Balaton

Új vitorláscsúcs a Keszthely-Kenese távon

2015.11.24.

Új vitorláscsúcs született a Keszthely-Balatonkenese távon, amelyet 3 óra 19 perc alatt teljesített a Varga Lajos, Rauschenberger Miklós, Pécsváradi Ákos és Scharf Máté összeállítású csapat.

A legénység pénteken 19 óra 49 perckor vágott neki a Nelson Flottalízing nevű, nyolcméteres hajóval a távnak. Az indulás és érkezés idejének igazolása az eredeti, 1921-es versenykiírás alapján úgy történik, hogy a csapat egy tagja a kenesei, illetve a keszthelyi vasútállomáson feljegyezteti a hivatalos MÁV-időpontot.


Fotó: Szekeres László - Hajó Magazin

Ebből kerül még jóváírásra 30 perc, így alakul ki végül a nettó idő. A csúcsdöntő csapat erős délnyugati szélben indult útnak és sötétben, hatalmas hullámok között, 10 fokos vízben szelte át a Balatont hosszában. A hajót végig a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Rupert mentőhajója kísérte, garantálva ezzel a versenyzők biztonságát.

A Déry Attila tervezte Flaar 26RR típusú vitorlás 22 perccel döntötte meg a 11-szeres Repülőhollandi-világbajnok, Majthényi Szabolcs és legénysége által egy Asso99 típusú, 10 méteres hajóval 2007-ben felállított 3 óra 41 perces rekordot. A versenylapra 23 óra 38 perckor került a kenesei vasútállomáson a kísérlet sikerét igazoló pecsét - tájékoztatta a csapat ügynöksége az MTI-t.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....