2017.03.04.

A brit prémiumgyártó az idei Salone del Mobile kiállításon a harmadik MINI LIVING installációról is lerántja a leplet, a lehető legkisebb alapterületű élettér környezettudatos vízióját állítva a középpontba.

2017.03.04.

Az új fényszóró-technológiáknak köszönhetően a mai autósok már tényleg a felvilágosodás korában élnek, hiszen napjainkban összehasonlíthatatlanul jobbak az éjszakai látási viszonyok, mint nagyszüleink idején.

2017.02.23.

A SEAT felszabadítja teljes digitális potenciálját a közelgő Mobil Világkongresszuson. A cég, amelyik immár harmadik egymás követő alkalommal vesz részt a kongresszuson, első alkalommal lesz jelen a kiállításon saját standdal és nagyratörő tervekkel.

2017.02.23.

Már ma is használunk olyan autókat, amelyek megértik, amit mondunk. Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

2017.02.16.

A Ford Motor Company bejelentette, hogy következő öt év során 1 milliárd dollárt ruház be a mesterséges intelligenciára szakosodott Argo AI vállalatba; az együttműködés célja egy virtuális autóvezető rendszer kifejlesztése a Ford 2021-ben érkező önvezető autójához. A tervek szerint a technológia...

2017.02.11.

A Volvo Globetrotter kamion koncepció 2050-re mutat előre. A tervező, Rhys Llewellyn, elmondása szerint projektjének célja az volt, hogy megfelelőbb környezetet teremtsenek a távolsági kamionsofőröknek.

2017.01.12.

Különleges alkalmazást kínál a Volkswagen a Las Vegasban megrendezett CES 2017 elektronikai kiállításon.A kiállítási bemutatott alkalmazással a látogatók elmerülhetnek a jövőben a Volkswagen standján, és megélhetik, hogy a jövőben miként kapcsolódik majd intelligens hálózatba az ember, az autó...

2017.01.07.

A világ legnagyobb, és leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a Toyota, és partnere, a Ford létrehozta a SmartDeviceLink Konzorciumot: a nonprofit szervezet célja egy nyitott forráskódú szoftver biztosítása az autókban használható okostelefonos alkalmazások fejlesztéséhez.

2016.12.29.

Manapság csak kevés kezdeményezés létezik új fényszóró technológiák kidolgozására. A Mercedes nemrég jelentette be az új fényszórók bevezetését, amik akár a zebrákat is rávetítik az útra.

2016.12.22.

Az innovatív kezelőfelület a jövő járműveinek utastér-elrendezését vetíti elénk. A BMW HoloActive Touch a 2017-es Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon mutatkozik be először.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....