2015.07.09.

Népszerűvé vált a német mintára bevetetett duális felsőfokú képzés Magyarországon, amelyet az is bizonyít, hogy hét százalékkal nőtt a rendszerben tanuló hallgatók száma - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár szerdán, a Német Gazdasági Klub (DWC) Új fejlesztések a duális...

2015.04.01.

A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre; a Kecskeméti Főiskolán – a Mercedes gyárának is köszönhetően – 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240...

2015.02.23.

A Kecskeméti Főiskola járműépítő eco-marathon csapatának Megamétere 1 liter benzinnel 3082 km-t tudna megtenni. Ezúttal saját fejlesztésű és építésű napelemes járművükkel szelik majd át az ausztrál kontinenst, versenybe szállva a világ nagy egyetemeivel. A részvételhez minden segítség jól jön...

2014.09.12.

Kecskemét immár harmadik alkalommal fogadta a főiskolás, egyetemista konstruktőröket és járműveiket egy igazán jó hangulatú versengésre Kecskemét főterén szeptember 6-án. Ezúttal pneumobilok, vagyis sűrített levegővel hajtott járgányok és építőik mérhették össze tudásukat különböző...

2014.08.29.

Sűrített levegővel meghajtott járművek versenyét rendezik meg szeptember 6-án Kecskemét főterén - közölte Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora pénteken sajtótájékoztatón.

2014.07.09.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára ma átvette kinevezési okmányát Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palota Tükörtermében.

2014.06.27.

Egy uniós projekt keretében közel 500 millió Ft-ot fordíthatnak a Kecskeméti Főiskola és konzorciumi partnerei a duális képzés kecskeméti modelljének továbbfejlesztésére.

2014.06.03.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata volt a legnagyobb sztár az energiatakarékos járművek versenyén, a franciaországi Toulouse-ban.

2014.05.19.

Több hónapos felkészülés után a háromnapos rotterdami verseny alatt 27 ország 198 csapata ismét mindent megtett, hogy újabb üzemanyag-hatékonysági csúcsokat állítson fel.

2014.01.31.

– A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Főiskolával együttműködve duális rendszerű képzést indít a gépészmérnöki alapszak gazdasági gépészmérnök szakirányán – közölte Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora szerdán az intézmény nyílt napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több....
2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....
2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....