Barényi életmentő ötletei: 50 éves az ESV

2021.11.09.
"Félig magyar vagyok, de a szívem, főleg a szögesdrótok átvágása óta egészen a magyaroké." Így nyilatkozott 1992. márciusában az apai ágon magyar származású Barényi Béla, aki már gyerekkorában autómániás volt. 1926-ban végzett a bécsi műszaki főiskolán, dolgozott Steyrben az Austro-Fiatnál, majd az Adlernél, 1929-ben publikálta egy olcsó és korszerű népautó tervét. Több szabadalma volt, mint Edisonnak Barényi 1939-ben került a Mercedeshez, ahol megalapította, majd korszerű központtá fejlesztve 1972-ig vezette a biztonságtechnikai részleget, miközben 1959-től nyugdíjba vonulásáig irányította a törésvizsgálatokat. Tervezett sátortetős kemping kocsit, ám 2500–nál is több szabadalma közül az autóipar passzív biztonságtechnikai megoldásai a legjelentősebbek, például 1955-ben az elütött gyalogos sérüléseit csökkentő autóé. Törésteszt Barényi módra       Forrás: Daimler AG Ponton padló Napjainkban is példaértékű a gyűrődő zónás és ütközéskor megfelelő védelmet nyújtó szilárd biztonsági utascella kialakítása, valamint a teleszkópszerűen benyomódó kormányoszlop és a rejtett ablaktörlőlapát. Ő irányította az új modellek ütközési és borulási tesztjeit, többek között az 1953-ben szériagyártásra került W 120-as Ponton modellét, mely oldalütközésnél is védő padlólemezt kapott. Utascella Személygépkocsi biztonsági utascella szabadalmát 1951-ben jelentette be: a 854157 számú patent őrzi az első szériagyártásra érett merev kialakítású, gyűrődési zónás karosszéria leírását. Az 1959-es W 111-es sorozatú Mercedesek már ennek megfelelően készültek. A karosszéria biztonságát eltérő merevségű elemekkel érte el: a jármű közepén egyenesen futó hossztartók a lemezekkel együtt stabil biztonsági alapot adtak, miközben az első és hátsó tartók íveltek és ütközés esetén deformálódtak, elvezetve az ütközési energia egy részét, így védve a járműben ülőket a sérülésektől. Egyre magasabb poszton A fecskefarkú Mercedes-Benz volt az első korszerű biztonsági karosszériás személykocsi: 1953-ban Barényit áthelyezték a fejlesztési részlegre, melynek két évvel később már vezetője. Nyugdíjba vonulása előtti munkásságának legjelentősebb műve az ESV sorozat, melyből három év alatt 35 biztonsági prototípus készült, közülük elsőként az ESV 05-öst ismerhette meg a nagyközönség. ESV Az ESV (Experimental Safety Vehicles) program 1968-ban indult az USA kezdeményezésére, és a Mercedes prototípusát 1971 októberében mutatták be a Sindelfingenben megrendezett II. ESV konferencián. Az alapot az állólámpás W114-es Mercedes-Benz adta, ennek műszerfalába és vezetőülésének támlájába építettek légzsákokat. Az amerikai vásárlói igények kiszolgálására két első üléséhez önbecsatoló biztonsági öveket építettek. A tíz centivel megnyújtott tengelytávú autó orra 37 centivel lett hosszabb, ezzel és hidraulikus energiaelnyelő elemes lökhárítókkal növelték a gyűrődési zónát. ABS igen, kurbli nem A fékrendszere már blokkolásgátlós volt és más biztonsági változtatásokat is kapott a nagy Mercedes: a bennülők sérülésveszélyeit azzal is csökkentettek, hogy az elektromos ablakemelők beszerelésével eltüntethették a kiálló tekerőkurblikat, miközben hasonló okból megszüntették a háromszög alakú kis szellőző ablakokat is. A nagyméretű fényszórók automata magasságállítót és mosóberendezést kaptak, mindezt ötven évvel ezelőtt. A hosszabb és biztonságosabb karosszériának is köszönhetően az ESV 05-ös modell tömege 2060 kilóra nőtt, ami 635 kilogrammal lett több, mint az eredeti W114-es modellét. Díjazott zseni A járművek passzív biztonsága már fiatalon foglalkoztatta Barényit, aki valódi baleseteket elemezve felismerte az alkatrészek, például a merev kormányoszlop veszélyét ütközéskor. Munkásságáért Barényi Béla megkapta a műszakiaknak adományozható legtekintélyesebb Rudolf Diesel aranyérmet, majd a rangos Károly-díjat és 1994-ben bekerült az Autóipar Halhatatlanjainak Csarnokába, (Automotive Hall of Fame, Detroit), a Michigan állambeli Dearnbornban ma is külön teremben ismerhető meg munkássága. Barényi Béla 1997. május 30-án halt meg. 2007 márciusában bekerült az autózás meghatározó személyiségeit felsorakoztató European Automotive Hall of Fame csarnokba és utcát neveztek el róla Stuttgart-Maichingenben. Barényi Béla és a Mercedes SL                          Forrás: Daimler AG Életrajz Barényi Béla Viktor Károly 1907. március 1-jén a Bécs melletti Hirtenbergben született. Apja Eugen Barényi katonatiszt, édesanyja Maria Keller, gyáriparos kormányzó leánya volt. Béla négy testvérével együtt nagypolgári környezetben nevelkedett, családi autójuk egy luxus Austro-Daimler volt, ami meghatározta a fiú érdeklődését. Az I. világháború alaposan megváltoztatta Barényi életét, mert édesapja 1917-ben meghalt a fronton. A világháború után elveszett nagyapjának gazdasági hatalma, így megözvegyült lányának és unokáinak élete alaposan megváltozott. A háború előtt Ausztria és Magyarország leggazdagabbjai közé tartozott a Keller család, 1927-ben segélyért kellett folyamodnia. Fotók és illusztrációk forrása: Daimler AG, Mercedes-Benz   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Halálra gázoltak egy kerékpárost

2021.11.09.
Nagyszénáson, az Orosházi úton november 9-én 16 óra 15 perc körül egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. A férfi a kerékpárját akarta áttolni az úttesten, amikor az autó elsodorta. A kerékpáros férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a környező utcákba terelik. A rendőrség a közlekedők megértését és türelmét kéri!
Címkék: 

Elektromos Toyotákat vásárolt a DHL

2021.11.09.
Az 1969 óta működő DHL a német posta logisztikai részlegeként mára a világ egyik legnagyobb csomagszállítási szakértőjévé vált; a cég 400 ezer alkalmazottja a világ 220 országában évente 1,6 milliárd küldeményt juttat el a címzettekhez. Egy ekkora vállalat esetében hatalmas jelentősége van a gépkocsiflotta környezeti kompatibilitásának. A cég 2008-ban vázolta fel emissziócsökkentési stratégiáját; hosszú távú célkitűzésük, hogy 2050-re teljes globális tevékenységüket klímasemlegessé tegyék. Ennek köztes állomásaként 2025-re a végső kiszállítások (azaz az elosztóközpontok és a címzettek közötti fuvarok) 70 százalékát emissziómentes járművekkel kívánják megvalósítani. Ebbe a nemzetközi stratégiába illeszkedik bele a DHL hollandiai, belgiumi és luxemburgi tevékenységeinek középtávú célkitűzése, amelynek értelmében 2025-re teljes mértékben helyi károsanyag-kibocsátástól mentes járművekre cserélik járműparkjukat. A DHL Benelux eddig mintegy ezer elektromos járművet üzemeltetett, ez a létszám azonban most jelentősen nőtt: a cég képviselői a napokban 400 darab Toyota Proace Electric villanymotoros áruszállítót vettek át és állítottak forgalomba. Az akkumulátoros elektromos járművek a küldemények kiszállításában jutnak szerephez: a Hollandiában működő 140 elosztó központban (CityHub) fogják őket munkára. A Toyoták 75 kWh kapacitású akkumulátoruk egyetlen feltöltésével akár 330 kilométert képesek megtenni; ez a várakozások szerint 100-200 cím zaj, valamint káros anyagok kibocsátása nélküli kiszolgálására is elegendő lehet. A jármű akkumulátora 100 kW-os gyorstöltővel nem egészen egy óra alatt 80%-ra tölthető. Az akkumulátorra nyolc év vagy 160 ezer kilométer garanciát vállal a Toyota. A Toyota Proace Electric villanymotorja 136 lóerős, maximális forgatónyomatéka 260 Nm, amely már elinduláskor rendelkezésre áll. A jármű végsebességét elektronikusan 130 km/órára korlátozták, álló helyzetből 13,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A Proace Electric különösen takarékos üzemmódokkal is rendelkezik: ezekben a motorteljesítmény 109, illetve 82 lóerőre korlátozható, ami különösen hasznos, ha nem teljes terheléssel közlekedik a gépkocsi. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                       
Címkék: 

Az Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye

2021.11.09.
„Megtisztelő és egyben egy nagyon fontos visszaigazolás számunkra ez az elismerés, hiszen nap mint nap azért dolgozunk, hogy munkatársaink vonzó munkahelyként tekintsenek vállalatunkra és a legjobb szakembereket nyerjük meg az Audi Hungaria számára. Sikerességünk kulcsa munkatársaink szaktudásában rejlik, így nagy hangsúlyt fektetünk kollégáink folyamatos fejlesztésre, amelyet magas színvonalú, átfogó képzési portfóliónkkal érünk el. Emellett a versenyképes javadalmazás, a béren kívüli juttatások széles köre, valamint az ergonomikus munkahelyek és a rugalmas munkavégzés egyre szélesebb körű bevezetése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban vonzó munkahelyeket nyújtsunk munkatársainknak. Köszönjük a felmérésben résztvevők bizalmát, reméljük, hogy a jövőben sokukat köszönthetjük az Audi Hungaria csapatában”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria Belső Kommunikáció/Employer Branding vezetője veszi át a PwC Legvonzóbb Munkahelye Díjat Radványi Lászlótól, a PwC Magyarország Könyvvizsgálati üzletágának vezetőjétől A PwC Magyarország az idei munkaerőpiaci-preferencia kutatásában a 16 évnél idősebb diákokat, hallgatókat és munkavállalókat kérdezte meg online felmérése keretében, hogy milyen tényezők és juttatások meghatározóak számukra, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a munkaadókkal szemben, valamint melyek azok a hazai munkáltatói márkák, melyek a leginkább vonzóak számukra. A PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Volkswagen Polo Track Brazíliából Latin-Amerikának

2021.11.09.
A VW márkafőnöke, Ralf Brandstätter: "Egy nagyon következetes szerkezetátalakítási programnak köszönhetően nagyon jó kiindulási pozíciót hoztunk létre."  (Fotó: Volkswagen) A VW 2013 óta először vár pozitív eredményt Latin-Amerikában – a korona és a félvezető válság ellenére.  A következő öt évben a márka mintegy egymilliárd eurót kíván befektetni annak érdekében, hogy "tovább erősítse versenypozícióját ezen a fontos piacon, és hosszú távon nyereségesen pozícionálja magát" - közölte a gyártó.  Az egyéb helyi járműprojektek mellett Dél-Amerikában a digitalizációnak és a szén-dioxid-mentesítésnek kell „további lendületet kapnia”.  Ez magában foglalja a bioüzemanyagokkal foglalkozó kutatóközpont további működését is. Ralf Brandstätter, a VW márkafőnöke így nyilatkozott: "Latin-Amerika fontos jövőbeli piac a Volkswagen számára. Egy nagyon következetes szerkezetátalakítási programnak köszönhetően az elmúlt két évben nagyon jó kiindulási pozíciót alakítottunk ki ott. A VW a latin-amerikai jövedelmezőség visszatérését elsősorban a következő tényezőknek tulajdonítja: fix költségek csökkentése és kapacitáskiigazítások a régió hat gyárában a szerkezetátalakítási program részeként, valamint a modelloffenzíva és az elindított modellprogram felülvizsgálata. Alexander Seitz, a Volkswagen pénzügyi igazgatója a közlemény szerint a következőket mondta: "A várható beruházás Latin-Amerikában nagyon fontos mérföldkő a Volkswagen fenntartható, versenyképes jövedelmezősége felé vezető úton." A Volkswagen a régió igényeire szabott termékportfólió stratégiáját kívánja folytatni Latin-Amerikában azzal, hogy 2023-tól piacra dob egy új kompakt autócsaládot a belépő szintű szegmens számára. Az első modell a Polo Track, amely MQB platformon alapul, és a brazil Taubaté-i üzemben készül majd. VW Polo Track: Egy új kompakt autócsalád első modellje Latin-Amerikában.  (Fotó: Volkswagen) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Baleset az M5-ös autópályán

2021.11.09.
A jelenlegi adataink szerint egy kamion és egy személygépkocsi összeütközött az M5-ös autópálya 60-as kilométerénél 2021. november 9-én 13 óra 50 perc körül. A balesetben az elsődleges információk szerint senki sem sérült. A sztrádát Lajosmizse térségében,  a Szeged felé haladó oldalon - a helyszínelés és műszaki mentés idejére - félpályán lezárták a rendőrök, ezért torlódásra lehet számítani. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét! - írja a rendőrség honlapja.
Címkék: 

A németek fele hajlik az e-autó vásárlásra

2021.11.09.
Az E-ON energiacég friss felmérése szerint az elektromos autók egyre népszerűbbek Németországban.  "Németországban az összes autós fele elektromos, újratölthető járművet választana, amikor legközelebb autót vásárol" - mondta Filip Thon, az E-ON Energie Germany ügyvezető igazgatója. Eszerint a megkérdezettek 30 százaléka tisztán elektromos autót választana ezután, további 20 százalékuk konnektoros hibridet, 30 százaléka benzinmotort, kilenc százaléka dízelmotort, öt százaléka töltési lehetőség nélküli hibridet, egy százalékuk pedig földgáz hajtást választana.  Fotó: Daimler "Az eredmények azt mutatják, hogy a legtöbb autós fejében már elkezdődött a klímabarát hajtások irányába történő átállás" - folytatja Thon. A klímavédelem kulcsfontosságú A felmérés szerint az e-autók különösen népszerűek a fiatalok, valamint a családok körében.  A 18-24 évesek 35 százaléka választana legközelebb tisztán elektromos autót, és ugyanez vonatkozik a családok 35 százalékára.  Szövetségi államok összehasonlításában a berliniek egyértelműen megelőzik a a tartományokat 40 százalékkal, őket követik a hamburgiak 35 százalékkal és a hesseniek 34 százalékkal. Azt is megkérdezték, hogy miért választanak az emberek az e-autót: 69 százalék a "klímavédelmet, fenntarthatóságot, környezettudatosságot" nevezi meg a legfontosabb döntési kritériumnak egy e-járműnél.  60 százalékuk számára „az elektromobilitás a jövő technológiája”, 51 százalékuk számára a „vásárlási bónuszok és adókedvezmények” a meghatározóak. A megkérdezettek többsége számára, akik a jövőben elektromos autóval szeretnének közlekedni, a klímavédelem is fontos szerepet kapott a járműgyártásban. 91 százalékuk nagyon fontosnak vagy fontosnak tartja, hogy az e-autót klímabarát módon gyártsák.  63 százalék többet fizetne egy klímabarát elektromos járműért. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Magyar Közút: jöhet a tél

2021.11.09.
Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 95 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 3700-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. A társaság a 2021-2022-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthat. Az idei évben jelentősen megújult a cég gépparkja, ugyanis 66 új teherautót és 32 új Unimogot szerezhettek be a szakemberek, melyek a téli időszakban is szolgálatot teljesítenek majd. A közútkezelő mind a 95 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 137 ezer tonna útszóró só, 1300 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,9 millió liter kálcium-klorid oldat és 20 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 488 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 414 kilométeren hóvédő erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén. A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű és állapotú abroncsokra. Az őszi és téli hónapokban is érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli üzem alatt néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a weboldalon. A téli útüzemeltetéssel kapcsolatosan leggyakoribb kérdésekre részletes válaszokat kaphatnak a közlekedők a közútkezelő weboldalán a következő linken: https://internet.kozut.hu/teli-uzemeltetessel-kapcsolatos-informaciok/. Illetve a társaság egy animációs videóban is elmagyarázza, hogy hol és milyen módon, ütemezéssel tud beavatkozni a téli hónapokban: https://www.youtube.com/watch?v=8UvDTfAIsJI&list=PLalqvMG31Wll-lzxYW3qnRuA-GvyE5s1E&index=1. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Három kamion ütközött össze az M1-esen, óriási a torlódás

2021.11.09.
Összeütközött három kamion az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 29-es kilométer közelében, Herceghalom és Bicske között. A balesethez műszaki mentés céljából a törökbálinti hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók vonultak ki. Az érintett útszakaszon torlódásra és forgalomkorlátozásra kell számítani.
Címkék: 

SAP: 27 ezer autót cserélnek le emissziómentesre

2021.11.09.
Miközben a világ és az üzleti élet vezetői Glasgow-ban az ENSZ klímakonferenciáján gyűltek össze, hogy megvitassák a környezetvédelmi célkitűzéseket, az SAP is folytatja az éghajlatváltozás elleni törekvéseit. Az SAP saját közvetlen kibocsátásának nagy részét az autópark teszi ki, így környezetvédelmi céljainak elérése érdekében a vállalat középtávon megszünteti autóflottájának teljes károsanyag-kibocsátását. Az SAP 2025-től kezdi meg globális autóparkjának cseréjét, ami a járművek élettartamának megfelelően 2030-ra 100%-ban kibocsátásmentes lehet. Ennek a lépésnek köszönhetően az SAP 2025 és 2030 között mintegy 500 000 tonna CO2-kibocsátás megelőzésével számol. Fotó: SAP Az elektromos járművek 2010 óta részei az SAP autóparkjának, ma már a teljes flotta közel 20%-át teszik ki. Az SAP aktívan ösztönzi a munkavállalókat az átállásra, Magyarországon például az aktuális piaci árak alapján meghatározott gépkocsivásárlás értékhatárait úgy alakították ki, hogy kategórián belül lehetővé tegyék az azonos komfortfokozatú autó kiválasztását bármelyik meghajtási mód esetén. Így elérhetővé válnak a belsőégésű motoroknál drágább hibrid, plug-in hibrid, és tisztán elektromos üzemű autók is az adott kategórián belül. Emellett a vállalat rendszeresen bővíti saját töltőinfrastruktúráját, hogy megfeleljen a növekvő igényeknek. "Az éghajlatváltozás az egyik legsürgetőbb kihívás világszerte, mi pedig a saját és az ügyfeleink működését is igyekszünk a környezetvédelem érdekében megreformálni" – mondta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. "Autóflottánk fontos tényező ebben, aminek zöldítését a kollégák is előszeretettel támogatják. A magyarországi irodában az idei gépkocsirendeléseknél már teljesen eltűntek a dízel autók, 14 százalékot képviseltek a villanyautók, 25 százalékot a plug-in hibridek, és 40 százalékot a sima hibridek. Ezen az úton fogunk tovább menni annak érdekében, hogy teljesíteni tudjuk a legfrissebb globális vállalásunkat. Emellett szeretnénk támogatni ügyfeleinket is a hatékony és környezettudatos működésben, ennek érdekében pedig folyamatosan bővítjük a fenntarthatósággal foglalkozó portfóliónkat." A vállalat számos új szoftvermegoldást kínál ügyfelei számára a nettó nulla kibocsátáshoz vezető úton, többek között olyan üzleti alkalmazásokat, amelyek utat mutatnak a regeneratív üzleti modellek felé. A korábban bemutatott SAP® Product Footprint Management megoldás például lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy a termékek környezeti lábnyomának az értékláncban történő rögzítésével felvegyék a harcot az éghajlatváltozás ellen, így beépíthetik a fenntarthatóságot az üzleti működésükbe. Az SAP az e-mobilitás használatát támogató megoldásokat is kínál, beleértve az elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának optimalizálását és egyszerűsítését, valamint a kapcsolódó üzleti folyamatok szabványosítását. Az SAP E-Mobility megoldása a fizikai töltőpontot összeköti az SAP intelligens üzleti folyamatokat támogató csomagjával, ezzel megkönnyíti a számlázást, a visszatérítést, valamint a könyvelést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója