés alatti alkotóelemek, valamint a tartalék motorok. Nagyon jó, hogy ezeket mind láthattam és megnézhettem." A magyar autóversenyző ottlétének a híre eljutott a Mercedes sportrészlegét is irányító Toto Wolffig is, aki Ausztriában már tett egy felelőtlen ígéretet Norbival kapcsolatban, mely szerint ott lehet a csillagos márka év végi fesztiválján Stuttgartban, a Stars & Carson. Megkérdeztük, hogy ez a dolog most valójában hogy áll, és biztató információkhoz jutottunk. "Igen, összefutottam Mr. Wolffal, ami nagyon jó hír volt, hogy megismert, és tudta, hogy ki vagyok. Ez nagy örömmel és boldogsággal tölti el a szívemet. Megbeszéltük, hogy hogy ha teheti az augusztus 27-28-i Kamion EB és Fesztivál magyar futamára is ellátogat ide a Hungaroringre."

Országos CNG-kúthálózat épülhet ki Magyarországon 2018 végéig

2016.07.28.
Az egyesület az MTI megkeresésére tájékoztatott arról is, hogy a projekt a Pannon Fuel Kft. által vállalt mintegy egymillió eurós önrész befizetése után, várhatóan az idén ősszel indulhat. Emellett a töltőállomások kivitelezésére 10 millió eurót nyert el Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) magyar keretéből. Az MGKKE kiemelte: a beruházás újabb lépés az Európai Unió alternatív üzemanyagokra vonatkozó irányelvének teljesítéséhez, miszerint a tagállamoknak 2025-ig ki kell építeniük egy megfelelő sűrűségű CNG-töltőhálózatot a főbb gerinchálózatok mentén. Domanovszky Henrik - az MGKKE elnöke. Fotó: Horváth Miklós (archív) A közlemény idézi Domanovszky Henriket, az MGKKE elnökét, aki kifejtette: a fejlesztés révén 2018 végére a CNG-kutak száma elérheti akár a 60-at is Magyarországon, mivel a PAN-LNG Projekt keretében már jelenleg is folyamatban van több új töltőállomás létesítése. Az egyesület korábbi közleménye szerint az MGKKE által kidolgozott PAN-LNG Projekt elsődleges célja a földgáz alapú közlekedés fejlesztéséhez szükséges infrastruktúra magyarországi kiépítésének előkészítése és az első LNG- (cseppfolyós földgáz), valamint a meglévő CNG- (sűrített földgáz) üzemű járműveket egyaránt kiszolgáló töltőpontok kialakítása, ezek gázellátásának biztosítása. Jelenleg nyolc hivatalos CNG-töltőállomás működik Magyarországon. A CNG - nem azonos az LPG néven ismert autógázzal - 200 bar nyomásra sűrített metángáz, amely lehet földgáz vagy megújuló forrásból származó kísérőgáz is. Molekulaszerkezete miatt a metán égésekor sokkal kevesebb káros anyag fejlődik, és kevesebb szén-dioxid keletkezik, mint más hajtóanyagok esetében. A CNG meghajtású járművek szén-dioxid-kibocsátása a dízelmotorokénál mintegy 10 százalékkal, a benzinmotorokénál mintegy 25 százalékkal alacsonyabb. Forrás: MTI

Meghalt az autóba felejtett 18 hónapos kislány

2016.07.28.
Nagyobbik gyerekét beadta az óvodába, s dolgozni indult az a felelőtlen anya, aki elfelejtette, hogy kisebbik lánya az autó hátsó ülésén gyermekülésben foglal helyet. Amikor munka után hazaindult volna, akkor fedezte fel felelőtlenségének következményét, az ájult kislányt. Azonnal kórházba vitték, ott azonban már nem tudták megmenteni az életét. Szakértők az eset kapcsán olyan gyermekülés bevezetését szorgalmazzák, amely figyelmezteti az autóst, ha a gyermekülés öve be van kapcsolva, az autó ajtaja viszont nyitva. Ez a biztonsági rendszer hasonló lenne, mint amikor a fényszóró kapcsolója hangot ad, ha kivesszük az indító kulcsot. Az orf.at szerint Olaszországban nem ez az első tragédia, hogy gyerek fullad meg a levegőtlen, túlhevült kocsiban.

A nem megfelelő közvilágítás halálos kockázat

2016.07.28.
Hasonló kockázatokat rejtenek az egyáltalán nem, vagy nem szabvány szerint megvilágított közutak a súlyos és halálos éjszakai közlekedési balesetek arányát tekintve, viszont megfelelő közvilágítás mentén a halállal végződő súlyos balesetek kockázata 25 százalék körülire csökkenthető. A KSH legfrissebb éves adatsorai alapján 2014-ben közel 16 ezer közúti baleset történt, amelynek közel negyede következett be az éjszakai órákban. Az éjszaka történt balesetek esetében arányát tekintve duplája a halálos kimenetelű események aránya, míg a súlyos sérüléssel járó balesetek 11 százalékkal magasabbak, mint nappal. A felmérések ugyanakkor igazolták, hogy a szabványnak megfelelően kiépített közvilágítással akár felére is csökkenthetők a súlyos következményekkel járó közúti balesetek. Nem véletlen, hogy a nemzetközi felmérésekben a városlakók a legfontosabb 3-5 elvárásuk közé sorolták a megfelelő közvilágítást azon a listán, amely a lakóhelyükkel szemben támasztott legfontosabb elvárásokat rangsorolták. A közúti közlekedési balesetek 23 százaléka sötétedés után történt 2014-ben, amelyek 66 százaléka olyan útszakaszokon történt, ahol kiépített közvilágítás működik. Vizsgálati eredmények szerint a megfelelően kiépített és működtetett közvilágítás akár felére is csökkenthetné a halálos és súlyos áldozatok számát, részben a balesetek számának mérséklésén keresztül. Az urbanizáció is egy fontos eleme a biztonságos közlekedésnek. A városok folyamatos terjeszkedése egyre nagyobb mértékben növeli az ingázók számát, ami a közlekedés szempontjából kevésbé koordinált helyeken, az kisvárosokat és a nagyobb településeket összekötő útszakaszokon növeli a kivilágítatlan utak okozta balesetek számát. Az elmúlt hónapok hírei is igazolják, hogy főleg az úgynevezett konfliktus területeken, ahol a gyalogos és a közúti forgalom találkozik – jellemzően a kistelepülések átmenő főútjain és a városok kijelölt gyalogos-átkelőhelyein - kell hangsúlyosan odafigyelni a közvilágítási rendszer megfelelő kiépítésére. „A megvilágítás tekintetében ezek a legkiemeltebb és a közlekedők számára legveszélyesebb területek a balesetek szempontjából. A közvilágítás nélküli útszakaszokon jellemzően figyelmesebbek a közlekedők, a megvilágított útszakaszokon csökken a közlekedők figyelme, azonban a nem megfelelően megvilágított szakaszokon ez hamis biztonságérzetbe ringat” – emeli ki Makra József, a közvilágítási rendszerek üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkozó GREP Zrt. vezérigazgatója, aki szerint jelenleg a hazai utak megvilágításának több mint harmada nem felel meg a szabványnak. A fotó csupán illusztráció A korlátozott látási viszonyok között – ez a közvilágítás kapcsán az alkonyati fénycsökkenéstől, az esti sötét órákon át, a hajnali derengésig tartó időszakot jelöli – bekövetkező balesetekben a súlyos, halálos sérülések közel felét gyalogosok szenvedik el, míg a kerékpárosok és gépjárművel közlekedők nagyjából 25-25 százalékban szenvedik el az ilyen sérüléseket. Az éjszakai órákban bekövetkező balesetek statisztikáinak javítása a közlekedők figyelmessége mellett nagymértékben a megfelelő láthatóságon is múlik. Megvilágítás tekintetében a közutakat hat kategóriába sorolják a gépjárműforgalom nagyságának megfelelően. „Magyarországon ma a közvilágítás sok helyen nem a szabványnak megfelelő. Ezt sok városvezető is felismeri és az energia- és költséghatékonysági mutatók mellett elvárják a szabványnak megfelelő modernizációt. Ez már középtávon is javíthatja a baleseti statisztikákat, emberi életeket menthet meg” – mondja Makra József, aki szerint az a szakma felelőssége, hogy a jelenlegi helyzeten semmiképpen ne rontsanak az energiahatékonysági projektek megvalósításakor.

Járatainak több mint 20 százalékát törli csütörtökön az Air France

2016.07.28.
Az egyhetes munkabeszüntetés első napján, szerdán a járatok 87 százaléka közlekedik, és délelőtt nem volt fennakadás a párizsi repülőtereken. A hosszú távú járatok 92 százaléka, a Charles de Gaulle repülőtérről induló vagy oda érkező európai járatok több mint 80 százaléka, a belföldi járatoknak pedig a 90 százaléka a tervek szerint közlekedett. Csütörtökre a légi utaskísérők 36 százaléka jelentette be, hogy csatlakozik a munkabeszüntetéshez. Így a tervek szerint az interkontinentális járatok több mint 90 százaléka, az európai járatok több mint 70 százaléka, a belföldi járatoknak pedig több mint 80 százaléka indulhat útnak. Nem kizárt azonban, hogy a tervezetteken felül további járattörlések és késések lesznek. Fotó: theyeshivaworld.com A munkabeszüntetés oka, hogy a szakszervezeteknek és a vállalatnak nem sikerült megállapodniuk a béreket és a munkakövetelményeket is szabályozó kollektív szerződésről, amely októberben lejár. A munkáltató azt javasolta, hogy a megállapodást hosszabbítsák meg 17 hónappal. A szakszervezetek viszont azt szeretnék, ha az új megállapodás legalább három évre szólna. A légitársaság becslése szerint a légi utaskísérők 35 százaléka fog sztrájkolni a nyári főszezonban, amikor is naponta átlagosan ezer Air France-járat közlekedik, 130-150 ezer utassal. A múlt havi négynapos pilótasztrájk 40 millió eurójába került a francia légitársaságnak. A légi utaskísérők mostani, július 27. és augusztus 2. közötti munkabeszüntetése ennél is nagyobb költségeket, több tízmillió eurós veszteséget okoz majd. Fotó: efe.com A Budapest Airport az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Franciaországból Budapestre tartó járatok közül szerdán délután az Air France légitársaság törölte a menetrend szerint Párizsból, a Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre, 14.50-kor induló járatát. A Delta Air Lines Inc. és a Flybe Limited légitársaság szintén törölte a Charles de Gaulle repülőtérről menetrend szerint 14.50-kor Budapestre induló közös járatát. Nem szállt fel az Air France légitársaság szerda esti, 22.55 órai járata sem, amely a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről érkezett volna Budapestre. A Budapestről Párizsba közlekedő repülőgépek közül törölték az Air France és a Flybe Limited légitársaság menetrend szerint délután 15.45-kor a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről Párizsba tartó közös járatát. Az Air France további Budapestet érintő járatainak törléséről a http://www.bud.hu/utazas/jaratinformacio honlapon tájékozódhatnak.

Hét budapesti kerületben is forgalomkorlátozásokat vezetnek be péntektől vasárnapig

2016.07.28.
A közlemény szerint rengeteg útvonalat lezárnak, valamint sok helyen tilos lesz megállni. A változások a főváros I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében lépnek életbe. Érintik egyebek mellett a Pázmány Péter sétány, a Hunyadi János út, a Budafoki út, a Hauszmann Alajos utca, a Lánchíd utca, a Fő utca, a Palota út, a Közraktár utca, valamint a József Attila utca környékének közlekedését is. Fotó: ironman.com Péntek estétől szombat késő délutánig lezárják a többi között a Lánchidat, a Clark Ádám teret, a Dísz tér teljes területét, a Bem rakpart és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Széchenyi István teret, továbbá részlegesen a Galvani utcát és a Hengermalom utat. Péntek estétől vasárnap késő délutánig a budai alsó rakparton, a Műegyetem rakparton, a Petőfi híd budai le- és felhajtóján, valamint a Magyar tudósok körútján is életbe lépnek lezárások - írták a közleményben, amely teljes terjedelmében a http://police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapest-tobb-35 címen olvasható.

Székesfehérvár-rali - Idén aszfaltra vált a futam

2016.07.28.
Lakatos Róbert főszervező az esemény szerdai felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a verseny - amely korábban vegyes talajon zajlott - az idén nemzetközivé vált, mivel az FIA közép-európai zóna autókrossz bajnokság része lett. A szombaton és vasárnap sorra kerülő viadalra csaknem 130 nevezés érkezett, köztük az országos bajnokság első és másodosztályú versenyzőivel. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az újdonságok között kiemelte, hogy a prológ - amely szombaton délután 17 órakor rajtol el - új helyszínen, a belváros négy és hat sávos útján, a Palotai úton lesz. Ezen nemcsak az országos bajnokság indulói, hanem az összes versenyző részt vesz. A biztonság nemcsak a prológon, hanem a bajnokság teljes ideje alatt kiemelten fontos, így arra kérik a szervezők a közönséget, hogy tartsák be a szabályokat és csak a nézők számára kijelölt helyen tartózkodjanak a programok és a verseny ideje alatt. Forrás: MTI

„A vezetési élménynek semmi köze a közúti agresszivitáshoz”

2016.07.27.
Szerző: Heimer György A prémiumautók legnagyobb gyártója, a BMW itthon is a legmegbecsültebb márkák közé tartozik. Baudoin Denis, a bajor autómulti magyarországi importvállalatának vezetője a cég üzleti teljesítményének számbevétele mellett kérdésünkre nem rejtette véka alá: őt is bosszantja, ha némely esztelen BMW sofőr visszaél modelljeik kimagasló menettulajdonságival. autoszektor.hu : Franciaként hogyan csatlakozott BMW-hez? Miért nem honi céget, a Renault-t vagy a Peugeot-Citroent választotta? B. D.: Mi tagadás, szinte véletlenül botlottam a BMW-be. Engem már ifjúkorom óta vonzott az autóipar és az autóversenyzés, de akkoriban még nem sokat tudtam a cégről. Inkább a Peugeot tetszett, már el is képzeltem jövendő munkahelynek. Egyetemistaként azonban egy évig külföldön tanultam, ebből hat hónapot Münchenben, ahol aztán kipróbáltam egy BMW-t, s mit mondjak: teljesen új világ tárult fel előttem. Felfedeztem, hogy a bajor autógyár egészen más osztályban játszik. A diploma megszerzése után megpályáztam ott egy gyakornoki állást, s éppen néhány hete ünnepeltem, hogy 25 éve dolgozom a cégnél. Hihetetlenül gyorsan repült el az idő, remélem, a következő 25 is ugyanolyan izgalmas lesz, mint az első. autoszektor.hu: Jubileumához gratulálunk, de ha ilyen öreg róka, sokfelé megfordult szakmabéli, biztos van összehasonlítási alapja. Véleménye szerint miben különbözik a magyar prémium piac a nyugat-európaitól? B. D.: Számomra meglepő, ahogy a magyar autósok még nyugati társaikénál is szenvedélyesebben rajonganak a prémiumért, milyen odaadással támogatják azok piacbővülését. Ebben persze kulcsszerepet játszik a BMW, a sok régi, felkészült márkakereskedő, a jól működő értékesítő hálózatunk. A legnagyobb érdeklődés a nagyobb teljesítményű, négykerék-meghajtású típusok iránt mutatkozik, amelyekből a BMW piacvezető. A magyar prémiumpiacról általában is elmondható, hogy a kompakt modellek részesedése sokkal kisebb, mint sok más európai országban. Ami a legnépszerűbb típusaink eladását illeti, első helyen a 3-as és az 5-ös sorozat áll, de jól megy az X5-ös és az új X1-es is. Ez utóbbiból hovatovább nem tudunk eleget gyártani. Mindemellett egyre növekszik az elektromos i-modellek, a városi kisutónak számító i3-as és a jövőbe mutató i8-as sportkocsi iránti kereslet is. E szegmensben a BMW szintén éllovas, de nem kétséges, hogy a forgalom utóbbi hónapokban végbement bővülését a közlekedési kedvezményeket kínáló zöld rendszám bevezetése is ösztönözte. autszektor.hu: Az e-autókról még beszéljünk, de a prémium piac fejleményeihez hozzátartozik, hogy az újautó-eladásokban a két nagy rivális, a Mercedes és az Audi értékesítési teljesítménye némileg nagyobb, mint a BMW-é. Önnek személy szerint fontos az első hely? B. D.: Persze, hogy fontos. A statisztikákból azonban az is kiolvasható, hogy az Audi és a Mercedes itteni gyártóvállalatainak dolgozói saját készítésű autóikat használják szolgálati gépkocsiként, vagyis azok is benne szerepelnek az eladásokban. Nekünk viszont nincs itt ilyen gyári hátterünk. Így ha leszámítjuk ezeket a járműveket, s csak a versenypiaci viszonyok közötti értékesítéseket nézzük, akkor a BMW a magyar piacon is a legnagyobb prémiumszállító. autoszektor.hu: Itt van még a cégcsoporthoz tartozó Mini is. Nem gondolja, hogy az árérzékeny magyar piacon a magas ár hátráltatja a kisautó kellendőségét? B. D.: A Mini egy rejtett ékszer, szerintem a magyar autósok még nem igazán fedezték fel fantasztikus tulajdonságait. Olyan vezetési élményt, minőséget kínál, amely megfelel az ár-érték arányának. Való igaz, az alapár nem alacsony, de én derűlátóan ítélem meg a kilátásokat. Főként az új Clubman eladásai alakulnak szépen. Ráadásul a következő hónapokban olyan új ajánlatokkal lépünk elő, amelyek jobban megfelelnek a nagyobb prémiumokat kedvelő magyar vevők elvárásainak. autoszektor.hu: Mostanában rengeteg lestrapált, használt importautó, köztük több ezer BMW ömlik be az országba. Jó ez a márkának? B. D.: Összességében azt válaszolhatom, amíg az érdekeltek betartják a bekerülő használtakra vonatkozó jogi, biztonsági és garanciális szabályokat, addig mi támogatni tudjuk ezt a behozatalt. A nagyszámú import is a BMW közkedveltségére utal. Számomra az a legfontosabb, hogy a használt gépkocsik tulajdonosait is maradéktalanul ki tudjuk szolgálni szervizeinkben. autoszektor.hu: Még a sokat futott, ősrégi típusok esetében is? B. D.: Abszolút. Nemrég a Le Mans-i veterán autók futamán, ahol régi, BMW-k százai vettek részt volt alkalmam elbeszélgetni a tulajdonosokkal arról is, miképpen javíttatják autóikat. Arról számoltak be, hogy szervizeink kifogástalanul, gond nélkül kiszolgálják őket. Ha pedig netán valamilyen alkatrész mégis hiányzik, a BMW veteránautó-részlege gondoskodik a szállításról. Itt Magyarországon különösen sarkalatos kérdés, hogy a használt importautók megbízható, lenyomozható forrásból kerüljenek a tulajdonosokhoz. A BMW-szervizekben alapszabály, hogy mindig feljegyezzük a kocsi azonosító adatait, annak érdekében, hogy követni lehessen a javításokat. Mindenesetre, már csak vevőink lelki nyugalma miatt is tudom ajánlani a BMW Premium Selection nevű használtautó-szolgáltatását. Ott az eladásra kínált kocsiknak nem csupán a származása, hanem a minősége is garantált, két éves jótállással. Az interjú folytatása ITT érhető el.

„A vezetési élménynek semmi köze a közúti agresszivitáshoz” - 2. rész

2016.07.27.
autoszektor.hu: Az imént már szóba hozta, hogy a BMW nálunk is élenjár az e-autók forgalmazásában. Milyen infrastrukturális beruházásokat és ösztönző intézkedéseket várnak el a kormánytól a környezetbarát e-autózás elterjesztése érdekében? B. D.: A Jedlik Ányos programban a kormány már megfogalmazta, hogyan, milyen ütemterv szerint kívánják fejleszteni az elektromos gyorstöltőállomások hálózatát az országban, köztük az autópályák mentén. Bízom benne, hogy a kinyilatkoztatásokat tettek is követik majd. Fontos kívánalom, hogy egységes keretrendszerbe foglalják az e-autók jogi szabályait, ami talán e folyamat legkönnyebb része. Ám nélkülözhetetlennek tartjuk valamilyen vásárlásösztönző rendszer bevezetését is, mivel a vevőket ugyan vonzza az alternatív mobilizáció, de az ilyen négykerekűek ára ma még magasabb a hagyományosokénál, vagyis szükség van állami szubvenciókra. Norvégiában és Franciaországban kocsinként 10 ezer euróval támogatják az elektromosok vásárlását, Németországban pedig az állam 4, illetve 3 ezer eurót nyújt az e-autók és a plug in hibridek vevőinek. Ez bőkezű ösztönzés, valóban beindíthatja a piacot. Itt Magyarországon előrelépésnek tartom, hogy eltörölték az e-autók regisztrációs adóját, zöld rendszámával pedig ingyenesen lehet parkolni a fizetős helyeken. Mindemellett csak bízni tudok abban, hogy egyszer majd a magyar e-autósok is megkapják azt a támogatást, mint mondjuk a németek. autoszektor.hu: Így legyen, de hadd evezzek át egy egészen más témára. Úgy mondják, hogy a BMW a sportos, dinamikus sofőrök autója. Viszont az is szemet szúró, hogy a BMW-sek között az átlagosnál több az erőszakos, agresszív vezető. Nem gondolja, hogy ez sokakban ellenszenvet kelt, rossz fényt vet a márkára? B. D.: A BMW egy olyan márka, amely páratlan vezetési élményt ígér. És ez nem csak a sebesség mámoráról, hanem sokkal inkább a vezetés öröméről szól. Ha valaki beül egy BMW volánja mögé, még egy közlekedési dugóban araszolva, vagy a garázsa előtt, álló helyzetben a motor duruzsolását hallgatva is élvezetesnek találhatja kocsiját. Szóval én csak azt akarom hangsúlyozni, hogy a vezetési élménynek semmi köze a közúti agresszivitáshoz. A közvélemény bizonyára a BMW népszerűsége miatt is könnyebben észreveszi a szabályszegőket. És hát hároméves budapesti tartózkodás után azért megjegyezem, hogy az erőszakos stílus nemcsak a mi márkánk némely autósára jellemző. Minden autómárka vezetői között akadnak olyanok, akik törvény felett állónak érzik magukat. Mindemellett én jócskán tudok sorolni olyan eseteket is, amikor a BMW-s úriember módjára viselkedik: még akkor is átengedi maga előtt az úttesten átkelő gyalogost, ha ott nincs is zebra. Abban is biztos vagyok, hogy az i3-as tulajdonosok esetében aligha találkozik felelőtlen sebességőrültekkel, mert e környezettudatos modell filozófiája teljességgel ellentmond ennek. autoszektor:hu: A BMW idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és nemrég közreadták jelentésüket, hogyan gondolják a következő száz esztendőt. Ön mit tart a holnap legnagyobb kihívásának? B. D.: A BMW már eddig is élen járt az innovációban, képes volt újra meg újra megújulni, hogy a legjobbat nyújtsa ügyfeleinek. Minden autógyár számára kihívás, hogy a technológiai versenyfutás tempója egyre gyorsul, az új műszaki vívmányok megvalósításához hatalmas beruházásokra és kemény munkára van szükség. E folyamatot illusztrálja, hogy a BMW nemrég bejelentette: 2021-re, tehát röpke fél évtized múlva előáll a teljesen önvezető modelljével. Ám van még egy nagy kihívás, amit szem előtt kell tartanunk. Mi azt ígérjük vásárlóinknak, hogy a jövőben is a legjobb egyéni és egyúttal fenntartható mobilitást kínáljuk. És itt nem csupán szűkebb értelemben az autókra és motorkerékpárokra gondolok. A jövő mobilitása is átalakul, finomodik, létfontosságú szolgáltatás lesz. Olyan ez, mint a szabadság, senkit sem lehet ettől megfosztani. Pályaív Baudouin Denis három éve áll a BMW Magyarország élén. A francia állampolgárságú ügyvezető igazgató a párizsi Európai Üzleti Főiskola marketing és kommunikációs szakán szerezte diplomáját. 1991-ben csatlakozott a BMW-hez, pályafutását a francia leányvállalat marketing részlegén kezdte. Később különböző posztokat töltött be a müncheni központban, majd a cég színeiben a Fülöp-szigeteken és Belgiumban. 2009-ben visszatért Párizsba, ahol a BMW franciaországi marketingvezetőjévé lépett elő. A 48 éves cégvezető irányítása alatt a müncheni cégcsoport itt Magyarországon tovább növelte forgalmát: a BMW hivatalos márkakereskedői tavaly összesen 2015 személyautót értékesítettek, ami az előző évhez viszonyítva a piaci átlagot messze meghaladóan 21 százalékos növekedésnek felel meg. Baudouin Denis nős, négy gyermeke van, ha ideje engedi, hobbijának a fényképezésnek hódol. Mindemellett elkötelezett BMW-s, rajong cégének modelljeiért – tűnt ki portálunknak adott interjújából. Igaz, első autója még egy Peugeot volt (ami még mindig megvan), de mint fogalmazta: szerencsésnek tartja magát, hogy egy 730d xDrive típust hajt, mivel ez a luxuslimuzin 15 innovációs világszabadalmával az egész autóipar számár mérceként szolgál. Arra a kérdésre, hogy a konkurensek modelljei közül melyik tetszik neki legjobban a cégvezető diplomatikusan úgy válaszolt, hogy sok jó autó van, de egyet sem tudna megnevezni, legfeljebb csak a Minit tartja említésre méltónak. HEIMER GYÖRGY

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója