innováció

Érző motor a Hondától

2017.03.16.

Ahogy korábban egy genfi beharangozóban is megírtuk, a Honda bemutatta teljesen elektromos koncepció autóját a NeuV-t. A robottechnikában is élenjáró autógyártó az új négykerekű tanulmányát "érző erőforrással vértezte fel"

A Honda NeuV tanulmányautóval, ami nem más, mint egy elektromos, automatikus irányítású jármű, melynek legfőbb érdekessége a mesterséges intelligencia által vezérelt „érző erőforrás”, ami képes tanulni a pilótától. A NeuV (ejtsd: nyúví) neve a New Electric Urban Vehicle, azaz új, elektromos, városi jármű kifejezésből ered, és az a gondolat hívta életre, hogy a magánszemélyek által birtokolt járműveket élettartamuk 96 százalékában nem használják.

Az innovatív, önvezető modell komoly anyagi haszonnal kecsegteti a leendő vásárlókat, ugyanis azokban az időszakokban, amikor a tulajdonosnak nincs rá szüksége, utasokat szállít! Amellett, hogy „taxizik”, képes áramot termelni és „feltölteni” az elektromos hálózatba, így tényleg teljesen új üzleti modellt alakíthatnak ki a vásárlók.

A mesterséges intelligenciának köszönhetően a NeuV okos és segítőkész személyi asszisztensként is képes helyt állni, „érző motorja” felismeri, hogy a vezető döntéseit milyen érzelmek vezérlik. Később - a tanultakat felhasználva – a vezérlőegység is döntéseket hoz, illetve ajánlásokat tesz a vezető számára.

A NeuV érintőképernyőjét a vezető és az utas is elérheti, illetve kezelheti, kihasználva az egyszerű, kényelmes felhasználói környezet előnyeit. A sok üvegfelület és a meredeken alábukó övvonal fokozza az átláthatóságot, ezáltal segíti a manőverezést, míg a - hagyományos ajtók helyett alkalmazott - hátracsúszó oldalpanel a használhatóságot emeli új szintre.

Maga az autó kétüléses, csomagtartójában pedig egy Kick 'n Go névre keresztelt, elektromos roller bújik meg, amellyel az „utolsó kilométer” tehető meg. Ennek tervezőit a Honda hetvenes években gyártott, azonos néven forgalmazott rollerje inspirálta, amelyet lábbal hajthattak a felhasználók. Az újkori változatban már cserélhető akkumulátorok szolgáltatják az energiát, töltésük a NeuV csomagtartójában kialakított elektromos aljzattal is megoldható. A Kick ’n Go jól mutatja, hogy a Honda mérnökei - a vásárlók életét megkönnyítendő- a mobilitás minden formáját vizsgálják.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....