Volt esés, kórház, másnap versenymotorozás!

2020.09.26.
Sebestyén Peti keményen csatázik a pontokért                              Fotók: OXXO Hungary Hullámvasúton Sok éve már annak, hogy gyorsasági VB futamon magyar motorversenyzőt láthattunk az élmezőnyben a TV képernyőjén, miközben dobogóért harcol, ráadásul magyar csapatban: ez a csoda történt meg a Superbike Világbajnokság Supersport kategóriájában Aragonban. Az elmúlt hónapokban jutott mindenből Sebestyén Péternek, aki éppen Barcelonából adott interjút az Autószektornak miközben a Supersport VB következő futamára készül. Hatévesen kőbányai motorossuliban kezdett, megtanulta a fékezést, a megfordulást, aztán másnap már versenyzett. Nem világbajnokot akartak belőle nevelni, mert szórakozásból motorozott, de tehetsége miatt végül ez lett a cél. Petit suli után nevelő edzője Daróczy Attila várta az iskola kijáratánál, és húzták a gázt, amikor csak lehetett, edzettek, versenyeztek. Sebestyén Péter itthon több utánpótlás bajnokságot nyert a gyorsasági szakágban, majd jött a nagy nemzetközi megmérettetés és siker az is, amikor 12 évesen meghívták a Red Bull Rookies Cup válogatójára. Magyar résztvevőként ez eddig csak neki sikerült. A kupasorozat azóta is a MotoGP hivatalos tehetségkutatója és betétfutama, a világ minden tájáról várnak ide versenyzőket. Több, mint 300 pilóta jelentkezett 2006-ban, amiből háromnapos teszten választották ki azt a 24 versenyzőt, aki rajthoz állhatott a 2007-es a bajnokságban. Legfiatalabb versenyzőként két szezont teljesíthetett Sebestyén Péter, aki így mesél azokról az időkről: „Legbüszkébb a mugelloi rajtelsőségre vagyok, mert olyan pilótákat tudtam magam mögé utasítani, akik ma már a MotoGP királykategóriájában gyári csapatoknál húzzák a gázt. Fiatal korom és tapasztalatlanságom ellenére több szép eredményt sikerült elérni. Ekkor tudatosult bennem és családomban, hogy a világbajnokság elérhető. Ezután bejártam a legkeményebb nemzeti bajnokságokat (Spanyol, Olasz, Német), illetve elértem az akkori álmomat, hogy világbajnoki sorozatban versenyezhettem állandó résztvevőként 16 évesen (MotoGP 125cc). Két dologra jöttem rá abban a szezonban: az egyik, hogy képes vagyok a legjobbakkal felvenni a csatát, a másik, hogy mindehhez olyan technikai és szponzori háttér kell, ami a többi versenyző mögött áll. Reménykedni a holnapban Aztán jött egy időszak, ami csak a túlélésről szólt. Szerencsére mindig volt lehetőségem erős bajnokságokban versenyezni, de sosem tudtam lesz-e egyáltalán holnap? A következő versenyre eljutunk-e valahogy? Tudtam, ha elesek és összetörik a motor, nem csak az adott futamon, talán egész évben nem lesz módom többet versenyezni. Ezzel együtt elképesztően hálás vagyok mindazoknak, akik ezt lehetővé tették nekem és hittek bennem, miközben hihetetlen anyagi áldozatot hoztak értem. Gondolok itt főként Stefanora és idősebb Tóth Imrére. Nagyon nehéz volt a létbizonytalanság, de rengeteg tapasztalatot szereztem, sokat tanultam, ezek a megpróbáltatások is részei az eredményeknek. Ebben az évben lettem profi versenyző, csak ezzel kell foglalkoznom, ez a munkám. Először ülök olyan ütőképes technikán, amivel a VB élmezőnyében tudok motorozni és van mellettem egy csapat, egy edzői stáb, egy menedzsment, mely dolgozik, hogy együtt érjünk el kimagasló eredményt és ott legyünk a MotoGP mezőnyében, mire 2023-ban felépül a magyar pálya. Ami a legérdekesebb, hogy áttételesen ezt a lehetőséget is Daróczy Attilának lehetek hálás, akivel néhány éve ismét elkezdtem együtt dolgozni és szüleim mellett talán neki köszönhetek a legtöbbet, például azt, hogy Aragonban megszereztem életem legjobb eredményét. Egy kis triatlon A legfontosabb, hogy egy magyar csapat egy magyar versenyzővel küzd a Supersport-Világbajnokságban, melyet szintén a MotoGP jogtulajdonosa, Dorna rendez, és a Nemzetközi Motoros Szövetség által kiírt világbajnoki versenysorozatok közé tartozik. A MotoGP prototípus bajnokság, míg a WorldSBK-ban széria alapú motorok versenyeznek. Magyar versenyzőként korábban Talmácsi Gábor szerzett egy 6. helyett és Tóth Iminek van egy 4. helyezése. Bajnoki szezonra vetítve Sebestyén Peti tavalyi 11. helye a legjobb magyar eredmény. A versenyekre való felkészülés rendkívül összetett. Peti sokat edz, gyakorlatilag egy Mark Marquez szintű igazi atléta, mert fontos az erőnlét. Idén elindult és kategóriájában hatodik lett az országos triatlon bajnokságon. „Az aragoni és barcelonai verseny között ismét egy fantasztikus dolog történt velem, itt maradhattam Barcelonában, és itt gyakorolhattam azokkal az edzőkkel, akikkel a legnagyobb sztárok is gyakorolnak. Úgy tudnám szemléltetni, hogy pl filmet készíteni mindenképpen óriási dolog, na de Hollywoodban? Ez is egy tipikus példája annak, hogy valahogy minden nehézségből jól sikerül kijönnünk mostanában. A csapat úgy döntött kockázatos lenne hazautaznom, és elkezdtük keresni az itteni lehetőségeket, hihetetlen ami itt történik. Teljes eufóriában vagyok.” Kemény évad Nem volt egyszerű Peti szezonja, hiszen az első ausztrál futam után, ahol a 12. helyen végzett félbeszakították a bajnokságot. „A kialakult helyzetben nem ültünk tétlenül, készültünk a folytatásra. Bár a vírus okozta leállás a csapatunk működését is megnehezítette, idő közben a fő szponzor is visszalépett, de a vezetőség kemény munkájának hála folyamatosan tudtunk tesztelni hazai pályákon és folytatni tudtuk a versenyzést az újra induláskor. A Pannoniringen kezdtünk. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Pannónia ring vezetőségének, hogy lehetőséget biztosított a tesztelésre. A csapat műszaki irányítását Nagy Győző főszerelő vette át, aki azóta is vezényli a csapatot a versenyhétvégeken. Hétről hétre egyre versenyképesebb motort raknak alám, sok hasznos tapasztalatot szereztünk és egészen jó időket sikerült motorozni. Crosspályán Aztán megérkezett az edző motorom is. Kisebb pályákra mentünk gyakorolni, mellette pedig crossoztam Ifj. Czúni László irányításával. Ez sokat segít az erőnlét fejlesztésében és sok olyan trükköt lehet megtanulni, amit a pályaversenyzésben is alkalmazhatok.” Jól sikerült adaptálni az edzéstapasztalatokat, mert a felkészülési időszakban, július utolsó hetében Sebestyén Péter edzőmotorjával elindult az Alpok-Adria sorozatban a Pannónia-ringen a stock 600 kategóriában. A széria közeli Yamaha R6-os géppel száraz és vizes pályán is a leggyorsabb volt, óriási előnnyel nyerte a 12 körös versenyt.   A folytatás után egy láncszakadás miatt hatalmasat bukott Jerezben, amiből eszméletvesztés és kórház lett, de a következő hétvégén mindkét portugáliai futamon a 11. helyről rajtolt: szombaton kuplung meghibásodása nehezítette a helyzetét, de így is 12-ig lett, vasárnap pedig a 11-ik helyen végzett. Aztán jött Aragon, ahol a nagy igyekezetben az első futamon elcsúszott, de a második futamon már megszületett a TOP10 eredmény. A második aragoni versenyhétvégén a Supersport-világbajnokság egyetlen magyar pilótája, Sebestyén Péter a magyar OXXO Hungary Yamaha-Toth Team versenyzője a tizedik helyről indulva a szombati futamon a hetedik, vasárnap pedig a hatodik helyen végzett. „Erre várok 10 éve, végre az élmezőnyben tudtam motorozni! A TOP 6-ban lenni szuper érzés. Már az előző héten is éreztem, hogy sikerült egy remek beállítást találnunk, de ezt még versenyeredményre nem tudtuk átfordítani. Nagyon vártam a második hétvégét Aragóniában, mert tudtam, hogy van egy jó alapunk! Péntektől ott tudtunk lenni az elejével és szuperül éreztem magam a Yamahámon.” A pontgyűjtés október 2-án, a franciaországi Magny-Coursban folytatódik. Hondás lehetőség „2018-ban szezon közben megszűnt a csapat, ahol versenyeztem, ekkor Kis Zsolt barátom és támogatóm sietett a segítségemre. Egy igen elismert, nagy múlttal rendelkező angol alakulatnál, a PTR Hondánál adódott lehetőséget a folytatásra. Ezt a csonka szezont már egy tizedik helyezéssel zártam Katarban, ami kellő lendületet adott 2019-re. A tavalyi szezont szintén a PTR színeiben teljesítettem, ahol több top 10-es eredménnyel (Ausztrália 8.) a legjobb Hondás versenyzőként az összetett 11. helyen zártam a bajnokságot. A Hondákat sajnos már több, mint öt éve nem fejlesztik, az előre lépéshez ki kellet találni valamit. Hogy miként alakult meg az Oxx Hungary Yamaha Tóth Team, az egy külön történet. Egy kis magyar privát csapat vagyunk, hazai szakemberekkel, így állunk ki a gyári alakulatok ellen. Például Portugáliában a 10. pozícióért küzdöttem Can Öncü ellen, aki Red Bull Rookies Cup bajnok, tavalyi Moto3-as futamgyőztes és gyári Kawasakin ülve élvezi a török állam finanszírozását, illetve az ötszörös világbajnok Sofuoglu szakmai támogatását. Talán ez is mutatja, mennyire kemény ez a bajnokság. Elképesztően élveztem azt a futamot, mert igen izgalmasat küzdöttünk egymással, de nem árulok el azzal nagy titkot, hogy én ennél többre vágyom, amihez elengedhetetlen egy komoly háttér. Amióta bejelentették, hogy Magyarországon MotoGP pálya épül, a cél egyértelműen kikörvonalazódott: világbajnoknak lenni és hazai közönség előtt versenyezni, amiért én fogok a legkeményebben megdolgozni.” Fit4Race Fontos a versenysúly, ami ideálisan 60-65 kg. Fontos az étrend. „ Mindenevő vagyok, figyelek az étkezésre, de azért a vasárnap este olykor becsúszik egy kis édesség. Fontos az életmód, és a jó felkészülés: „Azt gondolom ennek a jó eredménynek nagyon fontos része, hogy egy komplett edzői stáb dolgozik mellettem, Ormai Patrik a személyi edzőm, a Fit4Race csapata Matics Zsolt és Kathy Róbert a speciális koncentrációs felkészülésem felügyeli és ifj. Czúni László a cross edzéseimet irányítja. Az élsport, illetve a professzionális fizikális és mentális felkészülés mellett tanulmányaimat sosem hanyagoltam el, két évig a MotoGP szakkommentátora lehettem a Spíler TV-n, folyamatosan publikálok hazai motoros oldalakon, lapokban. Különböző kezdeményezésekkel próbálom felhívni a figyelmet a sport fontosságára és motiválni a következő generációt, ami nem csak egy reklám húzás. A mai napig lelkesen próbálgatom magam hobbi szinten különböző sportágakban, utoljára az Old Lake Man Triatlon Bajnokságon indultam el. Persze, mindez mit sem ér, ha erről nem készül megfelelő anyag és nincs kommunikálva a jó platformokon, így a tartalomgyártásban is próbálom kihozni magamból a legtöbbet. Mindeközben sok időt és energiát fordítunk a kapcsolatépítésre és szurkolókkal való kommunikációra. Ez egyáltalán nem terhes feladat nekem, mert szeretek írni, hobbi szinten kiírom magamból élményeimet, gondolataimat. Csapat háttér 2020-as szezonra Peti az újonnan létrejött OXXO Hungary Yamaha Toth Team csapatában folytatja pályafutását, mely a több mint 15 éves világbajnoki múlttal rendelkező Team Tóth és a 2006-ban alapított és kamionversenyzésben kétszeres Európa- és angol bajnok OXXO Racing fúziójaként jött létre. A versenycsapatot Tóth Imi vezényli és a pálya mellett is segíti tanácsaival Petit, akinek menedzselését Sárosi Brunó irányítja. Tökölyi László, az OXXO Racing elnöke az Autószektornak elmondta, hogy Sebestyén Peti nagy tehetség és a kemény nemzetközi mezőnyben is esélyes a dobogóra. Az elnök nem panaszképpen, mondja, de az olimpia és látványsportokhoz képest nehezebben működtethetők a technikai szakágak sportpolitikai és szakszövetségi támogatás nélkül. Egyébként nagy kihívás a nagymenők között a legkisebb költségvetésű csapatként működni, de úgy látja, hogy a lehetőségeik eddig a szintig terjednek, Nagyon nehezen tudják biztosítani azokat a feltételeket, amelyek egy ilyen kiugró szerepléshez kellenek. Sebestyén Peti méltó utódja lehet a műfaj egyetlen magyar világbajnokának, Talmácsi Gábornak, akinek nem adatott meg, hogy hazai pályán győzzön. Erre nagyon is esélyes Peti, aki az épülő hajdúnánási pályán magyarként versenyezhet, és remélhetően ebben segíti majd a MotoGP pálya mellett kialakításra kerülő tréningközpont is. A magyar motorsportot sikerében szerepet kap az is, hogy Európában egyedülálló integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzés indult a győri Széchenyi István Egyetemen.            

Széthullik a Red Bull?

2020.09.26.
Nem úgy megy 2020-ban a Red Bullnak, ahogyan azt elképzelte. Max Verstappen mugellói kiesése után már az ilyen tekintetben talán a legoptimistábbnak számító Helmut Marko tanácsadó is kijelentette: már nem esélyesek a bajnoki címre, újabb szezonjukat írhatják le. Verstappen Szocsiban megkönnyebbülésként emlegette esélytelenné válását, hiszen miközben ő egy pillanatig sem érezte magát bajnokesélyesnek, zavarta, hogy mások folyamatosan próbálták annak beállítani. A holland frusztráltsága érezhető, és a pletykák szerint egyre feszültebb a hangulat házon belül az idei sikertelenség miatt. Föl is vetődött, hogy Verstappen hiába hosszabbította meg 2023-ig a szerződését a télen, kilépési záradékát kihasználva talán mégis el fog gondolkodni a váltáson. Christian Horner csapatfőnök biztos benne, hogy ilyesmire a következő évben nem kerül sor. „Nos, a versenyző és a csapat közötti megállapodást bizalmasan kezeljük, ezért mindig lesznek ezzel kapcsolatos találgatások. De én száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Max Verstappen egy Red Bullban fog ülni a következő évben” – jelentette ki. Arról is megkérdezték, mit szól hozzá, hogy a korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan nemrég fölvetette, Lewis Hamiltonnak kéne Max Verstappen mellé ülnie a Red Bullnál, hogy kiderüljön, kettejük közül ki a jobb. „Nem tudom, mit ivott Eddie” – reagált az ír nyilatkozatára. „Szurkolói szempontból természetesen jó lenne, de gyanítom, hogy Lewis maradni fog, ahol van. Jó lenne persze kemény párharcot látni Max és Lewis között, de bízom benne, hogy meg fogjuk adni Maxnak az ehhez szükséges csomagot." Az utóbbi hetekben egy másik kulcsember esetleges elvesztéséről is találgatni kezdett a sajtó. Híre ment, hogy a Racing Pointot Aston Martinná és reményei szerint élcsapattá alakító Lawrence Stroll nem áll meg Sebastian Vettel szerződtetésénél, más nagyágyúkra is kivetheti hálóját – például az Astonnak szuperautót tervező Adrian Neweyra. Horner szerint a pletykagyár itt is árnyékra vetődött. „Adrian már tizennégy éve van nálunk, boldog a csapatnál, élvezi, hogy ebben a közegben dolgozhat. Az utóbbi években kicsit a háttérbe lépett, de még mindig motivált. Szóval igen, teljesen biztos, hogy a csapatunknál lesz jövőre, ez nem is kérdés” – jelentette ki.  
Címkék: 

Két hétig te is kipróbálhatod a trendi vadonatúj Toyota Yarist

2020.09.26.
A minden ízében vadonatúj modell az elképesztően trendi megjelenést és élvezetes vezethetőséget hihetetlenül alacsony fogyasztással kombinálja: a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtásláncával az új Yaris 3,7 l/100 km-es fogyasztást és 85 g/km-es károsanyagkibocsátást kínál. A Toyota azonban nem érte be ennyivel: a világ legbiztonságosabb kisautójának fejlesztett Yaris alapfelszereltségként kínálja a legfejlettebb aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszereket, az Apple Carplay és az Android Auto okostelefon integráció mellett pedig nagy felületű, és a legújabb generációs készülékek kiszolgálására is alkalmas vezeték nélküli okostelefontöltő is szolgálja az utasok kényelmét. A szeptember 25. és október 10. között megrendezésre kerülő  „Új Yaris hetek” keretében bemutatkozó vadonatúj, negyedik generációs Toyota Yaris nem csupán a városi élet minden követelményét teljesíti maradéktalanul, de az országúton és az autópályán is élvezetesen vezethető. Dinamikusan mozog a zsúfolt, szűk városi utcákon, hála kompakt méreteinek és szűk fordulókörének; miközben a tágas, kényelmes és kiváló minőségű utastérben a modern ügyfelek minden igényét kielégítő kapcsolódási és információs szolgáltatások várják az utasokat. Az autóhoz fejlesztett vadonatúj padlólemez (amelyre később Toyota modellek egész sora épül majd) kulcsszerepet játszik a Yaris minden eddiginél dinamikusabb menetteljesítményeiben, köszönhetően a mélyebb tömegközéppontnak és a karosszéria fokozott merevségének. Ugyanez a platform tette lehetővé, hogy a tervezők egy még karakteresebb, erőtől duzzadó formavilágot hozzanak létre, amely vonzó és egyedi személyiséggel ruházza fel az autót. Akár a menetidő 50-80%-ban tisztán elektromos, fogyasztás és károsanyagkibocsátásmentes közlekedés Az új Yaris a Toyota negyedik generációs hibrid elektromos hajtásláncának legfrissebb evolúcióját alkalmazza. Ez egyrészt kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást jelent, másrészt a hajtáslánc minden eddiginél szélesebb üzemi tartományban (nagyobb sebességnél, hosszabb távon) képes tisztán elektromos energiával haladni.  Ez olyannyira igaz, hogy az új Yaris városi használat során a menetidő jelentős részében károsanyag-kibocsátás nélkül üzemeltethető, akárcsak az akkumulátoros elektromos gépkocsik, ugyanakkor azokkal ellentétben a vezetőnek nem kell aggódnia az akkumulátorok lemerülése és töltése miatt. Nincs hozzá foghatóan biztonságos kisautó A Yaris eddig is kategóriája legbiztonságosabb képviselőjének számított, és most még magasabbra emeli a lécet. A Toyotának a biztonság demokratizálására irányuló törekvéseivel összhangban a Yaris a Toyota Safety Sense aktív biztonsági rendszerek minden eddiginél szélesebb körét kínálja alapfelszerelésként, beleértve az olyan fejlett vezetőtámogató rendszereket (ADAS), mint a sávkövető asszisztens, a vészhelyzeti kormányzási asszisztens vagy a kereszteződés kanyarodási asszisztens. Az ütközést megelőző biztonsági rendszer funkcionalitását kiterjesztették, így az nem csupán a gyalogosokat ismeri fel (nappal és éjjel), de a kerékpárosokat is (napfénynél.) Az új Yaris emellett a méretosztályban először kínál kereszteződés kanyarodási asszisztenst, amely kereszteződésnél bekanyarodva észleli a szemből érkező forgalmat, illetve a gyalogosokat. Szintén a Yaris az első olyan Toyota modell, amelyet középső légzsákkal szerelnek fel. Ez utóbbi megakadályozza, hogy a vezető és az első utas oldalirányú ütközés esetén egymásnak csapódjanak. Ezeknek a fejlesztéseknek, valamint a GA-B platformból adódó, számottevően megnövelt karosszéria-merevségnek köszönhetően az új Toyota Yaris a várakozások szerint a világ legbiztonságosabb kisautója lesz. Ezeket a várakozásokat az új, a korábbinál jóval szigoróbb Euro NCAP teszten szerzett 5 csillagos minősítés is igazolja. „A generációváltás során újraértelmeztük a kisautókkal szemben támasztott elvárásokat. A legfontosabb erények a takarékosság, a biztonság, a tágas helykínálat, a használati érték és a teljesítmény. Ugyanakkor az is fontos, hogy élvezetes vezethetőséget kínálhassunk minden ügyfelünknek – ezt testesíti meg az új Yaris 'indulásra készen áll' tematikája” - avat be a Yaris főmérnöke, Yasunori Suezawa. A Yaris története A Toyota Yaris mindig is kiemelkedően innovatív modell volt. Az 1999-ben bemutatott, első generációs Yaris az első olyan Toyota volt, amely elnyerte az Év Európai Autója címet, különösen tágas belső tere pedig hamisítatlan ’kis nagy’ autóvá tette. A modell második generációja az első olyan kisautó volt, amely maximális ötcsillagos minősítést ért el az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán. A harmadik generáció elsőként alkalmazott hibrid hajtásláncot a B-szegmensben, míg az alapértelmezésben beépített Toyota Safety Sense fejlett vezetőtámogató rendszer minden korábbinál biztonságosabbá tette az autót. A Yaris és az európai piac A Yaris 20 év alatt a Toyota legfontosabb európai típusává nőtte ki magát; a modell eladásai és piaci részesedése egyaránt stabilan emelkedtek. 2019-ben mintegy 224 000 példányban talált gazdára, és 7,6 százalékos piaci részesedésre tett szert a B-szegmensben. Ezzel ez volt a Toyota legnépszerűbb európai típusa: a Yaris forgalma a márka újautó-eladásainak több mint 22 százalékát tette ki.   A Toyota becslései szerint a kisautók osztálya a következő években továbbra is nagy jelentőséggel bír majd Európában, a Yaris pedig a szegmens egyik legnépszerűbb típusa marad, reagálva azokra a piaci igényekre, amelyek a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, még takarékosabb, még kedvezőbb károsanyag-kibocsátású modelleket részesítik előnyben. Az új Yaris az európai kisautó-vásárlók átalakult igényrendszeréhez is alkalmazkodott. Manapság a racionális szempontok (költségek, praktikum, biztonság és minőség) mellett olyan emocionális jellegű megfontolások is megjelennek, mint a stílus, a sportosság, a fiatalos arculat és az élvezetes vezethetőség. A Yaris idehaza is hihetetlen népszerűségnek örvend: a szegmense legnépszerűbb autójának számító japán kisautóból eddig több, mint 50.000 darab talált gazdára Magyarországon. A korábbi generációhoz hasonlóan az új Yaris is Európában, Franciaországban készül majd, míg a vadonatúj, 1,5 literes Hybrid Dynamic Force motort és a hibrid hajtásláncot Lengyelországban gyártják.  

Maszkok miatt késtek a vonatok

2020.09.26.
Mint írták, hiába kötelező maszkot viselni a vonatokon, az elmúlt héten tíz esetben kellett intézkednie jegyvizsgálónak azért, mert néhány utas nem viselte a védőeszközt, így többek között négy elővárosi vonalon - a pusztaszabolcsi, a szolnoki, az esztergomi és a váci vonalon is - félórás késést okozott "néhány utas figyelmetlensége vagy nemtörődömsége". Egy balatoni vonaton pedig az utast figyelmeztette a vezető jegyvizsgáló a maszkhasználatra, mire az utas megütötte a vezető jegyvizsgálót, ezért rendőri intézkedés történt és a vasúttársaság feljelentést tett. A jegyvizsgálónak orvosi segítségre volt szüksége, a vonat emiatt nem közlekedett tovább - írták. Kiemelték: ezekből az esetekből jól látható, hogy aki a felszólítás ellenére sem tartja be az előírásokat, nemcsak a maga és utastársai egészségét veszélyezteti, hanem felesleges, elkerülhető bosszúságot is okoz a vonaton közlekedőknek. Hozzátették: a szeptember 18-án megjelent kormányrendelet értelmében szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a vonatokon, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik. Megjegyezték: ezek alapján kötelező a maszk használata a váróteremben, az aluljáróban, a zárt felüljáróban, a pénztárcsarnokban, valamint a budapesti fejpályaudvarok esetén a vágánycsarnokban. A vasúttársaság a nyitott peronokon, továbbá a nyitott felüljárókon is javasolja mind saját, mind utastársaik egészségének védelmében a maszkhordást. Kiemelték: a rendelet a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik, és a vasúttársaság minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon viseli az orrot és a szájat eltakaró maszkot. Az utasok 99 százaléka jól viseli a szájmaszkot a vonatokon, illetve ha felszólítják erre, akkor együttműködő - mondta Biber Anett, a MÁV szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hangsúlyozta, a vasúttársaság mindent megtesz a biztonságos utazásért a járvány idején, de ehhez az emberek együttműködésére is szükség van. Szabad téren, a nyílt peronon továbbra sem kötelező maszkot hordani, viszont minden zárt helyen kötelező 6 éves kor felett.

Orban rászállt az autópályákra

2020.09.26.
A miniszterelnök jelenlétében Kolozsváron aláírták az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Nadaselu) és Magyarzsombor (Zimbor) közötti, 30 kilométeres szakaszának tervezési és megépítési szerződését - írja az MTI. A munkát a Spedition UMB kft., a Tehnostrade kft. és az Electromontaj rt. román cégek konzorciuma végezheti 1,39 milliárd lejért (104 milliárd forint). A cégcsoportnak egy év alatt kell elkészítenie a terveket, két év alatt kell megépítenie a pályát, és ötéves garanciát kell vállalnia a munkájáért.  Néhány nappal korábban Ludovic Orban román kormányfő és Klaus Iohannis államfő jelenlétében nyitották meg az A3-as észak-erdélyi autópálya 17,9 kilométeres Maroskece (Chetani) - Radnót (Iernut) szakaszát Romániában. Az eseményen Ludovic Orban kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a Kolozsvár és Marosvásárhely között még hiányzó 15,6 kilométeres szakasz, felbontják a szerződést a román kivitelezővel. A kormányfő szerint nincs messze az a pillanat, amikor Marosvásárhelyről autópályán lehet eljutni a Bors II - Nagykereki határátkelőhelyre. A miniszterelnök kijelentette: hamarosan autópályán és mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II - Nagykereki határátkelőhelyig. Hozzátette: Kolozsvár a fejlődés rendkívül gyors szakaszát éli, és fontos, hogy az infrastruktúra fejlesztése is lépést tartson a várossal. A kormányfő a várost érintő fontos fejlesztések között a metropoliszövezeti körgyűrű és két regionális kórház felépítését, valamint a Kolozsvár - Biharpüspöki vasútvonal villamosítását említette. Lucian Bode szállításügyi miniszter kijelentette: idén mintegy 25 kilométert adtak át az A3-as autópályából, de emellett 110 kilométer megépítésére kötötték meg a szerződéseket, a hiányzó 67 kilométer pedig pályáztatás alatt van. A Szilágynagyfalu (Nusfalau) - Vaskapu (Poarta Salajului), valamint a Bisztraterebes (Chiribis) - Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) szakaszokra novemberig kell benyújtani a pályázatot. Úgy vélte, hogy a következő liberális kormányzás éveiben a projekt teljesen megvalósul, és 274 kilométeres autópálya vezet majd a magyar-román államhatártól Marosvásárhelyig. A miniszter kijelentette: lesz miből finanszírozni az erdélyi infrastruktúrafejlesztéseket. Elmondta: a kormánynak eltökélt szándéka, hogy a GDP két százalékát mindig erre a célra fordítsa, emellett rendelkezésre állnak az EU jelenlegi és következő költségvetési ciklusában Romániának elkülönített források, valamint az a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, amellyel az EU a járvány gazdasági következményeit próbálja enyhíteni. Lucian Bode kitért rá, hogy ez utóbbi 80 milliárd eurós keretből három, Kolozsvár számára kiemelten fontos projektet: a város körgyűrűjét, a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető vasútvonal fejlesztését, valamint a kolozsvári helyi érdekű vasút és metró építését lehet finanszírozni. E három projekt keretében mintegy 3 milliárd euró érkezhet a térségbe. Azt is megemlítette: mindennek az a feltétele, hogy 2022-ig alá kel írni a szerződéseket, 2026-ig pedig be kell fejezni a munkálatokat. A miniszter 1,8 milliárd euróra becsülte a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető, 166 kilométeres vasútvonal fejlesztésének költségeit. Kijelentette: ez év végén írják ki a pályázatot, és jövő évben várhatóan alá is írják a kivitelezői szerződést. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere beszédében kiemelte: ha a tervezett beruházások megvalósulnak, és az A3-as autópálya Kolozsvártól délre eső bekötőútja is megépül, Kolozsvár mentesül a forgalom mostani nyomása alól.  

Virtuális hiperautó a Fordtól

2020.09.26.
Az autós kultúra terjedésének egy globális vírus sem tehet keresztbe. Ha mindenki otthonra kényszerül, akkor itt az idő ráfeküdni az esport világára, hogy mindenki a saját otthonából, mégis egy közösségben élhesse át az autóvezetés élményét. Éppen ehhez csatlakozik a Ford is, és annyira komolyan veszik a virtuális világot is, hogy létrehozták a beszédes nevű Team Fordzillát, valamit egy saját koncepcióautót is kap a versenysorozatuk. Neve Team Fordzilla P1, ami nem összekeverendő a McLaren legendás sportautójával, főleg, hogy a Ford modelljéből valószínű soha nem lesz megfogható valóság. Mindezt elvetemült formavilágából is sejteni lehet, ami még a Ford GT-hez képest is egy külön dimenziót képvisel. Komponenseit egyébként maguk a rajongók szavazták meg Twitteren. Például a játékosok választhatták meg az üléspoziciót, az utastér kinézetét és a hajtáslánc típusát is, mielőtt elkészült a tanulmányautó. Végül két formatervből választhattak, a győztes tervet pedig Arturo Arino, a Ford külső dizájnere készítette el. Arino szerint egy olyan versenyautót igyekezett tervezni, ami egyszerre megállja a helyét Le Mans tempós egyeneseiben, és Monaco szűk kanyarjaiban is. Szemből felismerhetően Ford, és hátrafelé haladva is képes befogadni a szemünk egy Le Mans prototípusnak. Hátul viszont teljesen elborult világ fogad minket, egy kettéosztott farral. Alul méretes diffúzor, felül pedig állítható szárny fogad. A kerékjárati ívek még a kabinnál is magasabbra nyúlnak. „Jelenleg nem sok versenysorozatban veszünk részt, de mindig is fontos részét képezte a Ford életének a versenyzés. Úgy gondolom, hogy jelenleg a virtuális világ lehet a legjobb színhely a fejlesztéseinkhez, hogy az ötleteinket aztán az autóinkba is átültethessük.” – tette hozzá Jim Farley.

Súlyos légi katasztrófa történt az éjjel

2020.09.26.
Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-26-os szállítógép Harkiv megyében. Legfrissebb értesülések szerint 22-en életüket vesztették. Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A tájékoztatás szerint a személyzet mellett az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen. A repülőgépen tartókodók számáról több forrásból ellentmondásos információk állnak rendelkezésre. Sajtójelentések szerint a fedélzeten mintegy harmincan tartózkodtak. Az ukrán belügyminisztérium  ezt azzal pontosította, hogy 23-an voltak a gépen, öt fős legénység és 18 kadét. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat később pedig a légiirányításra hivatkozva közölte, hogy 28-an voltak a gépen. „A repülőtér légiirányítása szerint 28-an voltak a fedélzeten. Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek” – közölte a katasztrófavédelem. Nem sokkal korábbi jelentések még 18 halottról és két súlyos sérültről szóltak. Harkiv megye kormányzója ezt megelőzően jelezte, hogy vannak túlélők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik. A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A baleset oka egyelőre ismeretlen.        

Anyukám is érteni fogja – Nagy magyar autós valóság

2020.09.25.
„Csak bele kell ülni és menni vele!” – hangzik el sok rámelegítős kereskedő szájából a vevőcsalogató mondat. Egy autó (méltó) fenntartása rengeteg költség helyet produkál. Hiszen az autót nem csak tankolni kell, meg néha lemosni, de – és ez visz el több pénzt – fenntartani is. A jó műszaki állapottal kapcsolatban él azonban egy tévhit, az, hogy a kocsi műszaki-esztétikai állapota kizárólag a tulajdonos döntése. Pedig a „nekem is így jó” hozzáállás nagyon nem mutat felelősségteljes tulajdonost. A műszaki hibák elhárításának megvannak az előírásai, úgy alkatrészben, mint felhasznált technológiában. Persze léteznek alternatív megoldások, az elfogadható minőségű alkatrészektől egészen a gyorskötegelővel rögzített karosszériaelemekig, vagy a gurtnival felkötött lengőkarokig. Saját merítés egy Nissan Primera motorteréből: vízszerelő a tulajdonos Amikor a szerviz közli a megfelelő minőségű javítás árát az ügyféllel, azok sokszor az előre bekészített vánkosra ugranak egy hátast az árajánlat hallatán. Ilyenkor – tapasztalatom szerint még a jobb szervizekben is – fel szoktak kínálni ilyen-olyan minőségű alternatív megoldásokat. De azért ennek is vannak határai. Elvileg, aztán az autós szaklapok időről időre lehozzák a „szakembörök” tákolmányainak gyűjteményét, amitől még egy nem műszaki beállítottságú embernek is feláll a hátán a szőr. Hazai valóság Ahogy idősödöm, egyre kevésbé szeretem leplezni az igazságot, nem úgy kimondani a dolgokat, ahogyan azok vannak, hanem megszépítő körülírással kifejezni valamit. A hazai autósok védelmében azonnal szögezzünk le egy tényt: nem azért vannak gányolt autók, mert a tulajdonosuk igénytelen. Nagyon is jól tudják az autósok, hogy hogyan kellene kinéznie egy autónak, vagy egyes dolgok megfelelő minőségű javítása mi lenne. Nem azért haladta meg a hazai autóállomány a 14 éves átlag kort, mert nálunk a többség azt vallja, hogy azok jobb autók, vagy „abban még vót’ anyag”. Azért vannak gányolt verdák és azért járunk öreg kocsikkal, mert – és most jön a kendőzetlen valóság – a magyar autósok egy jelentős részének egészen egyszerűen nincs pénze megfelelő műszaki állapotú autót venni, vagy a meglévő autóját az előírásoknak megfelelően fenntartani. Néhány példa Csak a legszembetűnőbb eseteket kiemelve említsünk meg néhány példát! Ott vannak a keresztben elrepedt szélvédők. Nem mondhatja senki, hogy nem tűnik fel a használójának, mert ott van a szemünk előtt minden egyes alkalommal, amikor beszállunk az autóba. A legtöbben nem időhiány miatt nem cseréltetik ki a szélvédőt, hanem mert hiányozna a családi költségvetésből a – típus függően – néhány tízezer forint, amibe a csere kerülne. Gyártáskori hátsó abroncs egy hétéves Ford C-Maxon (kb. 1 mm profilmélységgel, elöregedve, kikeményedve) rádásul hátul Beszélhetünk ronggyá kopott, szinte az autóval egyidős gumiabroncsokról. Ezt is kell, hogy észleljük, hiszen egy mélygarázsban a kikeményedett abroncsok olyan nyikorgás-koncertet adnak, hogy csak úgy zeng bele a parkolóház. Mert már nem tapad rendesen. És ez már nem az enyhén zavaró kategória, mint a repedt üveg, hanem kész életveszély: persze normál körülmények között, a gumiabroncsok tapadásának csak töredékét használjuk ki. Azonban az első élesebb kanyarban, csúszósabb úton, vagy vészfékezésnél az alkalmatlan gumik miatt bekövetkezik a baleset. Igénytelenség? Nem hinném! Ma már nem ritka a 18-19-es felniméret és ilyen méretben körbe gumizni az autót még „noname” abroncsokkal is komoly összeg. Sokszor sajnos nem telik rá. És persze ott vannak nem látható gondok Szintén a szerény anyagi lehetőségek hívták életre a részecskeszűrő kiiktatásokat, pedig tilos, a kipufogógáz visszavezető szelepek (EGR) „lefalazást” és hasonló „igényes” megoldásokat. Hány és hány dízel autót látunk csúnyán füstölve közlekedni, és persze azok sem a szervizbe mennek éppen, hanem így közlekednek ki tudja, mióta. A Bëlga együttes Levi kedvence című eposzában hangzik el a többi kifizetetlen kötelezettség mellett az is, hogy „hengerfejes a kocsi”. Nagy találó bemutatása ez a dalocska a szomorú magyar helyzetnek. Tudjuk mi, hogy mi a jó, de csak a látszat fenntartására van pénz, néha még arra sem. „Ááh, gyerekek, de nagyon beleszerettem az új Toyotába! A garázsajtó távirányítós!” Kicsit fölé lőttem Általánosságban igaz az is, hogy a külső csillogás miatt mindenből kicsit nagyobb és jobb van, mint amit az anyagi helyzetünk megengedne. Elég csak a műszaki áruházakból óriási TV-kkel kifelé igyekvőket megnézni. Sokszor úgy, hogy nagyon drága áruhitelre hozzák ki a terméket. Az autóválasztással is így van. Gyerekkorunk óta vágyakozunk a nagy márkák nagy modelljeire. Az új korában 10-20 millió forintos autók bőven 10 éves kor felett kerülnek a nagyravágyók birtokába. A milliószor hangoztatott tétel, miszerint a prémium autó fenntartási költsége is „prémium” még mindig igaz. A kocsi ára persze lejjebb megy idővel, de alkatrészeké nem. Ha azt a megbízhatósági szintet hozná 10 éves korában is egy autó, mint amit új korában, akkor nem lenne ennyire olcsó. 27 helyett csak 2,7 millió - megvan az oka Éppen azért esik vissza 10 év alatt tizedére a prémium autó ára, mert - hangsúlyozom -a kocsi kiviteléhez méltó fenntartása vagyonokba kerül, akinek meg van vagyona, az inkább ennyi pénzből finanszíroz magának egy újat. Mindez persze az emberi természetből, a hiúságból és a gyarlóságból fakad. Inkább tartsunk fenn egy Opel Astra-t, ami 5-6 éves, de az legyen szinte tökéletes és megbízható, mint egy 15 éves BMW-t, amit csak tákolgatni, gányolni tudunk, mert erre telik. Tisztelet a kivételnek! Persze koros autókból látunk az utakon gyönyörű példányokat. Csak ezeknek a gazdáját ritkán kérdezik meg, hogy évente mennyi pénzt kell ráborítani a kocsira, hogy így nézzen ki, ilyen állapotban legyen. Ifj. Kovács Gábor Mercedes-Benz E430-asa - 20 év nyomtalanul is el tud múlni (Insta: kovacs.gabor_91 a tulajdonos hozzájárulásával) Ha írásom nyomán akár csak egyvalaki is rászánja magát, hogy végre kicseréltesse a szélvédőt, megvegye az új gumit, beállíttassa a porlasztót, szóval foglalkozzon a régen elhanyagolt dolgokkal, akkor már nem hiába püfföltem a billentyűket. Van megoldás? Nincsen, vagy én nem tudom. Talán ahogyan a Pofátlan(tan)ítás sorozat lassan, de biztosan térít jobb belátásra sofőröket, elindulhatna egy, kifejezetten a műszaki állapotra kihegyezett ellenőrzési hullám. Amikor a rendőrség nem csak a szabálytalankodó autósokat veszi ki, hanem a füstöt okádó kocsikat is, hanem az nullás abronccsal közlekedőket is, a lyukas kipufogósokat is és így tovább.

Négyes ütközés, két halott

2020.09.25.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. szeptember 25-én 15 óra 50 perc körül a 8-as számú főút 74. kilométerszelvényében, Városlőd külterületén. Az elsődleges információk alapján három autó és egy tehergépkocsi ütközött össze, melynek következtében öt fő megsérült, két személy pedig a helyszínen életét vesztette.   A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta, a forgalmat mindkét irányból Városlőd belterületére terelik.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója