2014.12.11.

Az Európában fejlesztett és 2011 júliusában piacra dobott i40 nagy mértékben erősítette a márka európai imázsát. A modell vonzó külső és belső megjelenést, számos csúcstechnológiai megoldást, kiváló minőséget és kiemelkedő értéket kínált a D-szegmensben elérhető áron.

2014.12.10.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a vadonatúj, Ford Mondeo a legmagasabb elérhető értékelést kapta az Euro NCAP biztonsági tesztjén.

2014.12.07.

Mindössze 22 hónapra volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az 50 ezredik autó a Giovanni Agnelliről elnevezett üzemben.

2014.12.04.

A vadonatúj Shelby GT350 Mustang igazi telivér, motorja egy magas fordulatszámra hangolt 5,2 literes V8-as blokk, teljesítménye több mint 500 lóerő – ez a Ford eddigi legerősebb sorozatgyártású szívómotorja.

2014.11.30.

Japánban a járműgyártás már a negyedik, a járműexport a harmadik egymást követő hónapban csökkent októberben.

2014.11.27.

– A dél-koreai vállalatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább növekedjen a magyar autóipar – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban magyar újságíróknak, miután tárgyalt Jun Bjung Sze dél-koreai külügyminiszterrel.

2014.11.27.

A Los Angelesi Autókiállításon mutatkozott be az új Ford Explorer: még több intelligens technológia, 2,3 literes, négyhengeres EcoBoost® motor és vadonatúj Platinum változat jellemzi a modellt.

2014.11.23.

A Közel-Kelet és Afrika régióban 2016-ig 26 új modellt, köztük a jövőre debütáló vadonatúj Mustangot készül bemutatni Ford – márka a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa tetőteraszán leleplezett új Mustang-gal nyitotta meg új regionális központját.

2014.11.23.

Elárverezik a képregények denevéremberének autóját, a legrégebbi batmobilt decemberben Dallasban, a Heritage aukciósház szerint akár 500 ezer dollárt (123 millió forint) is fizethetnek a ritkaságért.

2014.11.23.

A Mitsubishi bemutatta Thaiföldön a vadonatúj Triton pickupot, a márka egyik globális sikermodelljének legújabb változatát. Az új Triton kilenc év után most először lép teljesen megújult formában piacra – és a Laem Chabang üzeme gyártja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....
2026.08.09
A Ford Explorer közismerten az egyik első olyan SUV volt, amely inkább a család kényelmes,....