Siemens technológia is lesz a Miskolcon épülő kínai autóalkatrész-gyárban

2022.06.10.
Fotó: Siemens Magyarországon, a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban épül a Chervon Auto első Kínán kívüli üzeme, melynek generálkivitelezői munkáit a Market Építő Zrt. végzi. A több mint 120 millió euro értékű zöldmezős beruházás keretében megvalósuló 30.000 m2-es csarnokban főként elektromos autókhoz gyárt majd alkatrészeket a vállalat, többek közt akkumulátorházakat, motorházakat, inverterházakat, akkumulátortálcákat, tengelyeket, fogaskerekeket és egyéb termékeket. A miskolci üzem présöntő berendezése hazánkban és a régióban egyaránt egyedülálló méretekkel rendelkezik majd, az alumíniumolvasztó üzem kapacitása pedig évi 50 ezer tonna lesz. A beruházás magas technológiai színvonalához a Siemens eszközei is hozzájárulnak: a Chervon miskolci gyárépületének középfeszültségű energiaellátását kialakító Centervill Kft. ugyanis a német technológiai vállalat eszközeit választotta. A 8DJH kompakt középfeszültségű kapcsolóberendezéseket, valamint a SIVACON S8 és S4 kisfeszültségű energiaelosztó-rendszereket 2022 nyarán szállítja a Siemens, a termelés pedig a tervek szerint 2023 első negyedévében indul az üzemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nincs olyan pickup, amivel könnyebb lenne vontatni, mint az új Toyota Tundrával

2022.06.10.
Az észak-amerikai piacon kapható új Toyota Tundra vontatásra termett full size pickup, és nem csak azért, mert akár egy 5,44 tonnás utánfutót is gond nélkül elhúz, hanem az új, vezetőtámogató funkciói miatt is. Két új vontatási üzemmód is kiválasztható a középkonzolon lévő gomb segítségével. Már az alap Tow/Haul is javítja a gázreakciót, ami ideális a könnyű és közepes tömegű utánfutókhoz, például kis csónakokhoz. Tow/Haul+ módban viszont a gázreakció még agresszívabb, ami akkor jön jól, ha nagy utánfutókat, például lakókocsikat vagy hajókat vontatnak a Toyotával. Bármelyik vontatási üzemmódot válassza is ki a sofőr, az új, 443 lóerős, 790 Nm nyomatékú i-Force Max hibrid hajtásláncban (amely egy 3,4 literes ikerturbós V6-os benzinmotorból, egy 10 fokozatú automatikus váltóból és egy közéjük integrált, saját tengelykapcsolóval rendelkező villanymotorból áll, kapcsolható összkerékhajtással kiegészítve) nemcsak a nagy nyomatékú villanymotor működik ilyenkor folyamatosan - jelentősen növelve a vonóerőt alacsony fordulatszámnál -, hanem az üzemanyag-takarékosságot szolgáló, motorleállító start-stop funkció is ki van kapcsolva. A neves autóipari beszállító Magna következő generációs kamerái és elektronikus vezérlőegységei, amelyek lehetővé teszik a térhatású, háromdimenziós kép alkotását a járműről és környezetéről, már a vadonatúj Tundrához is elérhetőek. Az új pickupot kétféle 360 fokos, körkörös kamerarendszerrel is meg lehet rendelni, amelyek legalább öt kamerát és egy fejlett elektronikus vezérlő egységet tartalmaznak, hogy nagy felbontású képet adjanak a jármű környezetéről. A kamerákból érkező adatokat a vezérlő számítógép egyesíti, a fejlettebb rendszer zökkenőmentesen futó, mesterségesen létrehozott madártávlati 3D-s képet is tud adni a járműről és annak környezetéről. Ez a funkció nagy biztonságot jelent a tekintélyes méretű (5,93 méter hosszú, 2,03 méter széles, és 1,98 méter magas) Tundra manőverezése során, és különösen jól jön vontatás közben. A Magna új fejlesztésű, fejlett utánfutó-asszisztens és terepfunkciói a 2022-es Toyota Tundrában: • Trailer Guidance: egy félautomata funkció, amely segít a sofőrnek betolatni utánfutóval a kívánt helyre, ami különösen akkor hasznos, ha szűk helyeken, egyenesen kell manőverezni. A kormányzás feladatát átveszi az autó, a sofőrnek csak a gáz- és fékpedált kell kezelnie. A Trailer Back Guidance funkció az utánfutókkal történő általános manőverezést segíti, míg a Straight Path Assist funkciót úgy tervezték, hogy a Tundra utánfutója tökéletesen egyenes vonalban tolasson, ami korábban nagy nehézséget jelentett a rutintalan sofőröknek. • A vonóhorog automatikus, egyszeri kalibrálása, amely megkönnyíti a beállítást és lehetővé teszi a különböző utánfutók közötti gyorsabb váltást. • A TRD Pro vagy a TRD Off-Road csomaggal rendelkező, terepezésre optimalizált Tundrák Multi-Terrain Monitor rendszere többféle kameranézetet biztosít, ami lehetővé teszi a vezetők számára, hogy kiválassza, hogy előrefelé, hátrafelé, vagy oldalról szeretné-e látni a környezetet a műszerfal közepére beépített, 14 colos, nagyfelbontású érintőképernyőn, vagy a feláras digitális belső visszapillantó tükör felületén. Természetesen segédvonalak is segítik a manőverezést. • A még fejlettebb Panoramic View Monitor rendszer ezeken felül is többféle nézettel rendelkezik: a felső madártávlatos nézettel, a platót mutató nézettel, amely a rakomány ellenőrzésére való, a hátsó osztott nézettel, amely megmutatja, mi van a közelben az utánfutó mindkét oldalán, és egy vonóhorog nézettel, amely a legjobb szögből mutatva segíti az utánfutó csatlakoztatását. • Az új „átlátszó motorháztető” funkció lehetővé teszi a vezető számára, hogy egy alsó kamera segítségével virtuálisan belásson a Tundra motorházteteje alá, így elkerülhetők azok a sziklák vagy egyéb kitüremkedő akadályok, amelyek terepezés közben kárt tehetnek alulról az autóban. • Ha az utánfutót csatlakoztatják a Toyota integrált utánfutó-fékvezérlőjéhez, akkor a fejlett holttérfigyelő rendszer képes felismerni a holtteret nem csak a pickup, hanem a vontatmány oldalainál is. De nem csak az elektronikus vezetéssegédek könnyítik meg a vontatást: az új, elektromosan be- és kihajtható, hatalmas visszapillantó tükrök jobb rálátást biztosítanak az utánfutóra, köszönhetően a hosszú nyakuknak, a magasabb profiljuknak és a tükörrészük átdolgozott gömbsugarának, ami növeli a vezető látóterét. Természetesen az új tükrök fűtöttek, beépített irányjelzővel és holttérfigyelővel rendelkeznek, valamint a 360 fokos nézetet adó térhatású rendszerek oldalkameráit is tartalmazzák. Sőt, az új tükörházakba még erős LED lámpákat is tettek, amelyek az utastérben található gombbal vezérelhetők, így éjszaka vagy rossz látási viszonyok között fényt sugározhatnak az utánfutó felé. A felárért rendelhető, új fejlesztésű légrugózás nem csak a terepezést, hanem a vontatást is egyszerűbbé teszi, mivel a megfelelő egyensúly megtalálása érdekében a Tundra hátsó futóműmagasság-szintjét az utánfutóéhoz igazítja. Fotó: Magna.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Több hónapos kényszerszünet után a Lada újraindította a gyártást

2022.06.10.
Lada gyártás Togliattiban. Fotó: Renault „2022. június 8-án az Avtovaz újra megkezdte a járművek gyártását – az első Lada Granta Classic 2022 legördült a futószalagról” – írja a cég sajtóközleményében. A munkaerőnek egyelőre csak heti négy napot kell dolgoznia. A hatótáv a szankciók miatt is korlátozott. Az Avtovaz egészen a közelmúltig a francia Renault autókonszern csoportjához tartozott, most azonban Oroszország ismét államosította. A nyugati szankciók miatt sok korábban importált alkatrész már nem elérhető. Ezért az autók csak korlátozott felszereltséggel kaphatók. Sajtóértesülések szerint a Ladákat a jövőben ABS és légzsákok, valamint az Era Glonass elektronikus segélyhívó rendszer nélkül szállítják majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Bemutatták Obi-Wan Kenobi két Volkswagenjét

2022.06.09.
Mindkét ID. Buzz bemutatójármű látható volt a vörös szőnyegen az „Obi-Wan Kenobi” című sorozat premierjén. Meglepetésként érkeztek a rajongói rendezvényre, ahol a Volkswagen márkanagykövete és a sorozat sztárja, Ewan McGregor is jelen volt - írja a márka közleménye. A Volkswagen és a Lucasfilm tervezőinek első közös munkája A tervezők speciális ragasztófóliák segítségével olyan borítást készítettek az ID. Buzz járművek karosszériájára, amelyek az Erő két oldalát képviselik, inspirációt merítve Obi-Wan Kenobiból és Darth Vaderből, a közelgő sorozat két ikonikus karakteréből. A Lucasfilm és a Volkswagen tervezői szorosan együttműködve dolgoztak a különleges projekten. „A lehetőség, aminek köszönhetően felfedezhettük az „Obi-Wan Kenobi” és a Volkswagen márka járműben megtestesülő együttműködését, nagyon szórakoztató volt.” A jó és a gonosz, a fény és a sötétség nem feltétlenül olyan fogalmak, amelyeket a járművekre alkalmazunk. Az ID. Buzz-együttműködés egyedülálló lehetőséget kínált arra, hogy a járművek két ikonikus karakter képi megjelenésévé váljanak” – mondta Doug Chaing, a Lucasfilm alelnöke és kreatív igazgatója. „A Lucasfilmmel szoros együttműködésben az ID. Buzz időtlen és praktikus kialakítását ötvözzük Obi-Wan Kenobi lenyűgözően részletes világával” – magyarázta Jozef Kabaň, a Volkswagen vezető formatervezője. Ez a szemléletmód határozta meg a járművek hátulján található ID. Buzz feliratot is, amelyet a klasszikus Star Wars „Aurebesh” betűtípussal terveztek, a normál Volkswagen modellek betűtípusa helyett. A sorozat ihlette egyéb feliratok a sárvédőkön találhatók. Világos oldal – ID. Buzz „Light Side Edition” A „Light Side Edition” személyszállító változat alsó részének színe bézs, amelyet Obi-Wan Kenobi tunikájának árnyalata ihletett. A felső rész fényes krómja a Star Wars-univerzum űrhajóinak és droidjainak dizájnjára utal. Az oldalon végigfutó kék vonal, amely az ID. Buzz elején a fényszórókban és a fénycsíkban folytatódik, Obi-Wan kék fénykardját szimbolizálja. Az elektromos ID. Buzz üvegfelületeit átlátszó kék színben tervezték, amelyek tökéletesen harmonizálnak az alváz alatti világítással. A Lázadók Szövetségének logói az oldalablakokon, valamint a felnik középső részén láthatók. Az egyedi, 21 colos kerekeken is megmutatkozik az egész jármű egyedülálló arculata. Sötét oldal – ID. Buzz „Dark Side Edition” Az ID. Buzz Cargo szolgál a „Dark Side Edition” alapjaként. A fekete és a vörös baljós árnyalatain keresztül az ID. Buzz „Dark Side Edition” a sötét oldalt testesíti meg. A karosszéria alsó részén a fólia fényes fekete, míg a Buzz felső része matt fekete színű borítást kapott. Az oldalsó vonalak, a fényszórók, a fénycsíkok és az ablakfelületek piros árnyalatúak, Darth Vader fénykardjának ihletésére. A piros és a fekete kontrasztja a piros alváz alatti világításban folytatódik. Az egyedi tervezésű 21 colos felnik közepén és az ID. Buzz karosszériáján a Birodalom szimbóluma látható. „Obi-Wan Kenobi” és a Volkswagen együttműködése Ezeknek az egyedi bemutatójárműveknek a leleplezése a múlt heti bemutatót követő következő lépés a márka új sorozatának ünneplésében. „Ez két ikon egyesítéséről szól” – mondta Jozef Kabaň. „Az „Obi-Wan Kenobi” a Star Wars ikonikus karaktereinek visszatérését jelképezi, és biztosan világszerte generációkat fog összekötni – akárcsak a VW busz, amelynek mítosza az ID. Buzz-zal lép be az elektromobilitás új korszakába.” Az új partnerséggel a Volkswagen emellett a még több érzelemre összpontosít a márka pozicionálásakor, ami újabb lendületet ad a globális villamosítási stratégiájának. A széleskörű „Obi-Wan Kenobi” kampány saját reklámfilmmel indul, amely a Lucasfilm és az Industrial Light & Magic együttműködésében készült, és amiben az ID. Buzz a jól ismert Star Wars karakterek mellett szerepelt. Az „Obi-Wan Kenobi” című új  Star Wars-sorozat első évadaMagyarországon 2022. június 14-től elérhető a Disney+ streaming platformon. Az új ID. Buzz és ID. Buzz Cargo már rendelhető az európai piacokon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Putyin kedvenc autómárkáját persze legyártják

2022.06.09.
Hogyan működik a hazai Aurus márka összeszerelő központja az Oroszország elleni szankciók körülményei között? A hivatalos közlések szerint zavartalanul. Ellentétben az orosz autóipar egyéb szegmenseivel, melyek keserves hónapokat élnek át az alkatrészhiány és a megszorítások miatt. Míg az egyéb márkák gyárai sorra állnak le, illetve függesztik fel a termelést, a hivatalos verzió szerint a „nemzeti” Aurus prémium autók gyártóüzeme normálisan működik, és nem szenved hiányt az autóalkatrészekből és a szükséges alapanyagokból. Az alkatrészek mintegy 60%-át hazai cégek szállítják a gyártóhelyre, és a hazai eredetű anyagok és alkatrészek aránya minden hónapban tovább nő. Erről az Alabuga Különleges Gazdasági Övezet sajtószolgálata számolt be a TASZSZ hivatalos hírügynökségnek. A különleges feltételek mellett működő vállalat vezetői azt nyilatkozták, hogy a második félév gond nélkül indult,  június 1-től elegendő alkatrész áll rendelkezésre a termelés zavartalan folytatásához. Az Aurusok problémamentes gyártásához erős politikai érdek is fűződik az orosz állami felsővezetés részéről. Erről tanúskodott az a döntés, mellyel a múlt év decemberében eltávolították posztjáról az Aurus cég vezetőjét. A vállalat ugyanis kiemelt helyet tölt be az oroszországi járműgyártásban. Annak idején maga Putyin elnök döntött arról, hogy létre kell hozni hazájában az Aurus luxusmárkát. Jelenleg az Aurus cég fő termékei a Senat szedánok és limuzinok. Kezdetben az autókat az orosz állami vezetés protokoll járműveiként fejlesztették ki, de aztán a modellek „civil” változatai is megjelentek, amelyeket szabadon értékesítenek. Idén az Aurus megkezdte az új Komendant SUV gyártását és értékesítését, amely a várakozások szerint az orosz márka legnépszerűbb modellje lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Egy ló is megsérült a délutáni autópálya-balesetben

2022.06.09.
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Nagyfüged közelében - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtök délután az MTI-vel. Lázár Levente elmondta: az autópálya 87-es kilométerénél egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött. A gépkocsi vezetője és a járművel húzott, a balesetben felborult lószállító utánfutóban egy ló is megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az autópályát lezárták, kerülni Ludas irányába lehet - tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Beszakadt az út egy autó alatt a fővárosban

2022.06.09.
Beszakadt az útburkolat egy személygépkocsi alatt Budapest II. kerületében, a Fazekas utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amely akadályozza a forgalmat. Az egységek kiemelik a járművet.

Innovatív kerékpáros forgalomszámlálási rendszert tesztelnek

2022.06.09.
A közlemény szerint az elmúlt évek tendenciái folytatódnak, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre többen használják a kerékpárjukat már a hétköznapokon is. A környezetterhelés, illetve a közúthálózat terheltségének csökkentésére szolgáló kerékpár- és gyalogoshálózat mérése segítheti a későbbi fejlesztések előkészítését, az egészséges életmód és az alternatív közlekedési módok népszerűsítését, amelyek támogatják Magyarország fenntartható fejlődésre vonatkozó törekvéseit. A Magyar Közút 2018 óta országszerte több mint 1000 kilométer kerékpárút kezelését végzi. A társaság célja továbbra is olyan kerékpárút-hálózat üzemeltetése, amely széles körben és biztonságosan használható. Ehhez viszont elengedhetetlenek a megfelelő forgalomszámlálási adatok, amelyek segítenek abban, hogy a kerékpározók igényeihez igazodó fejlesztések valósulhassanak meg a jövőben is - közölték. Az eddig és jelenleg is használt szenzoros és manuális mérési technológia mellett tesztjelleggel egy új megközelítésű adatgyűjtést vizsgált a Magyar Közút. Az Asura Technologies Zrt. mesterséges intelligencián alapuló videóanalitika fejlesztésével foglalkozik, amelyet a közúti forgalomszámlálásnál és parkolási megoldásoknál használnak a világ több pontján, főként az Egyesült Államokban. A cég által fejlesztett kerékpáros forgalomszámláló szoftver kamerakép alapján, a személyes adatokra vonatkozó jogszabályok betartásával számlál, kategorizál és rögzíti a forgalom haladási irányát. A rendszer külön burkolati- és egyéb szenzorok elhelyezése, illetve alkalmazása nélkül, kizárólag kamerák rögzített képeinek feldolgozásával szolgáltat adatokat. A videó analitikai szoftver a kihelyezett kamera látószögébe eső területen képes a forgalom összes meghatározó paraméterének érzékelésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megugrott az elektromos rollerek iránti kereslet idehaza

2022.06.09.
A felmérés a Pulzus kutatási applikációval készült a MediaMarkt megbízásából 2022. május 23. és 25. között 1091 válaszadói mintával. A válaszadók 20 százaléka főként élményszerzés céljával, vagy kíváncsiságból e-rollerezik, 6 százalékuk pedig az autó helyett használja. Bálint Péter, a MediaMarkt kategóriamenedzsere a közleményben kiemelte, az elektromos rollerek térhódításával egy új alternatív közlekedési eszköz ékelődött be a lakosok életébe, az eszköz népszerűségének növekedésében a pandémiának is nagy szerepe volt. Az e-rollerek iránti kereslet a vírus komolyabb hullámainak lecsengésével sem torpant meg, hiszen az elmúlt öt hónapban a forgalom ötszörösét érte el előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. A szakember a közleményben hangsúlyozta, az elektromos rollerekkel a belsőégésű motoros gépjárművekhez képest környezetkímélőbb módon, és viszonylag gyorsan lehet közlekedni. A műszaki áruházlánc beszámolója szerint a legnépszerűbbek a közép- és felsőközép-kategóriájú, felnőtteknek szánt modellek, amelyek 25-30 kilométer hatótávúak, valamint egyre keresettebbek a 40-45 kilométer hatótávú, felső kategóriás rollerek is, ezek már több funkcióval, megbízhatóbb fékrendszerrel, beépített világítórendszerrel és akár sebességtartó automatikával is rendelkeznek. Az eseti, vagy állandó jelleggel e-rollerezők 45 százaléka azt mondta, hogy szinte bárhol közlekedik az eszközzel, mindennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10 százaléka tartja ezt szabályosnak - írják a közleményben. A MediaMarkt Magyarország a MediaMarktSaturn Kiskereskedelmi Csoport tagja. A MediaMarktSaturn Európa vezető, elektronikai cikkeket és ehhez fűződő szolgáltatásokat nyújtó kereskedelmi cége. A 2019/20-as gazdasági évben a MediaMarktSaturn közel 53 000 munkavállalójával együttesen mintegy 21 milliárd euró körüli értékesítési árbevételt ért el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója