Utánpótlás - Cél nincs. A cél: az út

2017.08.26.
A világ egy könyv és aki nem utazik az csak egyetlen lapját olvassa el, szól a már-már unalomig ismételgetett mondás, amire a válasz általában a következőképpen kezdődik: "igen, de...". Mi lesz a munkával? Költsem el az összes spórolt pénzem néhány hét alatt? Mi lesz a párkapcsolatommal? Amikor jönnek a kifogások, jusson eszünkbe, az "igen, de..."-vel kezdődő mondatok miatt nem valósulnak meg az álmok. A legtöbb ember, aki tervezi a világ felfedezését,soem fogja megtenni.  Előttünk a világ..                                                                                                  Writm.com Az utazás és az azzal járó élményszerzés fontos, de sokak szemében eltörpül az anyagi javak vonzalma mellett. Tudjuk, hogy az új telefonunk árából - ami amúgy szinte teljesen megegyezik az előzővel - óriási kalandokat is "vehettünk" volna, de sokszor mégis az új telefont választjuk. A korábbi generációknak nem voltak olyan lehetőségei, mint most nekünk. Az utazás, különösen távolabbi országokba nagyon drága volt, a repülés sokáig egy szűk réteg privilégiuma volt és a politika is korlátozta az átlag állampolgárt a világ felfedezésében. Erre itt vagyunk mi, szabadon járhatunk a világban és okosan tervezve mindezt még költséghatékonyan is tehetjük, csak győzzük kiválasztani a pénztárcánknak megfelelő utazási módot és célállomást.  Mehetünk autóval, vonattal, repülővel, de kerékpárral és stoppolva is utazhatunk. Megszállhatunk hotelben, diákszálláson, ismerősnél, vagy egy ismeretlen kanapéján. Ha belegondolunk a lehetőségek végtelen tárházába egyértelmű: aki utazni akar, megteheti. Épp ez a rengeteg lehetőség az, aminek hatására a generációnk teljesen átalakította az utazás fogalmát.  Csak győzzünk uticélt választani!                                              Brenontheroad Gyakran hallani, hogy az új generáció iparágakat tesz tönkre azzal, hogy a legkevésbé sem veszi igénybe adott szolgáltatást. Ez a legtöbbször nem teljesen igaz, de az utazásszervező vállalkozások vonatkozásában talán megállja a helyét. Szüleink biztonsági játékosok voltak, kifizették a csomagot, utána pedig annyi dolguk volt, hogy ne késsék le a repülőt. Az új generáció csak akkor választ szervezett utat, ha annak ára annyira kedvező, hogy lehetetlen jobbat találni. De miért van ez? Mi kalandvágyóak vagyunk és ez nem a gondolkodásunk mássága miatt van, hanem a rengeteg lehetőség az oka. Olcsó repülőjegyet találunk magunknak (már ha repülővel utaznánk), a szállásértékelő oldalak segítségével pedig a legjobb ár-érték arányú szállásokat is gyorsan megtaláljuk. Szüleink ezt nem tehettték meg, a repülés luxus volt, ilyen oldalak pedig még nem is léteztek. De mi nem csak az utazás szervezését végezzük a magunk módján. Szüleink számára az utazás pihenést jelentett. A tengerparton vagy a medence partján való napozást, esetleg szervezett turista utak során a város látványosággainak végigjárását. Mi nem feltétlenül pihenni megyünk, magunk akarjuk felfedezni a várost, megismerni a kultúrát és helyiekkel akarunk beszélgetni. És ezért vagyunk szerencsések mert megtehetjük, az internet tartogatta lehetőségek tárháza végtelen, és mivel az elfogadható szintű angol nyelvismeret mondhatni általános, nem is tudnak "eladni" minket. A lényeg, hogy használjuk is ki a lehetőségeinket, hiszen ha valamit sosem hallunk, az a következő: "Bánom, hogy annyit utaztam.."    
Címkék: 

Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése vasárnap hajnalban

2017.08.26.
A közlemény szerint a karbantartás alatt nem lesz lehetőség e-matricák és HU-GO viszonylati jegyek váltására. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. azt javasolja, hogy az érintettek az úthasználati jogosultságot elővételben vegyék meg a karbantartás előtt, mivel díjköteles útszakaszra való felhajtáskor már rendelkezniük kell érvényes jogosultsággal.
Címkék: 

A magyarországi Finn Dingi világbajnokság névadó támogatója az Opel

2017.08.26.
A legfrissebb – és még nem végleges! - nevezési adatok szerint 32 nemzet 122 sportolója érkezik a vizes világbajnokság utáni, olimpiai számban rendezett legnagyobb hazai megmérettetésre.  A nagy érdeklődést részben magyarázza a verseny különlegessége: a 2005-ös moszkvai világbajnokságot kivéve eddig mindig tengeren rendezték ezt az eseményt. A tengeri nemzetek sportolóinak új kihívás, a leginkább tavon vitorlázóknak plusz esély lehet a balatoni helyszín. A világbajnokság névadó támogatója az Opel, amely az idén már komolyan letette a névjegyét a vitorlás sportban azzal, hogy a különleges kétárbócos rekorder katamarán a Fifty-Fifty partnere és szintén névadó támogatója lett a Kékszalag előtti hónapokban. Az Opel most segítő kezet nyújtott a balatonföldvári Spartacusnak, hogy az olimpiai Finn Dingi osztálynak rendezett világbajnokságot magasabb színvonalon tudja lebonyolítani. A szeptember első hetében zajló világesemény így Opel Finn Gold Cup néven fut a Spartacus VSE területén és a 100 fölötti mezőny jól látható felvonulásával a balatonföldvári hajóállomás környékén. Az Opel a világbajnokság előtt mutatta be a nagyközönségnek az új, nagy belsőtérrel és luxus felszereltséggel futó Insignia Sports Tourert, az Insignia szabadidős kombi autóját, amelyet az emelt hasmagasságú még sportosabb Country Tourer követ. A vitorlázóknak is jól használható autó innovatív és élvonalbeli technológiák sorát vonultatja fel, és több változatát is magyar szív, azaz szentgotthárdi motor hajtja. Az új családi csúcsmodell igazi társ az aktív életmódhoz, óriási belső terét és erejét akár egy kisebb vitorláshajó minden felszerelésének szállítására is jól lehet használni. (lásd a mellékelt fotókat). Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtóértekezleten elmondta: “a vitorlázással való együttműködés akkor nyitott új területet Magyarország legnépszerűbb márkája számára akkor, amikor sorra jelennek meg az Opel új, sportos modelljei. Az idén az Insignia Sports Tourer mellett már debütált a Crossland X kompakt szabadidő autó, amelynek “nagytestvére” a Grandland X illetve az új Insignia Country Tourer változata pár nappal az Opel Finn Gold Cup után, a Frankfurti autószalonon ünnepli világpremierjét. A szabadidő sportként is népszerű vitorlázással való együttműködés alapját azonban nemcsak az eddig említett sportos Opel modellek jelentik. A Finn Dingi a legkeményebb atlétikus hajóosztály, nem véletlenül innen válogatnak sokszor akár az Amerika Kupa versenyekre is vitorlázókat. Berecz Zsombor olimpikonunk fantasztikus szereplései felhívták a figyelmet a sportágban rejlő lehetőségekre. Más műfajban, de az Opel Magyarország munkatársai is folyamatos versenyhelyzetben vannak és a cél náluk is ugyanaz: a legjobbnak lenni!” – mondta Koncz Gábor. Gereben Mátyás az Opel Finn Gold Cup főrendezője szerint az Opelben egy olyan partnerre találtak, akivel nem csak lényegesen magasabb színvonalon tudják megoldani a világesemény kivitelezését, de kézzelfogható és segítőkész lehetőségeket biztosítanak számunkra. A világbajnokságra érkező külföldieknek és reprezentánsoknak a szállítását teljesen átvállalta az Opel. A helyszínen a napi eseményeket kellemesebb környezetben élvezhetik a résztvevők és a vízi mozgásban, logisztikában is nézőhajók biztosításával segíti a rendezést a támogató cég. 

Az eddig legnagyobb számban értékesített SEAT Leon

2017.08.26.
A bevezetése óta eltelt 18 esztendő során a SEAT Leon lett a márka egyik zászlóshajója, és nagyon komoly eredményeket hozott. A Leon jelenlegi nemzedéke által elért eredményesség ösztönözte a vállalat utóbbi években megvalósított átalakulását, és jelentősen hozzájárult a SEAT értékesítési mutatóinak 2013 utáni komoly emelkedésében. Ez a folyamat szerepet játszott abban is, hogy a cég működési eredménye a korábbi veszélyzónából kikerülve már "fekete számokat" mutat. A Leon ma már az Ibizával és az Atecával együtt a SEAT működésének egyik alap-pillérét jelenti. A SEAT értékesítésért és marketingért felelős alelnöke, Wayne Griffiths szerint "a harmadik generációs Leon fordulópontot jelentett a SEAT életében, és a vállalat átalakulásának egyik fő hajtóerejévé vált. Ez a legnagyobb mennyiségben értékesített modellünk, és lehetővé tette számunkra, nagy ugrást hajtsunk végre flotta üzletágunkban is, amit elsősorban a sikeres kombi változatnak köszönhetünk, és amely első alkalommal a Leon ezen nemzedéke esetében került be a kínálatba. A Leon CUPRA, minden idők legnagyobb teljesítményű SEAT-ja pedig ma már a márka lényegét jeleníti meg, és lehetővé tette a még sportosabb, még érzelemdúsabb gépkocsit kereső ügyfelek elérését is." A SEAT Leon első nemzedékét 1999-ben Giorgetto Giugiaro formatervező alkotta meg, és ebből 2005-ig összesen 534.797 darab került a vásárlókhoz. A Leon második generációja Walter de Silva formatervező keze munkáját dicséri, és 2005-ben a Barcelonai Autószalonon mutatták be. Nyolc év alatt ebből a Leon változatból összesen 675.915 darabot adtak el. A SEAT kompakt autójának harmadik nemzedéket jelentő Leon értékesítése 2012-ben vette kezdetét, formatervét Alejandro Mesonero-Romano alkotta meg. Ez volt az első Leon, amelynél új karosszéria stíluselemeket vezettek be a háromajtós verzióval, és amely még jelentősebb formai megjelenést kapott az ST, azaz a kombi- és az X-Perience változatokkal. Fontossági sorrendben a SEAT legjelentősebb piacai Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság, az értékesített harmadik generációs modellek 30,7 %-át a családi változatok teszik ki. A Leon, és különösen annak ST karosszéria változata stratégiai fontosságú lett a flottaértékesítésben, hiszen a harmadik Leon változat bevezetése óta a SEAT flotta értékesítései több, mint 90 %-kal emelkedtek. A SEAT idén az év elején vezette be a Leon megújított változatát, és ma már az Ibizával és az Aronával együtt a Leon is részét képezi a SEAT mindeddig legnagyobb méretű termék offenzívájának. A modell kínálat kiszélesítése és minőségének javítása fellendítették a SEAT értékesítést, amely az idén eddig 13 %-kal növekedést mutatott.  
Címkék: 

Nagy dobásra készül a Qantas

2017.08.26.
A társaság honlapján közölt 2017-es pénzügyi évre vonatkozó beszámoló szerint a Qantas 16 milliárd ausztrál dollár (1 ausztrál dollár=204 forint) árbevételt ért el, 0,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, kiadásai viszont a tavalyi 14,4 milliárd dolláros szinten maradtak. Adózott eredménye a kimutatás szerint 853 millió dollár lett, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az eredmények közzététele után Alan Joyce vezérigazgató bejelentette, hogy 2022-ben közvetlen járatot indítanának Sydney és London között, ha ehhez az Airbus, vagy a Boeing megfelelő repülőgépet készít. A Qantas ugyanis legalább 300 székes géppel repülne a 20 órás, 17 ezer kilométeres úton, de az Airbus ekkora távolságot repülni képes A350-900ULR-je csak mintegy 200 utast tud a fedélzetére venni. A légicég jelenleg is üzemeltet járatokat London és Sydney között, de dubaji megállóval. Jelenleg a Qatar Airways üzemelteti a világ leghosszabb járatát, a cég Boeing 777-esekkel közelekedik Auckland és Doha között, a távolság 14 ezer kilométer, amelyet mintegy 17 óra 40 perc alatt tesz meg. Szeptember elsejével azonban az Air India veszi át a leghosszabb járat "díját" a Delhi és Los Angeles közötti, 14 500 kilométeres útvonallal. MTI
Címkék: 

Ez az év legnagyobb jelentőségű tanulmányautója

2017.08.26.
A Concours d’Elegance of America alkalmából átadott díjak azokat a tanulmányokat ismerik el, amelyek a várakozások szerint a leginkább befolyásolhatják az autóipar jövőjének alakulását. A kiválasztási folyamatban több mint két tucat zsűritag válogatott összesen 24 koncepciójármű közül, amelyeket az idei év autószalonjain: Los Angelesben, Detroitban, Chicagóban, Torontóban vagy New Yorkban mutatkoztak be az észak-amerikai közönségnek. Szépséges, futurisztikus formatervével az I-PACE Concept „technológiai mérföldkőnek számít az autóiparban”, mondta Ashly Knapp, a zsűri egyik tagja. Egy másik döntőbíró, Lauren Fix szerint pedig „a Jaguar márka minden elképzelhető módon, teljesen újraalkotta önmagát; az I-PACE Concept már ezt az új irányt képviseli.” A Jaguar történetének egyik leginkább magával ragadó megjelenésű tanulmányautójaként a tisztán elektromos üzemű, sportos szabadidőjármű tervezői maximálisan kiaknázták az elektromos meghajtásból adódó, szinte korlátlan helykihasználási lehetőségeket. A tanulmány a Jaguar első elektromos járművének, a Jaguar I-PACE modellnek az előfutára, amely már 2018 második felében megjelenik útjainkon. „Nem kisebb feladat várt ránk, mint hogy olyan elektromos járművet alkossunk, amely azonnal felismerhető módon, összetéveszthetetlenül Jaguar, és amely tökéletesen demonstrálja, hogy a villanyautók esetében is megfér egymás mellett a praktikum és a drámai megjelenés.” – mondta Ian Callum, a Jaguar formatervezésért felelős igazgatója. „Szerintem a Jaguar I-PACE Concept elérte ezeket a célkitűzéseket, és egyértelmű előfutára a jelenleginél tetszetősebb, kívánatosabb villanyautók új generációjának. Rendkívüli büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket, hogy az észak-amerikai zsűri elismerték erőfeszítéseinket, és az I-PACE Conceptet megválasztották a 2017. év tanulmányautójának."

Top 100: ezeket a kocsikat veszik az amerikaiak

2017.08.25.
Az előrejelzések szerint az idei évben már egymilliónál is több F-szériás Ford kisteherautót adnak el a világon, az első félévben eladott több mint 429 ezer Ford F révén a Ford továbbra is a legnépszerűbb márka az Amerikai Egyesült Államokban. A tavalyi első félévhez képest 8,8 százalékkal javultak az eladásai. A százas toplista második helyezettje kissé gyengébben teljesített a korábbiakhoz képest, de így is 262 ezer Chevrolet Silveradót vettek az amerikaiak. A Ford és a General Motors után természetesen a Chrysler következik, a Ram Pick-upból közel 250 ezer talált gazdára. A rangsor első három helye nem változott a tavalyihoz képest. A következő két helyen olyan autók következnek, akik előzőleg nem szerepeltek még a top 10-ben sem, a Nissan Rogue (nálunk X-Trailként forgalmazzák) 2016 első félévében még csak a 12. helyen tanyázott. 30,2 százalékkal nőtt iránta a kereslet 194 ezerre. Az ötödik helyre a Honda CR-V jött fel (187 ezer autó), hatodik egy másik SUV, a Toyota RAV4 (185 ezer autó). Míg a RAV4 eladásai 11,4 százalékkal nőttek, addig egy másik Toyota, a Camry értékesítése pont ugyanennyivel csökkent. A népszerű szedán három helyet rontva csak a hetedik (176 ezer), a Honda Civic nyolcadik (175 ezer), a Toyota Corolla 165 ezer körüli eladással a kilencedik. Tizedik egy újabb Honda, az Accordból közel 160 ezret vettek. B. Cs. Top 100 autó az USA-ban (2017 első félév) Rangsor 2017 RAngsor 2016 Modell 2017 első félév (darab) 2016 első félév (darab) Változás 1 1 Ford F-sorozat 429.860 395.244 8,8% 2 2 Chevrolet Silverado 262.940 273.652 -3,9% 3 3 Ram pick-up 250.443 231.405 8,2% 4 12 Nissan Rogue 193.873 148.883 30,2% 5 10 Honda CR-V 187.256 159.075 17,7% 6 9 Toyota RAV4 184.766 165.900 11,4% 7 4 Toyota Camry 176.897 199.762 -11,4% 8 5 Honda Civic 175.763 189.840 -7,4% 9 6 Toyota Corolla 165.473 179.869 -8,0% 10 8 Honda Accord 160.091 169.354 -5,5% 11 11 Ford Escape 156.956 155.378 1,0% 12 7 Nissan Altima 146.284 172.695 -15,3% 13 14 Ford Explorer 135.551 129.107 5,0% 14 16 Chevrolet Equinox 133.454 121.320 10,0% 15 22 Jeep Grand Cherokee 116.379 100.737 15,5% 16 15 Nissan Sentra 112.574 123.014 -8,5% 17 13 Ford Fusion 107.225 146.833 -27,0% 18 26 Chevrolet Cruze 105.188 86.731 21,3% 19 24 Hyundai Elantra 100.252 96.306 4,1% 20 27 Toyota Highlander 99.975 81.929 22,0% 21 23 Jeep Wrangler 98.922 100.355 -1,4% 22 18 GMC Sierra 98.883 106.466 -7,1% 23 25 Toyota Tacoma 94.596 95.035 -0,5% 24 28 Subaru Forester 87.957 80.255 9,6% 25 30 Subaru Outback 86.253 77.386 11,5% 26 17 Chevrolet Malibu 83.899 120.325 -30,3% 27 20 Ford Focus 82.721 103.144 -19,8% 28 21 Jeep Cherokee 81.368 102.652 -20,7% 29 31 Dodge Grand Caravan 76.867 73.926 4,0% 30 19 Hyundai Sonata 76.315 104.401 -26,9% 31 33 Ford Edge 71.257 71.038 0,3% 32 29 Ford Transit 66.410 78.480 -15,4% 33 47 Toyota 4Runner 63.521 54.486 16,6% 34 43 Hyundai Santa Fe 60.012 57.444 4,5% 35 40 Kia Optima 59.717 61.067 -2,2% 36 152 Chrysler Pacifica 59.598 11.030 440,3% 37 60 Subaru Impreza 59.211 45.771 29,4% 38 48 Kia Forte 58.746 52.742 11,4% 39 51 Mazda CX-5 57.077 51.611 10,6% 40 46 Chevrolet Traverse 56.958 54.632 4,3% 41 58 Dodge Journey 56.877 47.747 19,1% 42 32 Nissan Versa 56.558 72.461 -21,9% 43 35 Toyota Sienna 56.158 68.225 -17,7% 44 70 GMC Acadia 55.995 38.182 46,7% 45 42 Volkswagen Jetta 55.495 58.279 -4,8% 46 39 Honda Pilot 54.355 62.174 -12,6% 47 45 Toyota Tundra 53.652 54.966 -2,4% 48 34 Kia Soul 53.116 70.528 -24,7% 49 49 Jeep Renegade 53.027 52.237 1,5% 50 64 Hyundai Tucson 51.707 42.664 21,2% 51 53 Chevrolet Colorado 50.301 51.227 -1,8% 52 41 Kia Sorento 50.256 59.078 -14,9% 53 36 Honda Odyssey 48.156 64.661 -25,5% 54 54 Lexus RX 46.737 49.412 -5,4% 55 73 Honda HR-V 46.628 36.443 27,9% 56 66 Nissan Pathfinder 45.467 39.759 14,4% 57 63 Chevrolet Tahoe 45.009 43.221 4,1% 58 38 Ford Mustang 44.608 62.965 -29,2% 59 62 Subaru XV Crosstrek 43.528 43.282 0,6% 60 55 Dodge Charger 43.153 48.651 -11,3% 61 56 Toyota Prius 42.708 48.286 -11,6% 62 71 Mercedes C-osztály 42.552 37.305 14,1% 63 74 Buick Encore 42.331 36.421 16,2% 64 59 GMC Terrain 42.242 46.877 -9,9% 65 52 Mazda 3 39.834 51.381 -22,5% 66 90 Volkswagen Golf 38.247 26.322 45,3% 67 61 Nissan Frontier 37.813 45.011 -16,0% 68 83 Chevrolet Trax 36.931 29.135 26,8% 69 69 Dodge Durango 36.638 38.484 -4,8% 70 65 Kia Sportage 36.606 42.229 -13,3% 71 72 Chevrolet Camaro 36.567 36.834 -0,7% 72 76 Dodge Challenger 35.910 34.562 3,9% 73 67 Nissan Murano 35.571 39.493 -9,9% 74 79 Chevrolet Express 35.148 32.549 8,0% 75 78 Volkswagen Passat 35.137 32.813 7,1% 76 68 Hyundai Accent 32.515 39.330 -17,3% 77 81 Nissan Maxima 31.519 30.753 2,5% 78 44 Chevrolet Impala 31.312 56.390 -44,5% 79 87 Ford Expedition 31.117 27.758 12,1% 80 37 Jeep Patriot 30.849 64.117 -51,9% 81 182 Cadillac XT5 29.798 7.208 313,4% 82 80 Chrysler 300 28.273 30.937 -8,6% 83 77 BMW 3 27.707 32.976 -16,0% 84 88 Ford E-sorozat 27.614 27.395 0,8% 85 93 Mercedes GLE 26.829 25.186 6,5% 86 89 Honda Fit 26.322 27.385 -3,9% 87 101 Lexus NX 26.023 23.290 11,7% 88 106 Audi Q5 25.747 21.986 17,1% 89 57 Jeep Compass 25.746 48.033 -46,4% 90 135 Toyota Yaris 25.604 14.058 82,1% 91 82 Subaru Legacy 25.564 30.357 -15,8% 92 91 Acura RDX 25.269 26.276 -3,8% 93 102 Chevrolet Suburban 24.903 22.915 8,7% 94 92 Ford Fiesta 24.580 25.539 -3,8% 95 189 Nissan Titan 24.464 6.099 301,1% 96 112 BMW X3 24.350 19.828 22,8% 97 105 BMW X5 24.159 22.204 8,8% 98 95 Ford Taurus 23.702 24.386 -2,8% 99 104 Mercedes E-osztály 23.591 22.458 5,0% 100 94 Acura MDX 23.555 24.615 -4,3% (forrás: Focus2Move)

Túrkevén visszapillantó tükröket gyártanak

2017.08.25.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az egyedi kormánydöntés keretében hazai és nemzetközi nagyvállalatoknak adott támogatás minden egyes forintja megtérül, költségvetési hatása pozitív. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az SMR-csoport a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, 33 országban van jelen, 230 gyára van világszerte, több mint 100 ezer munkavállalót foglalkoztat, csoportszintű éves árbevétele 9,1 milliárd dollárt tesz ki. MTI Fotó: Balogh Zoltán Megjegyezte: a cégcsoport árbevételét 2020-ra szeretné mintegy 20 milliárd dollárra emelni, és ebben az expanzióban Magyarországnak komoly szerepe van és lesz a jövőben. Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy az SMR-cégcsoport visszapillantó tükör gyártásában világpiacvezető, ebben a szegmensben világpiaci részesedése 25 százalék. Az SMR-nek Magyarországon három vállalata van, Túrkevén, Kecskeméten és Győr-Moson-Sopron megyei településeken termel. Példaként említette, hogy a világ egyik legnagyobb visszapillantó tükör gyára Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron van, ahol évente 8 millió garnitúrát állítanak elő, a magyarországi gyárakban a vállalat több mint 2300 embernek ad munkát - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szólt arról, hogy a tavalyi magyar autóipari termelés értéke rekordot döntött, 7900 milliárd forint termelési értéket állított elő. Szerinte az eddigi idei adatok alapján reális, hogy a magyar autóipari termelés értéke meghaladja a 8000 milliárd forintot ebben az évben. A külgazdasági miniszter hangsúlyozta a magyar-indiai gazdasági kapcsolatok fontosságát, az idén az első öt hónapban 25 százalékkal bővült a két ország közötti kereskedelmi forgalom. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a túrkevei beruházás a Nagykunságban példaértékű, a vállalat már most is a település munkaképes lakosságának 10 százalékát foglalkoztatja, az új gyárak belépésével pedig a város további lépést tesz afelé, hogy a mezőgazdaság mellett ipari város is legyen. Tibor Pál Levente, az SMR kelet-európai és németországi alelnöke szólt arról, hogy a magyar kormánnyal 2015-ben stratégiai partnerséget kötöttek, ezzel megnőtt az elkötelezettségük a magyar gazdasággal szemben, azóta azon dolgoznak, hogy vállalatfelvásárlással, zöldmezős beruházással erősítsék itteni piaci jelenlétüket. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója