A műszaki értelmiségnek kiemelt szerepe lesz

2013.09.21.
    Erről Varga Mihály a Kárpát-medencei magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségén beszélt pénteken a fővárosban az Óbudai Egyetemen.    A miniszter úgy fogalmazott: az egyetemek lesznek a letéteményesei a közös nemzeti jövőnek. A hallgatókhoz fordulva azt mondta: az ő kezükben, tehát jó kezekben van Magyarország jövője.    Szerint a Kárpát-medencei egységes felsőoktatás megvalósítása azért fontos, mert alapot teremt arra, hogy egész magyarság a szülőföldjén boldogulva legyen sikeres, legyen képes érdekeinek érvényesítésére, céljainak megvalósítására.    A tárca vezetője az utóbbi időszak kormányzati intézkedéseiről szólva hangsúlyozta, hogy Magyarország 2013-ban túllépett a recesszión, és növekedési pályára állt.    Klinghammer István felsőoktatási államtitkár arról beszélt, hogy a jövő Magyarországa, Kárpát-medencéje és magyar nemzete olyanná fog válni, amilyenné a mostani hallgatók teszik. Azt kérte tőlük, ne csak felsőoktatási diplomát szerezzenek, hanem az értelmiségi életpálya "ethosza" is legyen jellemző rájuk.    Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora arról beszélt, hogy az intézmény elkötelezett a határon túli magyar felsőoktatás, az anyanyelvi tudás átadása, a tudomány határok nélküli magyar nyelvű művelése mellett. A tanévnyitó tisztelgés a nemzeti összetartozás és az intézményi összetartozás előtt is - hangsúlyozta.    Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar tanítási nyelvű intézmények között kialakuló természetes szövetség, partneri kapcsolat lehet az, ami kölcsönös eredményeket és sikereket hoz.    Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy nem a vendégmunkások, az elvándorlók útját kell követni, otthon kell jobb, élhető viszonyokat teremteni, és ez különösen igaz a külhoni magyarságra. Szülőföldön maradásuk létkérdés a nemzet számára - hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott: "számítunk rátok, és ti is bízhattok bennünk".    Az egyetem tájékoztatása szerint első alkalommal történt meg, hogy az Óbudai Egyetem és hat külhoni intézmény egy időben, a Kárpát-medence városaiban, egymással videókonferenciával összekapcsolódva nyitja meg ünnepélyesen a tanévet. A hat külhoni intézmény a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a csíkszeredai telephelyű Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a komáromi Selye János Egyetem, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a szintén szabadkai telephelyű Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara.    Dávid László, a Sapientia rektora videóköszöntőjében hitet tett az autonómia mellett, és mint mondta, hisz abban is, hogy a tudást, a műveltséget anyanyelven lehet a legkönnyebben elsajátítani.    A tanévnyitón az egyetem tiszteletbeli doktora lett Mészáros Alajos felvidéki néppárti európai parlamenti képviselő.MTI 

Technológiafejlesztés és kapacitásbővítés a Denso székesfehérvári gyárában

2013.09.21.
A cég által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv keretében csaknem 195 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a Komplex technológiafejlesztés és foglalkoztatás támogatása című pályázati kiíráson.A Denso jelenlegi piaci pozícióját felmérve arra a következtetésre jutott, hogy a meglévő megmunkáló- és szerelőkapacitása a jövőbeni igények kielégítésére nem elégséges, így a csarnoképületben további gépek telepítése vált szükségessé – írták.A társaság 1997 óta autóipari részegységek gyártásával foglakozik, ma már a legmodernebb dízel befecskendező rendszereket, motorvezérlő berendezéseket gyártják. Az elmúlt 15 évben a székesfehérvári vállalat lett a legnagyobb gyártóbázis Japánon kívül, és a régió egyik legnagyobb foglalkoztatójává, exportőrévé nőtte ki magát.Termékeik jelentős részét az Európai Unióban értékesítik olyan motorgyártó cégeknek, mint a Ford, az Audi, a PSA cégcsoport, a Lamborghini, a Perkins, a John Deere és a vezető japán márkák: a Toyota, a Nissan, a Suzuki, az Isuzu.A társaság 2003-ban hozta létre - majd 2005-ben tovább bővítette - High-Tech Centrumát, ahol elsősorban az éles piaci verseny és a folyamatos innováció miatt kutatás-fejlesztési tevékenységeit végzi. A központban átlagosan 60 fejlesztőmérnöknek adnak munkát. 
Címkék: 

Az új BMW Motorrad Navigator V

2013.09.20.
 A BMW Motorrad bemutatja a tűéles, nagy fényerejű, 5 collos TFT kijelzővel szerelt vadonatúj Navigator V navigációs rendszert, amelynek minden funkcióját és alkalmazását a motorosok igényei szerint fejlesztették ki. A prémium kategóriás, Bluetooth-kapcsolatra is képes navigációs rendszer egy maximálisan megbízható idegenvezető társ, bármerre, bármilyen terepen is járjunk Európában, amely ráadásul akkor sem hagy cserben, ha leparkoltunk motorunkkal. A kiegészítő autós tartókonzol segítségével a négykerekű járművekben is tökéletesen használható. A vadonatúj navigációs rendszer tartókonzoljába integrált hangszórónak és mikrofonnak köszönhetően Bluetooth-kapcsolatra képes mobiltelefonunkat ki is hangosíthatjuk vele.A Navigator V előre telepített európai és észak-amerikai térképekkel, vagy azok nélkül is elérhető, aki azonban a térképpel ellátott verziók közül választ, örök érvényű hozzáférést is kap a térkép rendre megújuló, naprakész frissítéseihez. Az útvonaltervezés érdekében a felhasználó díjmentesen letöltheti a www.garmin.com oldalról a BaseCamp útvonaltervező szoftvert, vagy feltelepítheti közvetlenül a navigációs eszközre, a telepítő fájl segítségével. A vadonatúj Navigator V memóriája egy kiegészítő SD kártyával egészen 64 GB-ig bővíthető.A Navigator V az általa használt vadonatúj technológiának köszönhetően a navigációs rendszerek csúcsa az útvonaltervezés és navigálás tekintetében. Lehetővé teszi, hogy hosszabb és összetettebb útvonalakat is megtervezzünk, útvonalanként egészen 3750 érintési pontig. A Real Directions alkalmazással a navigáló utasítások egy része – például Bluetooth-kapcsolaton keresztül, a BMW Motorrad kommunikációs rendszerét használva – beszédként is hallható, a rendszer pedig jól látható jelek, pontok és objektumok pontos leírásával segíti a tájékozódást. A rendszer ahelyett, hogy azt mondaná, hogy „100 méter múlva forduljon balra”, a következő instrukciót adja: „a sárga templomnál forduljon balra”. A műútról letérve egy nagy iránytű is segíti a biztonságos tájékozódást a Navigator V kijelzőjén.A térkép tökéletes nagyításokra képes, emellett számos kényelmi funkcióval is bír, mint például a sáv asszisztens vagy az épületek három dimenziós megjelenítése, amely számtalan városra alkalmazható.A rengeteg különféle opció közül, amelyek a motoros rendelkezésére állnak, az egyik legmodernebb a Navigator V PhotoNavigation nevű szolgáltatása, amely a készüléken tárolt fényképek készítéskor rögzített földrajzi koordinátáit felismerve, egy mozdulatra beállítja úti célként a fénykép készítésének pontos helyszínét, és megmutatja a hozzá vezető részletes útvonalat. A navigációs rendszer egy teljes körű utazási komputer funkcióval is rendelkezik, amely megmutatja a leggyorsabban haza vezető útvonalat.A Garmin Okostelefon Kapcsolat nevű szolgáltatás opcionálisan elérhető, amely számtalan hasznos információt nyújt az utazás alatt. Az ingyenes Okostelefon Kapcsolat alkalmazás a Google Play és az iOS alkalmazásai közül érhető el. Az okostelefon és a Navigator V összekapcsolása után szabadon elérhető tartalmakhoz férhetünk hozzá, úgy mint az egyszerű időjárás-jelentés vagy az élő szolgáltatások (utóbbiak díjkötelesek), amelyek olyan hasznos információkkal szolgálnak, mint az éppen aktuális forgalmi torlódások vagy a részletes időjárás-jelentés. A Navigator V kompatibilis az ingyenes Garmin BaseCamp útvonaltervező szoftverrel, amellyel könnyedén megtervezhetjük útvonalainkat, megadhatjuk az érinteni kívánt pontokat és átküldhetjük azokat a navigációs eszközre.A négy gombbal ellátott tartókonzolnak köszönhetően a Navigator V benzin- és vízálló háza biztonságosan rögzíthető a motorkerékpárra és könnyen kezelhető, még kesztyűben is. Az R 1200 GS, valamint a K 1600 GT / GTL modellek esetében a vadonatúj navigációs rendszer számos funkciója a bal oldali markolatról, a multi-controller segítségével közvetlenül is vezérelhető.A BMW Motorrad Navigator V egy integrált és cserélhető lítium-ion akkumulátorról kapja a működéséhez szükséges energiát, amely folyamatos működés közben akár négy óránál is tovább bírja. Motorozás közben az akkumulátort a motorkerékpár saját rendszere tölti fel, de ezen kívül tölthető még számítógépről is, mini USB kábellel, illetve az opcionális töltőegység használatával.A BMW Motorrad Navigator V készülékhez egy micro USB kábel, egy praktikus szállító táska, egy csavarhúzó és a naprakész frissítésekhez való örök érvényű hozzáférés is jár (kizárólag az előre telepített európai és észak-amerikai térképes verziók esetén).Méretek: 136 x 83,4 x 24 milliméterKijelző: 5 collos TFT, 800 x 480 pixel, 65 ezer színSúly: 288 gramm
Címkék: 

Bemutatták az új szegedi trolibuszt

2013.09.20.
Fotó: MTINádas Levente gyártási üzletfejlesztési igazgató elmondta, az új jármű karosszériáját a Magyar Autóbuszgyártó Kft. készítette  Székesfehérváron, a villamos berendezést a cseh partnernél, a Škoda Electric a.s. cégnél szerelték be és üzemelték be.Az alacsonypadlós, csuklós, klimatizált, 124 személyes trolibusz csaknem 19 méter hosszú, több mint 2,5 méter széles és akkumulátoros üzemben, felső vezeték nélkül több mint 7 kilométert képes megtenni – tudatta a szakember.Botka László (MSZP) szegedi polgármester elmondta, az uniós támogatással megvalósuló szegedi tömegközlekedés-fejlesztési projekt a befejezéséhez közeledik. A csaknem 30 milliárd forintos összköltségű program keretében bővítették és korszerűsítették a város villamos- és trolibusz-hálózatát, fejlesztették a járműtelepeket. A projekt részeként új villamosokat és trolibuszokat is vásárolt a város.Fotó: MTIA Tr187-es típusú troli prototípusának először a kötelező vizsgákon kell megfelelnie, hogy megszerezze a típusbizonyítványt az ősz folyamán. Az új jármű – amely a város lakóinak szavazata alapján piros színű lett – előreláthatólag december közepétől szállíthat utasokat az újonnan kialakított 10-es trolivonalon.    
Címkék: 

Razziák kezdődnek az útdíjbliccelők kiszűrésére

2013.09.20.
Az ellenőrzéseket megállítás nélkül végzik, hogy ne zavarják a többi közlekedőt, a bírságot pedig az objektív felelősség elve alapján a jármű üzembentartójának kézbesítik. A tervezett 74 fix ellenőrző állomás közül 60 már elkészült, autópályákon mindkét irányban vizsgálják az úthasználati jogosultságot.Az őszi időszakban fokozott ellenőrzések várhatók az útdíjbliccelők kiszűrésére, ugyanis két dolognak van visszatartó ereje: a lebukás valószínűségének, valamint a bírság mértékének – nyilatkozta az utdijhirek.hu-nak az e-útdíj projektszóvivője. Kibédi Varga Lajos elmondta, az ellenőrzés megállítás nélkül történik, így nem zavarja a forgalmat.A szóvivő hozzátette, október végéig 74 fix ellenőrző állomást telepítenek az ország különböző pontjain, ez összesen 101 ellenőrző pontot jelent, mivel az autópályákon mindkét irányt ellenőrzik. Ezek közül 60 ellenőrző pont már teljesen elkészült.Mintegy 100 mobil egység is ellenőrzi a közlekedőket a nap 24 órájában. A figyelőautók néhány óránként változtatják a helyszíneket. Ebből is látszik, hogy igen nagy a lebukás valószínűsége – húzta alá Kibédi Varga Lajos.Az ellenőrzés során a kamerák készítenek egy képet a jármű rendszámáról, ugyanebben a pillanatban készül egy áttekintő kép a teherautóról is. A rendszámfelismerő rendszerbe továbbított képek alapján azonnal kiderül, hogy a járműnek adott pillanatban van-e úthasználati jogosultsága. Az objektív felelősség elve alapján az üzembentartó kapja a bírságról szóló értesítést. Hangsúlyozzuk – szögezte le Kibédi-Varga Lajos –, hogy a cél nem a büntetés, hanem a jogkövető magatartás elősegítése, ezért intenzív kommunikációs kampányt is folytatnak majd a fuvarozók tájékoztatására. 
Címkék: 

Közlekedik a család: szombaton országos döntő

2013.09.20.
- Az Autós Nagykoalíció már második éve főtámogatója a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek - fogalmazott Knezsik István, az ANK elnöke, aki elmondta azt is, a vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek - gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas - figyelmét egy időben ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás. A versenyre nevezhetett minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és két 6-18 év közötti gyereket nevelnek (nem kizáró ok, hogy a család három vagy több gyermeket nevel, de a vetélkedősorozaton két 6 és 18 év közötti gyermekkel lehet részt venni, és továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni). A döntőnek a zsámbéki Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központ ad otthont délelőtt tíz órától, elméleti és gyakorlati feladatokkal. Az eredményhírdetésre 17 órakor kerül sor.

Még idén 3 százalékra csökkenhet a MNB alapkamata

2013.09.20.
    A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési  részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó szakelemzői új  prognózisukban közölték, hogy 0,75 százalékponttal lejjebb vitték az  idei év végi MNB-kamatmélypontra szóló előrejelzésüket, és 2013  végére most már 3,00 százalékos jegybanki alapkamatot várnak.      A ház közgazdászai elismerik, hogy ez a prognózis 0,30  százalékponttal alacsonyabb a határidős piacokon árazott szintnél  is. Indoklásukban ugyanakkor kiemelik, hogy az amerikai jegybank  szerepét betöltő Federal Reserve alapállásának enyhülése, valamint  az amerikai kamatvárakozások átárazódását követő korlátozott és  fokozatos forintárfolyam-reakció várhatóan "merészebb"  kamatcsökkentésre készteti az MNB-t rövid távon.MTI 
Címkék: 

A nyugat-európai tőzsdék gyengüléssel kezdhetik a napot

2013.09.20.
    Az elemzők szerint a londoni FTSE-100 9 pontos, a frankfurti DAX-30 12 pontos, a párizsi CAC-40 3 pontos csökkenéssel nyithat péntek délelőtt.    A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 66,57 pontos, 1,01 százalékos javulással 6625,39 ponton zárt csütörtökön, 12,34 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A DAX-30 58,12 pontos, 0,67 százalékos többlettel 8694,18 ponton, négy napon belül harmadszor új történelmi csúcson fejezte be a csütörtöki napot, 14,21 százalékkal az év végi értéke fölött. A CAC-40 35,64 ponttal, 0,85 százalékkal 4206,04 pontra erősödött, ez 15,52 százalékkal jobb a múlt év véginél.    A Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozó piaci elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban tapasztalt növekedés a nyugat-európai tőzsdéken könnyen csökkenésbe fordulhat át. Az elemzők többsége szerint a befektetők még nem teljesen érzékelik, hogy pontosan mit is jelentett az amerikai Fed döntése, hogy nem csökkentette a havi kötvényvásárlási programjára áldozott pénz mennyiségét.    Az elemzők szerint a piacok örültek az extra likviditásnak, de nem gondoltak bele, hogy a Fed azért nem változtatott a politikáján, mert úgy érzékelik, hogy még nem elég stabilak a reálgazdasági folyamatok, és nem elég robosztus Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés. Ha ez tudatosul a befektetőkben, akkor az negatív hangulatot kelthet a tőzsdéken.    Péntek reggelre csütörtök estéhez képest az euró árfolyama enyhén erősödött a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Este egy euróért 1,3526 dollárt adtak, reggel már 1,3531 dollárt. Az eurót csütörtökön 1,2314 frankon jegyezték, péntek reggel 1,2323 frankon.    A WTI olaj hordónkénti ára októberi szállításra 0,25 százalékkal csökkent és 106,12 dolláron állt péntek reggel. A Brent olaj hordónkénti ára novemberi szállításra szintén csökkent, de csak 0,07 százalékkal, így 108,68 dolláron állt. Az arany ára a nemzetközi piacokon 0,1 százalékot gyengült, egy uncia ára 1364,95 dollár volt. MTI
Címkék: 

Ezer lóerős munkagép a tököli repülőtéren

2013.09.20.
 A rendezvény különlegessége egy mindössze egy példányban létező JCB rakodógép. Aki nem jön el a hétvégén, az csak videókon és a szülőhazájában, az Egyesült Királyságban veheti ismét szemügyre a Tökölön vendégeskedő csodamasinát. A JCB-től egyébként az efféle extrém járgányok nem állnak messze, dízelmotorral szerelt szivarjukkal például sebességrekordot állítottak fel a bonneville-i sós tavakon (510 km/óra) 2006 augusztusában. Ezek után nem meglepő, hogy kezelésbe vették sárga munkagépüket is.A biztonságról bukóketrec, kagylóülés és a versenyautókból származó „nadrágtartós” biztonsági öv gondoskodik. A hajtásnál nem a gazdaságosság, hanem a nyers erő volt a fókuszban: ezért a Chevrolet-ből származó big blokkot alkalmaztak. Az elnevezés nem véletlen, 7440 köbcentis V8-as erőmű gurgulázik a munkagép orrában. A Nascar-versenyautókról ismert Holley karburátorokból kettő táplálja a nyolc darab, egyenként ötven centi hosszú kipufogócsővel rendelkező JCB GT-t. Ez eddig nem rossz, de a tervezők még egy szíjjal hajtott kompresszort is elhelyeztek a motoron, így érte el a teljesítmény az ezer lóerőt − és a fogyasztás az 1,4 liter/kilométert. A sebességváltást háromfokozatú amerikai sebességváltóra bízták. A kétéves fejlesztőmunka legtöbb fejtörést igénylő része az volt, hogy miként kormányozzanak egy olyan gépet, amely első kereke a legkisebb gázadás hatására is a levegőbe emelkedik. A megoldást a speciális fékszerkezet jelentette, amely külön-külön lassítja a két hátsó kereket. Ezt a kormány mellett lévő kapcsolókkal lehet vezérelni.A gumiabroncsok is megérnek egy „misét”, a megszokott munkagépméretnél ugyanis háromszor szélesebbek: a futófelület mérete 86,4 cm, az egész abroncs átmérője pedig 157,5 centiméter! Az anyaga nem hagyományos gumi, hanem polipropilén. A mini első kerekek problémamentes földet érésére is ki kellett találni valamit, hiszen a 120-as végsebesség nem megszokott egy többnyire földet mozgató gépnél. Ezt a kerekenkénti két Spax lengéscsillapító és a speciális Watt első futómű beszerelésével oldották meg. A hátraesés ellen is védekeztek, Cessna repülőből származó kerekeket szereltek a fülke mögé, hogy maximum 23 fokban dőljön hátra a JCB GT. A műanyag karosszériaelemek segítettek a súlycsökkentésben, amely ellenére mégis 3,25 tonnát nyom a munkagép. Főbb műszaki adatokTípus: JCB GTMotor: kompresszoros Chevy V8 big blokkHengerűrtartalom: 7440 köbcentiméterVégsebesség: 120 km/óraFogyasztás: 1,4 l/kmSaját tömeg: 3,25 tonna    Szezonzáró TökölönFergeteges rendezvénnyel búcsúztatják a 2013-as szezont szeptember 21–22-én több autós műfajban. Az egész napos látnivalóról a gymkhana, 402 méteres gyorsulás és a driftbajnokságok utolsó futamai gondoskodnak. Ehhez jön színesítésnek a JCB GT ezer lóerős munkagép hétvégi, egyszeri és megismételhetlen fellépése. A Lada-tulajdonosok az Első Lada Gyorsulási Kupa futamain indulhatnak. A régi Suzuki Swift-tulajdonosok mellett a Ford Klub és a német autók rajongói is teret kapnak (Fritzenfest), az átalakított autók szépségversenyét pedig a Carstyling idei utolsó viadala jelenti. A hifiőrültek sem maradnak csendben, a Kicker/Kenwood hangnyomásversenyen viaskodhatnak a decibelek kedvelői. Elektromos rollerek és modellautók driftfutamai is a hétvége programját színesítik a tököli repülőtéren.Bővebb információ: gymkhana.hu, drifted.huHivatalos promóciós videó: http://www.youtube.com/watch?v=GKe_a6Su0ww  
Címkék: 

Alig változott a forint árfolyama reggelre

2013.09.20.
    Az eurót reggel hétkor 296,90 forinton jegyezték, ez gyakorlatilag megegyezik a csütörtök 19 órás 296,89 forintos jegyzéssel.    A dollár árfolyama reggel 219,36 forint volt, alig változott a csütörtök esti 219,72 forintos árfolyamhoz képest.    Egy svájci frankért 240,95 forintot kellett adni reggel, csütörtök este 240,93 forint volt a jegyzés.    A japán jen péntek reggel 2,2098 forintot ért, szinte változatlanul állt a csütörtök esti 2,2096 forinthoz képest.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója