Kötelező: várhatóan az utolsó héten vált közel százezer autós

2015.11.24.
A Netrisk.hu előző évekből származó adatai egyértelműen azt mutatják, hogy az autósok jelentős része a határidő-közeli napokra hagyja a döntést: 43 százalékuk az utolsó héten lép, vagyis az utolsó napokban komoly mértékben felpörög a biztosításváltások száma, még közel százezer felmondás várható. - Az idei évben szintén hasonló tendenciára számítunk – mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. „Az autósok hagyományosan szeretnek az utolsó pillanatban lépni. Arra azonban mindenképpen figyelniük kell, hogy miközben az új szerződést ráérnek december végéig kiválasztani, a meglévő szerződés felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig kell beérkeznie az illetékes biztosítóhoz.” Ezért az összehasonlító portálok zöme az utolsó napon már csak korlátozásokkal fogad be felmondási megbízást. A Netrisk.hu minden délután 2 óráig beérkező megrendelést teljesít, de fontos tudni, hogy ennek feltétele az érvényes alkuszi megbízás megléte (az előző években adott megbízások változatlanul érvényesek). Részeredmények az utolsó hét kezdetén A Netrisk.hu-nál leadott megrendelések összesítése alapján megállapítható, hogy a kampány félidejében változás történt a dobogón: Miközben az első két helyen továbbra is a K&H és az Union áll, a Signal feljött a harmadik helyre, immár több mint másfél százalékkal maga mögé szorítva az Allianzot. Az ötödik helyen továbbra is a Groupama áll. A felsorolt öt biztosító seperte be eddig az új szerződések 84 százalékát, a fennmaradó 16 százalékon osztozik a többi kilenc biztosító. Az átlagdíj mértéke továbbra is 13 400 forint körül mozog, az új szerződést választók átlagosan mintegy négyezer forinttal fognak kevesebbet fizetni az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest.

Autólopás! MPH-117 VW Golf VI

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MPH-117 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf VI -Gyártási év: 2009 -Motorszám: BSE830152 -Alvázszám: WVWZZZ1KZ9P484230 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 november 16 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Cziráki u.4

Autólopás! LRV-149 Honda CR-V - fekete

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LRV-149 -Gyártmány: Honda -Típus: CR-V 2.2. -Kivitel: Executive -Gyártási év: 2009 -Motorszám: N22A2 -Alvázszám: SHSRE67708U044799 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 november 23 -Lopás helyszíne - város: Budaörs -Utca, házszám: KINIZSI ÚT 1-3. -Megjegyzés: 2015. november 23-án a TESCO parkolóban álltunk meg 16.45 perckor, 17.55h-kol, jöttünk ki a hipermarketből és észleltük, hogy nincs meg az autó. Autó szélvédőjébe a rendszám gravírozásra került. Vaj színű bőrbelső. Cím: 2040 Budaörs Kinizsi út. 1-3. TESCO PARKOLÓ

Autólopás! MYY-720 Seat Leon - fekete

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MYY-720 -Gyártmány: Seat -Típus: Leon -Gyártási év: 2004 -Alvázszám: VSSZZZ1MZ5R009666 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 november 18 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIX. -Utca, házszám: Üllői út 201. -Megjegyzés: Europark garázs

Lopott robogó! Vespa Piaggio Liberty 125 ccm - fekete

2015.11.24.
Lopott robogó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: UKD-412 -Gyártmány: Vespa Piaggio -Típus: Liberty -Kivitel: 125 ccm -Alvázszám: ZAPM6710000039366 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 november 23 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Agancs utca -Megjegyzés: A robogó bal oldalán egy baleset következtében végig karcolások vannak, a robogó plexije és tükre is karcos.

Autólopás! LZV-657 Ford Focus - fekete

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LZV-657 -Gyártmány: Ford -Típus: FOCUS -Kivitel: TREND -Gyártási év: 2010 -Motorszám: GYDAAY65147 -Alvázszám: WF0SXXGCDSAY65147 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 november 17 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXI. -Utca, házszám: Körösi Sándor u.11.

Autólopás! KUP-120

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KUP-120 -Gyártmány: Peugeot -Típus: 307 1.6HDI -Kivitel: ferdehátú -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: VF33C9HYC85034155 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 november 20 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Kuruclesi út

Autólopás! KHR-861 BMW 530 XD - metálszürke

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KHR-861 -Gyártmány: BMW -Típus: 530 XD -Kivitel: sedan -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 306D324016260 -Alvázszám: WBANM71090CP17896 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 november 18 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Hűvösvölgyi út 21-23 -Megjegyzés: Nov 18ről nov 19re virrado ejszaka) elloptak az ismerosom bmw 530 xd 2006 evjarat kocsijat szurke. II. kerulet akademia huvosvolgyi ut 21-23 p+r parkolobol. rendszam: khr861 ismertetojel a vezeto visszapillanto fekete.

Autólopás! MZM-155 Opel Corsa - fehér

2015.11.24.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MZM-155 -Gyártmány: Opel -Egyéb típus: 1.0 selection -Típus: Corsa -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2014 -Motorszám: A10XEP19FS7404 -Alvázszám: WOLOSDL68E4281750 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 november 17 -Lopás helyszíne - város: 1034 Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Viador u. 11. -Megjegyzés: 13:00 kor még megvolt az autó.

Új vitorláscsúcs a Keszthely-Kenese távon

2015.11.24.
A legénység pénteken 19 óra 49 perckor vágott neki a Nelson Flottalízing nevű, nyolcméteres hajóval a távnak. Az indulás és érkezés idejének igazolása az eredeti, 1921-es versenykiírás alapján úgy történik, hogy a csapat egy tagja a kenesei, illetve a keszthelyi vasútállomáson feljegyezteti a hivatalos MÁV-időpontot. Fotó: Szekeres László - Hajó Magazin Ebből kerül még jóváírásra 30 perc, így alakul ki végül a nettó idő. A csúcsdöntő csapat erős délnyugati szélben indult útnak és sötétben, hatalmas hullámok között, 10 fokos vízben szelte át a Balatont hosszában. A hajót végig a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Rupert mentőhajója kísérte, garantálva ezzel a versenyzők biztonságát. A Déry Attila tervezte Flaar 26RR típusú vitorlás 22 perccel döntötte meg a 11-szeres Repülőhollandi-világbajnok, Majthényi Szabolcs és legénysége által egy Asso99 típusú, 10 méteres hajóval 2007-ben felállított 3 óra 41 perces rekordot. A versenylapra 23 óra 38 perckor került a kenesei vasútállomáson a kísérlet sikerét igazoló pecsét - tájékoztatta a csapat ügynöksége az MTI-t.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója