2014.11.19.

Az év első tíz hónapjában 4 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás, ugyanakkor 25 százalékkal nőtt az új gépkocsik eladása - közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete.

2014.11.18.

– Megkezdik a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az új terepjáró, a Vitara sorozatgyártását januárban – jelentette be Oura Rjoicsi vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2014.11.13.

A Ford minden idők legerősebb Kuga modelljét kínálja: a 2,0 literes TDCi motor teljesítménye 180 lóerő, forgatónyomatéka pedig 400 Nm. Az áttervezett 2,0 literes TDCi dízelmotor teljesítménye 10 százalékkal nőtt, miközben CO2-kibocsátása 19 g/km-rel csökkent.

2014.11.12.

Októberben nőttek a német autógyárak eladásai, a prémium autómárkák, a BMW, az Audi és a Mercedes kétszámjegyű növekedést értek el.

2014.11.05.

A japán Toyota Motor autógyártó nagyobb nyereségre számít a 2014-2015-ös pénzügyi évben, mint korábban. Az üzemi nyereség ebben az évben 2500 milliárd jennel (21,87 milliárd dollárral) nőhet, eddig 2300 milliárd jenes növekedésre számítottak.

2014.11.05.

Valódi „Vandemonium”: öt autóépítő egyedi járművei mutatják be a Ford Transit sokoldalúságát. Az egyedi Transitok november 7-ig lesznek láthatók a Las Vegasi SEMA kiállításon. A tanulmányok közt Formula DRIFT változat, off-road kalandjármű és a legmagasabb luxus is szerepel.

2014.11.03.

– Két éven belül gyártásba kerülhet a szlovák repülő autó, elsősorban az észak-amerikai piacra szánják, az ára egy szuper sportkocsi szintjén mozoghat.

2014.11.01.

Kína már jelentős előnnyel a legnagyobb autógyártó régió a világban, az Európai Unió tartja a második helyét.

2014.10.28.

2014 első kilenc hónapjában a Scania üzemi eredménye elérte a 6.356 millió svéd koronát. A Scania 2013-hoz képest megerősítette helyzetét Európában és növelte piacrészét kiemelkedő Euro 6 termékválasztékának köszönhetően.

2014.10.27.

Csökkent a harmadik negyedévben a General Motors nyeresége, de jobbnak bizonyult az elemzői várakozásoknál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....