Malajziai Nagydíj - Sergio Perez a Force Indiánál marad

2016.10.03.
Pereznek a 2017-es lesz a negyedik idénye a Force India színeiben, korábban a Saubernél két, a McLarennél pedig egy évet töltött. Perez csapattársának, Nico Hülkenbergnek a jövője ugyanakkor változatlanul kérdéses. A Force India többször jelezte, hogy szeretné megtartani német versenyzőjét, akire tapasztalata miatt a Renaultnál is számítanának, ezért már meg is keresték. A Renault az idén a dán Kevin Magnussennel és a brit Jolyon Palmerrel teljesíti a szezont, de nagy valószínűséggel mindkét pilótától megválik az év végén.
Címkék: 

Franciaországban mérsékelten nőtt az eladott új autók száma

2016.10.03.
Az első kilenc hónapban 1 millió 502 ezer 457 új autót értékesítettek, ami 5,7 százalékos bővülés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A francia autógyártók szövetségének (CCFA) szombati közlése szerint szeptemberben 168 827 új autót adtak el. A múlt hónapban 8,2 százalékkal növelte eladását a Renault csoport, a Peugeot Citroen értékesítése ugyanakkor 6,8 százalékkal zsugorodott. A két cég a francia autópiac közel felét uralja. Franciaországban 2009 óta nem nőtt olyan jelentősen az eladott új autók száma, mint tavaly, amikor 1 millió 917 ezer 232 új autót állítottak forgalomba. Ez 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Címkék: 

Rekordszinten az orosz olajtermelés szeptemberben

2016.10.03.
Az orosz energiaügyi minisztérium vasárnap közölt adatai szerint a szeptemberi 45,483 millió tonna termelési szint négy százalékkal múlta felül az augusztusit. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, megelőzve Szaúd-Arábiát, amely az olajexportban világelső. A legnagyobb mértékben a Gazprom Nyefty növelte szeptemberi termelését, 5,2 százalékkal, amelyet a Rosznyefty követett 2,6 százalékkal. A kőolaj ára július óta a múlt héten került először hordónként 50 dollár fölé, januárban még valamivel 28 dollár alatt jegyezték az energiahordozót.
Címkék: 

12 halálos baleset a hétvégén

2016.10.03.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 593 személyt fogott el, közülük 117 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 384 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 656 személyt állítottak elő, köztük 253 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 48 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 320 esetben foganatosítottak. Magyarország területére 2016. szeptember 30-án 0 óra és 2016. október 2-án 24 óra közötti időszakban 278 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 161 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 117 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron.

Időt nyert a hazai buszipar

2016.10.03.
Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke a lapnak elmondta: mivel 2019-ig még a jelenlegi szolgáltatók láthatják el a helyközi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatási feladatokat, így lehetőség nyílik arra, hogy a hazai gyártók a nemzeti buszgyártási stratégiában lefektetett célkitűzésekre felkészüljenek. A szervezet vezetője szerint az elmúlt néhány hónap pályázati tapasztalatai egyelőre nem azt igazolják, hogy a magyar cégek helyzetbe hozására koncentrálnának a közbeszerzések kiírói. Utalt a budapesti metróbeszerzés júniusi elhalasztására, illetve a Volánbusz magyar járművekkel indulását csaknem meghiúsító fővárosi tenderre. - A cégek jelenleg évente kétszázötven-háromszáz busz legyártásához szükséges technológiával rendelkeznek, amelyen csak nagyobb megrendelés lehetősége esetén van értelme fejleszteni. Komoly és tartós megbízások alkalmával nem jelentene nagy gondot a munkaerőhiány, a hatékonyság, valamint a kapacitások megnövelése - mondta Vincze-Pap Sándor. Szavai szerint az akár negyven-ötven százalékos béremelés elegendő lenne arra, hogy a gépjárműipari konszernektől vagy akár külföldről visszacsábítsák a jól képzett munkaerőt.

Nissan: miért ne lenne a szék is önjáró?

2016.10.03.
– A Nissan bemutatta legújabb innovációját, amely több korábbi terméke nyomdokaiba lépve ismét az ügyfelek mindennapi igényeinek szolgálatába állítja a vállalat Intelligens mobilitás kezdeményezésének előnyeit. A szintén ebben az évben bemutatott Intelligens parkoló szék sikerére építkezve az újonnan kifejlesztett ProPILOT székek automatikusan beállnak egymás után a sorba a bennük ülőkkel, akiknek így nem kell a sorban állással vesződniük. A vállalat büszkeségét jelentő önvezető technológia után elnevezett ProPILOT székek észlelik és automatikusan követik az előttük lévő széket, mindeközben adott távolságot tartanak egymástól és meghatározott útvonalon haladnak. Ez nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a járművekbe épített ProPILOT rendszer – amely a Serena minibuszban Augusztus óta Japán útjait rója – biztonságos távolságot tart az előtte haladó autótól, illetve gondoskodik róla, hogy a jármű a sáv közepén maradjon. A képre kattintva videó indul. A ProPILOT szék mindenkinek a fantáziáját megmozgathatja, aki már állt órákat sorban egy népszerű étterem előtt, hiszen nagyban csökkenti az unalmas és fárasztó sorban állással járó kellemetlenségeket. Ugyanez a felhasználóbarát filozófia hatja át a Nissan ProPILOT önvezető technológiát is, amelynek célja, hogy a forgalmas autópályákon levegye a vezető válláról a leginkább fárasztó és folyamatosan ismétlődő feladatok terheit. Mindkét termék beleillik a Nissan jövő autóinak vezetését, meghajtását és társadalomba integrálását felvázoló Intelligens Mobilitás jövőképébe. A Nissan a ProPILOT szék valós körülmények közötti alapos teszteléséről is gondoskodik. Mától december 27-ig a japán éttermek a nevük és weboldaluk, valamint a #NissanProPilotChair és #Wanted hashtagek kitweetelésével kérhetnek székeket tesztelésre. A többi Twitter-felhasználó számára a #NissanProPilotChair hashtaget ajánljuk. A székek 2017-ben állnak üzembe a kiválasztott éttermekben. Addig is, szeptember 29. és október 2. között a Nissan jokohamai nemzetközi főhadiszállásán található kiállítás ad otthont az innovatív szék hat példányának. A látogatók kipróbálhatják a székeket, és működés közben is láthatják őket egy szimulált sorban. A Nissan globális, minden szegmensben jelen lévő járműgyártó vállalat, amely több mint 60 különböző modellt gyárt a Nissan, az Infiniti és a Datsun márkanevek alatt. A 2014‑es pénzügyi évben a vállalat világszerte több mint 5,3 millió járművet értékesített, amivel 11,3 billió jen bevételt ért el. A Nissan tervezi, gyártja és értékesíti minden idők legkeresettebb teljes mértékben elektromos hajtású autóját, a Nissan LEAF-et. A Nissan Jokohamában található központjából hat régió műveleteit irányítják: Ázsia és Óceánia, Afrika, Közel-Kelet és India, Kína, Európa, Latin-Amerika és Észak-Amerika. A Nissan világszerte 247 500 alkalmazottat foglalkoztat, és 1999 márciusa óta a francia Renault vállalattal működik partnerségben a Renault-Nissan Alliance tagjaként.

Púderpamacs férfiaknak – BMW 640d xDrive Gran Coupé - folytatás

2016.10.02.
Folytassuk talán az első részben emített Top Gear videóval: A harmadik generációs 6-os széria formavilága szerencsére már nem olyan megosztó, mint az előzőé, ráadásul a plusz két ajtóval kibővült karosszéria eredeti üzenete nem más, minthogy a rövid tengelytávos fivérekhez hasonló sportosságot extra adag eleganciával fűszerezték – ergo a B-oszlop mögötti rész 725 ezres többletköltségéért jóval többet kapunk, mint csupán plusz két kilincset. Szuperlatívuszok helyett pedig egy - szintén a Top Gear által készített - Drag Race eredménnyel fényezhetjük tovább a 6-os Gran Coupé nimbuszát, ugyanis a műsorvezető trió a bajor négyajtós kupé mellé egy Nissan GT-R-t és egy Bentley GT-t állított a rajtvonalhoz. A kezdeti lemaradást követően vitathatatlanul nagy meglepetést okozott a 4,4 literes V8-as motorral (560 LE) szerelt M6 Gran Coupé, ugyanis a negyed mérföldes pálya célvonalát a propelleres lépte át elsőként, vagyis kijelenthető, hogy megjelenni és menni is nagyon tud a verda, és nincs ez másképp a 313 lóerős dízelmotorral szerelt verzió esetében sem. Az ajtókat feltárva a keret nélküli ablakok, az üléstámlákba integrált biztonsági övek, a zárást segítő automatika (Soft-Close) és a beltér anyagai egytől egyig az autó luxus profilját erősítik. Ha ehhez hozzátesszük a 10,5 millió értékben hozzácsapott extrákat, talán nem kérdés, hogy átugorhatjuk a ergonómia témakört, hiszen azok egy része a kényelmet, másik fele pedig a vezetés biztonságát erősítik. A vetített műszerfal, a kézírást felismerő iDrive kontroller, a széles határok között állítható komfortülések és a nemesfa díszítőelemek egytől egyig olyan részletek, amit más BMW-kben is megtalálunk, itt viszont kicsit másképp. Minden az, aminek látszik és szépen eldolgozottak a különböző anyagok találkozási pontjai (bőr, fa, alumínium), mintha presztízskérdés lenne minden, ami itt található. Merthogy az is. A soros, hathengeres, közvetlen befecskendezésű dízel két turbójának köszönhetően 313 lóerős teljesítménnyel és 630 Nm-es nyomatékkal rendelkezhetünk a motorindítást követően. A nyolcfokozatú bolygóműves automata finoman és gyorsan kapcsol, és meglepően jól felismeri a domborzati viszonyokat. Alapjáraton csak hidegen hallatszik, hogy öngyulladós aggregát dolgozik a motortérben, bemelegedés után szinte rezzenéstelenül jár az egyébként nyomatékgazdag erőforrás. Az elemi erő (max. 630Nm-es nyomaték) már 1500-as percenkénti fordulatnál érezhető: itt nem kell túráztatni lámpánál az autót, hogy tekintélyünk legyen. Menet közben a BMW-nél elérhető összes vezető támogató rendszer a kezünk alá dolgozik, tesztautónkban sávváltásra figyelmeztető (206.400 ft), adaptív tempomat, adaptív LED-es fényszórók (266.200 ft), személyfelismeréssel ellátott Night Vision éjjellátó rendszer (732.100 ft), és a városi vészféket és a professzionális navigációt is magába foglaló Driving Assistat Plus csomag (848.600 ft) jelen volt. A menetkomfort taglalását ezek után csak felesleges szócséplésnek nyilváníthatjuk, mint ahogy a vezetési élményt is, ami a BMW mottója is egyben. Fogyasztás tekintetében nem okozott meglepetést a háromliteres EURO 6-os besorolású dízelmotor. Városban 9,2 literes átlagot mértünk, az autópályás és városon kívüli hosszabb etapokat pedig 8 literrel zártuk, ami a 2300 kg-os önsúly tekintetében igencsak mértékletes értéknek tekinthető. A 640d xDrive-os tesztautó alapára 27,5 millió, az extrákkal növelt vételár már 38 millió feletti volt.  A fentiek között talán ez utóbbi részlet az egyetlen kifogásolható pontja a 6-os négyajtósnak. Megjelenés, menettulajdonságok, biztonság és kényelem tekintetében nem túlzás azt állítani, hogy nem kívánhatunk többet, ha a márka által képviseltek állnak a szívünkhöz közel.

Mátraballánál halálos közúti közlekedési baleset történt

2016.10.02.
Noskó Zsolt, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a 23-as számú főút 15-ös kilométerszelvényében történt a baleset, amelynek körülményei egyelőre tisztázatlanok.   Közölte: a baleset következtében a jármű egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A jármű vezetője és további két utasa megsérült - írta az MTI.

Kiss ötödik lett a harmadik versenyen a kamion Eb-n

2016.10.02.
A 31 éves magyar versenyző a harmadik helyről vágott neki a versenynek. Közösségi oldalán közzé tett beszámolója szerint a negyedik, piros zászló miatt megszakított zárófutamon a kormányzás meghibásodása miatt nem ért célba. Az Európa-bajnokság jövő hétvégén zárul Le Mans-ban - írta az MTI.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója