2014.10.10.

– Jövő júniusban állhatnak forgalomba az első új trolibuszok, miután a Miniszterelnökség múlt pénteken kiadta a tender szabályossági tanúsítványát, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lezárhatja a nyílt közbeszerzési eljárást.

2014.10.09.

Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a német ScheidtÚBachmann céggel szerdán Budapesten.

2014.10.05.

November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.

2014.10.03.

– Szerda délután átlépte a százezret a Mol Bubi közbringarendszerben regisztrált bérlések száma. Egyre többen váltanak bérletet is – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

2014.10.02.

Október elsején átadásra került a Futár elnevezésű forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer Budapesten.

2014.09.28.

A már meglévő parkoló átépítésével új, díjmentes P+R és B+R parkolót, valamint több kerékpáros átkelőhelyet létesítenek a III. kerületben, a kaszásdűlői HÉV-állomáson

2014.09.20.

Számos forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégi, belvárosi rendezvények miatt.

2014.09.15.

Próbaüzemben elindult múlt héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, Futár-alapú utazástervező rendszere, amelyet a futar.bkk.hu oldalon lehet elérni.

2014.09.11.

A Népszabadság szerint próbaperek sorozatát indítaná el három budapesti közlekedési szakszervezet, szerintük ugyanis már két éve nem a hatályos jogszabályok szerint számolják el tagjaiknak a távolléti díjat; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ezt cáfolja.

2014.08.25.

Mutatóban elektromos, többségében azonban dízel buszok váltják majd a Várban a jelenlegi muzeális Ikarusokat. Mindkét kategóriában jelen lehet a Rába, a magyar állami tulajdonú járműgyártó. Bár korábban tervezték, nem lesz zéró kibocsátású buszjárat a történelmi városrészben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....